EquestrianBlog
Pindúrok
2010. december 21., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Ugye tegnap voltam kint a tanyán, ami mindig úgy kezdődik, hogy segítek anyunak. Megsütöttük a pogácsát, amiből vittem magammal és elküldött tojásért a tyúkólba. "Véletlenül" betévedtem a kicsikhez, amint meghallották hogy jövök, már robbantak ki a fészkükből egyenesen felém. Letérdeltem hozzájuk ők meg elkezdték a gatyámat enni. Az egyik pogit szétosztottam közöttük, kis apró falatokat tépkedtem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a világosabbik (barnaorrú) kislány elkezdi a zsebemet rágni. Hát nem kiszagolta a másik pogácsát! Végül azt is szétosztottam közöttük.
Később (vagy előbb) is voltam kint és a sötétebbik (barnaorrú) kislány meg olyat tett, hogy a látványtól a röhögőgörcs közelébe kerültem. Ugyanis annyira fel akarta vonni rám a figyelmét (ami sikerült is), hogy a hátsó lábaira ült, első mancsait feldobta a feje mellé, olyannyira, hogy a lendülettől hátraesett. Persze meg is simogattam.
A pogácsás eset után is voltam kint, vittem magammal a fényképezőt, a tokot letettem a földre, ők meg elkezdik cibálni, meg elvonulnak a "sarokba". Végül annyit voltam velük, hogy annyit játszottak, hogy elsőre a jelenlétemben elmentek az almukba aludni. Mert hát amikor velük vagyok, mindig játszanak és éberek.
Amikor kijöttem a tanyára, rögtön kiengedtem a lovakat. Egyszer csak apu bejön, hogy a lovak a (legelő melletti) veteményesen rodeóznak. Végül maguktól visszamentek legelni. Meg amikor esett a hó, megvolt a virtuális takarójuk. Gép persze nem volt nálam, de a legközelebbi havazásnál lesz.
És természetesen megvan, hogy ki mit fog kapni karácsonyra. A kutyák és a lovak összességében féreghajtót kapnak, bőven jó hiszen egészségesek maradnak. Ezen kívül Remi kap egy új, éves csikónak való kötőféket, a kicsik olyan dolgokat kapnak, amivel játszhatnak: pl kesztyű, rossz zokni meg ilyenek. Részben hogy kifejlődjön a tárgy iránti "szeretet", másrészt meg ne az ujjamon töltsék ki, mert elég éles foguk van.
Fényképezőgép sikeresen kint maradt szal, nem tudom feltenni most a képeket.

Gyors
2010. november 9., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

» Sziasztok. Elmenőben vagyok, szóval sietek. Ma nem voltam kint a tanyán, holnap megyek ki. Ma esett az eső, így nem tudtuk folytatni az istállóéptíést. Panka még egyben van. Felszabadult a másik karám, mivel elvitték a bikákat. Mostmár csak ki kell ganézni és valamelyik ló oda fog kerülni. Valszeg Krist. De félő, hogy akkor Remi átugrik és fennakad. De valahogy akkor is le kell választani. Másik lehetőség, hogy majd ha kész az istálló, Krist bentmarad a bokszban, Remi meg kint lesz. Vagy akár mindkét ló bent lesz pár napig. Bár ez így nem egészen lesz jó. ezek még tervek, még kell pár hét, hogy meglehessen valósítani. Sietek. Sziasztok.

Lady
2010. november 3., szerda
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap megint gyakoroltam a kutyákkal, ugyanazt mint hétfőn. Azután a lovakat kivittem legelni. Egy óra múlva visszavittem őket és Remi izzadt volt. De nem annyira mint kilovagláskor. Itt nincs valami gáz? aztán a karámban elkezdtem vezetgetni szár nélkül kötőféken, ami azt hiszem hiba volt: föl akart ágaskodni én meg elengedtem és elfutott. És bedurcázott. Ma is szóltam hozzá és alig pillantott rám két másodpercre.
Ladyvel sokat sétáltam pórázzal az udvaron és gyakorolgattunk. Aztán a múltkor említett két padot egymás után raktam nem túl messzire, lehetett az 50-60 cm és azt átugrattam Ladyvel. Nála ez jó azt figyelembe véve, hogy milyen volt szilveszter előttig (ugyanis akkor került ki a tanyára. És ez alatt a 10 hónap alatt foglalkoztam vele komolyabban.

Meglógott
2010. október 30., szombat
Olvasási idő: < 1 perc

Megyek ki a tanyára. Jó idő is van, szóval lovagolok is. meg csinálok egy csomó fényképet, ha lehet lovaglás közben (attól függ, Kristet mennyire kell majd tartanom, mert egy helybe álldogálni nem szeret).
Gyorsan még elmesélek egy sztorit: tegnap mentünk volna be apuval a városba, de én mégsem mentem, mert Remi a karámon kívül volt. Hogy került oda? Hát addig nyalogatta a karámfát (amit elég csak elcsúsztatni), hogy kijött. Visszahajtani viszont alig lehetett. Háta mögé kerültem, és úgy sikerült behajtani. Na megyek is, sziasztok.

Hát itt is lennék…
2010. október 1., péntek
Olvasási idő: 2 perc

» A napokban egy csomó dolog összejött az állataimmal kapcsolatban. Sorolnám is (később részletezem): 1. folynak az előkészületek az istállóépítéshez. 2. Panka kitűnően teljesít 3. Remi (téli?)szőrt vált 4. A ganés kötőfék 5. Tegnap voltam a lovardában.
Már látom, egész hosszú lesz a mai blog.
1. Folynak az előkészületek az istállóépítéshez. Igen-igen, végre valahára felépítjük a lovaknak az istállót. Tudomásom szerint (mivel ma nem voltam kint) már ki vannak vágva a fák (sajnáltam nagyon a fakivágást), a gyökerek is ki vannak szedve, és az alap is ki van jelölve. Az ásást nem tudom, hogy elkezdték-e már. Úgy lesz, hogy … Áhh, inkább megcsinálom PFS-ben és később feltöltöm. Anyuval még nem dolgoztuk ki részletesen, de az nem valószínű, hogy tolóajtós lesz. Majd meglátjátok.
2. Panka kitűnően teljesít. Még mindig a játszótérnél gyakorlunk és azt csinálom, hogy a bemelegítő után (1szer vagy 2 szer megcsinálja a begyakorolt pályát), összevissza mondom az akadályok parancsszavait és azokat úgy teszi meg. Mintha ráérezne erre az egészre, egyszer csak elkezdett tök gyorsan rohanni az akadályok között. Persze kapott egy óriási dícséretet. Meg az egész "óra" előtt néhányszor átugrattam vele a raklapot. Annyira bírom, hogy csak egy szó és ugrik.
3. Remi (téli?)szőrt vált. Hát nem tudom, hogy mégegyszer vedlik és ezért lesz sötétebb, vagy csak a nyárit vedli le és sötétebb lesz a téli szőre. Mármint Reminek. Jelenleg majdnem olyan sötét mint Krist.
5. Tegnap voltam loviban. De csak fél órát lovagoltam, mert nem szóltam, hogy megyek. Bár nem is baj, mert ez az óra inkább a gyakorlásról szólt. 5-en voltunk, Berni, én meg három kezdő lány. Végig ügettünk, a Robi meg dirigálta a három lányt (le a sarkad, ne rángasd a szárat, húzd ki magad stb.).
4. A ganés kötőkék. Remi a hét első felének valamelyik napján (asszem hétfőn) valahogy leszedte magáról a kötőféket, úgy hogy sehol nem találtam, pedig alaposan végignéztem mindent. Mégis hol volt? a bokszban a gané közepén. Még jó, hogy Zoli kitrágyázott. Amíg nem volt meg, addig meg megkapta a kicsi, piros kötőfékjét.
Am ki vette észre, hogy az ötös után a négyes jön? Direkt volt.

Blog
2010. szeptember 21., kedd
Olvasási idő: 2 perc

» Próbálok visszaemlékezni, mi volt az utóbbi négy napban. Szombaton Kristen lovagoltam, de már nem tudom, hogy merre. Vasárnap pihi volt, Pankával gyakoroltam. Ügyesen ment neki, a játszótéren gyakoroltunk. Tegnap lovagoltam is és Pankáékkal is gyakoroltam. Úgy kezdődött, hogy Lady-t kifésültem, mert végre-valahára nem volt eső és meg is száradt. Nagyon szép lett utána. Egy-két bogáncsot kiszedtem belőle.
Utána elmentem lovagolni. Kimentünk a bekötőhöz, de Remi a szokás szerint meggondolta magát és begaloppozott. Oké, bementem és rákapcsoltam a futószárat. Bal kezembe a feltekert szár és a kantárszár, jobb kezembe pedig fogtam a Remihez vezető szárat. (nemtudom, értitek-e.) Először Krist nem értette, hogy mi van, mert Remi állandóan húzott, de megértette, hogy muszály velünk jönnie. Kimentünk a bekötőhöz. Utána visszamentünk a bejárathoz, de nem mentünk be, hanem elindultunk a tó felé. Mivel ez a szakasz füves és Remi mindig szokott vágtázni, ezért hol lehajolt a kis csibész, hol bevágtázott. De én fogtam és végül tök normálisan ment. Kristály meg mindig vissza akart fordulni. Végül visszafordultunk, kb. az út negyedénél, Remit elengedtem, mert úgyse tudtam volna tartani és full ügetésbe zúztunk vissza. Jó volt. Bent pedig az udvaron (ami füves) lenyergeltem és levettem Kristály kantáráról a zablát, hogy tudjon legelni. Kb. 20 perc múlva bevittem őket a karámba.
Egy kis pihenés az én számomra is és elmentünk a játszótérre gyakorolni. Pankával gyakoroltam az ott használatos szavakat, majd a váron ott marasztaltam és Ladyvel, persze pórázon elkezdtem a hintákat ugratni, hogy szokja. A végén pedig maradot gyakoroltunk és elengedtem őket.

Rájöttem valamire
2010. szeptember 15., szerda
Olvasási idő: 2 perc
» No császtok. Először is, ma nem megyek lovagolni, majd pénteken, ha minden jól megy. Tegnap lovagoltam Kristen, szóval meg volt a mai lovaglásom. És van mégegy dolog.
Tegnap mielőtt kimentem a tanyára, hazajöttem, mert hát haza kellett… , …igen, és a szomszéd előtt levő fenyőfán ott nyervogott egy kb. fél éves kismacska. A szomszéd lány el akarta zargatni a macskát, a kicsi végül engem követett. Hoztam neki kaját meg vizet. Fél óra után elkezdtem kint a macskával az ölemben megcsinálni a matekot, a végén ott tartott, hogy amikor becsuktam a füzetet (ami az ölemben volt), akkor összegömbölyödött és elaludt rajta. Így talált meg minket apu, aki éppen hazajött. Aztán azt mondta, hogy ha itt marad estig, amíg meg nem jövünk, akkor elvisszük a papához (mert a tanyára nem mehet a kutyák miatt). Ez volt 5-kor. Miután megjöttünk (9-kor) hallom, hogy a pincébe ott nyervog a macska. És hogy megörült, amikor az ölembe vettem. Aztán szépen kitessékeltem a házból, mert ugye tanulni kellett mennem, és addig nyervogott szegény cicus az ajtó előtt, hogy apu nem bírta tovább és elvitte a papához. Úgyhogy most ott van. Amúgy egy szürke cirmos, kislány macska.
No és most következzen a lovaglás. Először úgy terveztem, hogy Remit felveszem szárra, de anyu sikeresen lebeszélt, mert leránthat. Kimentünk a szomszéd kerítése elé (ahol a múltkor is voltunk), ügettünk egy párat, aztán kicsit közelebb mentem a bekötőhöz és Remi meggondolta magát és megint bement. De mérges voltam. Mi is bementünk Kristállyal, de még nem volt kedvem abba hagyni a lovaglást, így kimentem a frissen kaszált, karám melletti legelőre. Ügettem párat, de a vége volt a legjobb, mert a hosszú falon (ha nevezhetjük így is) full ügetésben értem be a karám mellé. Már csak azt kellene elérni, hogy beugorjon vágátba. Ja, igen és arra jöttem rá, hogy csakis arra tudok menni, amerre Remi megy, mert Kristály másfelé nem hajlandó menni. Nem sokáig, ugyanis tervben van már a leválasztás.
Remire mérges vagyok
2010. szeptember 13., hétfő
Olvasási idő: 2 perc

Tegnap kilovagoltam Kristállyal, hogy Remi lemozgassa magát. Ez a része sikerült is, az elején minden jól ment. A szomszéddal, aki amúgy birkákat tart, megbeszéltük, hogy ha nyitva van a kapuja, bemehetek a nagy legelőre lovagolni, mert ott tiszta egyenes a terep. Át is mentünk, de hajtották ki a birkákat, így arrébb mentem. Remi iszonyat éreklődően nézte, még rájuk is nyihogott. Jó, hát új neki. Miután elhajtották a barikat, bementünk a birtokra, de inkább nem mentem messzire, mert tiszta sár volt minden és nem akartam kockáztatni. Kimentünk, ügettem egy csomót, aztán Remi kiment az útra, a bicajosok meg jöttek. Meg is kellett állniuk, mert nem akart Remi lemenni az útról. Ekkor már egy kicsit kihúzta a gyufát.Aztán bementem a bekötőre, Remi meg beljebb ment, szinte a belső kerítésig, amíg én a bekötőn voltam. Kristály alig bírt magával és én vele, mert nagyon be akart menni. Aztán visszamentünk a szomszéd kerítése elé lovagolni, jött két bicajos csaj, Remi rájuk nyihogott, én meg majd meghaltam a visszafolytott röhögéstől, mert majd bexartak. Aztán megint viszamentünk a de most a külső kapuig, Remi meg eljátszotta az előző szitut(bement a belső kerítésig), én is bementem, aztán ki. De Remi megint visszament, és a …kivolt már vele, mert Kristtel egyáltalán nem bírtam, pedig elakartam volna menni másfelé is ügetni. Komolyan azt gondoltam már hogy, legközelebb benthagyom a karámba. De akkor meg Krist lesz tiszta ideg (és a csikó is). Ez volt fél óra. Komolyan kész voltam. Végén föladtam, mert már elegem volt mindkettőből, így lenyergeltem Kristet.
Utána átmentünk Robihoz, elszámolni, de az elmaradt. Viszont megbeszéltük, hogy vagy szerdán, vagy pénteken megyek lovagolni, de ha anya megengedi, akkor mind a 2×.(Szerdán azért is mert kell, pénteken meg azért, mert ha el is fáradok, akkor is hétvége van már). Holnapután megyek a lovardába, az viszont biztos. Amúgy igazából attól függ, hogy mikor megyek, hogy mikor lesz a kémiaszakkör.