Fotóblog « E Q U E S T R I A N B L O G
Happy moments
Írta: dorka Mikor? 08.02. Kategória? Fotóblog, Kristály, Remény

Avagy az elmúlt pár hét kedvenc pillanatai

Remény

• Kidőlt fatörzseken átugrálni (vezetve).

• Szabadon ugratások a körkarámban.

• Hiszti nélkül sikerül elmenni a tóhoz.

• Végigfont sörény.

• Amikor olyannyira felpörgeti magát az új feladat miatt, hogy nem tudom leállítani és inkább csak nevetek rajta.

• Normális szlalomozás – vezetve, háton.

• Amikor az alig magas ugrásnak is baromira fölé ugrik.

• Tóban úszás.

• Egyre gördülékenyebb pocsolyázás.

• Lenyergeléskor ki se kell kötni, egy helybe marad, míg el nem indulok a karám felé.

• Amikor bolondot csinál belőlem (azt hittem, hogy ha csak simán mellettem megy, akkor is odajön a karámhoz, de nem, farokfelvágva elrohant és mehettem utána).

• Amikor megkergeti a gyanútlan macskát.

• Érzem rajta, ahogy óvatosan lépked a vendég gyerekekkel a hátán

• Hosszúszáras lovaglások.

• Amikor olyan helyzetektől nem ilyed meg, hogy csak nézek (ellenben olyanoktól, amik tökre alapvetőek).

• Petra által sokat fejlődik.

• Amikor magától odajön hozzám – pláne munka után -, mert inkább velem akar lenni.

• Nagyon hosszú a sörénye.

• Egyre többször adja be a fejét.

 

Kristály

• Sikerül visszatáplálni

• Amikor “rodeózik” alattam

• Szinte botlás nélküli terepecskék

• Tavazás

 

Ők ketten. ❤️

  

  

Valóra vált álom
Írta: dorka Mikor? 07.26. Kategória? Fotóblog, Kristály, Remény

Pont a minap gondolkoztam el azon, hogy egy kb. 10 évvel ezelőtti álmom vált valóra. Ugyanis 10 évvel ezelőtt egy nyári napon Pankámat sétáltattam a közeli tó melletti ösvényen, amikor is ellovagolt mellettünk egy férfi. Csodálattal és némiképp irigységgel néztem fel rá, hogy milyen jó neki, hogy erre lovagolhat. Tisztán emlékszem, ahogy félreállva leültettem a kutyát és ámulattal figyeltem, ahogy a ló kerekített nyakkal, fáslis lábait szedve elment mellettünk. A férfin nem volt kobak, és ezért is irigyeltem, pláne mert talán akkoriban kezdtem el lovagolni és a kobaknélküliség elképzelhetetlen volt számomra.
Azóta eltelt tíz év és bár közhely, de igaz: sok minden változott.
Az elmúlt két hétben mindkét lovammal, a 24 éves Kristtel és a 7 éves Remivel (bár nem túl biztonságos, pláne a “kicsin”) kobak nélkül lovagoltam azon az ösvényen, hogy megmártózhassunk a tóban.
És amikor Remivel léptettem hosszú száron, nyugiban hazafelé, akkor jutott eszembe ez a 10 évvel ezelőtti álmom.

Csodaszer 
Írta: dorka Mikor? 01.06. Kategória? Egyéb, Fotóblog, Kristály, Remény

Régen mindig nagy küzdelem volt a lovak sörényének és pláne a farkának a kifésülése, mivel mindkét ló hosszú és dús sörénnyel és farokkal van megáldva, ami a legyek hajtása miatt folyton becsavarodik. Ilyenkor bizony eltelt egy-másfél óra mire csak az egyik ló farkát tincsenként kibontottam.

Az egyik alkalommal, mikor nálunk volt a kovács, szóba került a dolog és ajánlotta, hogy próbáljam ki a Gliss Kur pumpás verzióját, mert azzal könnyebb lesz. A következő kuponos napok alkalmával be is szereztem kettőt.

Éppen alkalmas volt a tavaszi sörény- és farokápolás (értsd, formára vágás), így rögtön az alaposan összekócolódott sörényeknek estem neki. Rápumpáltam a sörényre a tövétől a végéig annyit, hogy épphogy nedves legyen és kb. félmaroknyi tincsenként elkezdtem kifésülni. Meglepődtem, mert simán vitte a kefe (egyszerű 300 Ft-os hajkefét használok). Ezután jött a tincsesre tekeredett farok. Négy részbe szedtem és részenként pumpáltam rá a folyadékból, alulról kezdve felfelé, ahogy fokozatosan fésültem kifelé. Először Kristállyal, majd Reménnyel is végigcsináltam ugyanezt.

A máskor három (vagy több) órás művelet a két lóra kb. egy-másfél óra alatt lement. Bár Kristály rezzen a pumpa hangjától, Remi pedig egyenesen megugrik tőle, nagyon megéri, ők meg majd hozzá szoknak.

Kb. egy éves használat, és a harmadik flakon után (a flakonok között nem vettem észre különbséget, mindegyik ugyan olyan jól működik) azt vettem észre, hogy kevésbé kócolódik és csomósodik össze a sörényük, így nem kell olyan sűrűn fésülni, illetve le lehet növeszteni hosszúra, mert eddig azért vágtam le, mert akár egy hét alatt szinte kibonthatatlanná vált. Most meg egy hónap után se. A lovak pedig nagyjából hozzászoktak a spriccelés hangjához.

(2015-2017)

Macskák
Írta: dorka Mikor? 03.29. Kategória? Fotóblog, Macskák

Tavaly kereken egy félév alatt lettünk sokmacskások: ma szám szerint nyolcan vannak. Garfield (a kandúr), Margit (a nem normális), a négy „kicsi”: Yoda, Lucifer, Herceg és Rozi. És a két jöttment: Lenke és Cinci.

Garfieldról sose volt sok szó, hiszen ő nem annyira vesz részt az életemben, mint a többi macsek. Kandúr, és a fogalomhoz tartozó összes tulajdonság rá vall: feltápláljuk, ekkor eltűnik egy időre, majd csontsoványan, csapzottan hazajön és újra élvezi a vendégszeretetünket. Nagyon fél a kutyáktól, ezért csak akkor merészkedik elő, amikor nincs semmi mozgás a tanyában. Egyébként egy nagyon dorombolós, bújós fiúka, csak éppen ölben nem szeret lenni.

Margit hozza a formáját. Előszeretettel oson be a kamrában, amikor nyitva felejtődik az ajtó. Ha pedig mégis csukva van, akkor is próbálkozik: mancsával kifeszegeti az ajtót, ha sikerül. Ha éppen nem vadászik vagy a kölykeivel verekszik, akkor az irodában sziesztázik a bőrfotelben, míg ki nem zavarjuk. Néha meg lehet simogatni, máskor nem hagyja. Ha a kutyákat hívom (fütyülve), jön velük, ám ha a macskákat, olykor van, hogy elő se kerül.

Yodi a kedvencem a négy „kicsi” közül. Alkalmanként őt visszem be a szobába, ha addig bírja, velem is alszik. Dorombolós, bújós fekete szőrgombóc. Bár ki van herélve, eléggé soványka, rá valahogy nem tartozik az, hogy ha egy kandúrt kiherélnek, elhízik. Yoda teljesen az anyjára ütött: mellkasán és két lába között van egy-egy fehér folt, ám neki kecsesebb feje van, mint Margitnak.

Lucifer volt az a cica, akit első alkalommal nem sikerült lehozni a padlásról, mégpedig a vadsága miatt. Bár ma már hozzánk szokott, nem mindig engedi, hogy simogassuk. Széles pofája és jegytelensége miatt jól meg lehet különböztetni a másik két fekete cicától.

Herceg gyönyörű macska lett, ő a tanya ékessége. Ma már elég messzire elbóklászik a tanyától, de szerencsére (eddig) mindig visszajött. Ő is szereti, ha simogatják, bár nem egy ölbe-macska.

Rozi egy igen érdekes karakter. Ő is félénk, mint Lucifer, a simogatást viszont szereti. Ha megyünk valahova a tanyában, mindig előttünk megy, de gondol egyet és pont a lábunk előtt ledobja magát a földre, alig győzzük kikerülni. Nála az ivartalanítás kicsit nehéz eset volt, mert nehezen gyógyult be a sebe. 

Lenke a másik kedvencem, csak őt nem lehet bevinni  házba, mert ő nem tud nyugton maradni. Lenke is nagyon bújós és fel is lehet venni, a kisgyerek túlcsorduló szeretetét is elviseli. Egyedül csak annyi baja van, hogy Margit valamiért folyton bántja őt és nem tudom miért, bár lehet terület féltés miatt. 

Cinci lelkes egerésző, sokszor látok nála cincogó áldozatot. Ő és Lenke valamiért nem nőttek nagyra, éppen ezért ők ketten a kicsik kedvencei. 

A négy "kicsi" ma lett egy éves, ennek apropójából írom ezt az összefoglalót róluk.

Együtt a csapat (1,5 hó)Herceg2:2YodaYoda, Rozi, Lucifer, Herceg (2,5 hó)Yoda (3 hó)Herceg (3 hó)YodaLenke (~2 hó)Yoda (9 hó)Lenke (~8 hó)Lenke és Cinci (~8 hó)

Apró győzelmek
Írta: dorka Mikor? 02.22. Kategória? Fotóblog, Remény

Remény hatodik szülinapjának margójára.

Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.

Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.

Aztán a körkarám meglétének köszönhetően az utóbbi időben inkább csak földimunkáztunk, nem nagyon ültem a hátára. Meg is lett a sok földizés eredménye. A vezényszavak (lépés, ügetés, vágta) elsőre mennek, nem nagyon kell elismételni. Rászoktattam arra, hogy a jármódváltás szavakkal történjen, a jármódon belüli gyorsítás vagy lassítás pedig hangokkal (csettegés ill. a „s” hosszú elnyújtása). Egyre jobban reagál a kézjelekre is (előrehajtáshoz a fara felé eső kezemet emelem vízszintesbe, a lassításhoz pedig a feje felé esőt). Az „állj!”, mint vezényszó értelme is lassan, de biztosan kezd eljutni az agyához. A kikötéses edzések is egyre jobban mennek, már nem nagyon küzd a rövid szár ellen, inkább beadja a fejét. Ilyenkor az ügetése elengedett, ütemes, nem elrohanós, sőt van, amikor ez kikötés nélkül is megy. Az ilyen körkarámos edzéseken leszokott a tombolásról, remélem ez így marad majd a terepeken is.

A nyugis földimunkának és annak köszönhetően, hogy jól sikerült a múltkori lovagoltatás, úgy tervezem, hogy leváltom Kristályt: a következő alkalomtól már Remin fog Csenge tanulni. Persze ettől még Krist nem lesz elhanyagolva (könnyebb lovaglás, szintén földizés, vezetgetés, legeltetés, kényeztetés).

Egy karámos edzés után levezetésképpen ki akartam menni vele terepre, de az ajtó kinyitásához már nem akartam leszállni róla. Addig győzködtem, míg sikerült a bejárat mellé menni, így ki tudtam rúgni a kaput, amitől kicsit megijedt, de újabb noszogatásra sikerült még egyszer a kerítés mellé irányítani. Ezután még egyszer kirúgtam az ajtót és némileg erős csizmasegítséggel átmentünk a kapun, miközben az ajtó csukódott befelé, rá Remi hátsójára, amitől megugrott, de simogatásra megnyugodott, így mehettünk is.

Ugyanezen a terepen volt, hogy a város felé mentünk és B. bácsi lucerna földjén keresztül terveztem odajutni. Itt ugye neki lehet ereszteni a lovat és én így is tettem, mire Remi egy jó kis tombolásra készült, de mivel már ismerem a rákészülés jeleit, ezért csírájában fojtottam el a hátraléptetéses módszerrel. Azt hiszem, kicsit megilletődött, mert eddig még nem nagyon adtam hangot a hiszti iránti nemtetszésemnek. Na de majd mostantól.

Megkapta az ínvédőit is. Mikor első alkalommal ráraktam és leoldottam a karámrúdról, majdnem nekem jött, mert azt hitte, ahhoz a helyhez köthető az a valami a lábán, ahol felkerült rá, de idővel megértette, hogy mindenhova „követni” fogja. Nem tervezem lovaglásnál használni, sőt egyáltalán semikor, ugyanis lábai épek, nem koccannak, ugratni meg egyelőre nem fogunk.

A Join-up-nak köszönhetően vezethetősége rohamosan fejlődött, most már nem akar fellökni és/vagy rám taposni, csak megy mellettem. Ezen fellelkesedve kétszer kimentünk terepre sétálni. Első alkalommal havas időben mentünk, akkor nagyon izgatott volt, másodjára pedig csak pocsolyáztunk.

Apropó, pocsolya. Még mindig nagyon-nagyon fél tőlük. Már azt is eljátszottuk, hogy apummal ketten gumicsizmát húztunk és kivittük a két lovat a homokos bekötőre, ahol volt egy nagy pocsolya meg több kisebb. Krist tök nyugodtan gázolt át a vízen, nem is egyszer, Remi meg csak állt a víz szélén. Végén már azt csináltam, hogy míg apu legeltette Kristet, én magam mellett vezettem a Remit úgy, hogy én legyek a pocsolya meg ő közte, végül így közelebb került hozzá, de semmiképp se ment bele. Remélem, majd áprilisban megoldódik ez az ügy.

Idénre sok tervem van, remélem nem fogunk unatkozni.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés