EquestrianBlog
Történések 
2015. április 25., szombat
Olvasási idő: 3 perc

Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.

Olvass tovább!

Instagram 3#
2015. április 11., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Ideje egy újabb instagramos posztnak, hiszen elég sok képet / és pár videót tettem fel az oldalra. (régebbi az első).

A képeket beillesztgetve feltűnt, hogy inkább Margitot fotózgatom. 21 képből 8 képen ő van rajta. Az első kép december 21-i, az utolsó pedig mai.

Bejelentkezés
2015. március 28., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni.

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre. Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel. Meg megírom az elmaradt bejegyzéseket. Huhh, mennyi van már.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvény Halason, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.

Direkt?
2015. január 16., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Annak ellenére, hogy nem írok, még vannak történések. Mint például ma is. Remiék szokás szerint kint legeltek, én meg éppen szünetet tartottam a tanulásban (khm… az olvasásban), amikor kimentem az ajtóhoz és kinéztem az udvarra. Nem láttam mást, csak hogy van két lovas a kerítésen kívül, utánuk meg jött egy autó (ami hozzánk jött). A lovasok, akikről kiderült, hogy a Timi és az apukája volt, ők meg eljöttek a kapuhoz (miután előre engedték a kocsit) és ott megálltak, mert közben Remi meg odament hozzájuk. Én gyorsan magamra kaptam egy pulcsit, és futottam ki, hogy megfogjam a nagylányt. Kiértem, köszöntem a Timiéknek, beljebb vezettem a leányzót, Z. pedig becsukta a kaput. Timiék ellovagoltak B. bácsi lucernásán a város felé, én meg elengedtem a Remit. De ő nem ám az anyjához ment volna, aki mindvégig legelt. Nem. Ő megkerülte a rövid kerítés szakaszt és bevágtázott az erdőbe, onnan meg az útra. Na erre Krist is ideges lett, ment a nagylány után, ő meg, mivel rájött hogy Robinék (Timi lova) már túl messze vannak, ezért visszafordult. Én elálltam Krist útját, hogy ne menjen Remi elé, aztán a csikó is odaért hozzánk, úgyhogy sarkon fordulva bevágtáztak a karám felé. Kristet még sosem láttam ilyen gyorsan vágtázni.
Egyébként nem tudom, hogy direkt csinálják-e, hogy a kerítés mellett lovagolnak el, ugyanis nem villanypásztorral vannak el kerítve a lovak, hanem kerítéstől kerítésig bármerre legelhetnek. És ilyenkor, amikor a kerítés mellett mennek hazafelé, akkor Remi nagy boldogan odavágtázik hozzájuk (persze csak a kerítésen belül), természetesen Krist követi őt, így a két ló a kerítés mentén megy, egészen addig, amíg kellőképpen el nem távolodnak a lovasok a kerítéstől. Remi nem buta, mert ha túl közel mennek a lovasok a kapuhoz, akkor ő simán kimegy rajta.
Ebből adódik a másik eset, amikor szintén a Timiék voltak, csak ők követték a kövesút kanyar-ívét, így “csak” félig lovagoltak el a kapuig, onnantól a város felé vették az irányt. Remi persze követte őket a kerítésen belül, Krist mögötte, majd fogta magát a kiscsaj és kiment a kapun. A lovasok persze már hetedhét határon vágtáztak hazafelé és ez is volt a lovak szerencséje.

Instagram #2
2014. december 19., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Augusztus óta egész sokat fényképeztem. A sorrend: az első a legrégibb (augusztusi kép), az utolsó kettő a pedig a mai termés.
A szürke ló, Ő Kibo. A mellette levő képen pedig a díjlovas verseny programját rajzoltam le, hogy könnyebben memorizálhassam. Nekem személy szerint az utolsó két kép, a második sorban az első és harmadik kép, az utolsó előtti sorban pedig a Benis kép tetszik.

Visszaadtam neki
2014. november 2., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Új kobakban, enyhe idegességgel szálltam Remi hátára. Nem volt szándékomban büntetni a múltkori miatt – nem is lett volna értelme. Viszont úgy döntöttem, hogy alaposan leizzasztom.
Elindultunk a sertéstelep felé, onnan tovább a sorompóig. Nem mentünk be a fenyvesbe, hanem a vasút mellett igyekeztem lépésre fogni, mert nagyon izgatott volt valamitől. Aztán az első kanyarnál lefordultunk jobbra, ahol érdekes helyzet állt fenn, ugyanis azt hittem, hogy a tanyán túl is van út. Hát nem volt, csak olyan útféle. Engedtem Remit vágtázni, de a kritikusabb pontoknál visszavettünk a tempóból. Körülbelül sejtettem, hogy hol fogunk kilyukadni és be is vált. Hazafelé fordulhatunk volna, de még csak fel órát mentünk, ezért tovább folytattuk az utat, hol vágtázva, hol pedig ügetve. A következő kereszteződés után viszont hazafelé vettük az irányt. Elég gyorsan tettük meg a kövesútig a távot. Átmentünk a betonon, ami után Remi egyszerűen bevágta a durcát, hisz nagyon haza akart kenni. Kicsit akadékoskodott, dobálta az elejét, én viszont nem hagytam, mennie kellett tovább.
Megint jobbra tértünk, elértük a Latyak-tanyát. Remi megijedt a fehér komondortól, pedig már többször is voltam arrafelé vele. A kerítés végére lenyugodott, már fel mert menni a betonra. T.-ék gabonáján keresztül mentünk (aminek eleve ellene vagyok, de már nem akartam semerre se kerülni), majd B. bácsi legelőjét átvágtázva, megint elértük a betont. A lucernáson még engedtem a Reminek egy utolsó vágtát, de már ő is el volt fáradva.
Lenyergelés után kiengedtem őt is és az anyját is a legelőre. Míg Krist a sok energiától simán bevágtázott, addig a nagylány fáradtan, ügetve követte.
Összeségében 9,94 km-t tettünk meg 56 perc alatt. Azt hiszem, jó tempót diktáltunk.

Kellemetlen meglepetés
2014. október 26., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Már egy ideje húztam-halasztottam, hogy felüljek a nagylányra, hiszen a kobakom fent van, mert kell a lovardába. Végül délelőtt vettem a bátorságot és lefutószárazás után felültem rá, hogy megtegyük a minimális terepet. Nagyjából szépen együtt is működött (a pocsolyák és a sáros foltok még mindig ijesztőek), nem is volt vele semmi gond, a kaputól befelé még vágtáztunk is egy nagyot, olyannyira, hogy majdnem berongyoltunk a házba. Mindegy is, nem akartam leszállni még róla, hisz olyan rég nem ültem rajta, meg amúgy is rövid volt az a terep, ezért úgy döntöttem, hogy megkerüljük a lucernást. A kerítésig szépen mentünk lépésben, és mivel nem mutatott ellenállást, ezért úgy gondoltam, hogy azon a hosszú falon miért ne vágtázzunk. Nem kellett kéretni, ügyesen be is ugrott, ám pár vágta után neki volt egy olyan elképzelése, hogy ő majd szépen bemegy az anyjához. Na, én ezt nem akartam, tehát húztam a kerítés felé. Ezt megelégelve úgy alámbakolt, hogy felfogni se volt időm, már repültem le róla. Nem tudom, hogy, de felhívtam aput, hogy jöjjön ki, ő meg rohant. Zavaros fejjel keresztül vágtam a lucernáson, addig Remi berohant és közben elszakította a kantárszárat. Apu megfogta a leányzót és majdnem nekiállt lenyergelni, de előtte én még fel akartam rá ülni. Bent az udvarban megtettem egy kört, majd utána lenyergeltük.
Szerencsére ezt is megúsztam, csupán az oldalam és a fejem fáj (lehet, azért van egy kisebb agyrázkódásom).

Párosan szép az élet
2014. október 9., csütörtök
Olvasási idő: 2 perc

Nagy örömömre már tegnap hazajöhettem, így már ma lóra tudtam ülni. Mostanában nincs olyan nagy kedvem lovazni és a múlt héten is így tettük meg a terepet, ezért úgy gondoltam, hogy most is, miért ne vigyem magammal a nagylányt szabadon?

A múlt héten csupán az alapkört tettük meg, mivel már erősen sötétedett, mikor lóra ültem. Remivel nem volt semmi gond, tuti, hogy kétszer annyit ment, mint mi, le is fáradt a végére.

Ma viszont hosszabbat terveztem. A s.telep kerítésénél kicsit fennakadt, hiszen semmiért nem tudta felfogni, hogy a kerítés ott marad előtte, míg én meg Krist simán tovább tudunk menni, de pár perc után nyihogva utánunk vágtázott. Össze-vissza rohangált fel, le, a M. bácsi tanyájánál a kutya jól megkergette, de a kis hülye, ahelyett, hogy továbbjött volna velünk (mert mi nem álltunk meg, hanem mentünk tovább, mintha mi sem történt volna), még vissza rohant, és csak hosszú percek után jött utánunk (én meg közben féltettem, nehogy a kutya megharapja). A vasútnál jobbra fordultunk. Ott sem bírt magával, hiszen visszarohant a vasúthoz, a fiatal erdőben fel-alá rohangált. Mi meg mentünk rendületlenül. Sokszor léptünk, mert nem szerettem volna, hogy annyit rohangáljon. Ilyenkor mindig előttünk haladt (mondtam már, hogy vezér típus, sose hagyja, hogy leelőzzük). Az újabb kedvenc utamon visszafordultunk, ahol Remi megint vágtázott egy nagyot, mi meg teljes erőbedobással igyekeztünk követni. Hazafelé már inkább lépésre fogtam, mert ügetésre folyton bevágtázott, akármennyire is igyekeztem Kristet visszahúzni. A kövesúton egy bicikliző nénit megijesztett, de végül semmi baj nem volt.

Lenyergelés után pedig mehettek legelni.

Volt nálunk a kovács
2014. szeptember 23., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Ismételten volt nálunk a kovács. Jöhetett volna hamarabb is, viszont én nem szerettem volna azt, hogy jöjjön, hiszen körmölés után nagyon érzékenyek a betonra és a kavicsra, és a szüreti az javarészt betonon van, így hát inkább megvártuk, míg túl leszünk az eseményen.
Gyuri ma ért rá. Csupán annyit mondott, hogy rohad Kristnek a nyírja, amit ugye tudunk és hát az esőzések miatt ez sajnos nem is lesz másként. A másik, amit mondott, az az, hogy Remit nem érdemes patkolni, mert nem jár annyit betonon, ezen kívül akkor nyolc hetente kéne patkolni, így hát nem élünk ezzel a lehetőséggel, bár örülnék neki, hogy had szokja.

Mi a helyzet azokkal a pocsolyákkal?
2014. szeptember 14., vasárnap
Olvasási idő: 3 perc

A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.

Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól.

Olvass tovább!