FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Komolyan mondom, elmacskásodtunk
2015. 08. 16. • Macskák
Olvasási idő: 2 perc

Mához pontosan egy hónapja jött hozzánk Lenke. Igen, jött. Ugyanis a fiúk hátul, a fóliánál pakolták a szalmabálákat, amikor egy kiscica odasétált hozzájuk és hangosan nyávogott. Anyuja valószínűleg a szomszéd macska lehet, de nem tudunk semmit. Elvileg egyszer később látták a fiúk a testvéreit, sőt állítólag a tanyába is bejöttek, de azon kívül sosem.

Apu már felvette, mikor én odamentem hozzájuk. Átvettem tőle és bújt, dorombolt a cic. Bevittem őt az udvarba, azzal a szándékkal, hogy megtartjuk őt is. Nem nagyon tetszett neki a többi macska jelenléte. Először is adtam neki enni (akkor még be kellett őt tenni a kemencésbe, mert nem tudott felugrani az ablakpárkányra), természetesen konzervet, nem akartam szenvedni a tejjel. Ahogy telik az idő, közben egy kicsit nagyobb lett, úgyhogy ma már megoldja a bejutást.

Az első három nap, ha nem látott egy ideig, akkor felmászott a vékony akácfára, jó párszor le kellett onnan szedni. Aztán felhagyott vele.

Mindent megeszik. Mármint a macskáknak való dolgokat, de tényleg mindent. Ez a többi cicára nem igazán igaz, ők továbbra is válogatósak. Ha meghallja a hangomat, jön… mit jön, rohan hozzám és közben persze nyávog. Mindig csak nyávog. Beszélgetünk. Amint elhallgatok, nyávog egyet.

Újabban beszokott a konyhába. Tudja, hogy honnan jönnek a finom falatok. Azt is tudja, hogy jó anyuval jóban lenni. Sokszor van láb alatt, párszor már a farka bánta, mire nyávog egy hatalmasat és sértődötten kivonul az udvarra, hogy pár perc múlva visszajöjjön követelni a kaját. Mert követel. Addig ül, nyávog és néz azokkal a nagy szemeivel, míg el nem éri a célját.

Ha felveszem, megint máshogy nyafog és van, hogy egy kis időre el is hallgat. Általában fel szokott ülni a vállamra és onnan nézelődik.

Pimasz kis jószág. Odamegy, pofozza a nagyokat, harapdálja őket. Mikor a nagyok megunják őt, lebirkózzák és odébbmennek, lefekszenek, a kicsi meg követi őket. Margit viszont nem bírja. Lenke általában a farkát szokta pofozni, aztán Margit lefújja és elmegy. Mikor meg velem játszik, akkor egy idő után harapdál (nem fáj), aztán nyalogat. Annyira aranyos ilyenkor.

És az egészben az a gyönyörű, hogy egy kiscica, aki korábban sose látott embert, odajön hozzánk, dorombol és hízeleg. Kíváncsi vagyok, hogy nagyobb korában is fog-e ennyit nyávogni.

Együtt a kecskékkel
2015. 08. 13. • FotóblogKristályRemény
Olvasási idő: < 1 perc

A mostani meleget senki sem bírja épp ésszel, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve (na, jó nem, mert végiggondoltam, hogy milyen veszéllyel jár ez) átvittem a lovakat a kecskékhez. Ugyanis a karámban nem éri őket árnyék, ami ráadásul homokos is, szóval eléggé megvolt indokolva a helyváltoztatás. A beállóban pedig szintén elég magasra kúszott volna az a bizonyos hőmérő.

A kecskéknek két területük van, egy „kinti” és egy „benti”, és egy kapun lehet területet váltani. Az első pár napra csak a bentibe gondoltam őket engedni, had szokják meg először azt. Elsőként körbenéztem, hogy van-e olyan növény, ami mérgező a lovak számára és miután konstatáltam, hogy semmi sem akadályozza azt, hogy új helyükre költözzenek, már cselekedtem is.

A kecskék bemenekültek, Remi pedig kiélvezte a nagy helyet: fel-alá rohangált, bakolt. Nem szívesen lettem volna a hátán. Aztán óránként, kétóránként kinéztem rájuk, egyik ilyen látogatáskor megmutattam nekik a nagy kád vizet. Aminek örültek is, ugyanis nem ittak, hanem magukra fröcskölték.

Etetésre visszavittem őket a helyükre, de előtte még tartottam Reminek egy szabadugrásos edzést. Amit ügyesen végigcsinált.

08.15: Olyannyira megszokták már egymás társaságát a kecskékkel, hogy együtt szénáznak. A „kinti” terület is megnyílt a lovak számára.

Csurom vizesen gyönyörű panoráma
2015. 08. 05. • FotóblogKristályRemény
Olvasási idő: 4 perc

Tegnap megbeszéltük Zsófival, hogy ma tartunk egy lovas napot. És hogy ő a Kristályra fog felülni. Aztán addig variáltam magamban, hogy úgy döntöttem, rábeszélem a Remire. Hatra beszéltük, hogy jön. Ma négykor rákezdett az eső, úgyhogy azon izgultam, hogy eláll-e, meg felszárad-e valamennyire hatig, mert mint már ismert, Remi eléggé pocsolyafóbiás. Szerencsére így történt, de azért Zsófi rákérdezett, hogy tuti jöjjön-e. Mondtam, hogy persze. Be is futott, én pedig vázoltam a tervet: ő megy Remivel. Először húzta a száját, de végül beleegyezett. Gyorsan kipakoltuk a cuccost, majd apu segítségével (Zsófi részéről) felnyergeltünk. Beszélgettünk, léptünk, ügettünk, ők vágtáztak, csináltunk jó pár képet. Tetszett Zsófinak Remi mozgása, azt mondta, érezni rajta az ügető beütést.

Olvass tovább!

Életveszélyes
2015. 07. 15. • FotóblogRemény
Olvasási idő: 3 perc

Mondta anyu, miután végignézte, hogy szerencsétlenkedik Remi a vasút előtt. Kezdődött mindez úgy, hogy apu mondta, hogy kimegy a földre traktorral, mert jön Vili bácsi, vinni a szénát. Én meg mondom, megmutatom neki a Remit (milyen hülye). Fel is nyergeltem őt angolba, majd el is indultunk. Gondoltam, hogy nem megyek a lucernán, mert elkezd vágtázni, aztán elkezd rodeózni, nekem meg ahhoz nem volt túl sok kedvem. Szépen mentünk lépésben, ügetni is próbáltam, de nem nagyon akart, úgyhogy lépés tovább. Aztán L. bácsinál a fiúk épp a Simsont túráztatták, amit Remi nem tudott mire vélni, úgyhogy leugrott a lucernaföldre. Próbáltam visszairányítani a betonra, de mielőtt rálépett volna, folyton egy ugrás kíséretében csinált egy hátraarcot. És nem egyszer próbálkoztam vele.

Olvass tovább!

Lovat cseréltünk
2015. 07. 12. • KristályRemény
Olvasási idő: 3 perc

Mivel tegnap nem csinált semmit Remi, ezért felajánlottam Zsófinak, mi lenne, ha ma kipróbálná Remit, én meg megyek Kristályon. Ebben közrejátszott az is, hogy mivel régen lovagoltam western nyeregben, ezért kegyetlen izomlázas volt a belső combom és a hátam, ami miatt egy kis megnyugvást kerestem Kristen. Egyébként Zsófi örömmel egyezett bele, hogy Remire üljön.

Apu segítségével felnyergeltük a lovakat, majd elindultunk. Zsófi az elején túl gyorsnak tartotta Remi lépését, én meg rávilágítottam, hogy hát ezért szoktunk mi mindig annyira elől lenni. Elindultunk a lucernáson. Zsófi beleegyezésével kezdtünk el ügetni / vágtázni. Remi elvitte vágtában balra, én meg korrigáltam, hogy rövidebb szárat vegyen fel, mert bár western felszerelést használnak, attól még angol szárkezeléssel kell irányítani a lovat.

Olvass tovább!

Vízbe csábítós terep
2015. 07. 11. • FotóblogKristályRemény
Olvasási idő: 2 perc

Ma rögtön lovas verseny és mozi után öltöztünk, nyergeltünk és ültünk lóra. Mára Sóstót és környékét terveztük. Odafelé a lucernáson szép nyugisan vágtázgattunk (tényleg rájött a lassú vágta lényegére), aztán a betonon léptünk. A vasútnál Remi kicsit ráparázott a sínekre, de Krist után átsétált rajtuk. A vasút után rögtön lekanyarodtunk balra és a göröngyös talajon léptünk tovább. Én Zsófinak mutogattam, hogy na, ebbe fog Krist felbotlani és a legtöbb be is igazolódott. Miután a szembe jövő néni összeszedte a kutyáját és elhagytuk őket, elindultunk ügetésben / vágtában, de Remi mindig valamiért bestoppolt és Krist is szórakozott Zsófival, így maradtunk a lassabb ügetésnél, majd később a szűkebb résznél visszaváltottunk lépésre. A főútnál kérdeztem Zsófit, hogy elinduljunk hazafelé, vagy menjünk át az úton a város felé. Neki mindegy volt, úgyhogy természetesen tovább mentünk. Itt már óvatosan mertünk ügetni / vágtázni, de azért figyeltem Remi jelzéseit, mikor akad ki a kerítésen belüli kutyák ugatásától, de nem történt semmi baj.

Hazafelé bementünk a Sóstóra, én már a kapunál leszálltam, mert nem volt teljesen kinyitva a két szárny és nem hittem, hogy koccanás nélkül átérünk rajta. Bent a parton próbáltam Remit becsábítani a vízbe, de nem sikerült, pedig egészen a széléig odamerészkedett nagy unszolásomra. Fröcsköltem rá a vizet, ő meg az orrával hangosan fújtatott, de nem sikerült meggyőzni. Na majd máskor, máshol (mert a Sóstóban nem lehet állatot úsztatni). Közben persze Zsófi Kristet nyüstölte, de ő is ellenkezett. Mint mindig. Aztán fényképeztünk, vagyis Zsófit fényképeztem. Majd elindultunk hazafelé. Én továbbra is vezettem Remit a hátsó kijáratig, csak utána ültem fel rá. A vasúttól már ugyanaz volt, mint az elején: betonon lépés, lucernán vágta, de ezentúl gyorsabban mentünk.

Most kevesebbet, 8 km-t tettünk meg kicsivel több, mint egy óra alatt. A lovak se izzadtak le annyira, én viszont eléggé izomlázas voltam, már lovaglás előtt is, utána meg pláne.

A kép Zsófi Instagramjáról való.