Móric « E Q U E S T R I A N B L O G
Történések 
Írta: dorka Mikor? 04.25. Kategória? D. Szabi, Fotóblog, Kristály, M. Pisti, Margit, Móric, Remény, V. Fanni

Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.

 

Aztán kettőkor, mivel már reggel óta nem találtuk a macskát, nem is jött be reggel enni, elkezdtük őt keresni. Se a tárolóban, se a műhelyben, se a szobában, de még a kamrában sem volt (pedig az utóbbi két helyre nem mehet be). Fogtam a létrát, és felmásztam a kinti WC tetejére, ahonnan fel tudom bontani a padlás tetejét, ahol is a kismacskák vannak egy lyukban, a lambéria és a szigetelés között. Ott nézelődtem befelé, amikor a lyukból egyszer csak előtűnt két zöld szempár. Én akkorát ordítottam. Persze, hogy a Margit bukkant elő.

 

Aztán ma három felé kellett volna szakadnom, ugyanis egyszerre kellett volna lennem a barátnőm ballagásán, a hódmezővásárhelyi állattenyésztési kiállításon, és Szabinak a buliján, ahol a környék városok lovasai gyűltek össze. Természetesen az első volt a legfontosabb, meg persze a lovas találkozó, amiről csak ma reggel hallottam, pont a ballagásra indulás előtt. Így azt beszéltem meg magammal, hogy majd a barátnőmnél leszek, aztán majd 4-5 körül elmegyek a találkozóra. Így is volt. 5-re hazaértem, gyorsan átöltöztem, kötőfékkel együtt felnyergeltem Kristet és indultam is. Negyed óra alatt át is értem, de már alig voltak. Ott volt M. Pisti, V. Fanni, a téglagyáriak, meg Móric Norbival. Elbeszélgettem a lányokkal, aztán sötétedéskor szedelőzködni kezdtem, hogy indulok haza. Erre mondta Fanni, hogy mutassam meg a többieknek Krist ügetését. Tettem vele pár gyors kört, az utolsónál akkorát satufékezett, hogy alig bírtam a nyeregben maradni. Mindezt két fekete keréknyom miatt, ami előttünk húzódott. Leszálláskor kérdezte Norbi, hogy miért nem ülök fel a Móricra. Eléggé ódzkodtam tőle, mivel beszélgetéskor láttam, hogy rodeózott alatta a ló. Győzködött, hogy nyugodtan üljek fel rá, nem fog semmit csinálni. Mondom: hát jó. Zsófi kezébe nyomtam Kristály kantárszárát és felültem a Móric határa. Először csak lépésben szoktam őt, majd Norbi biztatására beindítottam vágtába. Nagyon jó volt rajta vágtázni, már csak azért is, mert rajta sosem vágtáztam, még akkor sem, mikor átlovagoltam vele hozzánk. Úgy gondolom, Norbi személyében megtalálta a megfelelő lovast a hátára. Pár szuper kör vágta után visszaadtam őt Norbinak. De még mindig nem indulhattam haza, ugyanis Zsófi szeretett volna Kristályon lovagolni. Először próbálkozott vele, de miután nem jutottak közös nevezőre, elmagyaráztam neki Krist “szabályait”. Ezután már nagyon szépen mentek. Pár kör után helyet cseréltem Zsófival, majd el köszöntem a társaságtól és elindultunk haza. Nem siettünk. Nagyon jó volt a sötétben lovagolni, úgy hogy csak a Hold fénye látszott. Halványan, de sejlett az aszfalton az árnyékunk.

Blog özön
Írta: dorka Mikor? 01.15. Kategória? Más, Móric

Kéne mostanában egy ilyen is, mert hihetetlenül elmaradtam. És még a régieket sem pótoltam még be rendesen. Például Móricról még egy szót sem írtam, csak megadtam a címet, meg annyit írtam alá, hogy hamarosan… Ennek kb. egy hónapja. Bár vele amúgy "megszűnt" a kapcsolatom, arra várunk, hogy jobb idő legyen, és hogy Olivér eljöjjön érte (ha szólunk neki). Mindegy, az elkövetkező időszakban nekiállok és nemcsak bejegyzéseket fogok pótolni, hanem nekiállok és a lelkiismeret furdalásomnak engedve megcsinálom az egész oldalt (persze az idő függvényében, csak hát gép előtt nem csak a blogot nézek, hanem többek között zenét is hallgatok) – lesz új design (készülőben), meg megcsinálgatom a tartalom részt is.

Segítettek
Írta: dorka Mikor? 11.24. Kategória? Kristály, Móric

Ismerősünknél lovagol két lány, akik hétvégén járnak hozzá. Múlt héten beszéltünk vele Móci hülyeségéről, és felajánlotta, hogy átjönnek a lányok: Nelli és Nóri. Lovaskocsival jöttek, hoztak nyerget is. Először felszereltük a Mócit, de ő meg annyira ellenére volt, hogy tisztára leégetett. Úgy kezdődött, hogy a karámban nem engedte magát megfogni, később pedig rajta volt már a nyereg és épp a kantárat akartam rátenni, mikor kitépte magát a kezemből és beszaladt a karámjába. Na ott szenvedtünk vele vagy öt percet. Végül sikerült megfogni, és nem érdekelt, kötőfékre felraktam a kantárt és kész. Nóri felült rá, addig felszereltük a Szellőt és a Hajnalt. Én ültem az idősebbikre (nem tudom, melyik az ő neve), majd kerültünk párat a lucernáson. Móric elemében volt: bakolt, rúgott, stoppolt. De Nóri győzött. Aztán felvetődött a kérdés, hogy kimegyünk terepre. Én átnyergeltem Kristályra, Nelli pedig az idősebbik pacira. Elindultunk. Arra terveztem menni, amerre Timivel mentünk először, de két helyen is ki voltak engedve a kutyák, így tettünk egy kicsit nagyobb kerülőt. Az elején Móci makacskodott, de a pálca segített. Meg egy helyen vágtáztunk (a többiek), aztán Kristály ugrott egyet, nagyon meglepett. Visszafelé pedig én voltam az utolsó és az idősebbik paci kirúgott Kristályra és az arcom előtt 15 centire volt a patája. Huhh. Rögtön visszamentem középre, hogy ne forduljon elő mégegyszer. Végül hazaértünk. Mindhárom ló csurom vizes volt.

Az új otthon felé
Írta: dorka Mikor? 09.09. Kategória? Móric

Szüreti után találkoztunk Gergővel és megbeszéltük, hogy ma kimegyünk hozzá, megnézni az eladó lovakat, illetve az általam kinézett Móricot. Délelőtt el is mentünk, meg is néztük, majd mondta a Gergő, hogy üljek fel a heréltre, ami azért volt vicces, mert egyáltalán nem lovaglóruhában voltam és a kobakom sem volt nálam. Olivér felnyergelte. Minden rendben volt, állt egy helyben. Aztán felültem és kimentünk a bálák mellé. Ott kipróbáltam. Igen érdekes mozgása volt. Tért ölelő ügetése miatt alig kellett kiemelkednem a nyeregből. Tetszett. Viszont nem bírtam beugratni vágtába. Mikor már elfáradtam, mondtam az Olivérnek, aki végig ott volt, hogy elég, lenyergelhetjük. Meg is volt. Leálltunk beszélgetni, végül csak a lóra terelődött a szó. Mondta a Gergő, hogy lesz egy kis bibi a hazavitellel, ugyanis ő elrontotta a lovat, így nem lehet futón szállítani: haza kell vele lovagolnom, ami elég nagy utat jelent, ráadásul ismeretlen, hogy is mondjam: szilaj állaton. Bár egy kicsit megijedtem, de mit volt mit tenni… beleegyeztem, így hát délután elvittem Krist kantárját és a nyerget. És természetesen a kobakot is.

Felnyergeltünk, minden oké volt, majd elindultunk. Olivér valamilyen oknál fogva egy darabig vezetett, anyu – Z.-vel, mivel ő is eljött – előttem ment kocsival, mutatta az utat. Az igazat megvallva már nemigen tudnám megmondani, merre mentünk, ugyanis teljesen ismeretlen volt számomra az út.

Egy idő után Olivér elengedett minket, ám Móci küzdött ellenem: vissza akart menni a többiekhez. Dobálta az elejét körbe-körbe, de mindig sikerült meggyőznöm, hogy felénk jobb. Végül túltette magát a dolgon, simán ment velem ügyesen. Ügettünk, léptünk, egy hosszabb, tanyamentes szakaszon próbáltam beugratni vágtába, kisebb sikerrel, de mivel mondta a Gergő, hogy Móric inkább ügetősebb, így nem igazán erőltettem.

Egy helyen muszáj volt megállnunk, ugyanis már annyira fájtak az ujjaim, hogy féltem, hogy nem tudom tartani a szárat és baj lesz. Valahogy sikerült anyunak lejelelni, hogy álljunk meg. Én leszálltam, és száron fogva próbáltam nyugton tartani a lovat, de nem igazán érdekelte, mit szeretnék. Kb. negyed óra után nehezen visszaültem, hiszen nem állt meg egy helyben, ahhoz meg túl magas, hogy magam száljak fel rá, így dobni kellett. Megoldottuk.

Másik szakaszon pedig akkora köveket tettek le az útra, mint a vasúti töltéseken van. Mivel Móric nincs megpatkolva, ezért erősen botladozva haladtunk. Végül Z. kiszállt és vezette, hogy nehogy elboruljunk.

Mikor át kellett kelni a főúton, előtte leszálltam és szintén Z. segítségével mentünk át. Egy darabon sétáltunk, majd miután a kereszteződésben, a vasútnál elengedtünk egy traktorost és a vasúton is átmentünk, visszaültem rá. Az utolsó, ismert szakasz már olyan gyorsan telt el, hogy na. Itthon, a tárolónál leszálltam, hisz éreztem rajta, hogy nagyon fülel, és ugrásra készen áll. Meg hát nem akartam leesni. Szorosan fogva bevezettem Krist helyére – aki időközben átkerült Remi mellé, egy karámba – és csak ott nyergeltük le, hogy ne legyen semmi baj. 


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés