Leo
Írta: dorka Mikor? 05.24. Kategória? B. Szilvia

Ma reggel (tesi órán) telefonálgattam egy kicsit, és úgy beszéltem meg a Szilvivel, hogy negyed órát fogok lovon ülni, mert már be volt táblázva a délutánja. Igen ám, de az utolsó, a német óra elmaradt, így sikerült egy normális órát tartania. Mikor megérkeztem, még nem volt ott, de nem kellett sokáig várnom. Addig is megtudtam, hogy Jennit elvitték, és helyette jött két új ló: Leonidas és egy fekete szépség (nem tudom, hogy hívják). Leo történetesen egy égimeszelő pej herélt, de szerencsére engedékenysége egyenesen arányos a termetével.
Először kicsit furcsa volt Krist kisebb lépései után, de hamar megszoktam. Majd ügetés, végül vágta. Nagyon okos iskolaló, nem az az elrohanós típus, végig egy ütemben marad. Végül még ügettünk, aztán jött az utánam következő két kislány (5 ill. 6 éves – szerintem).
Közben mellékesen rákérdeztem, hogy belovaglást vállal-e és igeeen. Kérdezte, hány éves Remi, mondtam neki, hogy 2. Mondta, hogy még korán van. Én meg tudom, hogy korán van, nem is most gondoltam, hanem majd a nyáron-ősszel elkezdeni a foglalkozásokat. Következő alkalomnak a hétfő délutánt beszéltük meg. 

Május 1.-én nyitott lovarda Halason
Írta: dorka Mikor? 04.27. Kategória? B. Szilvia, Esemény

Még régebben írtam, hogy nem rendezik meg Halason a CSI Lovasversenyt, a pályák állapota miatt. DE! Helyette egy nyílt edzést szervez  Szilvi, amire, ha minden jól megy, ki tudok jutni. Szóval most programajánló következik.

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a kiskunhalasi lovardába nyílt edzésünkre! 

Program:
9:00 Gyerek ügyességi vetélkedő – kezdő szint
       Gyerek ügyességi vetélkedő – haladó szint
10:00 Székfoglaló
11:00 "díjugratás"
         Gyerek ugró 60 cm
         Amatőr és gyerek ugró 80 cm
13:00 Ebédszünet
13:30 Haladó ugró 100 cm
14:30 Bemutató /lovassportok bemutatása, ember és ló tudásának összemérése/
15:00 Játékos lovas vetélkedő / négy lábon és két lábon /

Nem ültél még lovon? Lovagolsz már de kedvet kaptál?
Folyamatos lehetőség nyílik a lovagolni vágyók számára a helyszínen!
Kiskunhalas, Határőr Lovasiskola 

Nyitott lovarda

Dupla terep
Írta: dorka Mikor? 11.14. Kategória? B. Szilvia, Kristály
Dzsenivel
Délelőtt 10-re volt megjelenésem Szilvinél. Terepre mentünk még egy lánnyal, Szandival. Felnyergeltünk: én Dzsenit, Szandi Agrit, Szilvi pedig Kocit. Én gyorsan kivittem még Dzsenit futószárazni, de még ügetésben is alig bírtam tartani. Így hát elindultunk. Átmentünk egy csomó utcán, ahol voltak kutyák. Dzseni egy kicsit ideges volt tőlük. Végül kijutottunk a városon kívülre. Megkerültük a Sóstót, ugyanarra, amerre nemrég voltunk Kristállyal. Visszafelé is majdnem arra mentünk, csak más utcákon. Mikor bekanyarodtunk egy hosszú szakaszra, Szilvi megkérdezte, hogy vágtázzunk-e. Mondom, hogy ne, erre Agri bakolt egyet, Szandi pedig leesett róla. Dzseni végig tökéletesen viselkedett. Visszaértünk, lenyergeltünk, majd megnéztük Bence lovaglását és mentünk haza.
Kristállyal
Itthon Kristállyal voltam. Felnyergeltem és elindultam. Előző lovasok patanyomait követtem egy ideig, pontosabban elmentem a hátsó úton, az erdőben kanyarodtam le, átmentem az erdőn, de nem visszafelé mentem, hanem tovább és egyszer csak végeszakadt a nyomoknak. Eltűntek. Mit láttam: bal oldalon buckák, hátam mögött erdő, jobb oldalon buckák, előttem pedig út, kétoldalon erdő. Mivel jobbra volt hazafelé, így arra indultunk. Majd találtunk egy felszántott erdőt (helyébe már nőttek a fenyőcskék). Azt átvágva találtam egy földesutat, és hát a “minden földesút kövesúthoz (vagy tanyához) vezet” elvet követve elindultunk. Végül arra az útra jutottunk ahol ekkor mentünk, csak itt visszafelé fordultunk. Végül is haza értünk, épen, szerencsésen.
Az egyik kanyarban, ahol jobbra és balra lehetett menni, megállítottam Kristet, hogy válasszon. És helyesen választott (én tudtam merre kell mennie). Ezzel is bebizonyította a lovak hatodik érzékét. És a másik, hogy nem átvágta volna a sarkot, hanem az úton ment végig. Oookoos loovackkaaa.
Dzseni, Póni
Írta: dorka Mikor? 10.30. Kategória? B. Szilvia

Pénteken a Szilvinél volt megjelenésem, rögtön suli után (2-re). Szilvi is bent volt, de Juci tartotta az órát, ugyanis ő segít Szilvinek. Volt még egy másik kislány , ő Pónin lovagolt (nem a Robiéknál levő Pónin), én pedig Dzsenin. Gyorsan felnyergeltem, addig Juciék pedig Pónit nyergelték. Dzseni nagyon aranyos tíz éves, nemtudom milyen fajtájú, almázottszürke ló. Az ügetése pedig valami isteni. Az óra felén lovat cseréltünk, ugyanis Póni nem volt hajlandó futózni, mert nem tudom miért. Szóval Dzseni került futóra, én pedig Pónival ügetgettem, bár nevezzük inkább pattogásnak. Ráadásul a Pónin levő nyereghez nem tartozott kengyel, így kengyelnélküliztem egy csomót. Közben pedig Fanni Dzsenin ügetgetett. Végül vége lett az órának, gyorsan lenyergeltem a Pónit, bevittem a helyére, majd elcipeltem a cuccokat a nyergesbe, és fél ötkor már el is mentem, mert Juci is ment el. 
Szilvivel úgy beszéltük meg, hogy a szünet utáni legközelebbi órán lesz egy westernórám. Alig várom.

Lovastábor 5. nap
Írta: dorka Mikor? 07.09. Kategória? B. Szilvia

Délelőtt még elrendeztük a lovak sörényét, újrafontuk a Jucusét, mert szétesett. Felnyergeltük a szürkéket, én Teddyre ültem. Időközben elkezdtek a környéken hegeszteni, jött egy traktor. Teddy meg ideges lett, így cseréltünk Kittivel, Rozira ültem. Nem ugrattam, mert ő vele nem lehet. Majd átadtam Áginak, aki szenvedett vele egy csomót. Unalmamban elkezdtem egy koszorút fonni Hannának. Majd bementem (a többiek etettek), mert az egyik kicsi ki akarta törni az ablakot egy fával, szóval rendezzem el, utána visszamentem a lovakhoz, hogy elhozzam az ottfelejtett vizemet, erre megkértek, hogy sétáltassam meg a frissen lefürdetett Rozit. Ez megvolt, felmentem, kajáltunk. Utána a nagy hőségben pihentünk, de Szilvi kihívott minket és megbeszéltük a felállási sorrendet a délutáni bemutatóra, ahova a szülők is eljöttek. Első volt Dolli, rajta Mariannal, aztán Rozi a Csabival, mellette Panni meg Zsani; majd Teddy, rajta Kittivel, aztán jött Szofi, rajta Domo (egyik kicsi), mellette én és Ági, aztán Juci Zsigivel. Közben pedig Szépség (póni) is kijön. Aztán baj volt, hogy nincs nyereg a Szofira, így hát felajánlottam az enyémet. Apu meg is hozta kettőre, fél óráig azt szereltem, ugyanis kivettem belőle a marvasat, hogy azt  majd kicseréljük és vissza kellett tennem. Addig a többiek a lovakat ápolták és nyergeltek. Gyorsan feltettük Szofira a nyerget, a hevederrel egy kicsit szenvedtünk, de meglett. Majd beállítottam a legkisebb kengyelt a Domonak, felszálltam és kengyel nélkül kimentem a pályára, ahol mondta a Szilvi, hogy lehet sétálni a lovakkal, míg érkeznek a szülők. Beállítottam a kengyelt és léptem. Aztán átmentünk, beállás, fényképeszkedés. Majd mindenki elrendeződött: Teddy meg a pónik a másik pályán; Szofi (én), Dolli (Mariann) és Rozi (Ági) pedig az ugrós részen. A Zsani meg a Panni megmutatták, mit tudnak Teddyn, Ági meg mit tud Rozin, addig mi léptünk és ügettünk. Majd Kitti felült Teddyre, és elkezdtünk ugratni. Szofi rohant, én meg olyanokat huppantam ugráskor, mint állat. xD Aztán cseréltünk Kittivel, én felültem Teddyre, még utoljára ugrattam egy x-et hogy megmutassam, tudok én nemhuppanósat is ugrani. Kitti felment a benkre, léptetés és mentünk be. Gyorsan lefürdettem Teddyt, összepakoltam a nyerget és jöttem haza.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés