Lovat cseréltünk
Írta: dorka Mikor? 07.12. Kategória? K. Zsófi, Kristály, Remény

Mivel tegnap nem csinált semmit Remi, ezért felajánlottam Zsófinak, mi lenne, ha ma kipróbálná Remit, én meg megyek Kristályon. Ebben közrejátszott az is, hogy mivel régen lovagoltam western nyeregben, ezért kegyetlen izomlázas volt a belső combom és a hátam, ami miatt egy kis megnyugvást kerestem Kristen. Egyébként Zsófi örömmel egyezett bele, hogy Remire üljön.

Apu segítségével felnyergeltük a lovakat, majd elindultunk. Zsófi az elején túl gyorsnak tartotta Remi lépését, én meg rávilágítottam, hogy hát ezért szoktunk mi mindig annyira elől lenni. Elindultunk a lucernáson. Zsófi beleegyezésével kezdtünk el ügetni / vágtázni. Remi elvitte vágtában balra, én meg korrigáltam, hogy rövidebb szárat vegyen fel, mert bár western felszerelést használnak, attól még angol szárkezeléssel kell irányítani a lovat. L. bácsiéknál átmentünk az úton, majd a lekaszált lucernán megint gyorsabb tempót vettünk fel, de Remi megint elhúzott balra, de ezt még egy bakolással is megspékelte, ezért inkább léptünk. Miután mindketten lenyugodtunk (azért én féltettem a leányzót), a legelőn simán, lassan ügettünk. Zsófi is inkább visszahúzta Remit, hogy ne bolondozzon. Rátértünk a bekötőre, ahol egyenes vonalon lehetőség volt nyugodtan vágtázni, amire áldásomat is adtam, had fáradjon a kicsike. A bekötő vége felé mondtam, hogy a kereszteződésnél lépés, erre pár méterrel a másik út előtt, tőlünk megijedve, madarak röppentek fel az erdőből, mire Remi ugrott egy hatalmasat, sőt még Krist, a buddha is megugrott egy picit. Lépésben átmentünk a bokrokkal árnyékolt úton, majd a villanynak kivágott erdősávon fordultunk hazafelé. A magas dohány és a kivágott fenyők miatt lépésben, ahol meg tiszta volt az út, ott ügetésben / vágtában lovagoltunk. Kövesútnál feltettem a kérdést, hogy menjünk-e hazafelé, vagy induljunk tovább. Zsófinak mindegy volt, ezért továbbmentünk egy, a mélyhomok miatt fárasztó úton. Gyorsan végigértünk rajta, Remi lassúvágtázott, én meg Kristre ügyeltem, hogy ha nem muszáj, akkor inkább ne menjen a homokban, így is elég sokat botladozik mostanában. Az előbb feltett kérdés megint elhangzott, hiszen egy újabb kereszteződésben voltunk, de megint mindegy volt, úgyhogy mentünk tovább. A következő lehetőségnél balra kanyarodtunk, mert közben kitaláltam, hogy dombozni fogunk. Mielőtt rátérhettünk volna a lovas ösvényre, Remény megint hozta a formáját, ugyanis megint megijedt olyan dologtól, ami szinte ott se volt. Utána azon nevettünk, hogy mikor már az ember azt hinné, hogy lenyugodott a ló, és a lovas is elkezdene lazítani, akkor megint történik valami, ami miatt újra figyelni kell. Ezért mondogatom én azt, hogy míg Kristen lazítok, meg pihenek, Remi meg mindig megdolgoztat. Ezt bizonyítja az is, hogy csak Remi lovaglása után vagyok izomlázas…

Nehezen találtam rá a lovas ösvényre, mert eléggé el volt hanyagolva, de ahol jobban látszódott a nyom, ott ügetésben mentünk. Miután rátértünk az autó által kitaposott útra, ugyanúgy haladtunk, mint pénteken.

Azért a végére mindkét ló rendesen lefáradt, pláne mert a szokással ellentétben, most tíz óra után lovagoltunk. Ma 10,8 km-t tettünk meg egy és negyed óra alatt.

Úgy gondolom, mivel ma Zsófi ügyesen fent maradt Reményen, ezért ha legközelebb jön, akkor majd felváltva fogjuk a lovakat lovagolni.

Vízbe csábítós terep
Írta: dorka Mikor? 07.11. Kategória? Fotóblog, K. Zsófi, Kristály, Remény

Ma rögtön lovas verseny és mozi után öltöztünk, nyergeltünk és ültünk lóra. Mára Sóstót és környékét terveztük. Odafelé a lucernáson szép nyugisan vágtázgattunk (tényleg rájött a lassú vágta lényegére), aztán a betonon léptünk. A vasútnál Remi kicsit ráparázott a sínekre, de Krist után átsétált rajtuk. A vasút után rögtön lekanyarodtunk balra és a göröngyös talajon léptünk tovább. Én Zsófinak mutogattam, hogy na, ebbe fog Krist felbotlani és a legtöbb be is igazolódott. Miután a szembe jövő néni összeszedte a kutyáját és elhagytuk őket, elindultunk ügetésben / vágtában, de Remi mindig valamiért bestoppolt és Krist is szórakozott Zsófival, így maradtunk a lassabb ügetésnél, majd később a szűkebb résznél visszaváltottunk lépésre. A főútnál kérdeztem Zsófit, hogy elinduljunk hazafelé, vagy menjünk át az úton a város felé. Neki mindegy volt, úgyhogy természetesen tovább mentünk. Itt már óvatosan mertünk ügetni / vágtázni, de azért figyeltem Remi jelzéseit, mikor akad ki a kerítésen belüli kutyák ugatásától, de nem történt semmi baj.

Hazafelé bementünk a Sóstóra, én már a kapunál leszálltam, mert nem volt teljesen kinyitva a két szárny és nem hittem, hogy koccanás nélkül átérünk rajta. Bent a parton próbáltam Remit becsábítani a vízbe, de nem sikerült, pedig egészen a széléig odamerészkedett nagy unszolásomra. Fröcsköltem rá a vizet, ő meg az orrával hangosan fújtatott, de nem sikerült meggyőzni. Na majd máskor, máshol (mert a Sóstóban nem lehet állatot úsztatni). Közben persze Zsófi Kristet nyüstölte, de ő is ellenkezett. Mint mindig. Aztán fényképeztünk, vagyis Zsófit fényképeztem. Majd elindultunk hazafelé. Én továbbra is vezettem Remit a hátsó kijáratig, csak utána ültem fel rá. A vasúttól már ugyanaz volt, mint az elején: betonon lépés, lucernán vágta, de ezentúl gyorsabban mentünk.

Most kevesebbet, 8 km-t tettünk meg kicsivel több, mint egy óra alatt. A lovak se izzadtak le annyira, én viszont eléggé izomlázas voltam, már lovaglás előtt is, utána meg pláne.

A kép Zsófi Instagramjáról való.

Ez most ló vagy marha?
Írta: dorka Mikor? 07.10. Kategória? Fotóblog, K. Zsófi, Kristály, Remény

A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt csak a mostani hétvégére sikerült összehozni, hogy Zsófi nálunk legyen. Ma éppen etetés előtt, hat körül ültünk lóra a szokásos felállás szerint: Zsófi Kristre ült angol nyeregbe, én pedig Remire, westernbe. Az út elején Remi rodeózott egy kicsit, néha épp, hogy fent maradtam. Aztán a sarkon levő tanya után elkezdtünk ügetni, Remi pedig egyszer csak kiugrott jobbra, be a bokorba, amivel eléggé meglepett, de az, hogy visszaugrott az útra, csak olaj volt a tűzre: leestem róla. Előre-oldalra estem, és féltem, hogy rám lép, de aztán szerencsére nem. Zsófi gyorsan megfogta Remit és küzdött vele, én meg próbáltam a pillanatnyi sokkon/ijedtségen túl lenni. Két pillanat után átvettem Zsófitól Remi kantárszárát, majd újabb három pillanat múlva felültem rá. Átfutott rajtam a gondolat, hogy oké, most fordulunk vissza, de aztán ránéztem Zsófiékra és elindultunk tovább. Végig egyenes szakaszon mentünk, távolodva a tanyától. Az ismerős szakaszokon ügettünk-vágtáztunk, engedtem Reminek, had menjen. Egyre messzebb kerülve azonban kezdett ismeretlen lenni a környék, úgyhogy sokszor kellett puskázni telefonról. Kristállyal kétszer voltam arra (amikor eltévedtem, és amikor Kötöny felől jöttem haza), Remivel egyszer se. De aztán elfordultunk balra és aztán ismeretlen útra tértünk. Viszont a földön egy csomó nyom volt, amiről nem tudtuk megállapítani, hogy az most ló-e vagy marha. Én a marhára szavaztam, mivel néhány nyom középütt ketté volt vágva. Nem sokkal az után, hogy először fordultunk balra – ezáltal hazafelé – Zsófi ilyen nyerítő-visító hangot hallott, ami miatt csak lépésben mertünk egy ideig menni, de miután már a hangok elhallgattak, növeltük az iramot. Olyannyira, hogy eltévesztettem a leágazást, ami hazafelé vitt volna – majdnem átmentünk a szomszéd faluba. Gyorsan ránéztem a térképre, úgyhogy nem kellett sokat visszafelé menni. Ekkor rátértünk egy noname útra, vagyis alig látszódott, hogy merre kell mennünk. Egyébként gyönyörű volt ez a szakasz: érintetlen minden emberi tevékenységtől, mivel természetvédelmi területen jártunk. Tíz perc lépés után immár autó által kijárt földesútra értünk, ami már ismerős volt a számomra, úgyhogy többet már nem kellett elővenni a telefont. És innentől kezdve Reminek valahogy bekattant a lassú vágta lényege, pedig már eléggé hazafelé tartottunk. Mert máskor, ha vágtáztunk, akkor úgy, ahogy a csövön kifért – még Krist jelenlétében is. De most! Mint az álom: éppen egy picit kellett csak húzni, és olyan tempóban mentünk, hogy Zsófiék tudták velünk tartani az iramot. (Kíváncsi vagyok, majd egyedül hogy fog menni.) M. bácsi tanyájától kezdve újra meglepett Remi: befarolt Krist mögé, és ott is maradt, akár ügettünk, akár léptünk, nem akart előre törni. A b. telep sarkán Zsófi hevedert engedett Kristnek, majd nyugodtan, hosszúszáron hazaléptettünk. Mindkét ló rendesen leizzadt, így mikor beengedtünk őket a karámba, Remi azonnal ledobta magát a homokba, Krist pedig nekiállt elfogyasztani a vacsoráját. 

Összességében 16 km-t tettünk meg két óra alatt, ekkora táv azt hiszem, már elég rég volt.

Mi a helyzet azokkal a pocsolyákkal?
Írta: dorka Mikor? 09.14. Kategória? K. Zsófi, Kristály, Remény

A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.

Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól. És ahogy ez a későbbiekben bebizonyosodott, elég nagy hátrány tereplovagláskor. Továbbmenve úgy beszéltük meg, hogy a szűkös részen mi megyünk előre, hisz Remi igen gyorsan megy lépésben, de miután elkezdett a drága hezitálni, változott a felállás: Zsófiék mentek előre, de a vége felé csatlakoztunk melléjük. A főútig mi a pocsolyákat kerülgettük, míg Zsófiék kisebb nagyobb sikerrel átgázoltak rajtuk. Az bekötőút végén át akartunk menni a földúton. Egy alkalmasabb pillanatban el is indultunk, végül Zsófiék át is értek, ám Remi megtorpant egy repedés miatt, amiben víz volt. Na, de jó. Kicsit ideges lettem, hogy nehogy már nem tudunk átmenni az úton egy jelentéktelen vizes folt miatt. Visszafordítottam Remit, vártunk egy kicsit, ő végig toporgott, majd a következő alkalmas pillanatban egy másik helyen csak sikerült átmenni. Elindultunk visszafelé, én a bicikliút mellet, Kristék rajta.

Az első utcán lefordultunk, ami eléggé tele volt pocsolyákkal. Az első részét Remi még megúszta,de az utca végén levőket már kevésbé. Sok-sok unszolásra, és az, hogy az anyja után akart menni, végül meggyőzte és belelépett egy-kettőbe, de onnantól aztán semmit, csupán annyit javult a helyzet, hogy nem kerülte már ki annyira. A kereszteződés után megtámadtuk az út folytatását, mi vágtával, míg Zsófiék ügetéssel.

Miután a visszafelé vezető utcára fordultunk, megpróbáltam meggyőzni Remit, hogy lépjen bele a pocsolyába, de nem és nem, mindezt hátralépéssel és ágaskodásfélével (dobálta az elejét) és elmeneküléssel fejezte ki. Harmadik próbálkozás után nem is erőltettem, pedig az anyja az összes pocsolyán át ment, úgyhogy láthatta, hogy nem egy gödör (mert valahol olvastam, hogy a lovak a pocsolyát gödörnek hiszik).

A betonon elindultunk visszafelé, rámentünk a merkbau utcájára, majd ráfordultunk az Epreskertre. Éreztem Remiben a menési vágyat, aminek engedtem is, hiszen az utcán csak elvétve volt pocsolya és autó sem ment sehol. Jó nagy sebességgel száguldottunk, a pólóm lobogott rajtam. Az egyik háznál az anyuka pont ment ki a kocsihoz, és szólt a kislányának, hogy nézd csak, itt van egy ló, mire odaért a lány, addig mi már rég messze voltunk, viszont Kristék pont akkor értek oda.

A hazafelé vezető úton is volt még a Remiben szusz, így kisebb nagyobb intenzitásokkal vágtáztunk az út melletti füves részen.

Bent lenyerfelés után még néztük egy kicsit a lovakat, ahogy lehemperegnek, aztán becuccoltunk a nyergesbe.

Szüreti felvonulás 2014
Írta: dorka Mikor? 09.13. Kategória? D. Szabi, Esemény, K. Zsófi, Kristály, L. Timi, M. Pisti, N.-Sz. Lilla, P. Szandi, Remény, T. Pisti, V. Fanni

Amikor meg kicsi volt a Remi, és kérdezték, hogy mikor fogok vele felvonulni, annyit mondtam: majd 6-7 éves korában. Hát nem így történt, ugyanis idén vele vonultam fel. Viszont csak két feltétellel vállaltam ezt be: átmegy a vizsgán, vagyis a Szent Iván-esti felvonuláskor nem lesz vele baj és hogy Kristály mellette lesz. A lovasnak pedig ki mást választottam volna, mint Zsófit. Össze vannak már szokva, sokat voltak együtt, más nem is kellett.

Annyit tudni kell, hogy idén kivételes alkalommal, a lovardában tartották meg a szüreti napokat, ugyanis eddig a városháza mellett volt, és pont felújítás alatt áll. Éppen ezért a felvonulás útja is megváltozott. Épp csak annyira, hogy a megszokottal ellentétben visszafelé mentünk. Vagyis a városházától a lovardába.

Zsófi pénteken hat után futott be, így már nem volt időnk terepre, ami azért is lett volna szükségszerű, mert 17-e óta nem lovagoltam velük. Így hát megigazítottam a lovak sörényét (rövidebbre vágtam), meg leápoltuk őket. Szerencsére másnap már nem voltak annyira koszosak. Este még azt latolgattuk, hogy bemenjünk-e reggeli hívogatóra. Hosszú mérlegelés után végül a nem mellett döntöttünk, egyrészt a lovak miatt (a csupasz patájuknak nem túl jó a beton, pláne hosszú távon), másrészt magunk miatt. Aludni kell, na. Meg erőt gyűjteni.

Mivel 13:30-kor kezdődött a felvonulás, ezért délre-fél egyre voltunk odarendelve, ami 11 órai elindulást jelent. Reggel kényelmes felkelés után felöltöztünk normális ruhába, majd nekiálltunk előkészíteni a lovakat. Zsófi ápolt, én fontam. Reminek rendesen befontam a sörényét, Kristnek pedig csak összegumiztam a tincseket, plusz befontam a farkát. Felnyergeltünk, ki-ki a maga lovát. Utána felváltva elmentünk felöltözni, hogy vigyázzunk a lovakra. Zsófi a tavalyi kék blúzomat húzta, én pedig a fehér "népi" ruhát a szalagavatós barna mellénnyel, hozzá farmert. Végre indulhattunk. A lőtérnél mentünk be, ahol is Remi nem volt hajlandó átmenni a hídon, még úgy se hogy Krist már rég a túl oldalon várt minket, ezért leszálltam róla, amikor is megtörtént a baj: a mellény madzagja beleakadt a nyeregszarvba, úgyhogy a mellényemnek annyi volt. Átkeltünk, visszaszálltam, mentünk az utcákon a célpontunk felé. Máshol már nem volt semmi probléma. Odaértünk a református óvodához, ahol alá kellett írni egy papírt (saját felelősségre veszünk részt stb.), közben a többi lovas is pont megjött. Átmentünk a posta mögé, ahonnan terveztük az indulást. Vizet osztogattak, mi meg beszélgettünk. Egy idő után szóltak, hogy sorakozó. Zsófi meg én a bandériumosok mögé álltunk be, mögénk pedig a téglagyáriak és utána sorban a többiek, de ennek úgyse volt nagy jelentősége, hiszen kb. a felvonulás elejétől a bandériumosok kivételével vegyültünk. Indulás előtt, azért kellett még várakozni, hogy megkapjuk a jelet, de ez is hamar eljött: mehetünk. A felvonulás alatt voltak helyzetek. Pl. az egyik ló előttünk bemutatott egy bakolás-sorozatot, Remi rásunyított és befordult néhány lónak, én meg nem győztem az egyik lovasnak mondani, hogy ne jöjjön közel, mert Remi sunyít, de nem hallgatott rám. Vélhetőleg volt már benne egy „kis” alkohol. Az egyik megállásnál elmentem Szandihoz, mert régen találkoztunk, váltottam vele egy-két szót, és mire elindultunk, már a helyemen voltam. A „vagányok” csinálták a szokásos műsorukat: ostoroztak, meg fel-le vágtáztak, amíg várni kellett. Végül is beértünk a lovardába, ahol is volt egy kis kavarodás. Beértünk, és senki nem tudta, hogy merre tovább, de aztán helyreigazítottak: a homokpálya mellett elhaladva menjünk be a füvesre. Mi Zsófival egymás mellett haladtunk. Aztán vége is volt a pályának, kimentünk és a kerítés mellett elindultunk vissza, amikor is kaptuk a felhívást: vissza. Hátra arc, mentünk vissza, aminek aztán semmi értelme sem volt, mert nem volt hova, ugyanis a pályán jöttek a többiek. Így visszafordultunk és várakoztunk. Végül szabad utat kaptunk, bemehettünk a melegítő pályára. Ott hülyültünk vágtáztunk, én Fannival versenyeztem, Zsófiék pocsolyáztak, Remi viszont nem akart bemenni. Leszálltunk a lóról, had legeljenek a pályán kívül. Odajöttek imserősök, lovagoltak Kristályon. Később viszont elindultunk haza, hogy etetésre otthon legyünk.

Összességében jó volt, bár a lovardabeli szervezést egy kicsit átgondolatlannak gondolom. Amúgy az utcákon idén nem voltak annyian, mint az elmúlt években, és azt hiszem, hogy azért, mert a felvonulással párhuzamosan volt a szomszéd városban/faluban a vadásznapok, ami korábban egy héttel a szüreti után szokott lenni (eddig szeptember első hétvégéjén volt a szüreti, második hétvégén pedig vadász napok, de idén a második hétvégére rakták a szüretit). Remélem jövőre minden visszaáll a rendes kerékvágásba, vagyis a szüreti fő helye a városházánál lesz, ugyanis az egyetlen füvespálya, amin amúgy lovas versenyek szoktak lenni, kegyetlenül le lett tiporva.
A lovakra nem tudok egy rossz szót sem mondani, Krist végig kitűnően viselkedett, Remi pedig azt a pár sunyítást nem nézve, egész ügyes volt. Még utolsó megjegyzésként: az egészet természetesen kobak nélkül csináltuk végig.

Jövőre szintén megyünk, én már nagyon várom, és örülök, hogy részt vehetek a rendezvényen.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés