Visszatérés?
Írta: dorka Mikor? 05.21. Kategória? R. RóbertA bejegyzés elolvasáshoz Bejelentkezés vagy Regisztráció szükséges.
Hát itt is lennék…
Írta: dorka Mikor? 10.01. Kategória? Építés, Panka, R. Róbert, Remény

» A napokban egy csomó dolog összejött az állataimmal kapcsolatban. Sorolnám is (később részletezem): 1. folynak az előkészületek az istállóépítéshez. 2. Panka kitűnően teljesít 3. Remi (téli?)szőrt vált 4. A ganés kötőfék 5. Tegnap voltam a lovardában.
Már látom, egész hosszú lesz a mai blog.
1. Folynak az előkészületek az istállóépítéshez. Igen-igen, végre valahára felépítjük a lovaknak az istállót. Tudomásom szerint (mivel ma nem voltam kint) már ki vannak vágva a fák (sajnáltam nagyon a fakivágást), a gyökerek is ki vannak szedve, és az alap is ki van jelölve. Az ásást nem tudom, hogy elkezdték-e már. Úgy lesz, hogy … Áhh, inkább megcsinálom PFS-ben és később feltöltöm. Anyuval még nem dolgoztuk ki részletesen, de az nem valószínű, hogy tolóajtós lesz. Majd meglátjátok.
2. Panka kitűnően teljesít. Még mindig a játszótérnél gyakorlunk és azt csinálom, hogy a bemelegítő után (1szer vagy 2 szer megcsinálja a begyakorolt pályát), összevissza mondom az akadályok parancsszavait és azokat úgy teszi meg. Mintha ráérezne erre az egészre, egyszer csak elkezdett tök gyorsan rohanni az akadályok között. Persze kapott egy óriási dícséretet. Meg az egész "óra" előtt néhányszor átugrattam vele a raklapot. Annyira bírom, hogy csak egy szó és ugrik.
3. Remi (téli?)szőrt vált. Hát nem tudom, hogy mégegyszer vedlik és ezért lesz sötétebb, vagy csak a nyárit vedli le és sötétebb lesz a téli szőre. Mármint Reminek. Jelenleg majdnem olyan sötét mint Krist.
5. Tegnap voltam loviban. De csak fél órát lovagoltam, mert nem szóltam, hogy megyek. Bár nem is baj, mert ez az óra inkább a gyakorlásról szólt. 5-en voltunk, Berni, én meg három kezdő lány. Végig ügettünk, a Robi meg dirigálta a három lányt (le a sarkad, ne rángasd a szárat, húzd ki magad stb.).
4. A ganés kötőkék. Remi a hét első felének valamelyik napján (asszem hétfőn) valahogy leszedte magáról a kötőféket, úgy hogy sehol nem találtam, pedig alaposan végignéztem mindent. Mégis hol volt? a bokszban a gané közepén. Még jó, hogy Zoli kitrágyázott. Amíg nem volt meg, addig meg megkapta a kicsi, piros kötőfékjét.
Am ki vette észre, hogy az ötös után a négyes jön? Direkt volt.

Remire mérges vagyok
Írta: dorka Mikor? 09.13. Kategória? Kristály, R. Róbert, Remény

Tegnap kilovagoltam Kristállyal, hogy Remi lemozgassa magát. Ez a része sikerült is, az elején minden jól ment. A szomszéddal, aki amúgy birkákat tart, megbeszéltük, hogy ha nyitva van a kapuja, bemehetek a nagy legelőre lovagolni, mert ott tiszta egyenes a terep. Át is mentünk, de hajtották ki a birkákat, így arrébb mentem. Remi iszonyat éreklődően nézte, még rájuk is nyihogott. Jó, hát új neki. Miután elhajtották a barikat, bementünk a birtokra, de inkább nem mentem messzire, mert tiszta sár volt minden és nem akartam kockáztatni. Kimentünk, ügettem egy csomót, aztán Remi kiment az útra, a bicajosok meg jöttek. Meg is kellett állniuk, mert nem akart Remi lemenni az útról. Ekkor már egy kicsit kihúzta a gyufát.Aztán bementem a bekötőre, Remi meg beljebb ment, szinte a belső kerítésig, amíg én a bekötőn voltam. Kristály alig bírt magával és én vele, mert nagyon be akart menni. Aztán visszamentünk a szomszéd kerítése elé lovagolni, jött két bicajos csaj, Remi rájuk nyihogott, én meg majd meghaltam a visszafolytott röhögéstől, mert majd bexartak. Aztán megint viszamentünk a de most a külső kapuig, Remi meg eljátszotta az előző szitut(bement a belső kerítésig), én is bementem, aztán ki. De Remi megint visszament, és a …kivolt már vele, mert Kristtel egyáltalán nem bírtam, pedig elakartam volna menni másfelé is ügetni. Komolyan azt gondoltam már hogy, legközelebb benthagyom a karámba. De akkor meg Krist lesz tiszta ideg (és a csikó is). Ez volt fél óra. Komolyan kész voltam. Végén föladtam, mert már elegem volt mindkettőből, így lenyergeltem Kristet.
Utána átmentünk Robihoz, elszámolni, de az elmaradt. Viszont megbeszéltük, hogy vagy szerdán, vagy pénteken megyek lovagolni, de ha anya megengedi, akkor mind a 2×.(Szerdán azért is mert kell, pénteken meg azért, mert ha el is fáradok, akkor is hétvége van már). Holnapután megyek a lovardába, az viszont biztos. Amúgy igazából attól függ, hogy mikor megyek, hogy mikor lesz a kémiaszakkör.

Ezzazz, juppíí – mit mondjak még?
Írta: dorka Mikor? 09.04. Kategória? R. Róbert, Verseny

Hát a mai napom valami klassz volt. Kezdeném is az elején. Reggel kimentünk és neveztünk, a miniket megnéztük, gratuláltunk nekik. Már ahogy. Aztán jött a 7-11 éves korcsoport. Barátnőm, Fanni indult, hatodik lett Karibon. Aztán jött az én korcsoportom, vagyis a 12-16 éves korcsoport. Én a 20. voltam, de a korcsoportomban csak ketten mentünk Karibon. Én és Laura (ő a 8. volt). Amikor, Laura végzett, akkor mentem hátra gyakorolni, melegíteni Karibon, addig néztem, hogy teljesítenek a többiek. Na igen, felültem Karibra, egy-két kör ügetés és mindkét kézre két-három kör vágta, hogy tökéletesen be tudjon ugrani. Szóltak, hogy én jövök. Kicsit hamar engedtek be a pályára, így tettem az akadályok között egy kis kör ügetést. Csöngettek. A versenyt nem írom le, a lényeg, hogy hibátlant mentem, 104,05 mp-el. (Alapidő 180 mp) Visszamentem a melegítőbe, léptem egy kicsit, majd jött az eredményhirdetés: 6. lettem, a legjobb a hazaiak közül. Kaptam egy szalagot és egy fényképtartót. Aztán jött a 17 éven felüliek versenye, utána a nyitott és a lovasíjászat, majd jött a staféta. 3 fős volt, mint szokott lenni. Mi indultunk elsőként. Fanni Karibon, aztán Manci Pónin, utána pedig én Karibon. Hibátlant mentünk mind a hárman és mi is vezettünk……. Egészen az utolsó csapatig. Ők is hibátlant mentek, de gyorsabbak voltak, így másodikként zártuk a versenyt. Egy kis lovas szobrocska és szalag volt a jutalom. És kaptunk egy oklevelet, miszerint mi voltunk halas legjobb csapata. Összevetve jó volt, és még elmennék többre is. És fogok, az biztos. Ja igen, és az egyéniben 28 versenyző volt, a csapatban pedig 12.

Ma verseny
Írta: dorka Mikor? 09.04. Kategória? R. Róbert

» Uhh, basszus, ma van a verseny. És én még nem alszok. Pedig nekem elméletileg 7-re ott kell lennem. Mai nap naaagyon jó volt. Megjöttem, pont hengereltek, majd a rudakat törölgettük, aztán úgy-ahogy felállítottuk a pályát, majd mondta a Robi, hogy minden lány üljön egy-egy lóra és fél órát lovagolhatunk. Én rohantam Karibhoz nyergelni. <3 Kimentünk a melegítőre, mert a nagypálya mára van, a körkarám meg kicsi tíz lónak. Csak simán lépésben és ügetésben mentünk. Közben Robi és a fiúk megcsinálták normálisan a pályát, és mire beértünk, már csak a számtáblákat, a bólyákat és a labdákat kellett elhelyezni. Miután ez is megvolt, elpakoltuk a helyére a maradék rudakat és miután végeztünk, kapott mindenki Sport csokit. Megnéztük Fannival Góliátot, hogy dolgozik: hát lustább, mint Karib. Utána mentem a tanyára, felnyergeltem Kristet és mentünk egy nagyon klasszat sötétedésig. De nem csak lépésben, ahogy szoktam, hanemügetésben is. Tök gyors. Hát persze, mert ügető és hosszabbakat lép. Remi kiugrándozta magát, kicsit el is fáradt szerintem. És lehet, hogy nem tarthatom meg a nyerget, amit csirélni szeretnénk a másikkal (mert az nagy). Pedig az a tökéletes nyereg. Most hétvégén mondja meg az eredeti tulajdonos, hogy mi lesz.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés