Lovaglással kezdtem
Írta: dorka Mikor? 01.01. Kategória? Beni, Kristály, Panka

Felnyergeltem Kristet és elindultam. Már korábban kinéztem, merre fogok menni, de a pontos utat csak indulás előtt néztem meg. A bekötőnél visszatekintve a kutyáknak híre-hamva sem volt, de mikor már túl értem B. bácsi kerítésénél bosszúsan vettem észre őket. Ilyenkor már felesleges a „Befelé!” szót kiejtenem a számon, úgysem fordítanak hátat és mennek be, hanem tovább szaglásznak. Tovább menve sokat ügettem betonon, illetve ahol lehetett, a füvön. Az olaj átvevő telepnél egy vizsla kijött, de szerencsére nem volt baj. A földesúton mentem tovább, jó nagy tempóban. A terep igazából egész zavartalan volt, csak az egyik kanyarnál nyihogott Krist egy nagyot, illetve egyszer megugrott egy kicsit a kutyáktól, de nem volt semmi baj. Ahol lehetett ügettünk, jó nagy tempóban. Az volt az érzésem, ha beleülök a nyeregbe és rázárok, simán beugorhatott volna vágtába, de inkább visszahúztam.  Az egyik kanyar után nem is olyan régi patkónyomokat láttam magam előtt. Illetve az erdőben kb. egy tenyérnyi nagyságú szarvas (?) nyomot láttam. Elég nagy volt. Csatakosan értünk haza. Hátulról mentem be és sikerült lóhátról kinyitni és becsukni a hátsó kaput. Bent mielőtt lenyergeltem, apu felült a lóra (!), kipróbálni és persze a fényképezésért. Utána lenyergeltem, és Anna is megjött. Őt feldobtam a lóra és sétáltunk egy nagyot.​

Egyébként egy óra öt perc alatt 11,09 km-t tettünk meg (10,15 km/h).

Ketten, egyszerre
Írta: dorka Mikor? 12.30. Kategória? K. Zsófi, Kristály, Remény

Az előre megbeszéltek szerint a téli szünetben is eljött Zsófi lovazni. Szombaton jött, ma ment haza. És végre ketten, egyszerre mehettünk ki terepre.

Szombaton elsőként elmentünk a Gergőhöz kölcsön kérni egy másik western nyerget, mert a barna nagynak/hosszúnak bizonyult. Így hazahoztunk egy fekete nyerget. Hazaérés után gyorsan átöltöztünk és mentünk is ki. Miután kicipekedtünk és Remit egy kicsit lefutóztam (kb. két hónapja nem volt lovagolva, ami meg is látszott rajta), apu segítségével felnyergeltünk (ő inkább Reminél segített). Hosszú beállítások után végre lóra ülhettünk mindketten. Az utat már előre megnéztem. Persze nagyban Remitől és tőlem függött minden, hogy milyen messzire megyünk, de azt hiszem, így is nagy utat tettünk meg. Hátul mentünk el a földes úton. Remi igen tempósan ügetett, Zsófiék egy kicsit lemaradtak mögöttünk. Minden érdekelte, mindenre fülelt, de nem ijedt meg semmitől. A gyümölcsösnél lefordultunk és a játékboltos néni tanyája mellett tovább lovagoltunk. Na, itt elkezdtünk ügetni, illetve én megpróbáltam Remit beugratni vágtába. Aha, ja. A kislány először dobott rajtam egyet, majd kibakolt és miután sikerült rajta maradni (!), lépésre váltottunk. Én meg örömködtem, hogy fent maradtam. Tovább mentünk hol ügetve, hol lépve, végül az egyik egyenes szakaszon sikerült beugratni Remit. Az út további részében sokat ügettünk, mivel Remi nem igazán komázza, ha lépünk, ugyanis elkezdi csapkodni/rázni/dobálni a fejét. Végül az utolsó szakaszon mentünk egy jó vágtát, és el is értünk a betonig. Innentől már csak lépésben lovagoltunk be a tanyáig. Bent apu fényképezővel várt minket. Végül lenyergeltünk és kiengedtük a lovakat és mentünk pihenni.

Vasárnap, mielőtt elmentünk volna Annához megünnepelni a szülinapját, felnyergeltünk és elmentünk. Tegnap viszont a barna nyerget használtam, ami nem éppen volt jó döntés, ugyanis bár a legkisebben volt a kengyel, még így is hosszú volt, így minden ügetés és vágta után megálltunk, hogy meg bírjam igazítani a kengyelt. És reménykedtem, hogy Remi nem fog bakolást rendezni, mert akkor, biztos, hogy repülni fogok. Szerencsére nem tette. Ködben indultunk és arra mentünk, amerre a múltkor Pistivel mentünk volna. Számomra teljesen ismeretlen volt utunk egy része, így próbáltunk csak lépésben menni, annak ellenére, hogy Remi egy kicsit tiltakozott. Azért sokat ügettünk és vágtáztam. Hazafelé tartva viszont favágókba ütköztünk. De nem baltáztak, hanem stihleztek. Mi meg, bár ordibáltunk, hogy álljanak egy kicsit le, nem igazán vették észre. Szerencsére Remi nyugis maradt (azért itthon elég sok inger éri már a karámban, szóval ettől sem volt beparázva). Továbbmentünk, megint vágtáztunk a betonig, Zsófi vette a telefonjával. Hát a felvétel… Hagyjuk. Gyorsan lenyergeltünk, a lovak pedig meghemperegtek a karámban.

Egy óra három perc alatt 7,6 km-t tettünk meg (7,20 km/h).

Ma jobb híján a városba mentünk, újra a fekete nyerget használtam. Igazából a Sóstót akartuk megkerülni, de nem tettük. Viszont másfelé mentünk. Miután elment a vonat, a vasúton mindkét ló simán átment. Rögtön lementünk a kövesút melletti útra, azon továbbmenve lefordultunk a tó felé. Aztán a madárnál jöttünk vissza. A köves úton nem volt gond, bár először kicsit megijedt az autóktól, de csak farolt egy kicsit. Végül bementünk a tóra, ami egy kicsit bajos volt, hisz először Krist se akart bemenni. De bement, így Remi is bátorkodott. Én pedig bevertem a lábam a vasba. Bent megmutattam neki a tavat, nem tudott vele mit kezdeni, de semmiképp sem akart belemenni. Így kerültünk egy kicsit a füves területen és mentünk is ki. Na, itt megint nem akart egyik se mozdulni, de Krist végül átment a kapun. Remi pedig utána. Nagy nehezen átkeltünk a főúton (sok autó volt). Elmentünk a merkbau utcájába és az Epreskerten fordultunk vissza. Hazafelé sem volt gáz. A kövesúton vágtáztam egy kicsit, a lucerna földön pedig egy kicsit hosszabbat. Bementünk, lenyergeltünk, a lovak pedig a karámban töltötték a nap további részét, míg ki nem engedtük őket.

A kezdeti (szombati) nehézségek után ma már elég volt rázárnom, Remi máris beugrott vágtába. Kezdünk összeszokni.

Nincs rossz idő…
Írta: dorka Mikor? 12.07. Kategória? Kristály, T. Pisti

… csak extrém helyzet.

Már egy hete beszéltük, hogy lovagoljunk, végül ma került rá a sor. Fészbúkos egyeztetések során abban egyeztünk meg, hogy mindjárt indul otthonról, nyergel és ha én is kész vagyok, felhívom. Én szép kényelmesen átöltöztem, a nyergelést se siettem el. Kiértem a bekötőre és előkapartam a telefonomat és felhívtam őt. Mondta, hogy még otthon van, később gondolt kimenni. Én meg mondtam, hogy akkor elmegyek egy kisebb körre. Visszamentem a tanyába, beszéltem két percet apuval, majd újra kimentem a bekötőre. Elindultam B. bácsi lucernáján feléjük, mikor hívott, hogy merre vagyok. Mondtam, hogy a lucernán. Ám ekkor észrevettem, hogy két oldalról két kutya: Beni meg a Panka vág át a lucernán. Utánam lopóztak. Mondtam a Pankának, hogy befelé, de ő csak fülét-farkát behúzva ment tovább. Végére értem a lucernának és felhívtam aput, hogy jöjjön már el a kutyákért, hisz nem hiányoznak, pláne, hogy a Pisti lova eléggé tapasztalatlan még. Miután apu elvitte a kutyákat, mi Kristtel elmentünk a vasútig, át is mentünk rajta, de rögtön fordultunk vissza, hisz láttam, hogy Pisti száll fel a pejre. Gyorsan odaügettem és indultunk is.

Mindenen keresztülvágva haladtunk el egy tanya mellett, ahol ráálltunk a bekötőútra. Beszélgettünk, közben mutogattam a tanya felé, hogy nagyon lóg az eső lába, ráadásképpen a szél is igen nagy irammal fújt. Mikor kiértünk a bekötőről, kérdés volt, hogy továbbmenjünk-e egyenesen, vagy inkább induljunk vissza. Mivel pont akkor kapott el egy olyan szélroham, hogy majdnem az usánkámat vitte, meg a homokot egyenesen a szánkba fújta, így inkább elindultunk haza. Ügetésbe csaptunk át, én mentem elöl és egyszer csak nem hallottam mögöttem a pata csattogását. Visszafordultam, ugyanis Pisti át akarta vágni az utat hazafelé, így egy másik tanya bekötőjén mentünk hazafelé. Utána mindenen keresztül ügettünk mi Kristtel, Pistiék vágtáztak. Ám B. bácsi kerítésénél épp lépésre akartam fogni a lovat, mikor Kristály botlott egyet és felborultunk. Visszahúzni már nem bírtam, úgyhogy gyorsan leugrottam a lóról, nehogy baj legyen. Nem volt, de mikor Krist felállt, azzal a lendülettel rálépett a szárra és eltépte a csatnál. Pisti kérdezte jól vagyok-e, nem fájt semmim, úgyhogy gyorsan visszaültem és indultunk tovább. Kicsit ügetésre fogtam (nem akart), hogy sántít-e, de nem volt baja. Lépésben mentünk át L. bácsiéknál a kövesúton, rá a lucernára. Itt egy kicsit elkísértem a Pistiéket, majd mentünk haza. Ügettem egy kicsit Kristtel, de a szélroham miatt inkább hagytam, mert fél kézzel a szakadt szárakat (ami nem is olyan baj), fél kézzel pedig a sapkát fogtam, mert levitte volna a szél.

Nyergelésnél, a nyergesnél, míg bevittem a nyerget, jobb híján leejtett szárakkal elengedtem a lovat. Hiba volt. Ugyanis Krist elindult és a jobb szárat letépte a zabláról, és a másikra is folyton rátaposott. Végül a karámnál megfogtam és a kantárat sikerült kötőfékre lecserélni. Remit is kiengedtem legelni az anyja után.

Remi után szabadon
Írta: dorka Mikor? 12.01. Kategória? Kristály, Remény

Ma a Remit vittem ki. Csak az alap utat terveztem, ami mentes forgalomtól (csak egy rövid betonutas szakasz van, de azon gyorsan végig lehet jutni). A nyergelésnél majd meg őrült a karámban, amikor meg kiengedtem, akkor is le-föl vágtázott az udvarban. Csak úgy húzta a (fék)csíkokat maga után. Aztán elindultunk. Jött utánam, nem is volt vele baj, hanem a tárolónál megállt legelni, és nem tudtam, hogy jön-e utánam, vagy ottmarad. Jött. Ki-be vágtázott az erdőben, ezzel is idegesítette az anyját. Aztán meg végig előttem ügetett/vágtázott. Mikor odaértünk M. bácsi tanyájához, akkor meg bement a kerítéshez és ott megkergette a kutyákat, akik a szokással ellentétben (megint) szabadon voltak. Én lekanyarodtam a körtésnél, de Remi még mindig nem jött. Ott kiabáltam neki, hogy 'Remi, gyere!'. Végül M. bácsi kijött és elkergette a Remit. Mi mentünk tovább, bár Krist nagyon fészkelődött, hogy merre van a csikó. Végül Remi is megkerült. Hazáig már nem igazán csatangolt, sőt a kinti legelő melletti úton a lépésre is rászánta magát. Egészen a betonig. Ott elkezdett ügetni, de szerencsére nem jött senki. Kicsit leizzadt, hát amennyit vágtázott fel-le, nem is csodálom. Lenyergeltem Kristet és mehetett legelni.

Benis terep
Írta: dorka Mikor? 11.30. Kategória? Beni, Kristály

Úgy gondoltam, hogy sok idő után ideje a kutyákat kivinni terepre. Hiába hívtam, Panka nem jött velünk. Beni viszont igen. Hátul, a "kedvenc" erdőn keresztül mentünk el. Sajnos a jobb oldali nyárfa-erdőt kivágták, szóval elég fura. A tanya mellett haladtunk tovább, egészen az út végéig, ahol elkezdődik a betonos út. Voltam már erre máskor is, csak akkor inkább bosszankodtam a beton miatt, most direkt erre akartam menni. Az egyik kanyarnál jobbra fordulva ismeretlen helyre érkeztünk. Utána megint jobbra fordultam (ezen a szakaszon voltunk már), ekkor meg a nap sütött a szemembe, szóval tök jó volt. Ügetgettem egy kicsit, de nem sokat, mert nem láttam, és hát sokszor nekem kell látni a ló helyett. Balra fordultam, megint ismeretlen út. Elkezdtem ügetni. Beni valamerre szimatolt. Egyszer csak Krist megugrott, de nem tudom mitől. Beni is előkerült a fák mögül, úgyhogy lehet, hogy ő ijesztett Kristre. Jobbra fordulva egészen hazáig már teljesen ismerős úton voltunk, szóval mehetett a full ügetés. Az utolsó szakaszon a játékboltos néniék sétáltak haza a két kutyájukkal. A kutyák rá se hederítettek a lóra. Ellenben Beni annyira megijedt a kutyáktól, hogy azt fontolgatta, inkább visszafordul. Persze nem ezt tette, hanem kivárt és egy adott alkalommal nagy kerülővel mellém szegődött, mert én meg tovább mentem otthagyva őt. Tudtam, hogy úgyis követ majd. Így is volt. A kinti legelő melletti úton Krist teljesen elengedetten ügetett. Lehajtotta a fejét. Mikor a betonhoz értem, pont láttam, hogy Lili megy befelé. Kiáltottam neki, de nem vett észre. A saroknál Remi is csatlakozott hozzánk a kerítésen belül, ugyanis időközben ki lett engedve. A kapunál találkoztunk. Bent lenyergeltem Kristet, és elengedtem őt is legelni.

Persze nem csak azokon a helyeken ügettem. Végig vissza kellett fogni, nagyon ment volna. Azért engedtem neki.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés