Három és fél évvel az előző macskás bejegyzés után azt hiszem, illik egy újabb összefoglalót írni.

Az akkori csapatból már csak Lucifer és Roki, alias Lenke maradt meg. Yodi két héttel az után tűnt el, hogy tavaly kimentem Amerikába. Herceget elütötték, Rozit pedig a kutyák ölték meg. Cincit, Garfieldot és Margitot tavasszal láttuk utoljára.

Mivel mikor hazajöttem, nem volt kedvenc macska (akivel alhatok) a tanyában, ezért pár héttel a hazaérkezés után az egyik ügyfelünktől hazahoztunk három kiscicát: Manci, Mézit és Husit.

Először az istállóban voltak elszállásolva, de a tél és a hideg közeledtével beszoktattuk őket a házba, hogy minden este a szobámban aludjanak. A rend az volt, hogy nem sokkal sötétedés után (ha előzőleg nem vittem be kézben), akkor behívtam őket, alvás előttig apuval voltak, majd ahogy mentem aludni, jöttek át az én szobámba.

Az éjszaka folyamán Marci és Mézi általában az ágyamban, míg Husi a rattan fotelben aludt. Volt, hogy 5 előtt felébresztettek, hogy ők szeretnének kimenni, de olyan is volt, hogy apu engedte ki őket a reggeli etetés előtt. Aztán tavasszal, ahogy kezdett egyre melegebb lenni, úgy maradt el a benti alvás. A macskaalmot gond és baleset nélkül használták.

Egyik tavaszi napon vettem észre, hogy a fekete macskának tökei vannak, így ő Manciból Marci lett.

Márciusi bagzós időszakban Lucifer tette a dolgát, így május utolsó napján Husi, június 6-án pedig Mézi ellett meg.

Miután Husi bevitte anyu ágya alá a még vak kicsiket, ők felkerültek a szobámba egy bélelt lavórba, de sajnos a napok teltével a négy kicsiből csak egy maradt meg. Ezt az egyet pedig egy hét pesztrálás után az anyja kivitte a nyitott fürdőablakon és elrejtette valahova.

Másfél héttel az ellés után Mézi is behordta a picurokat anyuhoz, így a három kicsivel együtt beraktam őt a vadászházba. Pár nappal később kisHusi is előkerült, így ő is bekerült a vadászba a többiekhez. Onnantól kezdve két-három óránként váltották egymást az anyák, esténként pedig mindkettő bent volt a kicsikkel a szoptatás miatt. Először egy nagyobb lavórban voltak, aztán elkerítettem nekik ládákkal egy sarkot, de nem sokat ért, mert a rácson simán kimásztak. Így voltak el egészen másfél hónapos korukig (július közepéig), amikor is kiraktam őket az istállóba szintén ládákkal elkerített helyre (viszont itt máshogy pakoltam a ládákat). Itt már kaptak macskaalmot is és elég sikeresen használták. Ahogy nőttek, úgy kaptak egyre nagyobb területet az istállóban.

Július utolsó hetén kaptunk egy, a kicsikkel egyidős kiscicát. Egyik munkásunk gyerekei kaptak kiscicát, de kiderült, hogy a feleség és az egyik gyerek is allergiás a macskaszőrre, így felajánlottuk nekik, hogy hozzák ki hozzánk, jó helye lesz nálunk. Így került hozzánk Mira.

Szeptember közepén elkezdtük őket esti etetés előtt folyamatosan több időre kiengedni, hogy majd az esti konzervjükre visszamenjenek és újra be legyenek zárva. Mára viszont már kb. egész nap kint vannak, hiszen maguktól kiugranak az ablakon, így értelme sincs bezárni őket (az istálló ablaka mindig nyitva van, az istálló ajtaja pedig a kutyák miatt van zárva, hogy ne egyék meg a macskák kajáját.)

Szóval a kicsik: KisHusi, Vadóc, Félix (Nózis) és a szürke lány, akinek még nincs neve, és Mira.

A három nagy, bár bemennek a konyhába, sosem ugranak fel az asztalra, ugyanis már ha a székre felteszik a mancsukat, kapnak egy taslit.

Husi imádja aput és mindig apu oldalán alszik, ha bent van a szobában, sőt odáig eljutottunk, hogy az én szobámban már nem is hajlandó aludni, akkor már inkább kimegy.

Marci pedig eléggé hangulat macska. Ha ő úgy dönt, hogy nincs hozzám kedve, akkor be sem jön, sőt hagyjam őt békén, ha viszont meg olyanja van, akkor le sem tudom vakarni a lábamról, mert ledörgöli a bőrömet és akkor szívesen is alszik velem, hogy aztán 3-4 között rajtam mászkáljon, hogy én meg engedjem ki.

Lenke kb. 1 éves korában egy időre eltűnt, majd egy hónap múlva jött elő szétverve. Nem tudjuk mi történt vele, kutya volt, vagy róka, de a bal első lába elég rosszul nézett ki, a farka egyharmadig lecsonkolva, összességében azt hittük, nem marad meg. De csodás módon (na meg mert elvileg 9 élete van) meggyógyult, bár a lába kicsit eldeformálódott, ezért kapta meg a végleges Roki nevet. Egyébként nagyon bújós macska, imádja, ha simogatják. Viszont a többi cicától fél, ezért etetéskor nem mer odamenni enni, de figyelünk, hogy legyen lehetősége enni.