Tegnap egyetemi kötelezettségeim miatt Pesten voltam, így hazaérve este már nem találkoztam Tarzannal (ami utólag visszagondolva nem volt általában megszokott, de betudtam annak, hogy hideg van és nem akart előjönni a vackából).

Reggel vettem észre, hogy a kutya valahogy nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Csóválta a farkát és figyelt, ímmel-ámmal hozta a labdát, de szomorú tekintete volt, illetve ami főként feltűnt, hogy nem követett: lépett pár lépést és nézett rám, hogy biztos kövesselek?. Megérkezése napjától jellemző rá, hogy akárhova megyek a tanyában, folyton a sarkamban van. Ez ma nem így volt. De a délelőtt folyamán nem tudtam vele foglalkozni, mert dolgoznom kellett.

Egy óra körül döntöttem úgy, hogy felülök Reményre, mert a hétvégén nem fogok tudni rajta lovagolni a decemberi konzultáció miatt.

Felöltöztem, szokás szerint kipakoltam a cuccot a nyergeléshez, Tarzan pedig tétován követett, holott máskor ilyenkor kiugrik a bőréből, hogy végre lovagolok (terepezés reménye). Akkor ijedtem meg először igazán, amikor a kezembe fogtam Remi kötőfékét és a vezetőszárat és Tarzan nem csinált semmit. Sőt, most ott állt a karámon kívül és nézett ki a fejéből. Ilyenkor már rég ki szokta venni a kezemből a vezetőszárat, hogy majd ő hozza a lovat.

Nagyon megijedtem, hiszen tudom, hogy nyergeléskor ez a rutin része. Így hát gyorsan kikötöttem Reményt (a lovaglásnak nyilván így annyi is volt), majd berohantam anyuékhoz a irodába, hogy baj van. Az ő kérésére behívtam a kutyát az irodába (holott ezt nem szabadna), de nem csinált semmit, legfeljebb kicsit csóválta a farkát. Bejött és állt egy helyben. Rendes szokása szerint ilyenkor már rég „szétszedi” a helyet, pörög, bökdösi a kezemet. Most semmi.

Izgatottan vártam a most kezdődő vadászati idényt, mivel az előzőt azzal fejeztük be február végén, hogy az egész idény végén Tarzan végre elhozta a fácánt (rögtön kettőt is), így kíváncsi voltam, hogy hogyan fog alakulni az idei: elhozza, nem hozza, mit fog csinálni a kutya?

Eddig két vadászaton vagyunk túl, ebből egyiknél apuval ment a kutya (mivel én sulival voltam elfoglalva), a másiknál meg velem volt, de mindkét esetben az történt, hogy odarohant a nyúlhoz (ilyenkor végig pórázon vannak a kutyák és csak akkor engedjük el őket, ha menni kell az állatért), fenekét nyalogatta és ennyi, a lényeg, hogy nem hozta vissza, bár némi hajlandóságot mutatott a dolog iránt.

Ezért hát adva volt a feladat: itthon gyakorolni kell a kutyával.

Szerdán fogtam a vasárnapi vadászaton ejtett nyulat és először megmutattam Tarzannak, aki belelkesedett, miután látta, hogy a nyúllal foglalkozok. Miután letettem a tetemet a földre, újfent elkezdte a fenekét nyalogatni, mire erélyesen rászóltam, hogy nem szabad, helyette arra biztattam, hogy hozza.

Először nem találta a nyúlon a fogást (mégiscsak egy 4-5 kg-s állatról van szó), ezért a combját kezdte el csipkedni és amint megmozdult egy kicsit is a nyúl, megdicsértem a kutyát. Tovább biztattam, ő pedig először a combjánál fogva kezdte húzni a nyulat. Ezért megdicsértem, mert végül is jól csinálta. Aztán elkezdtem a nyúl mellkasa felé mutatni, miközben mondtam neki, hogy Fogjad!, amit úgy-ahogy megértett. További pár gyakorlás után már megértette, hogy ott könnyebb felvenni a nyulat.

Miután a lábam melletti elhozás nagyjából helyesen ment, leültettem Tarzant egy helyre és jóval odébb vittem a nyulat, majd visszamentem a kutyához és kértem, hogy hozza el a tetemet. Ügyesen meg is csinálta. Még párszor megcsináltattam ezt vele és egy nagy dicséret után be is fejeztük a gyakorlást.

Egyébként megint megmutatkozott a dominanciája és a felségterület védelme, mert ahogy Roki odament a nyúlhoz megszaglászni azt, Tarzan majdnem leharapta a macska fejét. Nyilván rászóltam a kutyára. Illetve Beni is odajött, de ő nem merészkedett túl közel, mert Tarzan elkezdett púposkodni, amiért szintén megszidtam.

Tegnap apu is gyakorolt vele és neki is mindent jól csinált, sőt apu kicsit fejlesztette is a gyakorlást, mert eldugta a nyulat és Tarzannak meg kellett keresnie és elhoznia.

Remélem holnap is ilyen ügyes lesz a vadászaton.

Anyuékhoz jött új ügyfél, egy lovas ember. Anyu mesélt neki a próbálkozásainkról, hogy legyen Reménytől csikónk, ő pedig adott még egy tippet, amivel majd tavasszal megpróbálkozunk. Azonban amikor először járt nálunk, mesterszakos elfoglaltságok miatt sajnos nem tudtam jelen lenni, de anyu megígérte, hogy mindenképp szól, ha én itthon leszek és Imre is jön.

Ma végre tudtam vele találkozni, meséltem én is neki Remiről, hogy én hogyan éltem meg a próbálkozásokat, aztán anyu invitálására kimentünk megnézni a lovakat. Én pedig tovább meséltem a lovaglási problémákról: rohan, csak jobbkezes vágta, megállás nehézkes, idegességében tátog, és csattogtatja a fogait, magyarul mindazok, amik belovagláskor és azóta is a tudásom hiányosságát mutatja meg. Azt eddig is tudtam, hogy technikailag csak ülök a lovon és nem lovagolok és ez most nagyon kibukott. A hibák pedig azért is erősödtek fel, mert azzal, hogy a lovas suliban is lovagolok, referenciát kaptam arról, hogy hogyan kéne „működnie” egy jól belovagolt lónak. Na meg az utóbbi időben elég sokat veszekedtem a lóval, és nem az ő hibájából: az elmúlt másfél hónapban nem ültem rá, szintén egyetemi elfoglaltságok miatt (szakdolgozat, brr!), ezért tele volt, valószínűleg én sem úgy nyúltam hozzá, ahogy kellett volna stb.

Visszatérve a mai napra. Miután elsoroltam a problémáimat, mondta, hogy akkor üljek fel rá, megnézzük mi a helyzet. Eléggé meglepődtem, teljesen váratlanul ért.

Szerencsére passzos nadrág volt éppen rajtam, így előkotortam a nyergesben egy zoknit (szerencsére volt tartalékban egy térdzokni), felhúztam a cipőt és chapset. Aztán a beszélgetés alapján azzal kezdtük a dolgot, hogy kicseréltük a zablás kantáron a feszítőzablát a kétszertört réz olívzablára, majd fogtam a felszerelést és lepucolás után felnyergeltem a lovat és heveder húzás után felszálltam rá a fellépőről.

11.18 – Csütörtök

Reggel a többiek Lovaglás gyakorlattal kezdték a novemberi konzultációt Simonpusztán, én azonban sajnos nem tudtam menni. Elmondásuk szerint nem maradtam le semmiről, ugyanaz volt, mint az utóbbi alkalommal: cavaletti és kis X ugratása.

Miután felértem Pestre, a MOM-ba mentem ebédelni, majd bevásároltam a SPAR-ban, de még így is fél órával a kezdés előtt a Testnevelési Egyetemen a terem előtti folyosón vártam a többiekre, akik a kezdés közeledtével folyamatosan érkeztek. Öt órás Pedagógia óra várt ránk, amit végül egy órával rövidebbre vettünk.

11.19 – Péntek

Az egész napot az Állatorvosi Egyetemen töltöttük az Anatómia óra keretén belül. Az első blokk 10-13-ig tartott és a ló első és hátsó lábának felépítését vettük, izgalmas volt. Nekem azonban óra után el kellett mennem, mert háromtól mesterszakon vizsgát írtam és bár úgy volt, hogy két óra múlva még ott lesznek a többiek, amikor azonban az egyetem felé menet megkérdeztem Lillától, hogy mizu, azt a választ kaptam, hogy mindenki hazament. Kicsit csalódott voltam, mert reméltem, hogy a boncolás végére azért visszaérek. Így hát a Keletibe mentem vonatra.

11.20 – Szombat

9:45-től Gimnasztikával kezdtük a napot. Először is mindenki felírta a háziját a táblára és el is mondta hangosan az utasításokat. A tábla előtt állva és kvázi a tanárnak felelve elkapott a nosztalgikus érzés még gimiből. Az óra 13-ig tartott és megegyeztünk, hogy következő órán megajánlott jegyért ZH-t írunk. Mivel csak háromnegyed óránk volt ebédelni, ezért én átszaladtam a MOM-ba ebédért, majd felpakolva visszamentem a terembe és ott ettem meg az ebédet. Háromnegyedkor még sokan nem jöttek vissza az ebédből, de a tanár sem jött, hogy elkezdjük a Humán anatómia és élettan I. órát, melynek, mint kiderült, ebben a félévben csak az anatómia részét vesszük. Végül az eredeti kezdéshez képest háromnegyed órával később szóltunk Orsinak, hogy van-e valamilyen információja, meg lesz-e tartva az óra. Kiderült, hogy a tanárnő nézte be az időpontot és sietett hozzánk, közben mi a tanárnő kérésére átmentünk egy másik terembe, ahol a technikával kellett megküzdeni, mert nem működött a diavetítés. Végül abban maradtunk, hogy a kiesett időt órán kívül pótoljuk be. Háromnegyed hétkor nekem el kellett indulnom, hogy elérjem a vonatot, de a többiek még maradtak.

Ma mikor hoztam be a lovakat a legelőről, akkor vettem észre, hogy vérzik Lujzi orra, jobb oldalról. Apu engedte ki őket és mondta, hogy már akkor is vérzett, mikor kiengedte őket. Nagyon megijedtem, mert pont ilyen tünetekkel járó súlyos betegségekről tanultunk a suliban… Miután Reményt beengedtem a karámba, a kicsit bevittem az udvarra és letöröltem az orrát, hogy lássam, hogy mennyire vérzik. Nem volt vészes, így visszavittem őt is a karámba. Gyorsan felhívtam V. dokit, hogy ez van, mire ő megnyugtatott, hogy mivel nem kétoldali az orrvérzés, ezért megnyugodhatunk, valószínűleg beverte valahova Lujzi a fejét, vagy elpattant egy pici ér. Két óra múlva ránéztem a lovakra, de nem lett újra véres az orra.

Mikor a múltkor a vadásznapon elmentünk sétálni az erdőben, egy helyen lefektettem a kutyát a tanösvényen és csináltam telefonnal pár képet Tarzanról. Nagyon szépek voltak a színek, meg úgy általában jól nézett ki a kép, viszont mivel „csak” telefonos kép volt, ezert elhatároztam, hogy miután kicsit jobban besárgultak a levelek, visszamegyek Tarzannal a tanösvényre és rendes kamerával is csinálok róla képeket.

Így is történt, egy hónappal később, két hete vasárnap (16-án) fogtam a kutyát, kifésültem a bundáját, fogtam a kutyát és a kamerát majd kimentünk a parkerdőbe. Sétáltunk kicsit, majd megkerestem vele a helyet, ahol egy hónapja csináltam a képeket a telefonnal. Fényképeztem a kutyát és hat mit ne mondjak, Tarzan elvezte. A képeket visszanézve úgy tűnik, mintha pózolna, mintha tudatában lenne, hogy róla van szó. Készültek egész jó képek, megszerkesztve pedig csak meg jobban néznek ki.