EquestrianBlog
Esetem a lovaglócsizmával
2019. október 8., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Egy ideje kezdett bennem érlelődni, hogy szeretnék egy lovaglócsizmát, de az árak mindig elrettentettek. Aztán egy projekt miatt csak úgy mellékesen ráfeküdtem a témára, lemértem a lábszáram hosszát meg a vádlimat. Mivel nem vagyok bántóan magas, ezért a vádlim sem túl hosszú, kb. 36 cm. A netes kutatás és számolatlan csizma paramétereinek átnézése után realizálódott, hogy rám 37-es láb mellett nem igazán van méret, hiszen minden csizmahossz 45 cmnél kezdődött. Másnap felhívtam a nagyobb lovas boltokat (horze, klp, aranypatkó Szeged, decathlon), de vagy azt mondták, hogy nincs, vagy hogy csináltassak. Egyedül a horzéban találtam egy 41 cm hosszúságú csizmát. A külföldi és főként amerikai oldalakon és fórumokon is csak egy csizmát találtam, ami úgy nagyjából jó lett volna, de a paraméterek megfeleltek a horzéban találttal, úgyhogy mindegy is volt.

Nap telt nap után, én pedig tobzódtam, hogy valóban szükségem van-e rá, hiszen 10+ éve megvagyok a cipő + chaps kombóval. Aztán a következő pillanatban meg az volt bennem, hogy ha már ilyen régóta lovagolok, akkor megérdemlem azt a csizmát és ad egyfajta igényességet a lovagláshoz. Meg hát anyu is győzködött, hogy csináltassak egyet.

Az említett projekt gyors közeledtével viszont nem voltam biztos a csináltatásban (meg ahhoz le kellett volna menni Szegedre), így pénteken felmentem Dunakeszire a horzéba felpróbálni a csizmát. Bár képen annyira nem tetszett, ott élőben első látásra szerelem volt még annak ellenére is, hogy kiszorította a vádlimból az összes vért. De azért csak elhoztam.

Itthon még aznap felültem Remire, hogy megnézzem, milyen. Nos, szoros és fájdalmas.

Péntek óta kétszer lovagoltam benne, egyébként jó és fura módon könnyebb benne lovagolni, de egyelőre a bal lábam még mindig zsibbad.

 

A vásárolt csizma a Sovereign High Rider a Mountain Horse-tól, akik egyébként egy svéd márka.

Márkó
2013. szeptember 3., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Nagy megrendüléssel olvasom a közösségi oldalon a "Nyugodj békében!"-ket. Hatalmas bennem a kérdőjel: mi történt?

Márkóval az ismeretségünk Szilvi által kezdődött: Szilvi nem ért rá, és egy óra erejéig ő volt az edzőm (bővebben itt). Máskor is jól szórakoztunk (itt). Meg van egy kedvenc mondásom tőle: "A kis fémtalicska az nem talicska: a nagy lócitrom hordó (többször műanyag), na az a talicska!" És ezen veszekedtünk.

Aztán már csak a közösségin követtem, hogy mi van vele. Ma meg megdöbbenve látom a kiírásokat.

Nyugodj békében, Márkó!

Ápolás
2013. augusztus 15., csütörtök
Olvasási idő: < 1 perc

Már az összes cuccomat "átnyálaztam", ergo már reggel kihordtam a padra mindet: nyerget, kantárt, nyeregalátétet. Szétszedtem, vizes szivaccsal áttörölgettem őket, majd nyeregszappannal két soron átkentem őket (a nyerget ugye nem, azt elég volt csak lemosni). Aztán a ház mögé leterítettem a nyeregalátétet és körömkefével átsúroltam. Hát máskor nem kéne, mert a szélén kezd feljönni a varrásnál. Ez után jöttek az ápolószeres doboz és az összes benne levő cucc. Hát igen, eltartott egész nap. Meg hát nagyon nem is szoktam takarítani, csak félévente talán egyszer.

Blog özön
2013. január 15., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Kéne mostanában egy ilyen is, mert hihetetlenül elmaradtam. És még a régieket sem pótoltam még be rendesen. Például Móricról még egy szót sem írtam, csak megadtam a címet, meg annyit írtam alá, hogy hamarosan… Ennek kb. egy hónapja. Bár vele amúgy "megszűnt" a kapcsolatom, arra várunk, hogy jobb idő legyen, és hogy Olivér eljöjjön érte (ha szólunk neki). Mindegy, az elkövetkező időszakban nekiállok és nemcsak bejegyzéseket fogok pótolni, hanem nekiállok és a lelkiismeret furdalásomnak engedve megcsinálom az egész oldalt (persze az idő függvényében, csak hát gép előtt nem csak a blogot nézek, hanem többek között zenét is hallgatok) – lesz új design (készülőben), meg megcsinálgatom a tartalom részt is.

Elmaradások
2012. október 5., péntek
Olvasási idő: < 1 perc

Huu, nagyon elmaradtam az írásokkal. Igazából nem volt hozzá kedvem, de lassan össze kell szedni az emlékeket és elkezdeni írni. Mert elfelejtődik. Röviden annyi, hogy befejeződött a lókeresés, nálunk van Móric, egy ideig. Voltam versenyen, méghozzá Kristályon (is). Illetve lehet, hogy lovarda váltás következik majd be. Az eseményeket az adott napra írom, így majd vissza kell keresni.

Helyzet
2012. szeptember 3., hétfő
Olvasási idő: < 1 perc

Nem írtam sokáig, mert van egy dolog, ami miatt nem akarok írni, majd később leírom az egészet egybe, mert nem akarok minden egyes rezdülésről egy újabb posztot. Majd ha meglesz az eredmény.
Ezen kívül történt pár apróság.
Panka megellett, tizenegy kicsi lett, fekete, zsemle, és két kapucsínó. Sajnos már nem élnek.
Illetve huszonötödikén levágtam a lovak sörényét olyan tizenöt-húsz centisre. Egyrészt már megnőtt, másrészt Kristnek már kezdett filcesedni. Így, rövidebb sörénnyel fiatalabban néznek ki.

Jövőhéten western
2012. július 14., szombat
Olvasási idő: < 1 perc

Ezt nem lehet kibírni mosolygás nélkül. Ugyanis jövőhét vasárnap megyek westerntáborba. Tegnap visszahívtak a szervezők, hogy van hely, már csak utalni kell az összeg első felét és onnantól már semmi sem állíthat meg. Huu, mióta akarok már western stílusban lovagolni. Kiváncsi vagyok, mi lesz majd a véleményem erről az ágról. Izgulok.

Email elküldve
2012. július 12., csütörtök
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap este megírtuk ma reggel elküldtük a táborba jelentkező emailt. Ugyanis szeretnék részt venni az El Bronco-n rendeződő westerntáborba, mert ki szeretném próbálni a westernt is. Remélem lesz, hely és el tudok menni. Most pedig az igenlő (vagy elutasító) válaszra várok.

Múlt, jelen, jövő
2012. július 11., szerda
Olvasási idő: 2 perc

Olyan jó érzés, ahogy vágta (ügetés) közben hajadba kap a szél, ahogy nagy iramban is teljesen megbízol a lovadban. Az, hogy alig várod, hogy újra a hátán legyél. Amikor csak őt érzed, és csak vele lennél.
Eddig csak három lovon éreztem azt, hogy rajta biztonságban lehetek, és akár még a végtelenségig is elvágtáznék rajta. Ők pedig Karib, Dzseni és Gazsi. Karibon először a fedelesben találkoztam, majd később Robinál lovagoltam rajta, végül eladták egy kislánynak. Karibbal lettem hatodikként a lovarda legjobbja az ügyességi versenyen, és vele lettem második, ezzel a város legjobb csapata két másik társammal ugyanezen a versenyen.
Dzsenin csak kétszer (vagy háromszor) ültem, mert elvitték, de Szilvi azt mondta, majd visszahozzák. Gazsin pedig kétszer ültem, és ahhoz képest, hogy csődör, igen úrifiúként viselkedik: nincs vele semmi baj.
Tegnap pedig Kristállyal még szorosabb lett a kapcsolatom. Négy év után végre igazán meg tudok benne bízni. Bár miért nem tettem eddig? Mert még nem voltam rá elég "nagy". Nem nőttem még fel eléggé.
És bár nem rég azon gondolkoztam, hogy eladom, mert nem tud ugrani és mert néha bukdácsol. De nincs szivem hozzá. A szüleimnek azt vetettem fel, hogy a "nagy" lovasok mindig váltogatják a lovukat jobbra és jobbra. Erre azt válaszolták, hogy én az érzelmek miatt vagyok "nagy" lovas. És azt hiszem ezt most értettem meg.
Így végleg eldöntöttem, hogy Remin fogok itthon ugratni. Az ősszel, miután remélhetőleg leteszem a nyelvvizsgát (mivel ez a feltétele), megcsináljuk a körkarámot, és elkezdem a belovaglást. De csak az első felülésig és a vezetésig. Aztán télre elfelejtünk mindent, pihi lesz és majd tavasszal egy hónap alatt átismételem vele az egészet és jövő nyáron elindul a tanítás.
Még a nyáron szeretnék részt venni egy western táboron (ami meg is valósul, ha lesz hely), és el szeretnék menni egy természetes lókiképzéses alapkurzusra (eddig azért nem tettem, mert nem tudtam dönteni, hogy hova, melyikre), és így szeretnék, egy kicsit több tapasztalattal belevetni magam a dologba. Addig pedig szorgalmasan járok lovardába, hogy gyakoroljam a helyes lovaglást és az ugratást.

Elvesztek a képek
2012. május 30., szerda
Olvasási idő: < 1 perc

Nagy bánatom van. 2011 április végétől visszafelé elvesztek a képeim. Nem tudni mikor, hogyan. És köztük volt egy csomó kedvenc. Főként azokat siratom. Viszont kapok egy kis vigasztalást, hogy párat feltöltöttem a régi dA-ra, és a piciRemis képek is megmaradtak hál'Istennek. A kár kb 500 kép. Anyu pedig nem kicsit haragszik. Én meg szégyellem magam.