Fotóblog « E Q U E S T R I A N B L O G
Ez most ló vagy marha?
Írta: dorka Mikor? 07.10. Kategória? Fotóblog, K. Zsófi, Kristály, Remény

A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt csak a mostani hétvégére sikerült összehozni, hogy Zsófi nálunk legyen. Ma éppen etetés előtt, hat körül ültünk lóra a szokásos felállás szerint: Zsófi Kristre ült angol nyeregbe, én pedig Remire, westernbe. Az út elején Remi rodeózott egy kicsit, néha épp, hogy fent maradtam. Aztán a sarkon levő tanya után elkezdtünk ügetni, Remi pedig egyszer csak kiugrott jobbra, be a bokorba, amivel eléggé meglepett, de az, hogy visszaugrott az útra, csak olaj volt a tűzre: leestem róla. Előre-oldalra estem, és féltem, hogy rám lép, de aztán szerencsére nem. Zsófi gyorsan megfogta Remit és küzdött vele, én meg próbáltam a pillanatnyi sokkon/ijedtségen túl lenni. Két pillanat után átvettem Zsófitól Remi kantárszárát, majd újabb három pillanat múlva felültem rá. Átfutott rajtam a gondolat, hogy oké, most fordulunk vissza, de aztán ránéztem Zsófiékra és elindultunk tovább. Végig egyenes szakaszon mentünk, távolodva a tanyától. Az ismerős szakaszokon ügettünk-vágtáztunk, engedtem Reminek, had menjen. Egyre messzebb kerülve azonban kezdett ismeretlen lenni a környék, úgyhogy sokszor kellett puskázni telefonról. Kristállyal kétszer voltam arra (amikor eltévedtem, és amikor Kötöny felől jöttem haza), Remivel egyszer se. De aztán elfordultunk balra és aztán ismeretlen útra tértünk. Viszont a földön egy csomó nyom volt, amiről nem tudtuk megállapítani, hogy az most ló-e vagy marha. Én a marhára szavaztam, mivel néhány nyom középütt ketté volt vágva. Nem sokkal az után, hogy először fordultunk balra – ezáltal hazafelé – Zsófi ilyen nyerítő-visító hangot hallott, ami miatt csak lépésben mertünk egy ideig menni, de miután már a hangok elhallgattak, növeltük az iramot. Olyannyira, hogy eltévesztettem a leágazást, ami hazafelé vitt volna – majdnem átmentünk a szomszéd faluba. Gyorsan ránéztem a térképre, úgyhogy nem kellett sokat visszafelé menni. Ekkor rátértünk egy noname útra, vagyis alig látszódott, hogy merre kell mennünk. Egyébként gyönyörű volt ez a szakasz: érintetlen minden emberi tevékenységtől, mivel természetvédelmi területen jártunk. Tíz perc lépés után immár autó által kijárt földesútra értünk, ami már ismerős volt a számomra, úgyhogy többet már nem kellett elővenni a telefont. És innentől kezdve Reminek valahogy bekattant a lassú vágta lényege, pedig már eléggé hazafelé tartottunk. Mert máskor, ha vágtáztunk, akkor úgy, ahogy a csövön kifért – még Krist jelenlétében is. De most! Mint az álom: éppen egy picit kellett csak húzni, és olyan tempóban mentünk, hogy Zsófiék tudták velünk tartani az iramot. (Kíváncsi vagyok, majd egyedül hogy fog menni.) M. bácsi tanyájától kezdve újra meglepett Remi: befarolt Krist mögé, és ott is maradt, akár ügettünk, akár léptünk, nem akart előre törni. A b. telep sarkán Zsófi hevedert engedett Kristnek, majd nyugodtan, hosszúszáron hazaléptettünk. Mindkét ló rendesen leizzadt, így mikor beengedtünk őket a karámba, Remi azonnal ledobta magát a homokba, Krist pedig nekiállt elfogyasztani a vacsoráját. 

Összességében 16 km-t tettünk meg két óra alatt, ekkora táv azt hiszem, már elég rég volt.

Országos Díjugrató Minősítő és Grand Prix – 2015
Írta: dorka Mikor? 05.09. Kategória? Esemény, Fotóblog

Én így láttam a múlt pénteki versenyt.

Fussunk lóval?
Írta: dorka Mikor? 05.08. Kategória? Fotóblog, Kristály

Nem volt kedvem felnyergelni, meg átöltözni lovas cuccba, ezért csak egy kantárt raktam Kristályra és megkértem aput, hogy úgy, ahogy voltam (melegítő nadrág, sport cipő), dobjon fel a lóra. Kifelé menet viszont előre bezártam a kutyákat, ugyanis most nem szerettem volna, hogy velem jöjjenek. Mostanában Krist hál Istennek jól van, vagyis nem csontika (tél végén valamiért lefogyott, holott Remi nem változott semmit), így a szőrén ülés is kényelmes volt, már ha egy magas marú lónál kényelmes lehet. Vissza a lovagláshoz: elindultam vele a kövesútra, aztán ott kicsit nézelődtünk, majd tovább indultunk a hátsó kaszáló melletti úton.

 Igazándiból én nem nagyon szeretek szőrén lovagolni. Kicsit nagyon instabilnak érzem. Így hát leszálltam Kristályról, de mivel nem akartam visszafordulni, ezért tovább vezettem az úton. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem futni, de Krist csak húzatta magát, nem indult el ügetésben. Fogtam egy ágacskát és elkezdtem felé legyezgetni vele, hogy elinduljon. Aztán kisebb nagyobb szakaszokon futottunk. Sokszor vissza kellett húzni, de végül az én tempómat is megszokta és az ágat se kellett használnom, mert amint elkezdtem topogni, ő elkezdett ügetni. A s.telepnél tartottunk egy kisebb pihenőt, a nyakába akasztottam a kantárt szárát, gondolván úgyse megy el. Amíg léptem, nem is ment, követett, mint mindig.

Aztán elkezdtem futni, ő meg lehagyott, mivel már nem tudtam semmivel sem visszahúzni. Hiába szóltam utána, ő meg se állt a karámig. Még gyorsan felhívtam anyut, hogy ne ijedjenek meg, hogy nélkülem látják a lovat, aztán kényelmesen bekocogtam. Azért a végére rendesen elfáradtam.

Plüsscicák
Írta: dorka Mikor? 05.07. Kategória? Fotóblog, Margit

Március 29-én nem jött elő a macska. Apu mondta, hogy hajnalban, mikor kiment az udvarra, úgy nyávogott, mint eddig soha, ugyanis ő nem az a nyávogós típus. Hát akkor biztos megellett. És így is volt. Egész nap nem láttuk, de nem is kerestük nagyon. De másnap már előjött. Csapzottan, szigetelő szőnyeg darabkákkal a bundájában, így tudtunk következtetni, hogy a padláson ellett meg. Az idők során a kicsik hangját is hallottuk, amennyiben Margit nem etette meg őket időben. De még így is, csak tippelni tudtunk, hogy hányan vannak, mégpedig abból, hogy hány emlője van kiszívva. Innen gondoltuk, hogy valószínűleg öten vannak.
Most már öt hetesek, két hete jelentek meg a padlásos "lelátón". Z. látta csak őket. Egy feketét és egy szürkét. Aztán múlt hét vasárnap már hárman jelentek meg a hátsó WC-nél, a lyuknál. Két szürke és egy fekete. Fogtam a létrát, és felmásztam a WC tetejére. Persze mire felbontottam a tetőt, addigra mind a három cica vissza bújt a lyukba, így nem tudtam hozzájuk férni. Mondtam barátnőmnek, aki épp nálunk volt, hogy keresse elő a Margitot (aki egyébként bent evett), és adja fel a macskát, hogy csalinak használjam, hogy elő tudjam szedni a kicsiket. Vivi gyorsan meg is találta a macskát, feladta nekem, én meg oda tartottam a lyukhoz. Rögtön jött is az egyik szürke, én meg gyorsan kikaptam, mielőtt még vissza tudott volna menni. Aztán jött a másik szürke is. Aztán egy fekete. Már három cicu ficánkolt, nyávogott és karmolt az ölemben, és láttam még egy feketét a lyukban, de őt már nem tudtam kiszedni. Óvatosan lemásztam a három kiscicával a tetőről, majd bementem a konyhába és bemutattam őket anyunak. Kerestünk Vivivel egy dobozt nekik, és miután találtunk egyet, betettük őket, majd melléjük raktam Margitot is, de ő gyorsan kiugrott onnan. Maceráltuk még őket: kiraktuk őket a fűre, bemutattuk nekik a kutyákat. Aztan megpróbáltam mégegyszer megtalálni a másik feketét, de kudarcot vallottam, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatesszük a kicsiket a helyükre. Visszamásztam velük a WC tetejére, vissza raktam őket, de a két szürke mindig vissza akart mászni hozzám. Óvatosan visszacsúsztattam a cserepeket a helyére, majd lemásztam és a helyére raktam a létrát.
Később az egyik kicsi, mégpedig a szürke, valahogy lejött a "lelátóról", valószínűleg leesett onnan. Aput követte az udvaron át. Nagyon édes volt. Persze visszatettük őt is a többihez.

Nagyobbak, mint Margit volt, mikor megtaláltuk. A két szürkét úgy lehet megkülönböztetni egymástól, hogy az egyiken van egy jegy a fején, amitől úgy néz ki a pofija, mint ha egy függőleges vonal mentén két színű volna. Ő a legvagányabb. Mikor meglátta Lady-t, úgy lefújta, hogy szegény kutya (meg mi is) eléggé meglepődött. Aztán van egy másik, sima szürke, ő annyira nem vagány, de ő is hamar felfedezte a konyhát. A kis fekete pedig nagyon félénk. A dobozban a sarokban volt, ha kiraktuk onnan, akkor pedig az anyja körül lézengett, amikor pedig felvettem, folyton a nyakamhoz bújt.

Összegezve eddig négy kiscicáról tudunk, remélem a hétvégén az összeset le tudom hozni a padlásról, ugyanis szeretném, ha nem vadulnának el, hanem emberi kézhez szoknak.

Még annyi, lábjegyzetként, hogy amióta Margit megellett, azóta sokkal, de sokkal nyugodtabb. Egyszerűen nem lehet kihozni a sodrából. Ennek örülök is, meg nem is, mert bár jóval kevesebb karmolás van a kezemen (egy se, de majd a kicsik bepótolják), ez a jó, viszont nagyon hiányzik az a Margit, amiért elneveztük Margitnak.

Történések 
Írta: dorka Mikor? 04.25. Kategória? D. Szabi, Fotóblog, Kristály, M. Pisti, Margit, Móric, Remény, V. Fanni

Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.

 

Aztán kettőkor, mivel már reggel óta nem találtuk a macskát, nem is jött be reggel enni, elkezdtük őt keresni. Se a tárolóban, se a műhelyben, se a szobában, de még a kamrában sem volt (pedig az utóbbi két helyre nem mehet be). Fogtam a létrát, és felmásztam a kinti WC tetejére, ahonnan fel tudom bontani a padlás tetejét, ahol is a kismacskák vannak egy lyukban, a lambéria és a szigetelés között. Ott nézelődtem befelé, amikor a lyukból egyszer csak előtűnt két zöld szempár. Én akkorát ordítottam. Persze, hogy a Margit bukkant elő.

 

Aztán ma három felé kellett volna szakadnom, ugyanis egyszerre kellett volna lennem a barátnőm ballagásán, a hódmezővásárhelyi állattenyésztési kiállításon, és Szabinak a buliján, ahol a környék városok lovasai gyűltek össze. Természetesen az első volt a legfontosabb, meg persze a lovas találkozó, amiről csak ma reggel hallottam, pont a ballagásra indulás előtt. Így azt beszéltem meg magammal, hogy majd a barátnőmnél leszek, aztán majd 4-5 körül elmegyek a találkozóra. Így is volt. 5-re hazaértem, gyorsan átöltöztem, kötőfékkel együtt felnyergeltem Kristet és indultam is. Negyed óra alatt át is értem, de már alig voltak. Ott volt M. Pisti, V. Fanni, a téglagyáriak, meg Móric Norbival. Elbeszélgettem a lányokkal, aztán sötétedéskor szedelőzködni kezdtem, hogy indulok haza. Erre mondta Fanni, hogy mutassam meg a többieknek Krist ügetését. Tettem vele pár gyors kört, az utolsónál akkorát satufékezett, hogy alig bírtam a nyeregben maradni. Mindezt két fekete keréknyom miatt, ami előttünk húzódott. Leszálláskor kérdezte Norbi, hogy miért nem ülök fel a Móricra. Eléggé ódzkodtam tőle, mivel beszélgetéskor láttam, hogy rodeózott alatta a ló. Győzködött, hogy nyugodtan üljek fel rá, nem fog semmit csinálni. Mondom: hát jó. Zsófi kezébe nyomtam Kristály kantárszárát és felültem a Móric határa. Először csak lépésben szoktam őt, majd Norbi biztatására beindítottam vágtába. Nagyon jó volt rajta vágtázni, már csak azért is, mert rajta sosem vágtáztam, még akkor sem, mikor átlovagoltam vele hozzánk. Úgy gondolom, Norbi személyében megtalálta a megfelelő lovast a hátára. Pár szuper kör vágta után visszaadtam őt Norbinak. De még mindig nem indulhattam haza, ugyanis Zsófi szeretett volna Kristályon lovagolni. Először próbálkozott vele, de miután nem jutottak közös nevezőre, elmagyaráztam neki Krist “szabályait”. Ezután már nagyon szépen mentek. Pár kör után helyet cseréltem Zsófival, majd el köszöntem a társaságtól és elindultunk haza. Nem siettünk. Nagyon jó volt a sötétben lovagolni, úgy hogy csak a Hold fénye látszott. Halványan, de sejlett az aszfalton az árnyékunk.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés