Johny « E Q U E S T R I A N B L O G
Instagram
Írta: dorka Mikor? 08.03. Kategória? Fotóblog, Johny, K. Zsófi, Kristály, Margit, Remény

Haladunk a korral, ez tény. És az is tény hogy újabban csupán telefonon fényképezek, hisz az mindig nálam van. És vannak képek, amiket megosztok a közösségiken. Ide összegyűjtöm az eddigi instás képeket. Időben visszafelé.

Szederke, 2014.07.31Zsófival terep, 2014.07.22Homokló, 2014.07.18

Koleszmacska, 2014.07.05Krist, 2014.07.04Remi és Tenkes, a P.-i bandázáskor, 2014.05.31

Krist, 2014.03.30Panoráma, 2014.03.15A kert legszebbjei, 2014.03.30

Egy hosszabb terep után. Krist is velünk volt, rajta Zsófi lovagolt. 2013.12.282014.11.18Kicsi Johny, 2013.10.13

Johny
Írta: dorka Mikor? 12.16. Kategória? Johny

Elütötték.

Én suliban voltam. Mikor apu felvett, mondta mi történt. A kutyák kint voltak B. bácsi lucernáján és át akartak menni az út másik felére, és Johny mint legkisebb, az utolsó volt. Azt nem tudom, hogy miért nem látta az illető, hogy ott egy kiskutya, de hát ez történt. Zoli teljesen ki van bukva, kocsikerék kilyukasztással fenyegetőzött. Bennem nem hagyott olyan mély nyomot a dolog, elfogattam. Persze szerettem a kis lükét. 

Hallgatott a nevére, az ülre és a pacsira. Okos volt. A kamra ajtó mellett ládában feküdt. Most kezdett kinyílni, nagyobb távokat megtenni, majdnem kijött utánunk tobozt szedni, de szagot fogott és maradt. És pont mostanában kezdett leszokni a harapásról. Kis vakarcs.

Nyugodj békében!

Johny
Írta: dorka Mikor? 11.18. Kategória? Fotóblog, Johny

Nem tudjuk mikor, de valamikor Panku megellett. Feltételezhetően több kicsije is volt, csak széthagyta őket, így csak egy kisfiú maradt. Úgy döntöttünk, meghagyjuk.

Kis rosszcsont. Már érti a 'Gyere, Johny!'-t és a 'Kifelé!'-t. Okos kutya. Most nagyon harapdál, már ha megfogom, kap oda a kezemhez. Én meg visszakézből adok neki egy taslit. De nem sértődik be. Kis kurta, O lábai vannak, meg apró, jó húsos füle. Nagyon cuki.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés