Kristály állapota II.
Írta: dorka Mikor? 12.10. Kategória? Állatorvos, Beni, Kristály, Lady, Remény

Tegnap volt nálunk a doki és hosszú igérgetések után végre elhozta a szájterpeszt, amivel kiderült, élesek Kristály felső fogai. Ahogy mondta, nem vészesen, de kellemetlen neki, így megreszelte. Most már csak a hatásra kell várni.

Az elmúlt két hónapban Krist felszedett annyit magára, hogy már nem olyan csonti, mint szeptemberben, a bordája is alig látszik és a medence csontja sem annyira hegyes már. 

Egy hónapja Remi is vele jár ki legelni a rozsra, kb. déltől sötétig. A sok szabad mozgásnak köszönhetően Krist talán már nem botlik annyira, hisz előtte az összes mozgása annyi volt, hogy a karám egyik oldalától átbattyog a másikra. Most pedig egy igen nagy területet járhat be, Remi hatására pedig még többet mozog.

A látható javulás örömére, két hete felültem rá és megtettük a minimális kört. Nagyon fura volt rajta lenni, hiszen június vége óta nem ültem rajta, meg mert egész évben, pár kivétellel Remin lovagoltam. Szerencsére nem voltak botlások, csupán bicsaklás, de rá tudott nehezedni a lábára. Beni is nagyon örült annak, hogy végre eljöhetett velünk terepre (hiszen ha Remivel megyek, továbbra sem hívom) és Lady is végig velünk maradt, ugyanis végig lépésben mentünk. (Lady akkor szokott hazafordulni, akármilyen messze is vagyunk, ha megijed valamitől (fácán), vagy ha elkezdünk ügetni.)

Apró győzelmek
Írta: dorka Mikor? 02.22. Kategória? Fotóblog, Remény

Remény hatodik szülinapjának margójára.

Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.

Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.

Aztán a körkarám meglétének köszönhetően az utóbbi időben inkább csak földimunkáztunk, nem nagyon ültem a hátára. Meg is lett a sok földizés eredménye. A vezényszavak (lépés, ügetés, vágta) elsőre mennek, nem nagyon kell elismételni. Rászoktattam arra, hogy a jármódváltás szavakkal történjen, a jármódon belüli gyorsítás vagy lassítás pedig hangokkal (csettegés ill. a „s” hosszú elnyújtása). Egyre jobban reagál a kézjelekre is (előrehajtáshoz a fara felé eső kezemet emelem vízszintesbe, a lassításhoz pedig a feje felé esőt). Az „állj!”, mint vezényszó értelme is lassan, de biztosan kezd eljutni az agyához. A kikötéses edzések is egyre jobban mennek, már nem nagyon küzd a rövid szár ellen, inkább beadja a fejét. Ilyenkor az ügetése elengedett, ütemes, nem elrohanós, sőt van, amikor ez kikötés nélkül is megy. Az ilyen körkarámos edzéseken leszokott a tombolásról, remélem ez így marad majd a terepeken is.

A nyugis földimunkának és annak köszönhetően, hogy jól sikerült a múltkori lovagoltatás, úgy tervezem, hogy leváltom Kristályt: a következő alkalomtól már Remin fog Csenge tanulni. Persze ettől még Krist nem lesz elhanyagolva (könnyebb lovaglás, szintén földizés, vezetgetés, legeltetés, kényeztetés).

Egy karámos edzés után levezetésképpen ki akartam menni vele terepre, de az ajtó kinyitásához már nem akartam leszállni róla. Addig győzködtem, míg sikerült a bejárat mellé menni, így ki tudtam rúgni a kaput, amitől kicsit megijedt, de újabb noszogatásra sikerült még egyszer a kerítés mellé irányítani. Ezután még egyszer kirúgtam az ajtót és némileg erős csizmasegítséggel átmentünk a kapun, miközben az ajtó csukódott befelé, rá Remi hátsójára, amitől megugrott, de simogatásra megnyugodott, így mehettünk is.

Ugyanezen a terepen volt, hogy a város felé mentünk és B. bácsi lucerna földjén keresztül terveztem odajutni. Itt ugye neki lehet ereszteni a lovat és én így is tettem, mire Remi egy jó kis tombolásra készült, de mivel már ismerem a rákészülés jeleit, ezért csírájában fojtottam el a hátraléptetéses módszerrel. Azt hiszem, kicsit megilletődött, mert eddig még nem nagyon adtam hangot a hiszti iránti nemtetszésemnek. Na de majd mostantól.

Megkapta az ínvédőit is. Mikor első alkalommal ráraktam és leoldottam a karámrúdról, majdnem nekem jött, mert azt hitte, ahhoz a helyhez köthető az a valami a lábán, ahol felkerült rá, de idővel megértette, hogy mindenhova „követni” fogja. Nem tervezem lovaglásnál használni, sőt egyáltalán semikor, ugyanis lábai épek, nem koccannak, ugratni meg egyelőre nem fogunk.

A Join-up-nak köszönhetően vezethetősége rohamosan fejlődött, most már nem akar fellökni és/vagy rám taposni, csak megy mellettem. Ezen fellelkesedve kétszer kimentünk terepre sétálni. Első alkalommal havas időben mentünk, akkor nagyon izgatott volt, másodjára pedig csak pocsolyáztunk.

Apropó, pocsolya. Még mindig nagyon-nagyon fél tőlük. Már azt is eljátszottuk, hogy apummal ketten gumicsizmát húztunk és kivittük a két lovat a homokos bekötőre, ahol volt egy nagy pocsolya meg több kisebb. Krist tök nyugodtan gázolt át a vízen, nem is egyszer, Remi meg csak állt a víz szélén. Végén már azt csináltam, hogy míg apu legeltette Kristet, én magam mellett vezettem a Remit úgy, hogy én legyek a pocsolya meg ő közte, végül így közelebb került hozzá, de semmiképp se ment bele. Remélem, majd áprilisban megoldódik ez az ügy.

Idénre sok tervem van, remélem nem fogunk unatkozni.

Karácsony előtt
Írta: dorka Mikor? 12.23. Kategória? Fotóblog, Lady, Lenke, Remény, Yoda

Join up!
Írta: dorka Mikor? 11.14. Kategória? Építés, Remény

Három év türelmes várakozás és egy nyelvvizsga eredményeképpen egy hét alatt végre felépült a körkarám.

Elsőként mindenképpen a M.R.-féle csatlakozást szerettem volna megcsinálni Remivel. Így hát szombaton fogtam a lovat, ráraktam a kötőféket, magamhoz vettem az ostort és kisétáltunk a karámba. Ott levettem róla a felszerelés és kezdődhetett a hajsza.

Hajtottam körbe-körbe, néha irányváltásra kényszerítettem. Fél óra után már csurom víz volt, minden egyes vágtaugrásnál csöppent az álláról az izzadtság, én meg féltem, hogy túlhajtom. De ha meg akar állni, akkor úgy is „szól”. Még negyed óráig vágtázott, mikor megengedtem neki, hogy bejöjjön, ha be akar. Be akart. Mellém érve megsimogattam, sétáltam körbe-körbe, ő meg követett, mint egy kiskutya. Mivel teljesen le volt izzadva, valahogy le kellett vezetni, hogy egyrészt normalizálódjon a légzése, másrészt pedig, hogy takarózhatóvá száradhasson. Ezért feltettem rá a kötőféket és kisétáltam vele a bekötőre, majd vissza, de visszafelé nem mentünk be, hanem továbbsétáltunk a b.telep felé. Ekkor már le volt róla csatolva a szár, így is követett. Aztán visszafordultunk, ekkor Remi leelőzött, majd bevágtázott a karámig. Apuék meg megijedve rohantak elő az irodából, hogy velem mi történt.

Elmentem Remiig, majd visszavezettem a karámhoz, ahol újból levettem róla a kötőféket és újra hajtani kezdtem, nem törődve azzal, hogy már egészen megszáradt. Ezúttal kevesebb ideig kellett vágtáznia. Beengedtem magamhoz, megint elkezdtem vezetgetni, majd bementünk, bent betakartam és mehetett pihenni. Közben persze kapott egy csomó simogatást.

Mióta megtörtént a csatlakozás (nekem ez egy picit varázslatosan hangzik, de nem találok rá jobb szót) Remi nyugodtan jön mellettem, és ha tyúklépésben megyek, akkor se visz el a francba. Ugyanis eddig mindig arra kellett figyelnem, hogy ne lépjen a lábamra, ne lökjön fel és közben tartani is kellett a tempóját. Most úgy látszik, mindez megoldódott, vagyis tisztel.

Szóval felavattuk a körkarámot.

Hisztis
Írta: dorka Mikor? 10.18. Kategória? Remény

Sokszor hívtam már Remit hisztisnek. És meg is érdemli. Ugyanis kitaláltam, hogyha sütni fog a nap, akkor csinálunk apuval képeket rólam meg Remiről lovaglás közben.

Tegnap délután ki is sütött a nap, elő is kerestem aput és nekiálltunk nyergelni. De mire felnyergeltünk (ami azt jelenti, hogy én nyergeltem, ő meg nézett), addigra el is borult az ég. Mindegy, gondoltam, ha már felnyergeltem, kimegyünk. A szomszéd fenyvesben gondoltam a képeket csinálni. El is indultunk.

Mivel újabban esett, ezért a bekötő homokos részén egy igen nagy sárfolt alakult ki, de az is inkább már csak egy fekete paca volt, mint pocsolya. És mint tudjuk, Remi utálja a pocsolyákat. Én meg pont akkor határoztam el, hogy azon a „tócsán” igenis átmegyünk. Egy ideig a hátán szenvedtem vele (sőt még apu is majdnem kiszállt az autóból, hogy segítsen, én meg visszautasítottam), de Remi meg nagyon ellenkezett, ezért leszálltam róla és átvezettem a „rémes” dolog felett. Nem mondom, hogy nem ellenkezett, de átjött velem. Ezután visszaszálltam és hátról meggyőztem, hogy nem is olyan vészes a dolog. Még többször átmentünk a nedves föld felett, hogy biztos legyen a dolog, majd tovább mentünk. Persze apu jött mögöttünk kocsival.

A földünk mellett levő földesúton keresztül terveztem az erdőig elmenni (apu egyel arrébb húzódó úton ment), ami pechemre teli volt sárfoltokkal. Az út negyedénél találkoztam a volt tanárommal, aki a drónját próbálgatta. Beszélgettünk egy kicsit, majd továbbindultam az úton. Aztán Remi begőzölt, hogy nem engedem rá a fűre, a foltoktól meg pláne, úgyhogy elkezdett tombolni, én meg az egyik négylábas felugrásnál megadtam magam. Elég nagyot zökkentem. Míg én próbáltam összeszedni magam, apu elindult értem, mert látta, hogy Remi lovas nélkül rohan haza, közben a tanárúr is kérdezte (vagyis odakiabált), hogy hogy vagyok. Szerencsére nem lett semmi bajom azon kívül, hogy beszorult a levegő. Beszálltam az autóba, majd bementünk a tanyába. Remit a karámnál találtuk meg, én pedig felültem rá, már csak azért is, hogy nehogy azt higgye, hogy miután ledobta a lovast, vége van a munkának, meg hát azért is, mert ilyenkor vissza kell szállni.

Még a rozsföldön (régebben lucernás / legelő) lovagoltam Remivel, vágtánál néha bebakolt (de nem ért váratlanul). Közben apu fényképezett. Miután Remi a mély homok miatt eléggé leizzadt, leléptettem, majd lenyergeltem és beengedtem a karámba.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés