Vannak helyzetek, mikor be kell csukni a kutyákat. Amikor kiengedjük a csirkéket. Amikor kimegyek terepre Kristtel, de nem szeretném, hogy Beni velünk jöjjön (ez nagyon ritka). Vagy amikor kisgyerek (6 év alatti) jön. Ugyanis Lady valamilyen oknál fogva nem szereti a kicsiket. Ha felügyelet nélkül vannak (a kutya, meg a kicsi), Lady hajlamos odakapni. Ennek az okát nem tudjuk, bár nekem van egy sejtésem.
Szóval ilyenkor be kell zárni a kutyákat. Bárhol hangzik el a tanyában, hogy helyedre, a két kutya farokfelvágva rohan a kennelhez, mintha nekik jó volna, hogy ők oda be vannak csukva pár órára. Általában mindig csukva szokott lenni a kennel ajtaja, de Beni mindig kinyitja magának, sőt, van amikor kennelt téveszt és akkor Lady-ét is kinyitja, így mire utolérem őket, már csak rájuk kell hajtanom a zárat, addig bent ülnek fegyelmezetten.
És az a furcsa, hogy ez soha nem volt megtanítva neki, csak Pankának, aki ugyanúgy nyitotta az ajtót, mint Beni. Okosak ezek a kutyák.
Sokszor hívtam már Remit hisztisnek. És meg is érdemli. Ugyanis kitaláltam, hogyha sütni fog a nap, akkor csinálunk apuval képeket rólam meg Remiről lovaglás közben.
Tegnap délután ki is sütött a nap, elő is kerestem aput és nekiálltunk nyergelni. De mire felnyergeltünk (ami azt jelenti, hogy én nyergeltem, ő meg nézett), addigra el is borult az ég. Mindegy, gondoltam, ha már felnyergeltem, kimegyünk. A szomszéd fenyvesben gondoltam a képeket csinálni. El is indultunk.
Mivel újabban esett, ezért a bekötő homokos részén egy igen nagy sárfolt alakult ki, de az is inkább már csak egy fekete paca volt, mint pocsolya. És mint tudjuk, Remi utálja a pocsolyákat. Én meg pont akkor határoztam el, hogy azon a „tócsán” igenis átmegyünk. Egy ideig a hátán szenvedtem vele (sőt még apu is majdnem kiszállt az autóból, hogy segítsen, én meg visszautasítottam), de Remi meg nagyon ellenkezett, ezért leszálltam róla és átvezettem a „rémes” dolog felett. Nem mondom, hogy nem ellenkezett, de átjött velem. Ezután visszaszálltam és hátról meggyőztem, hogy nem is olyan vészes a dolog. Még többször átmentünk a nedves föld felett, hogy biztos legyen a dolog, majd tovább mentünk. Persze apu jött mögöttünk kocsival.
A földünk mellett levő földesúton keresztül terveztem az erdőig elmenni (apu egyel arrébb húzódó úton ment), ami pechemre teli volt sárfoltokkal. Az út negyedénél találkoztam a volt tanárommal, aki a drónját próbálgatta. Beszélgettünk egy kicsit, majd továbbindultam az úton. Aztán Remi begőzölt, hogy nem engedem rá a fűre, a foltoktól meg pláne, úgyhogy elkezdett tombolni, én meg az egyik négylábas felugrásnál megadtam magam. Elég nagyot zökkentem. Míg én próbáltam összeszedni magam, apu elindult értem, mert látta, hogy Remi lovas nélkül rohan haza, közben a tanárúr is kérdezte (vagyis odakiabált), hogy hogy vagyok. Szerencsére nem lett semmi bajom azon kívül, hogy beszorult a levegő. Beszálltam az autóba, majd bementünk a tanyába. Remit a karámnál találtuk meg, én pedig felültem rá, már csak azért is, hogy nehogy azt higgye, hogy miután ledobta a lovast, vége van a munkának, meg hát azért is, mert ilyenkor vissza kell szállni.
Még a rozsföldön (régebben lucernás / legelő) lovagoltam Remivel, vágtánál néha bebakolt (de nem ért váratlanul). Közben apu fényképezett. Miután Remi a mély homok miatt eléggé leizzadt, leléptettem, majd lenyergeltem és beengedtem a karámba.
Ideje volt már Lady-t elvinni kozmetikus ismerősünkhöz, ugyanis már nagyon csúnyán nézett ki a bundája. Ma délelőtt el is vittük őt hozzá. Mikor délután visszamentünk érte, Lady feleakkora volt, mint kozmetikázás előtt. És így bizony meg is látszott rajta, hogy szegényke eléggé alul van táplálva. Pedig mindig előttük van az étel, minden reggel kap a két kutya. Sőt újabban inkább csak főtt ételt / maradékot kapnak, mert unják a tápot. Mondjuk ebben főként Beni lehet a ludas, ugyanis ő az alfa kettejük között és hát Ladynek sokszor már csak a kevésbé tápláló falatok maradnak. És hát ezért sovány annyira Lady.
Hogy tegyünk ellene, arra az elhatározásra jutottunk, hogy ő kap külön kutyakonzervet a kennelbe bezárva, így Beni nem tudja előle elenni.
11.18: annyira még nem látszik rajta, hogy hízna, de kitartóak vagyunk. Viszont pár napja otthagyta a konzervet, nem ette meg. Pedig sokáig (fél-háromnegyed óráig is) bent szokott lenni a kennelben. Ezért pár napig szüneteltettük a dolgot. Ma újra kapott, és meg is ette.
Megvárom míg anyu elmondja, mi kell a vacsorához. Kimegyek a kamrába / kertbe, de mivel jó időben nem mindig szoktuk becsukni az ajtót, ezért sietek, hogy lehetőleg minél kevesebb macska legyen bent, mire visszaérek. Persze a legtöbb már bent van. Lepakolom a cuccot, kihajtom a macskákat. Mivel Margit bemenekült az ágy alá, ezért keresek egy seprűt. Margit is kiszalad. Utána dobom a seprűt, majd felveszem és elteszem a helyére. Becsukom az ajtót. Valamelyik családtag bejön, az ajtó megint nyitva marad. Margit ismét bejön, de most nem törődök vele, nem kezdem el kergetni. Két kavargatás között ki kell menni tojásért / lisztért / zsemlemorzsáért / lekvárért stb. a kamrába. Az ajtóban átesek hat macskán a nyolcból. Mivel a kamrában elsőre nem találom meg a hozzávalót, ezért kicsit tovább marad nyitva a kamraajtó a szükségesnél, közben Lenke beszalad az asztal alá. Fogom a közben megtalált hozzávalót, kifelé menet előhalászom a macskát a belső sarokból, ahova elbújt. Visszafelé sikeresen elhajtom az élő ajtószigetelőket, majd gyorsan beosonok az ajtón, nehogy egy macska is utánam jöjjön. Közben Margit még mindig bent van, de most már nem kegyelmezek neki, kihajítom. Miután kezet mostam, mehet a terítés.
Már előzőleg eldöntöttük, hogy nincs szükségünk több cicára, ezért főleg a nőstények ivartalanítása volt a fontos. Miután Margit újból lefialt (a kicsik nem maradtak meg), a V. doki tanácsára vártunk két hetet, míg ő műthető állapotba került. Kedden volt a műtét a tanyán, szerencsére nem kellett őket rendelőbe vinni (bajos is lett volna). Persze nem voltam otthon (suli), így csak anyáék írtak, hogy ivartalanítva vannak a cicák. Kivéve három macsekot: KisCincit, Lucifert és Garfieldot. Az utóbbi főként azért nem volt műtve, mert szétkarmolta apu hátát, na meg el is menekült.
Nem lesz varratszedés, magától esik majd ki. Viszont szegény Mimit, eléggé megkínozta a doki (nem találta a petefészket). A többieké viszonylag „szépre” sikerült.
Ma viszont hazajöttem. Hát nem repesnek a boldogságtól, eléggé görnyednek össze – mondjuk ez érthető is.
10.10: Szépen gyógyulgatnak a lányok sebei, Lenke meg Margit varratai már leestek, Miminek is szépen gyógyul (mondjuk nála aggódtam, mert eléggé csúnyán néz ki, de hát macskából van…)
Ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy nem fogunk felvonulni. Én se. És ezzel kb. le is lőttem a poént. Történt ugyanis, hogy tavasz 
végén egy igen komoly betegség ütötte fel a fejét az országban, mégpedig a fertőző kevésvérűség (FKV). Innentől kezdve nem lehetett a vásár területére lovakat bevinni, illetve rendezvényeken, versenyeken is csak akkor lehetett részt venni, ha a papírokat hatósági állatorvos ellenőrizte. És persze akkor, ha a vérvétel eredménye negatív volt a betegségre nézve. Különben altatás, ha tényleg beteg a ló. Komoly dolog.
Ezen oknál fogva maradt el a Szent Iván esti felvonulás a lovasok számára, ugyanis nem találtak megfelelő állatorvost, aki ellenőrizni tudta volna a papírokat. Mi amúgy se tudtunk volna menni.