Remény « E Q U E S T R I A N B L O G
Pocsolya helyzet
Írta: dorka Mikor? 01.18. Kategória? Lovaglás, Remény, V. Fanni

Reminek régóta problémája volt a pocsolyákkal, de ezt a problémát nem tudom mire visszavezetni, hiszen tudtommal sosem volt vele rossz élménye. egyszerűen csak nem mert belemenni, és olyan messzire kerülte ki a vizeket (még a sárfoltot is), hogy az már kínos. Ezzel pedig kb. ellehetetlenítette az eső utáni lovaglásokat, mert minden egyes eső után meg kellett várni míg foltmentesre szárad a talaj, különben hiszti van.
Ugyanez a helyzet a tóval is. Az Istenért sem akart belemenni, még az anyja után vezetve sem. Szerencsére mindez múlt idő.
Kezdődött mindez azzal, hogy eső után mindig kimentünk apával, gumicsizmával a lábunkon, egy-egy lovat vezetve pocsolyázni. Kristállyal sosem volt gond, ő arra ment, amerre mi vezettük, viszont Remi. Ő a pocsolya szélén megállt és onnan tapodtat sem mozdult, csak ha elvezettük a pocsolyától.
Aztán tavaly nyáron V. Fannival együtt lovagoltunk a városban és a kánikula miatt útba ejtettük a közeli tavat pihenésképp. Az ő lova simán belement a vízbe, én pedig kint szerencsétlenkedtem Remivel a parton. Olyat is csináltunk, hogy lovat cseréltünk: én bementem a tóba az ő lovával, ő pedig Remivel próbálkozott, de neki sem sikerült. Mindeközben a közelünkben körülöttünk nyírták a füvet, ami szintén frusztrálta az én lovacskámat, szóval szegény pláne ideges volt. Mivel nem tudtunk jobbat tenni, így Fanni a lovával hátulról tolta a Remit, én elölről húztam és vártuk, hogy közeledjen a fűnyíró bácsi. Mivel Remi nem látott más menekülséi útvonalat, így beleugrott a vízbe. Mit ne mondjak, eléggé meg volt lepődve. Fejét beledugta a vízbe, kapált, én pedig ezt megunva elkezdtem a vízben vezetgetni, had szokja. Aztán ki a tóból és vissza. Mint kiderült, a part, a tó széle nem tetszett neki, mert az elején beleugrott és nem belesétált a vízbe. Miután vezetgetve nagyjából már jól ment, felültem rá és úgy is próbálkoztam vele. Az elején persze megint nem tetszett neki: fejét lenyújtva hangosan prüszkölt a tó felszíne felett, de megint nem mozdult. Fanni erre mögém került és megtolta Remit, mire ő újfent beleugrott a vízbe. A sekély vízben sétáltam vele egy kicsit, majd bementünk a mélyebb részre is. Az egész procedúra végére tiszta víz voltam, de nagyon boldog, hiszen VÉGRE sikerült belemenni a tóba.
Legközelebb, nyár vége felé megint a tó felé lovagoltam, ezúttal egyedül, bízva abban, hogy nem kell segítség ahhoz, hogy belemenjen a vízbe. Nem vártam nagy reményeket, így először száron vezetve próbálkoztam, de kicsi ellenállás és prüszkölés után sikerült bevezetni a vízbe, amivel Remi nagyon jól elszórakozott. Háton is sikerült komolyabb hiszti nélkül bemenni a vízbe, úgyhogy teljesen pozitívan zártuk azt a lovaglást.
Mindezektől függetlenül a pocsolya-probléma továbbra is fennált annak ellenére, hogy kellő határozottsággal, de nem önkéntelenül volt csak hajlandó belemenni. De türelmes voltam és a legtöbb eső után mindig kimentem vele gyakorolni. És minél többször mentünk ki, annál kevesebb ellenállással és rácsodálkozással ment bele a vízbe. Nagyobb esők után felültem rá és a nagyobb pocsolyákba belelovagoltam több oldalról is, ami idővel szintén egyre jobban ment.
Mégpedig olyannyira, hogy tavaly decemberben 3-4 nappal az eső után (ilyenkor a pocsolyák nagy része felszívódik, de ahol mélyebb, ott még megmarad) kimentem Remivel megkerülni a közeli tavat és hazafele nem a betonon mentünk, hanem a szántóföld szélén a betonúttal párhuzamosan, amit egy út vág ketté, a kövesút közelében egy jó mély és tartós pocsolyával. Mikor a földet ketté szelő út felé haladva megláttam, hogy a pocsolya nem száradt még fel, az futott át a fejemben, hogy vajon megkora hisztit fog csapni Remi, ha én át akarok vele lovagolni azon a pocsolyán. Már lélekben felkészültem a hisztire, de meglepett: szinte habozás nélkül átment a pocsolyán. Nagyon meglepődtem, hisz ezen a pocsolyán még sosem gyakoroltunk, mégis gondolkozás nélkül belement. Miután rendesen megdicsértem, még párszor átmentem vele a pocsolyán, biztos, ami biztos, de nem volt vele semmi probléma, így folytattuk az utunkat hazafelé.

Happy moments
Írta: dorka Mikor? 08.02. Kategória? Fotóblog, Kristály, Remény

Avagy az elmúlt pár hét kedvenc pillanatai

Remény

• Kidőlt fatörzseken átugrálni (vezetve).

• Szabadon ugratások a körkarámban.

• Hiszti nélkül sikerül elmenni a tóhoz.

• Végigfont sörény.

• Amikor olyannyira felpörgeti magát az új feladat miatt, hogy nem tudom leállítani és inkább csak nevetek rajta.

• Normális szlalomozás – vezetve, háton.

• Amikor az alig magas ugrásnak is baromira fölé ugrik.

• Tóban úszás.

• Egyre gördülékenyebb pocsolyázás.

• Lenyergeléskor ki se kell kötni, egy helybe marad, míg el nem indulok a karám felé.

• Amikor bolondot csinál belőlem (azt hittem, hogy ha csak simán mellettem megy, akkor is odajön a karámhoz, de nem, farokfelvágva elrohant és mehettem utána).

• Amikor megkergeti a gyanútlan macskát.

• Érzem rajta, ahogy óvatosan lépked a vendég gyerekekkel a hátán

• Hosszúszáras lovaglások.

• Amikor olyan helyzetektől nem ilyed meg, hogy csak nézek (ellenben olyanoktól, amik tökre alapvetőek).

• Petra által sokat fejlődik.

• Amikor magától odajön hozzám – pláne munka után -, mert inkább velem akar lenni.

• Nagyon hosszú a sörénye.

• Egyre többször adja be a fejét.

 

Kristály

• Sikerül visszatáplálni

• Amikor “rodeózik” alattam

• Szinte botlás nélküli terepecskék

• Tavazás

 

Ők ketten. ❤️

  

  

Valóra vált álom
Írta: dorka Mikor? 07.26. Kategória? Fotóblog, Kristály, Remény

Pont a minap gondolkoztam el azon, hogy egy kb. 10 évvel ezelőtti álmom vált valóra. Ugyanis 10 évvel ezelőtt egy nyári napon Pankámat sétáltattam a közeli tó melletti ösvényen, amikor is ellovagolt mellettünk egy férfi. Csodálattal és némiképp irigységgel néztem fel rá, hogy milyen jó neki, hogy erre lovagolhat. Tisztán emlékszem, ahogy félreállva leültettem a kutyát és ámulattal figyeltem, ahogy a ló kerekített nyakkal, fáslis lábait szedve elment mellettünk. A férfin nem volt kobak, és ezért is irigyeltem, pláne mert talán akkoriban kezdtem el lovagolni és a kobaknélküliség elképzelhetetlen volt számomra.
Azóta eltelt tíz év és bár közhely, de igaz: sok minden változott.
Az elmúlt két hétben mindkét lovammal, a 24 éves Kristtel és a 7 éves Remivel (bár nem túl biztonságos, pláne a “kicsin”) kobak nélkül lovagoltam azon az ösvényen, hogy megmártózhassunk a tóban.
És amikor Remivel léptettem hosszú száron, nyugiban hazafelé, akkor jutott eszembe ez a 10 évvel ezelőtti álmom.

A legjobb érzés
Írta: dorka Mikor? 02.26. Kategória? Remény

A tél és az iskolai kötelezettségek miatt sajnos csak újévkor tudtam utoljára lóra ülni. Egyébként sincsenek nagyon elhanyagolva, minden nap kijárnak legelni kb. déltől sötétedésig.

De a jó időre való tekintettel még indulás előtt úgy döntöttem, hogy foglalkozok egy kicsit a Remivel. Nem akartam kapásból lovagolni, tekintettel, hogy durván két hónapos kihagyás volt. Inkább bevittem körkarámba és kötőfék nélkül foglalkoztam vele (ami egyben egy újra csatlakozás volt). A patanyom mentén levő rudat most már teljes magabiztossággal lépi át ügetésben, ez alkalommal már nem is ugrotta át egyik kézen sem, és vágtában se nagyon ugrik most már az akadály felé.

Miután végeztünk, lejáratásképpen úgy döntöttem, hogy kézen vezetve megnézzük, mit munkálkodtak az elmúlt hetekben a b.telep dolgozói, ami legfőképp a földesút elsimításában és a fák kivágásában látszik meg (az utóbbit nagyon sajnálom). Részben az „újdonságok” miatt akartam megnézni, mi van arra, részben pedig, hogy Remi is lássa a dolgokat, nehogy majd lovaglás alkalmával érje őt a meglepetés és az ijedelem. Amúgy nem volt semmi baj.

Visszafelé már nem akartam sétálni, így odavezettem az egyik farakás mellé, ahol két rakás között épp volt annyi hely, hogy Remit bevezessem, így nem tudott elfordulni felszálláskor. A vezetőszárat visszacsomózva szárat csináltam belőle, majd felültem és így sétáltunk haza.

Felszállás után olyan boldogság és felszabadultság jött rám, amit hetek óta nem éreztem.

Csodaszer 
Írta: dorka Mikor? 01.06. Kategória? Egyéb, Fotóblog, Kristály, Remény

Régen mindig nagy küzdelem volt a lovak sörényének és pláne a farkának a kifésülése, mivel mindkét ló hosszú és dús sörénnyel és farokkal van megáldva, ami a legyek hajtása miatt folyton becsavarodik. Ilyenkor bizony eltelt egy-másfél óra mire csak az egyik ló farkát tincsenként kibontottam.

Az egyik alkalommal, mikor nálunk volt a kovács, szóba került a dolog és ajánlotta, hogy próbáljam ki a Gliss Kur pumpás verzióját, mert azzal könnyebb lesz. A következő kuponos napok alkalmával be is szereztem kettőt.

Éppen alkalmas volt a tavaszi sörény- és farokápolás (értsd, formára vágás), így rögtön az alaposan összekócolódott sörényeknek estem neki. Rápumpáltam a sörényre a tövétől a végéig annyit, hogy épphogy nedves legyen és kb. félmaroknyi tincsenként elkezdtem kifésülni. Meglepődtem, mert simán vitte a kefe (egyszerű 300 Ft-os hajkefét használok). Ezután jött a tincsesre tekeredett farok. Négy részbe szedtem és részenként pumpáltam rá a folyadékból, alulról kezdve felfelé, ahogy fokozatosan fésültem kifelé. Először Kristállyal, majd Reménnyel is végigcsináltam ugyanezt.

A máskor három (vagy több) órás művelet a két lóra kb. egy-másfél óra alatt lement. Bár Kristály rezzen a pumpa hangjától, Remi pedig egyenesen megugrik tőle, nagyon megéri, ők meg majd hozzá szoknak.

Kb. egy éves használat, és a harmadik flakon után (a flakonok között nem vettem észre különbséget, mindegyik ugyan olyan jól működik) azt vettem észre, hogy kevésbé kócolódik és csomósodik össze a sörényük, így nem kell olyan sűrűn fésülni, illetve le lehet növeszteni hosszúra, mert eddig azért vágtam le, mert akár egy hét alatt szinte kibonthatatlanná vált. Most meg egy hónap után se. A lovak pedig nagyjából hozzászoktak a spriccelés hangjához.

(2015-2017)


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés