FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Kettesben
2012. 07. 28. • Kristály
Olvasási idő: 2 perc

Nos, megjöttem a westerntáborból, de az élménybeszámoló előtt a tábor előtti lovaglásokról szeretnék írni. Múlthét csütörtökön, miután voltam Szilvinél, délután elmentünk az unokatesómért, Zsófiért (tavaly már írtam róla). Egészen vasárnapig, a táborban való megérkezésemig nálunk volt, ugyanis Solt nem messze van Soltszentimrétől, és egyszerre mentünk – én táborba, ő haza. De ne siessünk ennyire előre.
Csütörtökön éppen kezdett sötétedni, amikor hazaértünk, így csak simán szőrén felült egy kis futószárazásra. Pénteken futószárazás volt, mindenféle gyakorlattal, majd a végén ellovagolt egyedül a szomszédban levő sertéstelep bejáratáig és vissza. Szombaton is futószárazás volt, ment egyedül is körön, majd a végén megtette az alap utat (körtésnél jobbra, és a következő kanyarnál is, és jött haza). Később kivittük futószárazni Kristet, Zsófi is futtatta. Letettünk három rudat, járóiskola céljából. Olyan szépen ment felette a ló. Vasárnap reggel jöttek ismerőseink, két lóval az előre megbeszéltek szerint. Tibi leült anyuval beszélgetni, én pedig felültem a lovára, Matyira. Zsófi pedig Kristályon volt. Timi volt a vezetőnk, lovával Tündével. Jó hosszú túra volt, vágtáztam párat, majd először átmentem lovagolva a főúton. Később, kb. a félúton cseréltünk Zsófival: ő ült Matyira, én pedig Kristre. Az ő tanyájukhoz mentünk, majd fordultunk vissza, hazafelé pedig más úton mentünk. Összesen 10,3 km volt a megtett táv. Végül gyorsan lenyergeltünk, Timiék elmentek haza, mi még gyorsan összepakoltuk a maradék holminkat és indultunk a magunk helyére.

A "kis" színésznőm
2012. 07. 19. • B. Sz.
Olvasási idő: < 1 perc

Ma Dzsenire ültem fel. Vééégre. Úgy hiányzott a drága. Eddig fájt neki a hátsó lába. Először futón ment, mert nem nagyon ment volna, aztán kimentünk nagykörre, végül féllovardába. Közben szerelték a kerítést, mert az már esik szét, így ment a fúró, kalapács meg miegymás. Dzseni pedig megijedt, megugrott, bakolt (ha jól éreztem). Én pedig az első pillanatban megijedtem, de rögtön utána eszembe jutott, hogy dőljek hátra és fogjam kis körre. Én próbálkoztam, végül fennmaradtam, csak az egyik kengyelemet veszítettem el. Szilvi rögtön odajött és megdícsért, ahogy kihúztam magam. A bakolás közben pedig meghúzódott Dzseni bal első lapockájára, szóval eléggé sántított. Most már két lábra. Még simán lépésre felült rá Adri, és mentünk be.
Amúgy érdekes, hogy karámban, meg ijedéskor nincs semmi baja és elvisz a fenébe, de amikor rajta ülsz és lovagolni kell, akkor meg olyan lusta, de egyben olyan édes, hogy meg lehet enni. Szóval, szívesen elküldeném a színészek közé.

Egész jó volt
2012. 07. 18. • B. Sz.Kristály
Olvasási idő: < 1 perc

Ma háromra mentem Szilvihez, ott volt a Fanni is.
Na igen, kivittük a Gazsit, lefutószáraztam, majd futószárral rákerültem, Szilvi sokat dícsért, mert amikor a svájci kislánnyal voltam, elég pocsékul lovagoltam. Végén kimentem nagykörön, de jöttek Szilvihez, nem nagyon figyelt rám, így szinte azt csináltam, amit akartam.
Megnéztem még Brigi lovaglását (szintén Gazsin), majd Fanniét is Vandán. Ők ugrottak. Mert Vanda az egyetlen ugróló a lovardában, nekem meg nincs ínyem rá felülni, de holnap lehet, hogy felülünk.
Lovarda után mentem haza, fél óra pihi, majd Kristályt is felnyergeltem. Elindultam F.P-hez, majd onnan tovább egy félig kijárt úton kitévedtem az Y-n túlra, a kövesútra. No, onnan jöttem végig haza a kövesút mentén. Jó volt. Közben találkoztam két juhásszal is, egy csomó biciklistával. Meg megnéztem a Robiék régi helyét. Hát a karámot tisztára benőtte a zöld, a pálya pedig be lett vetve tritikáléval (nem tudom, hogy kell írni). Ez volt összesen két óra, én pedig csak egynek éreztem.

4 órás lovaglás
2012. 07. 16. • Kristály
Olvasási idő: < 1 perc

Szombaton a Sóstón volt a vadászoknak amolyan összejövetele, nem kevés sörrel, egy kis sütögetéssel. Amolyan kerti parti csak nem otthon. Anyuék hamarabb kimentek, és kicsit szétkürtölték, hogy én lóval fogok menni. Hát kösz. Végül kettőkor elindultam, kiértem, páran felültek rá, majd lenyergeltem kicsit legelt, közben a kereszttesómmal elszórakoztunk vele. Kb. fél ötkor felnyergeltem, meglovagoltattam egy csomó kisgyereket, meg még nagyok is felültek rá, aztán elindultam haza. Hatra itthon voltam. Lenyergeltem, lemostam, mert megérdemelte és bevittem a karámjába. Rögtön hempergett egyet.

Jövőhéten western
2012. 07. 14. • Más
Olvasási idő: < 1 perc

Ezt nem lehet kibírni mosolygás nélkül. Ugyanis jövőhét vasárnap megyek westerntáborba. Tegnap visszahívtak a szervezők, hogy van hely, már csak utalni kell az összeg első felét és onnantól már semmi sem állíthat meg. Huu, mióta akarok már western stílusban lovagolni. Kiváncsi vagyok, mi lesz majd a véleményem erről az ágról. Izgulok.

Pankás túra
2012. 07. 14. • KristályPanka
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap is voltam Kristállyal lovagolni, de ezúttal Pankuszt is magammal vittem. A másik két kutyát még nem merem, Pankában már megbízok, hogy nem csinál marhaságokat.
Egy kicsit késve, hat helyett hétkor kezdtem el nyergelni, és 20:20-ra már itthon is voltam. Egyszer már mentem arra, amerre most, eléggé el lett hanyagolva az út, látszik, hogy csak az erdő irtás és vetés miatt lett kijárva. Ugyanis egy rész erdő ki van szántva, de már látszódnak a kisfenyők.
Sokat ügettem, Pank alig bírt minket követni, sőt néha ügetés közben előttünk volt (pedig rászóltam, hogy vigyázzon) és külső szemmel úgy nézett ki, mintha kergetném. Máskor is megyünk hármasban.