A lovasok számára nem…
Írta: dorka Mikor? 06.27. Kategória? Beni, Esemény, Kristály, Remény

Amióta kitették, hogy június 27-re teszik a Szent Iván éji felvonulás napját, azon izgultam, hogy a rá következő héten ne legyen vizsgám. Bár szerintem nem számított volna semmit. Aztán ahogy egyre teltek a hetek, lassan kitaláltam, hogy egyedül fogok Remivel felvonulni (vagyis nem kísér minket Krist). Ezért két tanulás között igyekeztem egy-egy órát szakítani (több-kevesebb sikerrel), hogy újra felrázzam Remit (bár nem nagyon kellett nyaggatni).

Ám tegnap előtt kiadtak egy közleményt, hogy a FKV miatt a lovasok nem vonulhatnak fel, ugyanis nincs hatósági állatorvos, aki ellenőrizné a lovak papírjait. Mérges voltam és borzasztóan sajnáltam, hogy kimaradunk, és ha lett volna is doki, akkor se mehettünk volna. Végül is jobb félni, mint megijedni.

Persze a tegnapi és a mai nap se telt el lovazás nélkül. Tegnap Kristállyal voltam és Benivel, ma pedig Remivel. Kristálynál igazából különösebb „gond” nem is volt. Mentünk szépen. Végül is Remivel sem volt bajom, de most újabb trükköt mutatott be nekem: a hátrálást. Én meg engedem, hogy had menjen, amíg meg nem unja, aztán egy kis csizma segítséggel előre ösztökélem. Más nem volt, vágtánál szárat adtam, különösen nem parádézott. 

Minden oké, de…
Írta: dorka Mikor? 05.15. Kategória? Kovács, Kristály, Remény

Volt nálunk hétfőn a kovács. Már nagyon ideje volt. Mindkét ló lábát rendbe tette, most nem észlelt Kristálynál nyírrothadást. Szerencsére. Viszont megjegyezte, hogy meg kellene nézetni a fogait, mert mintha nehezen rágná a szénát. Ajánlott egy orvost a szomszéd faluból, amint lehet, intézkedünk.

Országos Díjugrató Minősítő és Grand Prix – 2015
Írta: dorka Mikor? 05.09. Kategória? Esemény, Fotóblog

Én így láttam a múlt pénteki versenyt.

Fussunk lóval?
Írta: dorka Mikor? 05.08. Kategória? Fotóblog, Kristály

Nem volt kedvem felnyergelni, meg átöltözni lovas cuccba, ezért csak egy kantárt raktam Kristályra és megkértem aput, hogy úgy, ahogy voltam (melegítő nadrág, sport cipő), dobjon fel a lóra. Kifelé menet viszont előre bezártam a kutyákat, ugyanis most nem szerettem volna, hogy velem jöjjenek. Mostanában Krist hál Istennek jól van, vagyis nem csontika (tél végén valamiért lefogyott, holott Remi nem változott semmit), így a szőrén ülés is kényelmes volt, már ha egy magas marú lónál kényelmes lehet. Vissza a lovagláshoz: elindultam vele a kövesútra, aztán ott kicsit nézelődtünk, majd tovább indultunk a hátsó kaszáló melletti úton.

 Igazándiból én nem nagyon szeretek szőrén lovagolni. Kicsit nagyon instabilnak érzem. Így hát leszálltam Kristályról, de mivel nem akartam visszafordulni, ezért tovább vezettem az úton. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem futni, de Krist csak húzatta magát, nem indult el ügetésben. Fogtam egy ágacskát és elkezdtem felé legyezgetni vele, hogy elinduljon. Aztán kisebb nagyobb szakaszokon futottunk. Sokszor vissza kellett húzni, de végül az én tempómat is megszokta és az ágat se kellett használnom, mert amint elkezdtem topogni, ő elkezdett ügetni. A s.telepnél tartottunk egy kisebb pihenőt, a nyakába akasztottam a kantárt szárát, gondolván úgyse megy el. Amíg léptem, nem is ment, követett, mint mindig.

Aztán elkezdtem futni, ő meg lehagyott, mivel már nem tudtam semmivel sem visszahúzni. Hiába szóltam utána, ő meg se állt a karámig. Még gyorsan felhívtam anyut, hogy ne ijedjenek meg, hogy nélkülem látják a lovat, aztán kényelmesen bekocogtam. Azért a végére rendesen elfáradtam.

Plüsscicák
Írta: dorka Mikor? 05.07. Kategória? Fotóblog, Margit

Március 29-én nem jött elő a macska. Apu mondta, hogy hajnalban, mikor kiment az udvarra, úgy nyávogott, mint eddig soha, ugyanis ő nem az a nyávogós típus. Hát akkor biztos megellett. És így is volt. Egész nap nem láttuk, de nem is kerestük nagyon. De másnap már előjött. Csapzottan, szigetelő szőnyeg darabkákkal a bundájában, így tudtunk következtetni, hogy a padláson ellett meg. Az idők során a kicsik hangját is hallottuk, amennyiben Margit nem etette meg őket időben. De még így is, csak tippelni tudtunk, hogy hányan vannak, mégpedig abból, hogy hány emlője van kiszívva. Innen gondoltuk, hogy valószínűleg öten vannak.
Most már öt hetesek, két hete jelentek meg a padlásos "lelátón". Z. látta csak őket. Egy feketét és egy szürkét. Aztán múlt hét vasárnap már hárman jelentek meg a hátsó WC-nél, a lyuknál. Két szürke és egy fekete. Fogtam a létrát, és felmásztam a WC tetejére. Persze mire felbontottam a tetőt, addigra mind a három cica vissza bújt a lyukba, így nem tudtam hozzájuk férni. Mondtam barátnőmnek, aki épp nálunk volt, hogy keresse elő a Margitot (aki egyébként bent evett), és adja fel a macskát, hogy csalinak használjam, hogy elő tudjam szedni a kicsiket. Vivi gyorsan meg is találta a macskát, feladta nekem, én meg oda tartottam a lyukhoz. Rögtön jött is az egyik szürke, én meg gyorsan kikaptam, mielőtt még vissza tudott volna menni. Aztán jött a másik szürke is. Aztán egy fekete. Már három cicu ficánkolt, nyávogott és karmolt az ölemben, és láttam még egy feketét a lyukban, de őt már nem tudtam kiszedni. Óvatosan lemásztam a három kiscicával a tetőről, majd bementem a konyhába és bemutattam őket anyunak. Kerestünk Vivivel egy dobozt nekik, és miután találtunk egyet, betettük őket, majd melléjük raktam Margitot is, de ő gyorsan kiugrott onnan. Maceráltuk még őket: kiraktuk őket a fűre, bemutattuk nekik a kutyákat. Aztan megpróbáltam mégegyszer megtalálni a másik feketét, de kudarcot vallottam, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatesszük a kicsiket a helyükre. Visszamásztam velük a WC tetejére, vissza raktam őket, de a két szürke mindig vissza akart mászni hozzám. Óvatosan visszacsúsztattam a cserepeket a helyére, majd lemásztam és a helyére raktam a létrát.
Később az egyik kicsi, mégpedig a szürke, valahogy lejött a "lelátóról", valószínűleg leesett onnan. Aput követte az udvaron át. Nagyon édes volt. Persze visszatettük őt is a többihez.

Nagyobbak, mint Margit volt, mikor megtaláltuk. A két szürkét úgy lehet megkülönböztetni egymástól, hogy az egyiken van egy jegy a fején, amitől úgy néz ki a pofija, mint ha egy függőleges vonal mentén két színű volna. Ő a legvagányabb. Mikor meglátta Lady-t, úgy lefújta, hogy szegény kutya (meg mi is) eléggé meglepődött. Aztán van egy másik, sima szürke, ő annyira nem vagány, de ő is hamar felfedezte a konyhát. A kis fekete pedig nagyon félénk. A dobozban a sarokban volt, ha kiraktuk onnan, akkor pedig az anyja körül lézengett, amikor pedig felvettem, folyton a nyakamhoz bújt.

Összegezve eddig négy kiscicáról tudunk, remélem a hétvégén az összeset le tudom hozni a padlásról, ugyanis szeretném, ha nem vadulnának el, hanem emberi kézhez szoknak.

Még annyi, lábjegyzetként, hogy amióta Margit megellett, azóta sokkal, de sokkal nyugodtabb. Egyszerűen nem lehet kihozni a sodrából. Ennek örülök is, meg nem is, mert bár jóval kevesebb karmolás van a kezemen (egy se, de majd a kicsik bepótolják), ez a jó, viszont nagyon hiányzik az a Margit, amiért elneveztük Margitnak.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés