Péntek Szóltam Zsófinak, hogy jöhet hosszú hétvégre. Nos, én megkaptam a pénteket szünetnek, ők nem, de így is korán futott be a busz, amivel uncsitesóm jött. Mivel már régóta szajkóztam anyuéknak, hogy ha jön a Zsófi, be akarok menni Remivel a lovardába. Anyu nem igazán volt oda az ötletért, így hagytam. Viszont kikötötte, hogy akkor legalább ne szombaton menjünk, amikor nagy a forgalom, ráadásul 15-e miatt duplán. Akkor menjünk pénteken. Zsófi lecuccolt, pihentünk egy kicsit, majd fél négykor nekiálltunk nyergelni. Zsófi egyedül felszerszámozta Kristet (csupán a kantárnál volt egy kérdés, hogy elég szoros-e), én meg apuval Remit nyergeltük fel. Nem futóztam le, mert gondoltam, hogy a legeltetés miatt úgyis kifutják magukat.

Anyuéknak nem mondtam el, hogy merre megyünk. Lépés-ügetésben bementünk a városba. A vasúti átjárónál nem volt semmi fennakadás. A lőtérnél motorosok voltak, úgyhogy visszább fogtuk a tempót, mert nem tudtuk, hogy Remi hogy fog lépni. Egy kicsit elindulgatott volna, de sikeresen vissza tudtam fogni. A hídnál Remi megtorpant, de mivel Krist előre ment, így már bátran haladt utána. A csaholó kutyáktól egyáltalán nem ijedt meg, pedig vártam, hogy majd elege lesz és farokfelvágva rohan haza. Szerencsére nem így volt. Ügyesen, tempósan haladtunk a célunk felé. Még befelé, egyik utcán egy nénike (nekünk) a bokor mögött gyomlálta a semmit, és hát a bokor eléggé eltakarta. Remi fülel, mi lehet az, én nógatom tovább, hogy nincs semmi baj, gyerünk, mert ránk fog sötétedni. Remi pedig nagy ívben megkerülte. Aztán beértünk, bent megkerültem az istállóudvart. Robiék bent voltak a fedelesben, csak a Krisztián volt kint. Beszéltem vele pár szót (elmondtam, hogy Remivel ismertetem csak a várost), aztán mentünk is hazafelé. Na ez már küzdelmesebb volt. Mivel odafelé eléggé visszahúztam, a betonon egyáltalán nem is ügettünk, így már nagyon elege volt a kiscsajnak a lassú tempóból. A vasúti átjáró után (szintén nem volt gond, a hídnál sem) beugrattam vágtába, nem érdekelt, hogy beton-e vagy sem, csak menjen, mert egyszerűen éreztem, hogy feszültek az izmai. Mielőtt rátértünk a B. bácsi lucernájára, megvártam Zsófiékat. Mikor a lucernán voltunk, megint beugrattam vágtába, de pár ugrás után olyan rodeót lenyomott alattam, hogy örültem, hogy épségben fent lehettem a nyeregben. Volt bakolás, négy lábbal ugrás, ágaskodásféle is. Igazából erre vártam, ezért ugrattam be újra, hogy tomboljon egy kicsit. Megvártam, míg lépésre lenyugszik, aztán ügetés és megpróbáltam megint vágtázni, de nem akart, így csak gyors ügetésben mentünk be. Bent lenyergeltünk, majd megkapták a lovak a zabot.

Szombaton viszont egy nagyon jó terepet mentünk, jó tempóval. Csak úgy random indultunk el. Végül egészen V.-ék tanyájáig jutottunk el. Az odavezető hosszú szakaszon egy durva vágtát nyomtunk le Remivel, rendesen adtam neki a szárat, de ő se szerencsétlenkedett. Ment teljes erőbedobással. Jó érzés volt. Persze Krist sem maradt nagyon le, de nem ugrott be vágtába. Aztán V.-ék tanyájánál Remi eléggé felizgult, egyrészt, mert félt a villanypásztor lengedezésétől (de hozzászokott), meg a közelben egy traktoros egy nagy trágyakupacot pakolt felfelé. Remi alapjában véve (szerintem) nem fél a traktortól, de még ez is magas volt neki. Végül Kristtel szépen elment mellette, illetve a traktoros is volt olyan jófej és leállt a munkával. Hazafelé tartva szintén hosszú szárat adtunk a lovaknak, had menjenek, a huroknál nem találtam, hogy mikor kell lefordulni jobbra, így ott egy kicsit szerencsétlenkedtem, de megtaláltuk, úgyhogy nem volt gáz. Még az utolsó szakaszon mentünk egy lassabb vágtát, egyrészt mert nem akartam már hajtani, másrészt meg Zsófiék is lassabb tempóra váltottak. Bent csatakosan, kifáradtan, de jó kedvvel nyergeltünk le.

Vasárnap már nem igazán volt kedvem lovagolni, így hosszú szerencsétlenkedés után úgy döntöttünk, hogy Zsófi felül Kristre és tartok neki egy edzést. Volt mindenféle. Kiskör, nagykör, átváltás, átlóváltás. Kígyóvonal, na az nem volt. De majd legközelebb. Volt olyan, hogy hosszú falon gyorsabban üget, rövidebb oldalon lassabban. És mivel az ügetés-lépés átváltások nem igazán mentek, így azokat is gyakorolták. Tény és való, Krist elég hülyén áll meg, nehéz kiülni, de nem lehetetlen. Végül lenyergeltünk és ezzel be is fejeztük a hétvégi lovazást.