EquestrianBlog
If I want to be honest…
2019. július 18., csütörtök
Olvasási idő: 1 perc

1,5-2 éve “félek” felülni a lóra és húzom az időt kb. az utolsó pillanatig (vagyis sötétedés előtti 1 óráig). Pár éve Remi full vágtában bebakolt kint terepen, én meg épphogy rajta maradtam. Ez eléggé bennem maradt. Nyilván a 3 éve történt lovardai sorozatesés se tett túl jót.

Hiába ismerem a lovam, ennek ellenére minden egyes alkalommal “félek” attól, hogy olyan mozdulatot fog tenni, amit nem fogok tudni kiülni. Pedig nem estem róla 4 éve. Na meg persze az se motivál, hogy minden egyes alkalommal küzdeni kell vele, mert menős és kemény szája van.

A legszerencsésebb egy oktató volna, de már nem bízok bennük sem, szinte kivétel nélkül mind a pénzre ment és nem adott semmi tudást…

Persze minden alkalommal pozitívan csalódok a lóban – minden küzdés ellenére is -, mert mindig meglep. Szóval ❤️❤️

Majd legközelebb
2019. július 16., kedd
Olvasási idő: 3 perc

Anyu múlt hét hétfőn felhívta a K. dokit, aki azt mondta, hogy másnap délután jön, megultrahangozza a Remit, hogy hogy is áll a petefészke. Hát kedden délután nem sikerült megjönnie, így 6 körül apu felhívta őt, hogy akkor most jön-e vagy sem, mire ő azt válaszolta, hogy majd szerdán tuti megérkezik. Végül sikerült úgy szervezni a napunkat, hogy ott tudtam lenni, mikor szerda este 7 körül végre megjött a doki (mert közben a szomszéd faluban nyaraltunk).

Kikötöttem gyorsan a Remit a nyergelő helyre a karámhoz, majd instruált a doki, hogy emeljem fel az egyik első lábát, hogy ne rúgjon ki a ló hátra, míg ő megultrahangozza Remi petefészkét (végén már nem emeltem fel a lábát, mert folyton kitépte a kezemből és féltem, hogy beveri a keresztfába). Az ultrahangon a doki 2 db félidőben lévő tüszőt látott, így azt mondta, hogy pénteken jön és hoz ovuláció kiváltását elősegítő oltóanyagot. Ez a “randi” 7.000 Ft*-ba került.

Pénteken be is futott a doki, hozott Receptal-t és mivel apu nem volt épp otthon, ezért nekem mutatta meg, hogyan adjuk be szombaton a flaska másik felét (5 ml-t). Amúgy Remi amikor meglátta a dokit, rögtön beszaladt a boxba és amikor megfogtam, akkor is körbe-körbe forgott körülöttem, de persze megkapta az oltóanyagot. Megbeszéltük, hogy szombaton mi adjuk be neki az oltást, majd hétfőn jön ismét ultrahangozni, hogy megnézzük, hogy áll a dolog.

Az utasítások szerint szombaton kb. ugyanabban az időpontban (1 után kicsivel) kapta meg a maradék oltóanyagot Remi.

Tegnap kb. megint az utolsó pillanatban befutott a doki, megultrahangozta a lovat, de sajnos rossz hírt kaptunk: nem történt semmi, nem hatott az oltószer. De nem feladva abban egyeztünk meg, hogy ma is eljön, hátha csak csúszik az egész. Az ultrahang + az oltóanyag miatt 17.000 Ft*-ot fizettünk neki.

Ma is jött, gyors ultrahang, de csak megerősítette a tegnapiakat. Már sárgatestet sem mutatott ki az uh, pedig ha lett volna, akkor még egyszer oltottuk volna. Ezért az uh-ért újfent 7.000 Ft*-ot fizettünk neki.

Végül abban egyeztünk meg, hogy mivel Remi már “átállt” az őszi bioritmusára, ezért nincs értelme őt tovább macerálni, így az egész csikó-projekt csúszik jövő tavaszra (március környékére).

Minden egyes alkalommal, miután a doki elment, egyeztettünk N. A.-val (akin keresztül lehetőségünk lett volna El Corlensky spermáját jutányosabb áron megvásárolni), ugyanis az ultrahangoktól (és Remitől) függött, hogy neki szólni kell-e az illetékeseknek, hogy Mezőhegyesen frissen levegyék a fedezőmén spermáját, amiért természetesen el kellet volna mennünk. De végül maradtunk a helyünkön.

Azért remélem, hogy jövőre is rendelkezésre áll El Corlensky, ugyanis miután alaposabban utánanéztem a lónak, eléggé megtetszett a származása, meg a megtalálható videó alapján úgy en bloc (ámblokk) az egész ló, mind viselkedésileg, mind felépítésileg és pláne az ugrása sem utolsó.

Úgyhogy márciusban remélhetőleg folyt. köv.

*Az árakat inkább tájékoztató jelleggel írtam le.

Az apa kiléte
2019. július 12., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Miután eldöntöttük, hogy belevágunk a csikó-projektbe, az első kérdés a jövőbeli csikó apukájának a kiléte volt. Én semmiképp sem szerettem volna egy tizedrendű csődört (érts: papírozatlan, az udvar hátsó részében elrejtett, ki-tudja-honnan-származó lovat, mert lett volna ilyen lehetőség is) választani és mindenképp kisbérit szerettem volna, hisz Remi apja is kisbéri és ezt a fajtát kívántam tovább vinni.

Aztán az eltelt hónapok során, még a végleges döntés előtt körbekérdeztük az ismerősöket és az ügyfeleket a lehetőségekkel kapcsolatban, ezen kívül a netet bújtuk, merre találunk kisbéri fedezőmént. Sajnos 2 órányira tőlünk jegyzik a legközelebbi, hivatalosan is fedeztetési engedéllyel rendelkező mént, így ezt a feltételt elengedtem.

Persze a fajtán kívül voltak és vannak egyéb elvárásaim is, mint pl. a magasság. A magasságom miatt semmiképp sem szerettem volna egy óriási csődört választani, hiszen az én 155 centiméteremhez Remi pont megfelelően magas, ennél legfeljebb egy 5, de maximum 10 cm-el nagyobb ló lenne az, ami számomra még kényelmes és irányítható a lovaglás szempontjából a korábbi tapasztalataim alapján.

Másik feltétel a nyugodt jellem. Ha lehet, nem szeretnék egy idegbeteg lóval foglalkozni a mindennapjaim során. Szerencsére Reménnyel és pláne Kristállyal hatalmas szerencsém van, hiszen mindkét lovam abszolút birka, persze Reminek vannak néha elborulásai, de megtanultam őket kezelni. A lényeg az, hogy egy olyan lovat szeretnék hátasomnak, amelyik megbízható és nem kell a lovaglás minden pillanatát azzal töltenem, hogy kiüljem a bakolásait, az ijedezéseit és az idegbeteg mozdulatait.

Aztán az idő és a kérdezgetések során az egyik lovas ismerősünknek köszönhetően lehetőségünk lett arra, hogy jutányos áron kaphassunk spermát egy frissen fedeztetési engedélyt kapott csődörtől. Ez a fedezőmén pedig nem más, mint El Corlensky, egy 2016-ban született pej holsteini mén, aki Mezőhegyesen van felállítva.

CORNET OBOLENSKYCLINTONCORRADO I
URTE I
RABANNA V. COSHEARTBREAKER
HOLIVEA V. COS
UTOPICALATOCAPITOL I
VANESSA III
DIARALORD
MIARA

Egy rövid ismertető a Mezőhegyesi Lókórház honlapjáról El Corlenskyről:

El Corlensky mai modern Holsteini típusú 2016-ban született pej mén. Harmonikus felépítéssel, finom fejjel és kiváló mozgással rendelkezik. Fantasztikusan jó karakterű és munkakészségű. A mént kiemelkedő ugróképesség ls ugróstílus jellemzi. El Corlensky 2019-ben az MSLT által megrendezett Tenyésztők Hétvégéjén fedeztetési engedélyt kapott.

Mezőhegyesi Lókórház

Gyorsan megejtem még külön bekezdésként a doki kilétét is. Mivel Remi rejtetten sárlik és mert nincs a közelben elfogadható csődör, ezért mindenképp kellett egy dokit keresni, akivel végigcsináljuk az egész procedúrát.

Sajnos az állandó orvosunk, V. doktor úr nem jöhetett szóba, mert már nem nagyon foglalkozik lovakkal, így az inszemináláshoz sincs meg a megfelelő felszerelése. Ezért az ő ajánlására kerestük meg a másik faluban praktizáló, de amúgy mindenfelé szaladgáló K. doktor urat, aki már korábban is járt nálunk, mégpedig Kristály fogreszelésekor.

Egy kiscsikóval járó felelősségek
2019. július 12., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Hosszú idő után – mert más fontosabb dolgok is történtek közben – végre eljutottunk oda, hogy Remit is elindítsuk az anyaság felé. Ezt a döntést pedig hosszú gondolkodás és mérlegelés előzte meg.

Mivel egy új lóval – pláne egy kiscsikóval – az ember alapvetően is 10-15, jó esetben 20 évre tervez, ezért az időtényezőt és a belátható jövőt is át kell gondolni. Mert bár azt senki se tudja, hogy alakul az ember élete két évtizeddel később, de a legfontosabb időszak, az első 3-4 év nagyjából előrelátható.

Mi pont az időtényező miatt vártunk sokat: az egyetem és a munka miatt fent voltam Gödöllőn, ill. Pesten, aztán kimentem pár hónapra Amerikába, idén pedig végre sikerült letenni a diplomát, így az elmúlt pár évben nem volt ésszerű, hogy csikónk legyen, pláne mert a meglévő két lóval se tudtam sokat foglalkozni. Meg aztán elsősorban Kristály “helyett” szerettünk volna egy új lovat (legyen az egy kiscsikó vagy egy vásárolt ló), hogy Remény ne legyen később egyedül és hál’ Istennek Krist még egészségesen velünk van, de azt be kell ismerni, nem tudhatjuk még meddig örülhetünk neki.

Az, hogy júliusban, a fedeztetési szezon végén “ébredtünk fel”, az egyrészt a június eleji diplomaszerzés, másrészt pedig egyéb félelmeink és Remi miatt is történt. Remi ugyanis rejtetten sárlik, vagyis a 9 éve alatt egyszer sem láttam rajta a sárlás tüneteit, bár az is igaz, hogy elég “steril” környezetben vannak a lovak (ritkán találkoznak más lovakkal).

És hogy a félelmeinkről, pontosabban az én félelmeimről is írjak… Elsősorban bennem van az, hogy Remivel elég sok hibát csináltam és néhánynak a következményét ma is “szenvedem”. Pl. nem lehet normálisan vezetni, mert mindig előremegy és kb. a fara mellett sétálok és egyszerűen nem tudom visszább húzni, mert újra előre megy. Aztán a join-upos foglalkozás előtt olyan szinten tiszteletlen volt irányomban, hogy simán rám taposott, illetve fellökött. Fiatalabb korában, ha kikötöttük, még elég sokáig (3-4 éves koráig) ellenszegült a kötőféknek, sokszor megpróbálta kitépni magát. Na meg persze folyton ledobálta a kötőféket, aztán meg alig bírtuk rátenni. A pocsolya-fóbiát meg ne is említsem…

Szóval azon kívül, hogy az elején cuki meg minden, inkább a nehezét éltem meg Remivel kb. a belovaglást követő 2-3 évig, ami 6-7 éves kort jelent. Mivel csak én lovazok a családban, és bár apu segítségére számíthatok, ennek ellenére a neveléssel kapcsolatos minden feladat rám hárul.

Bár a vezetésen és néha a pocsolya kérdésen kívül az évek során a többi megoldódott, az utolsó pillanatig tartottam magam ahhoz, hogy egyszerűbb, ha inkább veszek egy 10 éves lovat, az rögtön lovagolható, nem kell vele a nevelés szempontjából kínlódni, de ettől többek között az tartott vissza, hogy bizony egy vásárolt lónak lehetnek hátrányai is.

De aztán beindult a gépezet: anyu felhívta a dokit, így hát kb. megadtam magam.

Pocsolya helyzet
2018. január 18., csütörtök

Olvasási idő: 4 percReminek régóta problémája volt a pocsolyákkal, de ezt a problémát nem tudom mire visszavezetni, hiszen tudtommal sosem volt vele rossz élménye. egyszerűen csak nem mert belemenni, és olyan messzire kerülte ki a vizeket (még a sárfoltot is), hogy az már kínos. Ezzel pedig kb. ellehetetlenítette az eső utáni lovaglásokat, mert minden egyes eső után meg kellett várni míg foltmentesre szárad a talaj, különben hiszti van.
Ugyanez a helyzet a tóval is. Az Istenért sem akart belemenni, még az anyja után vezetve sem. Szerencsére mindez múlt idő.
Kezdődött mindez azzal, hogy eső után mindig kimentünk apával, gumicsizmával a lábunkon, egy-egy lovat vezetve pocsolyázni. Kristállyal sosem volt gond, ő arra ment, amerre mi vezettük, viszont Remi. Ő a pocsolya szélén megállt és onnan tapodtat sem mozdult, csak ha elvezettük a pocsolyától.
Aztán tavaly nyáron V. Fannival együtt lovagoltunk a városban és a kánikula miatt útba ejtettük a közeli tavat pihenésképp. Az ő lova simán belement a vízbe, én pedig kint szerencsétlenkedtem Remivel a parton. Olyat is csináltunk, hogy lovat cseréltünk: én bementem a tóba az ő lovával, ő pedig Remivel próbálkozott, de neki sem sikerült. Mindeközben a közelünkben körülöttünk nyírták a füvet, ami szintén frusztrálta az én lovacskámat, szóval szegény pláne ideges volt. Mivel nem tudtunk jobbat tenni, így Fanni a lovával hátulról tolta a Remit, én elölről húztam és vártuk, hogy közeledjen a fűnyíró bácsi. Mivel Remi nem látott más menekülséi útvonalat, így beleugrott a vízbe. Mit ne mondjak, eléggé meg volt lepődve. Fejét beledugta a vízbe, kapált, én pedig ezt megunva elkezdtem a vízben vezetgetni, had szokja. Aztán ki a tóból és vissza. Mint kiderült, a part, a tó széle nem tetszett neki, mert az elején beleugrott és nem belesétált a vízbe. Miután vezetgetve nagyjából már jól ment, felültem rá és úgy is próbálkoztam vele. Az elején persze megint nem tetszett neki: fejét lenyújtva hangosan prüszkölt a tó felszíne felett, de megint nem mozdult. Fanni erre mögém került és megtolta Remit, mire ő újfent beleugrott a vízbe. A sekély vízben sétáltam vele egy kicsit, majd bementünk a mélyebb részre is. Az egész procedúra végére tiszta víz voltam, de nagyon boldog, hiszen VÉGRE sikerült belemenni a tóba.
Legközelebb, nyár vége felé megint a tó felé lovagoltam, ezúttal egyedül, bízva abban, hogy nem kell segítség ahhoz, hogy belemenjen a vízbe. Nem vártam nagy reményeket, így először száron vezetve próbálkoztam, de kicsi ellenállás és prüszkölés után sikerült bevezetni a vízbe, amivel Remi nagyon jól elszórakozott. Háton is sikerült komolyabb hiszti nélkül bemenni a vízbe, úgyhogy teljesen pozitívan zártuk azt a lovaglást.
Mindezektől függetlenül a pocsolya-probléma továbbra is fennált annak ellenére, hogy kellő határozottsággal, de nem önkéntelenül volt csak hajlandó belemenni. De türelmes voltam és a legtöbb eső után mindig kimentem vele gyakorolni. És minél többször mentünk ki, annál kevesebb ellenállással és rácsodálkozással ment bele a vízbe. Nagyobb esők után felültem rá és a nagyobb pocsolyákba belelovagoltam több oldalról is, ami idővel szintén egyre jobban ment.
Mégpedig olyannyira, hogy tavaly decemberben 3-4 nappal az eső után (ilyenkor a pocsolyák nagy része felszívódik, de ahol mélyebb, ott még megmarad) kimentem Remivel megkerülni a közeli tavat és hazafele nem a betonon mentünk, hanem a szántóföld szélén a betonúttal párhuzamosan, amit egy út vág ketté, a kövesút közelében egy jó mély és tartós pocsolyával. Mikor a földet ketté szelő út felé haladva megláttam, hogy a pocsolya nem száradt még fel, az futott át a fejemben, hogy vajon megkora hisztit fog csapni Remi, ha én át akarok vele lovagolni azon a pocsolyán. Már lélekben felkészültem a hisztire, de meglepett: szinte habozás nélkül átment a pocsolyán. Nagyon meglepődtem, hisz ezen a pocsolyán még sosem gyakoroltunk, mégis gondolkozás nélkül belement. Miután rendesen megdicsértem, még párszor átmentem vele a pocsolyán, biztos, ami biztos, de nem volt vele semmi probléma, így folytattuk az utunkat hazafelé.