Olyan jó érzés, ahogy vágta (ügetés) közben hajadba kap a szél, ahogy nagy iramban is teljesen megbízol a lovadban. Az, hogy alig várod, hogy újra a hátán legyél. Amikor csak őt érzed, és csak vele lennél.
Eddig csak három lovon éreztem azt, hogy rajta biztonságban lehetek, és akár még a végtelenségig is elvágtáznék rajta. Ők pedig Karib, Dzseni és Gazsi. Karibon először a fedelesben találkoztam, majd később Robinál lovagoltam rajta, végül eladták egy kislánynak. Karibbal lettem hatodikként a lovarda legjobbja az ügyességi versenyen, és vele lettem második, ezzel a város legjobb csapata két másik társammal ugyanezen a versenyen.
Dzsenin csak kétszer (vagy háromszor) ültem, mert elvitték, de Szilvi azt mondta, majd visszahozzák. Gazsin pedig kétszer ültem, és ahhoz képest, hogy csődör, igen úrifiúként viselkedik: nincs vele semmi baj.
Tegnap pedig Kristállyal még szorosabb lett a kapcsolatom. Négy év után végre igazán meg tudok benne bízni. Bár miért nem tettem eddig? Mert még nem voltam rá elég "nagy". Nem nőttem még fel eléggé.
És bár nem rég azon gondolkoztam, hogy eladom, mert nem tud ugrani és mert néha bukdácsol. De nincs szivem hozzá. A szüleimnek azt vetettem fel, hogy a "nagy" lovasok mindig váltogatják a lovukat jobbra és jobbra. Erre azt válaszolták, hogy én az érzelmek miatt vagyok "nagy" lovas. És azt hiszem ezt most értettem meg.
Így végleg eldöntöttem, hogy Remin fogok itthon ugratni. Az ősszel, miután remélhetőleg leteszem a nyelvvizsgát (mivel ez a feltétele), megcsináljuk a körkarámot, és elkezdem a belovaglást. De csak az első felülésig és a vezetésig. Aztán télre elfelejtünk mindent, pihi lesz és majd tavasszal egy hónap alatt átismételem vele az egészet és jövő nyáron elindul a tanítás.
Még a nyáron szeretnék részt venni egy western táboron (ami meg is valósul, ha lesz hely), és el szeretnék menni egy természetes lókiképzéses alapkurzusra (eddig azért nem tettem, mert nem tudtam dönteni, hogy hova, melyikre), és így szeretnék, egy kicsit több tapasztalattal belevetni magam a dologba. Addig pedig szorgalmasan járok lovardába, hogy gyakoroljam a helyes lovaglást és az ugratást.

Tegnap is meg ma is lovagoltam Kristályon. Tegnap arra mentem, amerre szombatra terveztem, egy buliba menni, csak a meleg miatt lemondtam róla. Így hát tegnap hat körül lóra pattantam és elindultam. Fél óra alatt értem el a kijelölt célhoz, bár lehettem volna gyorsabb is. Ja, igen. Visszafelé elkezdtem ügetni és egyszer csak kutyaugatást hallottam, Kristet visszavettem lépésre, majd hátranéztem: egy puli jött utánunk, de szerencsére megállt.
Ma pedig egy másik ismerősömhöz akartam menni. Befordultam az oda vezető úthoz. Hát nem rám támad a sarkon levő házban élő kutya. Ó, hogy a …. El is ordítottam magam, hogy miért nem tudja a *** kutyáját becsukni. Remélem meghallotta. A kutya eléggé mérgesen ugatott. Szerintem boxerféle volt, de azt biztos láttam, hogy csonkoltfarkú az eb. Hát visszafordultam és teljesen másfelé mentem: elmentem a lőtérre, és a Sóstó mellett is botorkáltam egy kicsit. Végül egy és háromnegyed óra múlva hazaértem.

Most mindkét pacit futószárazom. Már amikor nem lovagolok Kristen. De Remit mindenképp megfuttatom minden másnap. Elsőnek még nem akart vágtázni, meg húzott, második alkalommal viszont szépen ment ügetésben és sikerült vágtáznia. Hangra nagyon szépen megy már mindkettő. Bár néha rá kell segíteni az ostorral, de ez belefér. 

  Mint tegnap írtam, elkészítettük a karámot, amit ma el is foglaltak. Én vezettem Kristet, apu meg Remit, mert úgy gondolom, engem elvitt volna, mint a huzat. A két karám között ugyanis nem kicsi a távolság. Miután átvezettük és elengedtük őket, Remi a kapuban nekilódult és a túloldalon úgy ment át a pásztor alatt, mint a pinty. Kint pedig fel alá parádézott, száguldott, bakolt. Élvezte, hogy szabad. Miután némileg kifáradt és sikerült megfognom és bevezetnem, gyorsan húztunk egy-egy sort a föld fölé és a két sor közé, hogy azért így se menjen. Néha még mindig próbálkozik, hogy ki lehet-e menni, de úgy gondolom, már megszokták a határokat. És igazából nincs szívem visszavinni őket a karámba.

A lovaknak ma csináltunk egy másik karámot villanypásztorból, amit majd holnap el is fognak foglalni. Ugyanis a rendes karámjukban egy csepp árnyék sincs, csupán a bokszban, ami dögmeleg. Szegények egész nap kint állnak, vagy bent a boxban szaunáznak. Már régóta keresem a helyet nekik, az udvarba nem tehetem, mert kimennek a lucernára, a kecskékhez nem tehetem be őket, mert ott van számukra mérgező növény is. Így végül a bejárati út melletti fák körbekerítésével kialakítottunk egy kisebb karámot, ami bár nem legelő, de a célnak megfelel: árnyékban vannak. Remélem majd jól érzik magukat.