Egy kis kihagyás után, hiszen egy hete nem lovagoltam, felültem Remire. Gondoltam, kicsit gyakorlunk bent a frissen szántott talajon. Elkezdtem ügetni a kerítés felé, Remi pedig egy olyat nyomott alám, hogy azt hittem, leesek. Elfordultunk balra, hogy akkor oké, egy kis lépés, egy kicsit lenyugszik. Aztán újra elindítottam ügetésbe, erre megint kedveskedett nekem egy bakolással. Megelégeltem, akkor gyerünk terepre. Elindultam a kövesúton, hogy akkor majd vele megyek át H.Kötönybe. A betonon dobálta az elejét, a kövesút melletti lekaszált tarlón szintén. B. bácsi kerítésén és a lucernáson túl, amikor el akartam indítani ügetésbe, újabb bakolásokat tálalt, elvitt jobbra, bevágtázott alám. Láthatólag elege volt belőlem. Nem tudtam mire vélni, hisz múltkor egész rendes volt, sőt. Végül a rossz napjára fogtam, hisz nekik is lehet rossz napjuk.

A földes útra kitérve folytattam az utamat M.-ék felé, de lekanyarodtam balra, amerre a múltkor is mentem Kristállyal. Nem bírt magával, próbáltam ügetni vele, akkor bevágtázott, akkor nosza, legyen vágta, de erre meg bestoppolt. A szokásos körforgás. Így hát dobálós lépésben mentünk tovább. Néha közben bepróbálkozott, csak hogy ne unatkozzak. Hát nem is unatkoztam. Az erdőn keresztül átértünk a süppedős homokú útra, amit követtünk. Ezentúl sikerült vele kicsit normálisan vágtázni, hisz hazafelé vezetett az út, viszont én elfordultam balra, hogy elmenjünk az erőműhöz. Amikor közel értünk kicsit meg volt ijedve a hangoktól, az izmai pattanásokig feszültek, de megvártam, míg megszokja, megnyugszik s csak ezután mentünk tovább. A betonon azonban hazafelé fordultam, hiszen nem volt kedvem az egész odafelé tartó úton sétálni csak azért, mert egyszerűen nem hajlandó normálisan lépésben vagy vágtában elfelé menni bakolás vagy bestoppolás nélkül. Aztán jött egy utánfutós autós, amivel nem tudtam, hogy Remi hogy áll, így inkább félrehúzódtam az út menti fűre, de nem volt semmi baj, mert az autós is lelassított. Utána vágtáztunk. Bal felé találtam egy földes utat és hirtelen ötlettől vezérelve rátértünk. Egy ponton keresztezte az odafelé vezető utat. Hazafelé már persze menne, és hagyom is neki, szóval nagyokat vágtázunk, Pont így tettünk egy kerítés mellett, amikor megugattak a kutyák, amire se én sem a ló nem számított, így majdnem hazavitt ijedtében. De megállítottam, és odamentem az ott legeltető P.né-hez. Beszélgettünk egy „kicsit”. Eléggé szürkületben indultunk hazafelé (itt volt a második keresztezési pont). A széles, kivágott sávban vágtáztunk hazafelé. Remi ide-oda cikázott a vaddohányok miatt: járható utat keresett. A betonon már nem volt gond kivéve egy helynél, mégpedig az erdőnk melletti tanyánál, ott ugyanis egy falka foxi-keverékek járnak ki az útra és míg a bicajosokat eltűrik, addig minket körbevettek. Eléggé félelmetes volt, hisz hiába fordultam a láthatólag falkavezérrel szembe, még inkább ugatott, meg vicsorgott. Alig mertem neki hátat fordítani. De nagy nehezen kikerültünk onnan. Arrafelé se megyek most egy darabig.