EquestrianBlog
Szánjöring
2012. február 5., vasárnap
Olvasási idő: 1 perc

Olyan mint a Síjöring, csak szánkóval. Na meg nem ült senki a nyeregben.
Úgy kezdődött, hogy mivel esett egy csomó hó (ahogy mindenhol), így a síjöring alapján felnyergeltem Kristályt, majd a hevederhez hozzákötöttem a szánkót, a zablához pedig a futószárat. Tegnap pedig hátulról írányítottam sétálva, hogy mit csinál. Egy órát így szánkóztam, páran meg is néztek. Hát nem mindig (vagy soha) lát ilyet az ember.

És velünk mi van?
2012. február 3., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Régen írtam blogot, az tény, de hogy a kutyákról még régebben, az már baj. Ezért szeretném most megírni ezt az összefoglalót róluk. 

Tudom, hogy mindig azt mondom/írom, hogy a kutyák jól vannak, köszönik szépen, de ha belemegyünk a részletekbe, van pár apróság jó és rossz értelemben is.
Beni sántít. Úgy két hete felkarcolta jó mélyen a hátsó lábát, egy ideig nem is állt rá, és most, ha eszébe jut, még mindig sántít, holott a seb már rég begyógyult. És az, hogy nem állt rá egy ideig, eléggé legyöngítette a lábát, és amikor ráállt a fájós lábára, a csánkja a földet verte szó szerint. Ma már nagyjából rendesen áll a lábán, bár néha kicsit lejjebb van a csánkja a normálisnál.
Panka megellett a hétvégén. Hát igen, megint átjött a drága szomszéd, vagy akár nevezhetjük a postásnak is. Viccet félretéve, tegnap egész katasztrófásan nézett ki, mikor előjött, ma már egész jól néz ki. A kicsik már nem élnek. Jó lenne ivartalanítani.
Lady pedig vedlik. Ő róla most csak ennyit tudok írni, na meg azt, hogy a sok és vastag szőrének köszönhetően eléggé jól bírja a telet. 
Most, hogy eléggé mínuszok vannak, egyik kutya sincs becsukva éjszakánként, csupán nappal, ha elmegyünk itthonról.
Kristály az utóbbi hétvégéken mindig foglalkoztatva van, ugyanis míg jó idő volt (meg rossz) mindig futószáraztattam. Most azt gyakoroljuk, hogy parancsszóra lépjen meg ügessen. A dolog alakulóban van, szerintem még pár hétvége és – az egyre hosszabodó napoknak köszönhetően – hétköznap, tavaszra elfogadhatóan tudni fogja. Vagyis ezen vagyok. Valamelyik hétvégén lovaglás helyett futószáron ugrattattam Kristályt. Először letettem a rudat, majd a sárga vödörre rátettem két rudat, hogy x legyen belőle és ügetésből azt ogrotta a drága. Ügyes volt, néha küzdöttem vele egy kicsit, mert ki akarta kerülni, de a végére egészen belejött. Legközelebb magasabbat is egy 10 cm-el. És hogy miért csinálom? Mert elhatároztam, hogy tavasszal szeretnék vele ugratni x-eket, és bár nem a legmagasabb akadály, de legalább az ülést gyakorlom. Majd Remivel, ha eljön az ideje és én is alkalmas leszek rá.
Remi olyan, mint egy kis bohóc. Hol szeretni való plüssike, hol meg vadul játszani akaró LÓ. Az utóbbi szerencsére nem velem, hanem az anyjával, amikor kiengedem őket a legelőre. Múlt hétvégén leápoltam: megint el kell kezdeni vele a foglalkozást, komolyabban mint tavaly. Fel kell készíteni az egész futószáras-belovaglásos hercehurcára, ami, igaz majd nyáron jön el, de nem árt minél hamarabb elkezdeni.

 

És ami a legnagyobb és legjobb hír: a múlt héten végre meglett a kocsi. Igaz kölcsönbe kaptuk, és addig marad, míg ki nem növöm. Előzőleg haflingiak húzták, szóval könnyű a járgány, viszont hátul "csupán" platós, nincs rajta pad. Végül is az utóbbi nem számít, a lényeg az, hogy megvan a kocsi. Már csak hám kellene…

Külön, de mégis együtt
2012. január 15., vasárnap
Olvasási idő: 1 perc

Tavaly ilyenkor már rég kint legeltek a lucernáson. Most azonban féltem őket együtt kiengedni, külön meg pláne. Miért? Kristály oké egyedül, de Remit megfogni nehéz lenne. Az együttlevéstől meg totál alaptalanul féltem.
Ma viszont megtört a jég és fél órára kiengedtem őket a legelőre (=lucernás). Először kiengedtem a Kristet, futott egy picit (közben Remi megőrült a karámban), majd a Remit is, ő pedig rakétaként lódult kifelé. Ott hagytam őket.
10 perce, etetéskor behívtam őket, mivel Krist a legelő egyik, Remi meg a másik oldalán legelt, így Remi odafutott az anyjához, majd együtt elindultak befelé. De nem ám a karámba, hanem be az udvarba. Onnan Krist karámjába. Miután Remi mindent végigszaglászott, kiment én pedig gyorsan le tudtam zárni a karámot. Mivel a sajátjába nem akart bemenni (és a kötőfék sem volt rajta), így a hasánál fogva jött be velem, vagyis tartottam a kancsóba a zabot, ő pedig követte.
Remélem nem lesz rutin ebből a "nemakarokbemenni, hátgyerünkbeazudvarba" dologból, mert nem nagyon szeretem. Mellesleg ilyenkor be kell csukni a kutyákat, mint ahogy erre rájöttem.

Boldog Új Évet!
2011. december 31., szombat
Olvasási idő: 1 perc

Boldog új évet!

Rájöttem, Remi nem szereti a póni sütit: kiköpi a drága. Mindegy, holnap adok még neki és majd meglátjuk, hogy még mindig nem tetszik-e neki. Kristály az eszi. Amúgy ma lefutóztam az "öreget". 🙂

Póni süti
2011. december 24., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Mivel a lovaknak nincs szükségük semmire, így azt találtam ki – hogyha már benne vagyok a sütésben -, hát sütök nekik is. A PonyClubos alkotókönyvet követtem, bár annak a leírása kicsit aránytalan. Leírom, én mit csináltam.
Hozzávalók:
– 2 csésze víz
– 2 répa
– 5 csésze fehér liszt
– 2 cs. vaníliás cukor
– 3 csésze zab(pehely)liszt
Elkészítés:
A répát lereszeltem, hozzáöntöttem a vizet, majd a lisztet, a cukrot elkezdtem kanállal keverni. Majd miután meglett a ragacsos massza, hozzáöntöttem a zablisztet és összegyúrtam. Ezután kinyújtottam 1 ujjnyi vastagra. Én előkerestem a legkisebb pogácsaszaggatót és azzal szagattam ki, de persze bármilyennel lehet. Vajjal kikent tepsibe beletettem a a formákat, majdnem egymás mellé, mert nem dagad (így elég sűrűre lehet tenni). 20-25 percig sütöttem takarék fokozaton (nekünk gázsütőnk van), de addig ajánlatos sütni, míg az alja egy kicsit meg nem barnul. Nekem ezzel a mennyiséggel két és fél (a képen látható) tepsi mennyiségű jött ki.

Képekben:

A tésztaSzaggatásFormák a tepsibe kerülnekSütés előtt.KisütveTálkában