Hosszú idő után – mert más fontosabb dolgok is történtek közben – végre eljutottunk oda, hogy Remit is elindítsuk az anyaság felé. Ezt a döntést pedig hosszú gondolkodás és mérlegelés előzte meg.

Mivel egy új lóval – pláne egy kiscsikóval – az ember alapvetően is 10-15, jó esetben 20 évre tervez, ezért az időtényezőt és a belátható jövőt is át kell gondolni. Mert bár azt senki se tudja, hogy alakul az ember élete két évtizeddel később, de a legfontosabb időszak, az első 3-4 év nagyjából előrelátható.

Mi pont az időtényező miatt vártunk sokat: az egyetem és a munka miatt fent voltam Gödöllőn, ill. Pesten, aztán kimentem pár hónapra Amerikába, idén pedig végre sikerült letenni a diplomát, így az elmúlt pár évben nem volt ésszerű, hogy csikónk legyen, pláne mert a meglévő két lóval se tudtam sokat foglalkozni. Meg aztán elsősorban Kristály "helyett" szerettünk volna egy új lovat (legyen az egy kiscsikó vagy egy vásárolt ló), hogy Remény ne legyen később egyedül és hál' Istennek Krist még egészségesen velünk van, de azt be kell ismerni, nem tudhatjuk még meddig örülhetünk neki.

Az, hogy júliusban, a fedeztetési szezon végén "ébredtünk fel", az egyrészt a június eleji diplomaszerzés, másrészt pedig egyéb félelmeink és Remi miatt is történt. Remi ugyanis rejtetten sárlik, vagyis a 9 éve alatt egyszer sem láttam rajta a sárlás tüneteit, bár az is igaz, hogy elég "steril" környezetben vannak a lovak (ritkán találkoznak más lovakkal).

És hogy a félelmeinkről, pontosabban az én félelmeimről is írjak… Elsősorban bennem van az, hogy Remivel elég sok hibát csináltam és néhánynak a következményét ma is "szenvedem". Pl. nem lehet normálisan vezetni, mert mindig előremegy és kb. a fara mellett sétálok és egyszerűen nem tudom visszább húzni, mert újra előre megy. Aztán a join-upos foglalkozás előtt olyan szinten tiszteletlen volt irányomban, hogy simán rám taposott, illetve fellökött. Fiatalabb korában, ha kikötöttük, még elég sokáig (3-4 éves koráig) ellenszegült a kötőféknek, sokszor megpróbálta kitépni magát. Na meg persze folyton ledobálta a kötőféket, aztán meg alig bírtuk rátenni. A pocsolya-fóbiát meg ne is említsem…

Szóval azon kívül, hogy az elején cuki meg minden, inkább a nehezét éltem meg Remivel kb. a belovaglást követő 2-3 évig, ami 6-7 éves kort jelent. Mivel csak én lovazok a családban, és bár apu segítségére számíthatok, ennek ellenére a neveléssel kapcsolatos minden feladat rám hárul.

Bár a vezetésen és néha a pocsolya kérdésen kívül az évek során a többi megoldódott, az utolsó pillanatig tartottam magam ahhoz, hogy egyszerűbb, ha inkább veszek egy 10 éves lovat, az rögtön lovagolható, nem kell vele a nevelés szempontjából kínlódni, de ettől többek között az tartott vissza, hogy bizony egy vásárolt lónak lehetnek hátrányai is.

De aztán beindult a gépezet: anyu felhívta a dokit, így hát kb. megadtam magam.