Volt nálunk a kovács
Írta: dorka Mikor? 09.23. Kategória? Kovács, Kristály, Remény

Ismételten volt nálunk a kovács. Jöhetett volna hamarabb is, viszont én nem szerettem volna azt, hogy jöjjön, hiszen körmölés után nagyon érzékenyek a betonra és a kavicsra, és a szüreti az javarészt betonon van, így hát inkább megvártuk, míg túl leszünk az eseményen.
Gyuri ma ért rá. Csupán annyit mondott, hogy rohad Kristnek a nyírja, amit ugye tudunk és hát az esőzések miatt ez sajnos nem is lesz másként. A másik, amit mondott, az az, hogy Remit nem érdemes patkolni, mert nem jár annyit betonon, ezen kívül akkor nyolc hetente kéne patkolni, így hát nem élünk ezzel a lehetőséggel, bár örülnék neki, hogy had szokja. 

Alakítani kell a vágtán
Írta: dorka Mikor? 09.23. Kategória? T. Dóra

Rohantam haza, hiszen fél órám volt arra, hogy hazaérjek, átöltözzek és megvegyem a jegyet a buszra. Azt hiszem rekordot döntöttem, hisz húszra mindezekkel készen voltam. Legalább tudom, hogy annyira mégsem kell kapkodni.

Kiértem, és reménykedtem, hogy Kibo-t csak "bemutatkozóra" kaptam és egy másik lovat fognak most adni. De nem így történt, úgyhogy kényelmes tempóban felnyergeltem a szürkét, hiszen a lányok még sehol sem voltak. 
Aztán ők is megérkeztek, segítettem Lucának nyergelni, és indulhattunk is. 

Léptünk, ügettünk, könnyített ügettünk, a lovardai alakzatokból is csináltunk párat: kiskör, átlóváltás, kígyóvonal. Aztán jött az egykörös vágta. Annának meggyűlt a baja a haflingival, de a végére már átvette a vezetést felette. Nekem is nagyjából jó ment a vágta, de amikor felálltam a nyeregben, nem volt kényelmes, mert Kibo nem előre vágtázik, hanem felfelé (ezt így jobban nem tudom elmondani).

Végezetül leléptettük a lovakat, majd lenyergeltünk. Mivel lekéstem az 5-ös buszt, ezért beszélgettem a Dórival, mondta, lehet, majd futószárra fog, hogy javítsunk a vágtán. Aztán annyit beszélgettünk, hogy a hatos buszt is lekéstem, így megkértem Luca anyukáját, hogy ha lehet vigyen be. 

Van két mókusunk
Írta: dorka Mikor? 09.21. Kategória? Beni, Érdekesség, Fotóblog

Épp Benit nyüstöltem a terasz előtt, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy árnyék szaladaz erdőben. Anyuék is mondták már, hogy van mókusunk és én is láttam egyet. Aztán fényképezés közben kiderült, hogy kettő is van. A diófára jönnek enni. Nagyon aranyosak. Beni is segített keresni őket, de csak a tekintetével.

 

 

 

 

Ismerkedés
Írta: dorka Mikor? 09.16. Kategória? T. Dóra

Előzetes látogatás és egyeztetés után a mai napban állapodtunk meg. Suli után rohantam átöltözni, hogy elérjem a buszt. Mikor 15 perc séta után megérkezett, két lány már egy haflingit és egy sárgát ápolt. Dóri pedig Kibo-t egy hatalmas, 15 éves szürke magyar félvér heréltet bízott rám. Gyorsan leápoltam és segítséggel felnyergeltem.

Első körben lépésben melegítettünk be. Luca ült a sárgán, .. pedig a haflingin. Volt könnyített lépés, majd ügetés átlóváltásokkal, könnyített ügetés, olyan is hogy a sarkokban egy kört kellett megtenni tanügetésben, előtte-utána könnyű ügetés. Kibo ügetése nagyon lassú, amikor próbáltam rajta élénkíteni, akkor mondta Dóri, hogy hagyjam, ne siessek. Aha, szóval gyorsak a lovaim. Innentől kezdve már csak azon voltam, hogy ügetésnél Kibo ne essen vissza lépésbe.

Az óra vége felé elkezdett szemerkélni, de észre se lehetett venni, hisz nem hűlt le a levegő. Dóri kérdezte, hogy megpróbálkozok-e a vágtával. Rábólintottam, de nem sikerült beugratni, így úgy csináltuk, hogy egymás után mentünk lépésben, és az első megtett egy kört vágtában, aztán jött a következő. Hármat-hármat mentünk így mindkét kézre, én az egyiknél hamisan vágtáztam, illetve hát a lábaim, még mindig felhúzom őket.

A vágtákat először ügetéssel, majd hosszú száras lépéssel vezettük le.

Mi a helyzet azokkal a pocsolyákkal?
Írta: dorka Mikor? 09.14. Kategória? K. Zsófi, Kristály, Remény

A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.

Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól. És ahogy ez a későbbiekben bebizonyosodott, elég nagy hátrány tereplovagláskor. Továbbmenve úgy beszéltük meg, hogy a szűkös részen mi megyünk előre, hisz Remi igen gyorsan megy lépésben, de miután elkezdett a drága hezitálni, változott a felállás: Zsófiék mentek előre, de a vége felé csatlakoztunk melléjük. A főútig mi a pocsolyákat kerülgettük, míg Zsófiék kisebb nagyobb sikerrel átgázoltak rajtuk. Az bekötőút végén át akartunk menni a földúton. Egy alkalmasabb pillanatban el is indultunk, végül Zsófiék át is értek, ám Remi megtorpant egy repedés miatt, amiben víz volt. Na, de jó. Kicsit ideges lettem, hogy nehogy már nem tudunk átmenni az úton egy jelentéktelen vizes folt miatt. Visszafordítottam Remit, vártunk egy kicsit, ő végig toporgott, majd a következő alkalmas pillanatban egy másik helyen csak sikerült átmenni. Elindultunk visszafelé, én a bicikliút mellet, Kristék rajta.

Az első utcán lefordultunk, ami eléggé tele volt pocsolyákkal. Az első részét Remi még megúszta,de az utca végén levőket már kevésbé. Sok-sok unszolásra, és az, hogy az anyja után akart menni, végül meggyőzte és belelépett egy-kettőbe, de onnantól aztán semmit, csupán annyit javult a helyzet, hogy nem kerülte már ki annyira. A kereszteződés után megtámadtuk az út folytatását, mi vágtával, míg Zsófiék ügetéssel.

Miután a visszafelé vezető utcára fordultunk, megpróbáltam meggyőzni Remit, hogy lépjen bele a pocsolyába, de nem és nem, mindezt hátralépéssel és ágaskodásfélével (dobálta az elejét) és elmeneküléssel fejezte ki. Harmadik próbálkozás után nem is erőltettem, pedig az anyja az összes pocsolyán át ment, úgyhogy láthatta, hogy nem egy gödör (mert valahol olvastam, hogy a lovak a pocsolyát gödörnek hiszik).

A betonon elindultunk visszafelé, rámentünk a merkbau utcájára, majd ráfordultunk az Epreskertre. Éreztem Remiben a menési vágyat, aminek engedtem is, hiszen az utcán csak elvétve volt pocsolya és autó sem ment sehol. Jó nagy sebességgel száguldottunk, a pólóm lobogott rajtam. Az egyik háznál az anyuka pont ment ki a kocsihoz, és szólt a kislányának, hogy nézd csak, itt van egy ló, mire odaért a lány, addig mi már rég messze voltunk, viszont Kristék pont akkor értek oda.

A hazafelé vezető úton is volt még a Remiben szusz, így kisebb nagyobb intenzitásokkal vágtáztunk az út melletti füves részen.

Bent lenyerfelés után még néztük egy kicsit a lovakat, ahogy lehemperegnek, aztán becuccoltunk a nyergesbe.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés