Instagram
Írta: dorka Mikor? 08.03. Kategória? Fotóblog, Johny, K. Zsófi, Kristály, Margit, Remény

Haladunk a korral, ez tény. És az is tény hogy újabban csupán telefonon fényképezek, hisz az mindig nálam van. És vannak képek, amiket megosztok a közösségiken. Ide összegyűjtöm az eddigi instás képeket. Időben visszafelé.

Szederke, 2014.07.31Zsófival terep, 2014.07.22Homokló, 2014.07.18

Koleszmacska, 2014.07.05Krist, 2014.07.04Remi és Tenkes, a P.-i bandázáskor, 2014.05.31

Krist, 2014.03.30Panoráma, 2014.03.15A kert legszebbjei, 2014.03.30

Egy hosszabb terep után. Krist is velünk volt, rajta Zsófi lovagolt. 2013.12.282014.11.18Kicsi Johny, 2013.10.13

Kristes, Remis, Mozis, Zsófis
Írta: dorka Mikor? 07.22. Kategória? K. Zsófi, Kristály, M. Pisti, Remény, T. Pisti

Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza. Timinél megálltunk beszélgetni, talán egy fél órát. Remi az elején szintén dobált meg forgolódott, aztán lenyugodott és nekiállt legelni. Kristtel nem volt semmi baj, ő egy helyben legelt. Jó későn volt már, amikor visszaindultunk és fel is hívtam anyut, hogy nyugi, nincs baj, megyünk haza. Hazafelé Remi kicsit dilis volt, mert vágta közben hol satufékezett, hol beindult. Alig bírtam követni. Nyergelés után lefürdettük őket, Remi a karámban ledobta magát és meghempergett, míg Krist a szénához battyogott.

Szombaton úgy határoztunk, hogy elmegyünk P.-ra, hogy legyen egy hosszabb terepes napunk is. A lovakkal minden oké volt és nagyjából arra mentünk, amerre a bandázáskor, kivéve egy részt, ugyanis az egyik elágazásnál a rossz irányba fordultunk, de végül is nem volt gond, hisz a két út végül egybe fut. Ám a városba vagy inkább faluba beérve már voltak gondok, hiszen sehol máshol sem tudtunk csak elmenni, mint a bicikliúton. És biciklista az volt rendesen! Az egyik háznál az udvaron egy kislány hungarocellel zörgött, ezzel is akaratlanul, de felidegesítette a lovakat. Pont a barátnőm és az ének tanára jött felénk, ami csak azért volt gáz, mert a tanárnő "halálosan" fél a lovaktól. Én félreálltam Remivel, hogy elmenjenek, de a tanárnő mindenféleképp előre akart minket engedni. Én meg mondtam neki, hogy menjenek előre, hisz ők a gyorsabbak. E párbeszéd alatt Remi alattam ficánkolt, Krist se volt nyugodt, Zsófi meg a barátnőmmel beszélgetett. Miután nagy nehezen kiegyeztünk és Nikiék elmentek, a tanárnő halkan megjegyezte, hogy aki nem tud lovagolni, az ne hozza ki a lovát.
Ez után a kis incidens után immár háborítatlanul folytattuk tovább az utunkat. A kocsmánál én vigyáztam a lovakra, Zsófi pedig bement vizet venni. Jól esett, mit ne mondjak. Kis pihenés után hazafelé folytattuk az utunkat. Itt már egyáltalán nem volt semmi gond. A gyönyörű nyárfa erdőt végig vágtáztuk, odadobott szárral, széttárt karokkal. Hihetetlen érzés volt. A végén nem a vasút mellett mentünk el, hanem balra fordultunk és a V.-ék tanyájánál lefordulva folytattuk az utat hazafelé. Miután hazaérünk, Zsófi lenyergelte Kristet, én addig előkerestem a futószárat, ő pedig felült Remire. Kevés lépés és ügetés után békén is hagytuk a csikót, hisz igen hosszú utat tettünk meg. …

Vasárnapra úgy terveztük, hogy korán megyünk lovagolni, hisz este hat után volt a mozi, de ez nem valósult meg, mert elaludtunk, így filmnézéssel töltöttük el az időt. A Fehér istent néztük meg. Ez egy magyar, kutyás film, nekem nagyon tetszett.

Tegnap tudatosan indultunk terepre, hiszen vasárnap a közösségi oldalon Robiék raktak fel az aznapi terepükről képet és úgy gondoltam, hogy akkor nosza, induljunk el a nyomukon. N.A.-ék után a lovak furán kezdtek el viselkedni, aminek meg is volt az oka, hiszen lovasok jöttek utánunk: T. és M. Pisti voltak. Utolértek minket, beszélgettünk egy kicsit, de M. Pisti kapott egy hívást, így ők fordultak is vissza, mi meg mentünk tovább. A hosszú szakaszon próbálgattam vágtázni, de Remi kicsit köcsög volt, mindig bestoppolt. Már visszafelé tartva, egyszer csak a nyomok eltűntek. Egy ösvényen találtam meg azokat, egy dombra vezettek fel. Óvatosan felkapaszkodtunk és a legmagasabb ponton nagyon szép volt a látvány. Le is akartuk fényképezni a tájat, de mire kihalásztam a zsebemből a telefont, Remi már ment volna tovább és nem akart egy helyben, nyugodtan állni, így egy nagy sóhajjal elvetettük az ötletet és mentünk tovább. Lefelé igen meredek volt az út, de cikkcakkban sikeresen le is értünk. Mivel hazafelé nem ugyanarra akartam menni, amerről jöttünk, így a nagy rétnél lekanyarodtunk, gondoltam a mellette levő erdőn végigmegyünk, csakhogy az út már teljesen eldzsungelesedett. Így hát kimentünk a rétre és lenyomtunk egy hatalmas vágtát, eszeveszett tempóban. Zsófi mondta, hogy Krist is majdnem beugrott, mert érezte, hogy dobálta az elejét. A betonra kivezető úton pihenőt hagytunk a lovaknak. A kövesúton még megpróbáltam egy kicsit vágtázni, bár tudom, hogy ez nem túl jó a ló patájának, de egyszerűen a kicsi nem akart nyugton maradni. A M. doktor tanyája előtt lefordultunk, ott is vágtáztam, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Zsófi egy perc múltán sem jött utánunk. Visszafordultam, hogy nem-e történt valami baj. Szerencsére nem, csak nem akarta Kristet nyúzni. Én még vágtáztam a szokásos helyeken, de aztán be is értünk. Bent Zsófi még felült Remire, futószáron. Léptek, ügettek, levezetésnek pont jó volt.

Ma már nem lovagoltunk, hiszen délelőtt Zsófi ment haza.

Hosszú hétvége
Írta: dorka Mikor? 03.16. Kategória? K. Zsófi, Kristály, Remény

Péntek Szóltam Zsófinak, hogy jöhet hosszú hétvégre. Nos, én megkaptam a pénteket szünetnek, ők nem, de így is korán futott be a busz, amivel uncsitesóm jött. Mivel már régóta szajkóztam anyuéknak, hogy ha jön a Zsófi, be akarok menni Remivel a lovardába. Anyu nem igazán volt oda az ötletért, így hagytam. Viszont kikötötte, hogy akkor legalább ne szombaton menjünk, amikor nagy a forgalom, ráadásul 15-e miatt duplán. Akkor menjünk pénteken. Zsófi lecuccolt, pihentünk egy kicsit, majd fél négykor nekiálltunk nyergelni. Zsófi egyedül felszerszámozta Kristet (csupán a kantárnál volt egy kérdés, hogy elég szoros-e), én meg apuval Remit nyergeltük fel. Nem futóztam le, mert gondoltam, hogy a legeltetés miatt úgyis kifutják magukat. Anyuéknak nem mondtam el, hogy merre megyünk. Lépés-ügetésben bementünk a városba. A vasúti átjárónál nem volt semmi fennakadás. A lőtérnél motorosok voltak, úgyhogy visszább fogtuk a tempót, mert nem tudtuk, hogy Remi hogy fog lépni. Egy kicsit elindulgatott volna, de sikeresen vissza tudtam fogni. A hídnál Remi megtorpant, de mivel Krist előre ment, így már bátran haladt utána. A csaholó kutyáktól egyáltalán nem ilyedt meg, pedig vártam, hogy majd elege lesz és farokfelvágva rohan haza. Szerencsére nem így volt. Ügyesen, tempósan haladtunk a célunk felé. Még befelé, egyik utcán egy nénike (nekünk) a bokor mögött gyomlálta a semmit, és hát a bokor eléggé eltakarta. Remi fülel, mi lehet az, én nógatom tovább, hogy nincs semmi baj, gyerünk, mert ránk fog sötétedni. Remi pedig nagy ívben megkerülte. Aztán beértünk, bent megkerültem az istállóudvart. Robiék bent voltak a fedelesben, csak a Krisztián volt kint. Beszéltem vele pár szót (elmondtam, hogy Remivel ismertetem csak a várost), aztán mentünk is hazafelé. Na ez már küzdelmesebb volt. Mivel odafelé eléggé visszahúztam, a betonon egyáltalán nem is ügettünk, így már nagyon elege volt a kiscsajnak a lassú tempóból. A vasúti átjáró után (szintén nem volt gond, a hídnál sem) beugrattam vágtába, nem érdekelt, hogy beton-e vagy sem, csak menjen, mert egyszerűen éreztem, hogy feszültek az izmai. Mielőtt rátértünk a B. bácsi lucernájára, megvártam Zsófiékat. Mikor a lucernán voltunk, megint beugrattam vágtába, de pár ugrás után olyan rodeót lenyomott alattam, hogy örültem, hogy épségben fent lehettem a nyeregben. Volt bakolás, négy lábbal ugrás, ágaskodásféle is. Igazából erre vártam, ezért ugrattam be újra, hogy tomboljon egy kicsit. Megvártam, míg lépésre lenyugszik, aztán ügetés és megpróbáltam megint vágtázni, de nem akart, így csak gyors ügetésben mentünk be. Bent lenyergeltünk, majd megkapták a lovak a zabot.

Szombaton viszont egy nagyon jó terepet mentünk, jó tempóval. Csak úgy random indultunk el. Végül egészen V.-ék tanyájáig jutottunk el. Az odavezető hosszú szakaszon egy durva vágtát nyomtunk le Remivel, rendesen adtam neki a szárat, de ő se szerencsétlenkedett. Ment teljes erőbedobással. Jó érzés volt. Persze Krist sem maradt nagyon le, de nem ugrott be vágtába. Aztán V.-ék tanyájánál Remi eléggé felizgult, egyrészt, mert félt a villanypásztor lengedezésétől (de hozzászokott), meg a közelben egy traktoros egy nagy trágyakupacot pakolt felfelé. Remi alapjában véve (szerintem) nem fél a traktortól, de még ez is magas volt neki. Végül Kristtel szépen elment mellette, illetve a traktoros is volt olyan jófej és leállt a munkával. Hazafelé tartva szintén hosszú szárat adtunk a lovaknak, had menjenek, a huroknál nem találtam, hogy mikor kell lefordulni jobbra, így ott egy kicsit szerencsétlenkedtem, de megtaláltuk, úgyhogy nem volt gáz. Még az utolsó szakaszon mentünk egy lassabb vágtát, egyrészt mert nem akartam már hajtani, másrészt meg Zsófiék is lassabb tempóra váltottak. Bent csatakosan, kifáradtan, de jó kedvvel nyergeltünk le.

Vasárnap már nem igazán volt kedvem lovagolni, így hosszú szerencsétlenkedés után úgy döntöttünk, hogy Zsófi felül Kristre és tartok neki egy edzést. Volt mindenféle. Kiskör, nagykör, átváltás, átlóváltás. Kígyóvonal, na az nem volt. De majd legközelebb. Volt olyan, hogy hosszú falon gyorsabban üget, rövidebb oldalon lassabban. És mivel az ügetés-lépés átváltások nem igazán mentek, így azokat is gyakorolták. Tény és való, Krist elég hülyén áll meg, nehéz kiülni, de nem lehetetlen. Végül lenyergeltünk és ezzel be is fejeztük a hétvégi lovazást.

Ketten, egyszerre
Írta: dorka Mikor? 12.30. Kategória? K. Zsófi, Kristály, Remény

Az előre megbeszéltek szerint a téli szünetben is eljött Zsófi lovazni. Szombaton jött, ma ment haza. És végre ketten, egyszerre mehettünk ki terepre.

Szombaton elsőként elmentünk a Gergőhöz kölcsön kérni egy másik western nyerget, mert a barna nagynak/hosszúnak bizonyult. Így hazahoztunk egy fekete nyerget. Hazaérés után gyorsan átöltöztünk és mentünk is ki. Miután kicipekedtünk és Remit egy kicsit lefutóztam (kb. két hónapja nem volt lovagolva, ami meg is látszott rajta), apu segítségével felnyergeltünk (ő inkább Reminél segített). Hosszú beállítások után végre lóra ülhettünk mindketten. Az utat már előre megnéztem. Persze nagyban Remitől és tőlem függött minden, hogy milyen messzire megyünk, de azt hiszem, így is nagy utat tettünk meg. Hátul mentünk el a földes úton. Remi igen tempósan ügetett, Zsófiék egy kicsit lemaradtak mögöttünk. Minden érdekelte, mindenre fülelt, de nem ijedt meg semmitől. A gyümölcsösnél lefordultunk és a játékboltos néni tanyája mellett tovább lovagoltunk. Na, itt elkezdtünk ügetni, illetve én megpróbáltam Remit beugratni vágtába. Aha, ja. A kislány először dobott rajtam egyet, majd kibakolt és miután sikerült rajta maradni (!), lépésre váltottunk. Én meg örömködtem, hogy fent maradtam. Tovább mentünk hol ügetve, hol lépve, végül az egyik egyenes szakaszon sikerült beugratni Remit. Az út további részében sokat ügettünk, mivel Remi nem igazán komázza, ha lépünk, ugyanis elkezdi csapkodni/rázni/dobálni a fejét. Végül az utolsó szakaszon mentünk egy jó vágtát, és el is értünk a betonig. Innentől már csak lépésben lovagoltunk be a tanyáig. Bent apu fényképezővel várt minket. Végül lenyergeltünk és kiengedtük a lovakat és mentünk pihenni.

Vasárnap, mielőtt elmentünk volna Annához megünnepelni a szülinapját, felnyergeltünk és elmentünk. Tegnap viszont a barna nyerget használtam, ami nem éppen volt jó döntés, ugyanis bár a legkisebben volt a kengyel, még így is hosszú volt, így minden ügetés és vágta után megálltunk, hogy meg bírjam igazítani a kengyelt. És reménykedtem, hogy Remi nem fog bakolást rendezni, mert akkor, biztos, hogy repülni fogok. Szerencsére nem tette. Ködben indultunk és arra mentünk, amerre a múltkor Pistivel mentünk volna. Számomra teljesen ismeretlen volt utunk egy része, így próbáltunk csak lépésben menni, annak ellenére, hogy Remi egy kicsit tiltakozott. Azért sokat ügettünk és vágtáztam. Hazafelé tartva viszont favágókba ütköztünk. De nem baltáztak, hanem stihleztek. Mi meg, bár ordibáltunk, hogy álljanak egy kicsit le, nem igazán vették észre. Szerencsére Remi nyugis maradt (azért itthon elég sok inger éri már a karámban, szóval ettől sem volt beparázva). Továbbmentünk, megint vágtáztunk a betonig, Zsófi vette a telefonjával. Hát a felvétel… Hagyjuk. Gyorsan lenyergeltünk, a lovak pedig meghemperegtek a karámban.

Egy óra három perc alatt 7,6 km-t tettünk meg (7,20 km/h).

Ma jobb híján a városba mentünk, újra a fekete nyerget használtam. Igazából a Sóstót akartuk megkerülni, de nem tettük. Viszont másfelé mentünk. Miután elment a vonat, a vasúton mindkét ló simán átment. Rögtön lementünk a kövesút melletti útra, azon továbbmenve lefordultunk a tó felé. Aztán a madárnál jöttünk vissza. A köves úton nem volt gond, bár először kicsit megijedt az autóktól, de csak farolt egy kicsit. Végül bementünk a tóra, ami egy kicsit bajos volt, hisz először Krist se akart bemenni. De bement, így Remi is bátorkodott. Én pedig bevertem a lábam a vasba. Bent megmutattam neki a tavat, nem tudott vele mit kezdeni, de semmiképp sem akart belemenni. Így kerültünk egy kicsit a füves területen és mentünk is ki. Na, itt megint nem akart egyik se mozdulni, de Krist végül átment a kapun. Remi pedig utána. Nagy nehezen átkeltünk a főúton (sok autó volt). Elmentünk a merkbau utcájába és az Epreskerten fordultunk vissza. Hazafelé sem volt gáz. A kövesúton vágtáztam egy kicsit, a lucerna földön pedig egy kicsit hosszabbat. Bementünk, lenyergeltünk, a lovak pedig a karámban töltötték a nap további részét, míg ki nem engedtük őket.

A kezdeti (szombati) nehézségek után ma már elég volt rázárnom, Remi máris beugrott vágtába. Kezdünk összeszokni.

Kristály ugrik
Írta: dorka Mikor? 09.08. Kategória? K. Zsófi, Kristály

Oké, ezt a bejegyzést kicsivel több, mint három év után írom meg, és (sajnos) már nem is nagyon emlékszem a dolgokra.

Szüreti utáni nap, még mielőtt hazajöttem volna, Zsófi felült Kristre, hogy ő is lovagolhasson. Először a benk nélküli pályán tett meg pár kört, közben én fényképeztem őket. Aztán egy hirtelen ötlettel átmentünk a másik pályára, ahol egy csomó akadály volt kirakva. Megkérdeztem Zsófit, akar-e ugratni Kristállyal. Akart. Így hát az egyik akadályról levettem a rudakat és kezdésnek csak egyet hagytam a földön a két kitörő között. Zsófi pedig először lépésben, majd ügetésben átment felettük. Ezután egy kis x-et csináltam, mindkét rudat a lehető legalacsonyabbra téve, ezt Kristály át is lépte, egészen a haramadik vagy negyedik emelésig, azt már át is ugrotta és itt hagytuk abba a dolgot, mert Zsófi nem tudott ugratni. Leléptetés után kicsit pihentettük, mielőtt hazamentem volna vele. Hazafelé nem volt semmi probléma.

Kicsit érettebb fejjel és némileg több tapasztalattal visszatekintve elég nagy hülyeséget csináltam, hisz nem szabadott volna egy olyan lovat ugratni, akinek a lábai nem alkalmasak (botlik), egy olyan lovassal, aki egyáltalán nem is tud ugratni. Szerencsére nem történt baj, így erre az egészre egy nagyon jó élményként tekinthetek vissza.

2016.12.16-án írva.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés