EquestrianBlog
Alakítani kell a vágtán
2014. szeptember 23., kedd
Olvasási idő: 1 perc

Rohantam haza, hiszen fél órám volt arra, hogy hazaérjek, átöltözzek és megvegyem a jegyet a buszra. Azt hiszem rekordot döntöttem, hisz húszra mindezekkel készen voltam. Legalább tudom, hogy annyira mégsem kell kapkodni.

Kiértem, és reménykedtem, hogy Kibo-t csak "bemutatkozóra" kaptam és egy másik lovat fognak most adni. De nem így történt, úgyhogy kényelmes tempóban felnyergeltem a szürkét, hiszen a lányok még sehol sem voltak. 
Aztán ők is megérkeztek, segítettem Lucának nyergelni, és indulhattunk is. 

Léptünk, ügettünk, könnyített ügettünk, a lovardai alakzatokból is csináltunk párat: kiskör, átlóváltás, kígyóvonal. Aztán jött az egykörös vágta. Annának meggyűlt a baja a haflingival, de a végére már átvette a vezetést felette. Nekem is nagyjából jó ment a vágta, de amikor felálltam a nyeregben, nem volt kényelmes, mert Kibo nem előre vágtázik, hanem felfelé (ezt így jobban nem tudom elmondani).

Végezetül leléptettük a lovakat, majd lenyergeltünk. Mivel lekéstem az 5-ös buszt, ezért beszélgettem a Dórival, mondta, lehet, majd futószárra fog, hogy javítsunk a vágtán. Aztán annyit beszélgettünk, hogy a hatos buszt is lekéstem, így megkértem Luca anyukáját, hogy ha lehet vigyen be. 

Van két mókusunk
2014. szeptember 21., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Épp Benit nyüstöltem a terasz előtt, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy árnyék szaladaz erdőben. Anyuék is mondták már, hogy van mókusunk és én is láttam egyet. Aztán fényképezés közben kiderült, hogy kettő is van. A diófára jönnek enni. Nagyon aranyosak. Beni is segített keresni őket, de csak a tekintetével.

 

 

 

 

Ismerkedés
2014. szeptember 16., kedd
Olvasási idő: 1 perc

Előzetes látogatás és egyeztetés után a mai napban állapodtunk meg. Suli után rohantam átöltözni, hogy elérjem a buszt. Mikor 15 perc séta után megérkezett, két lány már egy haflingit és egy sárgát ápolt. Dóri pedig Kibo-t egy hatalmas, 15 éves szürke magyar félvér heréltet bízott rám. Gyorsan leápoltam és segítséggel felnyergeltem.

Első körben lépésben melegítettünk be. Luca ült a sárgán, .. pedig a haflingin. Volt könnyített lépés, majd ügetés átlóváltásokkal, könnyített ügetés, olyan is hogy a sarkokban egy kört kellett megtenni tanügetésben, előtte-utána könnyű ügetés. Kibo ügetése nagyon lassú, amikor próbáltam rajta élénkíteni, akkor mondta Dóri, hogy hagyjam, ne siessek. Aha, szóval gyorsak a lovaim. Innentől kezdve már csak azon voltam, hogy ügetésnél Kibo ne essen vissza lépésbe.

Az óra vége felé elkezdett szemerkélni, de észre se lehetett venni, hisz nem hűlt le a levegő. Dóri kérdezte, hogy megpróbálkozok-e a vágtával. Rábólintottam, de nem sikerült beugratni, így úgy csináltuk, hogy egymás után mentünk lépésben, és az első megtett egy kört vágtában, aztán jött a következő. Hármat-hármat mentünk így mindkét kézre, én az egyiknél hamisan vágtáztam, illetve hát a lábaim, még mindig felhúzom őket.

A vágtákat először ügetéssel, majd hosszú száras lépéssel vezettük le.

Mi a helyzet azokkal a pocsolyákkal?
2014. szeptember 14., vasárnap
Olvasási idő: 3 perc

A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.

Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól. És ahogy ez a későbbiekben bebizonyosodott, elég nagy hátrány tereplovagláskor. Továbbmenve úgy beszéltük meg, hogy a szűkös részen mi megyünk előre, hisz Remi igen gyorsan megy lépésben, de miután elkezdett a drága hezitálni, változott a felállás: Zsófiék mentek előre, de a vége felé csatlakoztunk melléjük. A főútig mi a pocsolyákat kerülgettük, míg Zsófiék kisebb nagyobb sikerrel átgázoltak rajtuk. Az bekötőút végén át akartunk menni a földúton. Egy alkalmasabb pillanatban el is indultunk, végül Zsófiék át is értek, ám Remi megtorpant egy repedés miatt, amiben víz volt. Na, de jó. Kicsit ideges lettem, hogy nehogy már nem tudunk átmenni az úton egy jelentéktelen vizes folt miatt. Visszafordítottam Remit, vártunk egy kicsit, ő végig toporgott, majd a következő alkalmas pillanatban egy másik helyen csak sikerült átmenni. Elindultunk visszafelé, én a bicikliút mellet, Kristék rajta.

Az első utcán lefordultunk, ami eléggé tele volt pocsolyákkal. Az első részét Remi még megúszta,de az utca végén levőket már kevésbé. Sok-sok unszolásra, és az, hogy az anyja után akart menni, végül meggyőzte és belelépett egy-kettőbe, de onnantól aztán semmit, csupán annyit javult a helyzet, hogy nem kerülte már ki annyira. A kereszteződés után megtámadtuk az út folytatását, mi vágtával, míg Zsófiék ügetéssel.

Miután a visszafelé vezető utcára fordultunk, megpróbáltam meggyőzni Remit, hogy lépjen bele a pocsolyába, de nem és nem, mindezt hátralépéssel és ágaskodásfélével (dobálta az elejét) és elmeneküléssel fejezte ki. Harmadik próbálkozás után nem is erőltettem, pedig az anyja az összes pocsolyán át ment, úgyhogy láthatta, hogy nem egy gödör (mert valahol olvastam, hogy a lovak a pocsolyát gödörnek hiszik).

A betonon elindultunk visszafelé, rámentünk a merkbau utcájára, majd ráfordultunk az Epreskertre. Éreztem Remiben a menési vágyat, aminek engedtem is, hiszen az utcán csak elvétve volt pocsolya és autó sem ment sehol. Jó nagy sebességgel száguldottunk, a pólóm lobogott rajtam. Az egyik háznál az anyuka pont ment ki a kocsihoz, és szólt a kislányának, hogy nézd csak, itt van egy ló, mire odaért a lány, addig mi már rég messze voltunk, viszont Kristék pont akkor értek oda.

A hazafelé vezető úton is volt még a Remiben szusz, így kisebb nagyobb intenzitásokkal vágtáztunk az út melletti füves részen.

Bent lenyerfelés után még néztük egy kicsit a lovakat, ahogy lehemperegnek, aztán becuccoltunk a nyergesbe.

Szüreti felvonulás 2014
2014. szeptember 13., szombat
Olvasási idő: 4 perc

Amikor meg kicsi volt a Remi, és kérdezték, hogy mikor fogok vele felvonulni, annyit mondtam: majd 6-7 éves korában. Hát nem így történt, ugyanis idén vele vonultam fel. Viszont csak két feltétellel vállaltam ezt be: átmegy a vizsgán, vagyis a Szent Iván-esti felvonuláskor nem lesz vele baj és hogy Kristály mellette lesz. A lovasnak pedig ki mást választottam volna, mint Zsófit. Össze vannak már szokva, sokat voltak együtt, más nem is kellett.

Annyit tudni kell, hogy idén kivételes alkalommal, a lovardában tartották meg a szüreti napokat, ugyanis eddig a városháza mellett volt, és pont felújítás alatt áll. Éppen ezért a felvonulás útja is megváltozott. Épp csak annyira, hogy a megszokottal ellentétben visszafelé mentünk. Vagyis a városházától a lovardába.

Zsófi pénteken hat után futott be, így már nem volt időnk terepre, ami azért is lett volna szükségszerű, mert 17-e óta nem lovagoltam velük. Így hát megigazítottam a lovak sörényét (rövidebbre vágtam), meg leápoltuk őket. Szerencsére másnap már nem voltak annyira koszosak. Este még azt latolgattuk, hogy bemenjünk-e reggeli hívogatóra. Hosszú mérlegelés után végül a nem mellett döntöttünk, egyrészt a lovak miatt (a csupasz patájuknak nem túl jó a beton, pláne hosszú távon), másrészt magunk miatt. Aludni kell, na. Meg erőt gyűjteni.

Mivel 13:30-kor kezdődött a felvonulás, ezért délre-fél egyre voltunk odarendelve, ami 11 órai elindulást jelent. Reggel kényelmes felkelés után felöltöztünk normális ruhába, majd nekiálltunk előkészíteni a lovakat. Zsófi ápolt, én fontam. Reminek rendesen befontam a sörényét, Kristnek pedig csak összegumiztam a tincseket, plusz befontam a farkát. Felnyergeltünk, ki-ki a maga lovát. Utána felváltva elmentünk felöltözni, hogy vigyázzunk a lovakra. Zsófi a tavalyi kék blúzomat húzta, én pedig a fehér "népi" ruhát a szalagavatós barna mellénnyel, hozzá farmert. Végre indulhattunk. A lőtérnél mentünk be, ahol is Remi nem volt hajlandó átmenni a hídon, még úgy se hogy Krist már rég a túl oldalon várt minket, ezért leszálltam róla, amikor is megtörtént a baj: a mellény madzagja beleakadt a nyeregszarvba, úgyhogy a mellényemnek annyi volt. Átkeltünk, visszaszálltam, mentünk az utcákon a célpontunk felé. Máshol már nem volt semmi probléma. Odaértünk a református óvodához, ahol alá kellett írni egy papírt (saját felelősségre veszünk részt stb.), közben a többi lovas is pont megjött. Átmentünk a posta mögé, ahonnan terveztük az indulást. Vizet osztogattak, mi meg beszélgettünk. Egy idő után szóltak, hogy sorakozó. Zsófi meg én a bandériumosok mögé álltunk be, mögénk pedig a téglagyáriak és utána sorban a többiek, de ennek úgyse volt nagy jelentősége, hiszen kb. a felvonulás elejétől a bandériumosok kivételével vegyültünk. Indulás előtt, azért kellett még várakozni, hogy megkapjuk a jelet, de ez is hamar eljött: mehetünk. A felvonulás alatt voltak helyzetek. Pl. az egyik ló előttünk bemutatott egy bakolás-sorozatot, Remi rásunyított és befordult néhány lónak, én meg nem győztem az egyik lovasnak mondani, hogy ne jöjjön közel, mert Remi sunyít, de nem hallgatott rám. Vélhetőleg volt már benne egy „kis” alkohol. Az egyik megállásnál elmentem Szandihoz, mert régen találkoztunk, váltottam vele egy-két szót, és mire elindultunk, már a helyemen voltam. A „vagányok” csinálták a szokásos műsorukat: ostoroztak, meg fel-le vágtáztak, amíg várni kellett. Végül is beértünk a lovardába, ahol is volt egy kis kavarodás. Beértünk, és senki nem tudta, hogy merre tovább, de aztán helyreigazítottak: a homokpálya mellett elhaladva menjünk be a füvesre. Mi Zsófival egymás mellett haladtunk. Aztán vége is volt a pályának, kimentünk és a kerítés mellett elindultunk vissza, amikor is kaptuk a felhívást: vissza. Hátra arc, mentünk vissza, aminek aztán semmi értelme sem volt, mert nem volt hova, ugyanis a pályán jöttek a többiek. Így visszafordultunk és várakoztunk. Végül szabad utat kaptunk, bemehettünk a melegítő pályára. Ott hülyültünk vágtáztunk, én Fannival versenyeztem, Zsófiék pocsolyáztak, Remi viszont nem akart bemenni. Leszálltunk a lóról, had legeljenek a pályán kívül. Odajöttek imserősök, lovagoltak Kristályon. Később viszont elindultunk haza, hogy etetésre otthon legyünk.

Összességében jó volt, bár a lovardabeli szervezést egy kicsit átgondolatlannak gondolom. Amúgy az utcákon idén nem voltak annyian, mint az elmúlt években, és azt hiszem, hogy azért, mert a felvonulással párhuzamosan volt a szomszéd városban/faluban a vadásznapok, ami korábban egy héttel a szüreti után szokott lenni (eddig szeptember első hétvégéjén volt a szüreti, második hétvégén pedig vadász napok, de idén a második hétvégére rakták a szüretit). Remélem jövőre minden visszaáll a rendes kerékvágásba, vagyis a szüreti fő helye a városházánál lesz, ugyanis az egyetlen füvespálya, amin amúgy lovas versenyek szoktak lenni, kegyetlenül le lett tiporva.
A lovakra nem tudok egy rossz szót sem mondani, Krist végig kitűnően viselkedett, Remi pedig azt a pár sunyítást nem nézve, egész ügyes volt. Még utolsó megjegyzésként: az egészet természetesen kobak nélkül csináltuk végig.

Jövőre szintén megyünk, én már nagyon várom, és örülök, hogy részt vehetek a rendezvényen.