Nem így terveztem, de nagyon jó volt.

Az elmúlt fél évben elkezdtem vele földön a felülést felkészítő mozdulatokat, dolgokat szoktatni.

Elsőként elkezdtem mellette ugrálni, először hosszabb száron, hogy el tudjon mellőlem lépni, de ahogy kezdte egyre inkább állni, úgy tartottam magam mellett egyre közelebb. Végül már úgy ugráltam mindkét oldalán, hogy a hátára téve a kezem kicsit ránehezedtem.

Következő alkalommal is ugráltam, ekkor már jobban ment és nem akart annyira elmenekülni. Itt is folytattam a nehezedést, illetve felülről átkaroltam a hátát.

Az előző két foglalkozáson elővettem a fellépőt. Először azt kellett megszoknia, hogy van ez a tárgy, majd azt, hogy mellé kell állnia, végül azt, hogy fellépek rá, és fölé magasodok, illetve rátenyerelek.

Persze egyik alkalom sem volt több 15-20 percnél.

Ma azzal kezdtem, hogy kerestem egy üres pet palackot és azzal zörögtem. Meg sem kottyant. Végigsimogattam a palackkal, sőt direkt ropogtattam is. Semmi, meg sem rezzent. Emeltem a tétet és elkezdtem körülötte feldobálni a palackot és hagytam, hogy a földre essen. Nyugisan legelt tovább. Nagyon büszke voltam rá, de ez igazából Kata érdeme.

Most is elővettem a fellépőt, odaállítottam mellé, félig felfeküdtem rá, simogattam közben. Semmit nem csinált, csak visszanézett rám, hogy minden rendben van-e. Apu épp arra járt és megmutattam neki, hogy milyen nyugis Lujzi.

Hirtelen ötlettől vezérelve odahívtam magunkhoz aput és megkértem rá, hogy fogja meg úgy a ló kötőfékét, hogy ha nem csinál semmit, akkor ne feszüljön, ne legyen nyomása. Először ráhasaltam a lóra, majd óvatosan áttettem a lábamat és lassan felegyenesedtem. Nem csinált semmit. Nem ültem rajta többet, mint 2 perc, természetesen nem akartam túlzásba vinni.

Miközben ültem rajta, tett pár lépést előre. Nagyon kényelmes, ringató mozgása van, amit már előzőleg, a földről is feltételeztem. Lentről nézve is imádom a mozgását, de rajta ülve még szerelmesebb lettem, még nehezebb kivárni, hogy elkezdjem őt lovagolni.

Múlt héten kaptuk meg a beosztást, ami kicsit szerencsétlenre sikerült olyan szempontból, hogy azoknak, akik kint aludtak Simonpusztán a négy napból kétszer is ingázniuk kellett Budapest és a szálláshely között. Egyébként egy baromi izgalmas négy napos konzultáció volt, nagyszerű oktatókkal és számomra megint hatalmas élmény volt.

Mivel a szombat kivételével minden nap Pesten fejeztük be a napot, ezért úgy döntöttem, hogy nem foglalok szállást a hotelbe, ezért előzőleg megbeszéltem Lillával, hogy csütörtök reggel kivételével minden reggel együtt megyünk ki a lovardába és vissza is hoz, így már csak keresnem kellett valakit, akivel csütörtök reggel is ki tudok menni, így körbetelefonáltam a csapatot. Végül Lucával egyeztem meg, hogy ki tud vinni csütörtök reggel.

10. 07. – Csütörtök

Előző nap megbeszéltek szerint háromnegyed 7 után vártam Lucát az Alleehoz közel teljes felszereltséggel, hogy felvegyen és együtt kimenjünk a lovardába.

Órarend szerint fél nyolctól volt lóosztás a Lovaglás gyakorlati alapjai órához és nagyjából a szerint kaptuk a lovakat, ahogy szeptemberben ültünk rajtuk (ezúttal 6-ot), úgyhogy én és Kati indultunk is felnyergelni Betyárt, aki érkezésünkkor a bokszában feküdt. Mondhatni rutinosan felnyergeltük a „póninkat” és miután a többiek is végeztek, kimentünk a nagyobbik fedelesbe 7 lóval (Cinti saját lovat hozott), felült az első csapat. Bemelegítették a lovakat, majd ügetés és cavaletti, először teljes lovardában, majd két kis csapatot alkotva (4+3 páros) nagykörön, íven is cavalettiztek, végül ügetésből állj gyakorlás. Közben két-hárman bementek felnyergelni egy hetedik lovat is, így mire a második csapat került sorra, addigra a hozott ló helyett meglett a hetedik is.

Nagyon izgatottan vágtunk neki a napnak, hiszen egy számomra elég jelentős és különleges nap előtt álltunk két értelemben is: Petiékkel és a kutyákkal bemutatót tartottunk, illetve nekem volt a vadásszá avatásom. Különleges pedig azért volt, mert (kivételesen?) a mi vadásztársaságunk rendezésében a közeli tó területén tartották meg.

Reggel nyolckor mentünk ki a parkba, ahol meg csak sátor állítás volt, illetve zajlottak az előkészületek. Tarzant ekkor meg nem hoztuk magunkkal, mondván még úgysem lesz semmi.

9 korul elkezdtek érkezni a barátaink, illetve en találkoztam Petiékkel is, és ha már ott voltam, akkor Dávidtól megkaptam a meglepetés egyenpólónkat, amire egy ránk jellemző logó volt nyomatva.

10 órakor elkezdődött a műsor, mi pedig gyorsan hazaszaladtunk Tarzanért, akit még otthon gyorsan átfésültem, hiszen mégiscsak jelenés lesz. Miután visszamentünk a parkba, összevissza bóklásztunk a területen, illetve fél füllel a programot hallgattuk, ugyanis nem kaptunk arról infót, hogy pontosan mikor is lesz az új vadászok avatója. Tarzant nem nagyon engedtem el a pórázról, egyrészt a tó miatt, másrészt pedig mert azért volt ott pár kutya.

Végül délben került sor az új vadászok avatójára, addig én odaadtam Annának a kutyát felügyelni. Miután elmondtam az esküt és mindenki fényképezkedett mindenkivel, visszamentem és megkerestem Annáékat. Tarzan jól viselkedett nem volt semmi gond, sőt Anna elmesélése szerint odament hozzájuk egy férfi, akinek nagyon megtetszett a kutya, csak úgy magában és megkérdezte tőle, hogy hány éves a kutya stb. és hogy belemegyünk-e abba, hogy a következő tavasszal apuka legyen a kutya, persze ő hárított, mivel nem ő a kutya tulajdonosa. Teljesen meg voltam lepődve, amikor mesélte, nem is hittem a dolgot.

A felvételi és a tábor közötti időszakban nem történt sok minden, létrejött a FB csoportunk, kaptunk értesítő emaileket a Lovassportok Csoporttól és a TO-tól a tanévkezdéssel és a beiratkozással kapcsolatban.

Egyet sajnálok azonban, hogy nem jártam el Szandrához edzeni, de – így utólag nézve – szerencsére annyira nem ütközött ki. Remin természetesen sokat lovagoltam, de inkább terepeztünk, mint idomítóztunk.

Az utolsó két hétben izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a tábor, egyszerűen fel sem fogtam, hogy szerdától végre azt tanulohatom, amit szeretek és élvezek.

09.08 – Szerda

A reggelt a Testnevelési Egyetemen kezdtük. Hamarabb odaértem, mint az óra kezdése, de már ott voltak néhányan a csoportból, velük beszélgettem amíg be nem mentünk a terembe.

Első óránk Vér Imrével volt, aki a Lovas balesetvédelem órát adta le és miután mindenki mondott pár szót magáról a tanárnak bemutatkozásképp, főként a lovak körüli biztonságról és a tereplovaglásról beszélt, vagy inkább mesélt. Gyorsan elröppent a 3 óra. Az óra első fele után átmentünk egy másik terembe, ahol óra után megejtettük a beiratkozást, illetve a TO is bemutatkozott, és mondtak néhány hivatalos információt.

Ez után mindenki összepakolt és elindultunk Simonpusztára. Laurához csatlakoztam, odafelé beszélgettünk. Megérkezve bepakoltunk a szállodába, majd mentünk is ebédelni, hiszen kb. minden percünket betáblázták.

Két-három héttel ezelőtt fogtam Lujzit és kimentünk a bekötőre, csak hogy gyakoroljuk a kézen sétálást és az elválást a másik lótól. Visszafelé azonban még nem volt kedvem visszamenni, így tovább mentünk a sarokig (eddig már kétszer voltunk erre sétálva és sokszor lovagolva). Itt sem volt még kedvem visszafordulni, úgyhogy miután Lujzi legelt kicsit, mentünk tovább.

A következő ilyen visszafordulós pont kb. az odafelé szakasz közepén volt, de itt sem fordultunk vissza, mentünk tovább. Mivel ez a pont kb. az egynegyedét jelentette a minimális körnek, így úgy határoztam, hogy innentől már nem fordulok vissza, mégiscsak lesétáljuk a távolságot.

Eleve kicsit aggódtam, mert a hirtelen ötlet miatt nem vittem magammal pálcát, hogy koordináljam a lovat, ha hülye, de csak az elején mutatta be a trükkjét: tőlem elfelé akart visszafelé fordulni, de egy visszarántással megértettem vele, hogy nem ő dirigál és megyünk tovább. Ettől eltekintve azonban nem volt semmi baj, a kutyáktól sem ijedt meg, pedig körülöttünk csörtettek. Alapvetően elvolt, legelt (a végén a kinti legelőn hagytam enni), de tökre kezelhető volt, sőt egy bizonyos pont után túltette magát azon, hogy vissza akarjon fordulni.

Ezen a sikeresnek mondható sétán felbuzdulva találtam ki, hogy egy olyan napon, mikor nem lesz durván meleg, kisétálok a nagylánnyal a közeli tóra (2+ km), hogy tapasztaljon forgalmat, a vasúti síneket és pláne a tavat (Remi esetéből tanulva ugye).

Már napközben láttam, hogy ha időben végzek a munkával, akkor ma alkalmas lesz megejteni ezt a túrát. Direkt a nyári mesh lovaglónadrágot húztam fel, meg egy edzőcipőt, összeszedtem Lujzit és elindultunk kifelé.

Tegnap, miután este bevittük a lovakat a körkarámból a karámukba és mindkét ló a helyére került, akkor, ahogy az lenni szokott, Remény ráállt a földre szórt szénájára és megtörtént a szokás szerinti pisilés, azonban ez a művelet nem volt a megszokott, hiszen mintha máshogy állt volna és látványosan villogtatott, illetve nem erőteljesen pisilt, mint máskor, hanem „csak” csorgatott.

Felcsillant a remény, hogy akkor most!

Írtam Mártinak, hogy mik a jelek, ő megerősített abban, hogy ez valóban a sárlás tünetei.

Minden eshetőségre felkészülve elkezdtem elérhető fedező méneket keresni a neten, Príma még mindig megvolt, mint lehetőség, de találtam más ígéretes mént is.

Másnap nekem fel kellet mennem Pestre, így sajnos nem voltam ott a vizsgálatkor, apu segített Mártinak.

Azonban rossz hírt kellett közölnie: az ultrahang szerint továbbra is 2 cm a tüszője, így el kell fogadnunk, hogy Remény valóban meddő.

Majd a közeljövőben (2-3 éven belül) ki szeretnék próbálni még egy lehetőséget, mégpedig hogy huzamosabb időre össze engedni egy ménnel, hogy „tegyék a dolgukat”, amikor ennek ideje van. Ehhez viszont előbb egy utána kell járni, van-e erre lehetőség.

Majd meglátjuk.