FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Kristes, Remis, Mozis, Zsófis
2014. 07. 22. • KristályRemény
Olvasási idő: 5 perc

Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.

Timinél megálltunk beszélgetni, talán egy fél órát. Remi az elején szintén dobált meg forgolódott, aztán lenyugodott és nekiállt legelni. Kristtel nem volt semmi baj, ő egy helyben legelt. Jó későn volt már, amikor visszaindultunk és fel is hívtam anyut, hogy nyugi, nincs baj, megyünk haza. Hazafelé Remi kicsit dilis volt, mert vágta közben hol satufékezett, hol beindult. Alig bírtam követni. Nyergelés után lefürdettük őket, Remi a karámban ledobta magát és meghempergett, míg Krist a szénához battyogott.

Szombaton úgy határoztunk, hogy elmegyünk P.-ra, hogy legyen egy hosszabb terepes napunk is. A lovakkal minden oké volt és nagyjából arra mentünk, amerre a bandázáskor, kivéve egy részt, ugyanis az egyik elágazásnál a rossz irányba fordultunk, de végül is nem volt gond, hisz a két út végül egybe fut. Ám a városba vagy inkább faluba beérve már voltak gondok, hiszen sehol máshol sem tudtunk csak elmenni, mint a bicikliúton. És biciklista az volt rendesen! Az egyik háznál az udvaron egy kislány hungarocellel zörgött, ezzel is akaratlanul, de felidegesítette a lovakat. Pont a barátnőm és az ének tanára jött felénk, ami csak azért volt gáz, mert a tanárnő "halálosan" fél a lovaktól. Én félreálltam Remivel, hogy elmenjenek, de a tanárnő mindenféleképp előre akart minket engedni. Én meg mondtam neki, hogy menjenek előre, hisz ők a gyorsabbak. E párbeszéd alatt Remi alattam ficánkolt, Krist se volt nyugodt, Zsófi meg a barátnőmmel beszélgetett. Miután nagy nehezen kiegyeztünk és Nikiék elmentek, a tanárnő halkan megjegyezte, hogy aki nem tud lovagolni, az ne hozza ki a lovát.
Ez után a kis incidens után immár háborítatlanul folytattuk tovább az utunkat. A kocsmánál én vigyáztam a lovakra, Zsófi pedig bement vizet venni. Jól esett, mit ne mondjak. Kis pihenés után hazafelé folytattuk az utunkat. Itt már egyáltalán nem volt semmi gond. A gyönyörű nyárfa erdőt végig vágtáztuk, odadobott szárral, széttárt karokkal. Hihetetlen érzés volt. A végén nem a vasút mellett mentünk el, hanem balra fordultunk és a V.-ék tanyájánál lefordulva folytattuk az utat hazafelé. Miután hazaérünk, Zsófi lenyergelte Kristet, én addig előkerestem a futószárat, ő pedig felült Remire. Kevés lépés és ügetés után békén is hagytuk a csikót, hisz igen hosszú utat tettünk meg.

Vasárnapra úgy terveztük, hogy korán megyünk lovagolni, hisz este hat után volt a mozi, de ez nem valósult meg, mert elaludtunk, így filmnézéssel töltöttük el az időt. A Fehér istent néztük meg. Ez egy magyar, kutyás film, nekem nagyon tetszett.

Tegnap tudatosan indultunk terepre, hiszen vasárnap a közösségi oldalon Robiék raktak fel az aznapi terepükről képet és úgy gondoltam, hogy akkor nosza, induljunk el a nyomukon. N.A.-ék után a lovak furán kezdtek el viselkedni, aminek meg is volt az oka, hiszen lovasok jöttek utánunk: T. és M. Pisti voltak. Utolértek minket, beszélgettünk egy kicsit, de M. Pisti kapott egy hívást, így ők fordultak is vissza, mi meg mentünk tovább. A hosszú szakaszon próbálgattam vágtázni, de Remi kicsit köcsög volt, mindig bestoppolt. Már visszafelé tartva, egyszer csak a nyomok eltűntek. Egy ösvényen találtam meg azokat, egy dombra vezettek fel. Óvatosan felkapaszkodtunk és a legmagasabb ponton nagyon szép volt a látvány. Le is akartuk fényképezni a tájat, de mire kihalásztam a zsebemből a telefont, Remi már ment volna tovább és nem akart egy helyben, nyugodtan állni, így egy nagy sóhajjal elvetettük az ötletet és mentünk tovább. Lefelé igen meredek volt az út, de cikkcakkban sikeresen le is értünk. Mivel hazafelé nem ugyanarra akartam menni, amerről jöttünk, így a nagy rétnél lekanyarodtunk, gondoltam a mellette levő erdőn végigmegyünk, csakhogy az út már teljesen eldzsungelesedett. Így hát kimentünk a rétre és lenyomtunk egy hatalmas vágtát, eszeveszett tempóban. Zsófi mondta, hogy Krist is majdnem beugrott, mert érezte, hogy dobálta az elejét. A betonra kivezető úton pihenőt hagytunk a lovaknak. A kövesúton még megpróbáltam egy kicsit vágtázni, bár tudom, hogy ez nem túl jó a ló patájának, de egyszerűen a kicsi nem akart nyugton maradni. A M. doktor tanyája előtt lefordultunk, ott is vágtáztam, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Zsófi egy perc múltán sem jött utánunk. Visszafordultam, hogy nem-e történt valami baj. Szerencsére nem, csak nem akarta Kristet nyúzni. Én még vágtáztam a szokásos helyeken, de aztán be is értünk. Bent Zsófi még felült Remire, futószáron. Léptek, ügettek, levezetésnek pont jó volt.

Ma már nem lovagoltunk, hiszen délelőtt Zsófi ment haza.