EquestrianBlog
Plüsscicák
2015. május 7., csütörtök
Olvasási idő: 4 perc

Március 29-én nem jött elő a macska. Apu mondta, hogy hajnalban, mikor kiment az udvarra, úgy nyávogott, mint eddig soha, ugyanis ő nem az a nyávogós típus. Hát akkor biztos megellett. És így is volt. Egész nap nem láttuk, de nem is kerestük nagyon. De másnap már előjött. Csapzottan, szigetelő szőnyeg darabkákkal a bundájában, így tudtunk következtetni, hogy a padláson ellett meg. Az idők során a kicsik hangját is hallottuk, amennyiben Margit nem etette meg őket időben. De még így is, csak tippelni tudtunk, hogy hányan vannak, mégpedig abból, hogy hány emlője van kiszívva. Innen gondoltuk, hogy valószínűleg öten vannak.

Most már öt hetesek, két hete jelentek meg a padlásos "lelátón". Z. látta csak őket. Egy feketét és egy szürkét. Aztán múlt hét vasárnap már hárman jelentek meg a hátsó WC-nél, a lyuknál. Két szürke és egy fekete. Fogtam a létrát, és felmásztam a WC tetejére. Persze mire felbontottam a tetőt, addigra mind a három cica vissza bújt a lyukba, így nem tudtam hozzájuk férni. Mondtam barátnőmnek, aki épp nálunk volt, hogy keresse elő a Margitot (aki egyébként bent evett), és adja fel a macskát, hogy csalinak használjam, hogy elő tudjam szedni a kicsiket. Vivi gyorsan meg is találta a macskát, feladta nekem, én meg oda tartottam a lyukhoz. Rögtön jött is az egyik szürke, én meg gyorsan kikaptam, mielőtt még vissza tudott volna menni. Aztán jött a másik szürke is. Aztán egy fekete. Már három cicu ficánkolt, nyávogott és karmolt az ölemben, és láttam még egy feketét a lyukban, de őt már nem tudtam kiszedni. Óvatosan lemásztam a három kiscicával a tetőről, majd bementem a konyhába és bemutattam őket anyunak. Kerestünk Vivivel egy dobozt nekik, és miután találtunk egyet, betettük őket, majd melléjük raktam Margitot is, de ő gyorsan kiugrott onnan. Maceráltuk még őket: kiraktuk őket a fűre, bemutattuk nekik a kutyákat. Aztan megpróbáltam mégegyszer megtalálni a másik feketét, de kudarcot vallottam, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatesszük a kicsiket a helyükre. Visszamásztam velük a WC tetejére, vissza raktam őket, de a két szürke mindig vissza akart mászni hozzám. Óvatosan visszacsúsztattam a cserepeket a helyére, majd lemásztam és a helyére raktam a létrát.
Később az egyik kicsi, mégpedig a szürke, valahogy lejött a "lelátóról", valószínűleg leesett onnan. Aput követte az udvaron át. Nagyon édes volt. Persze visszatettük őt is a többihez.

Nagyobbak, mint Margit volt, mikor megtaláltuk. A két szürkét úgy lehet megkülönböztetni egymástól, hogy az egyiken van egy jegy a fején, amitől úgy néz ki a pofija, mint ha egy függőleges vonal mentén két színű volna. Ő a legvagányabb. Mikor meglátta Lady-t, úgy lefújta, hogy szegény kutya (meg mi is) eléggé meglepődött. Aztán van egy másik, sima szürke, ő annyira nem vagány, de ő is hamar felfedezte a konyhát. A kis fekete pedig nagyon félénk. A dobozban a sarokban volt, ha kiraktuk onnan, akkor pedig az anyja körül lézengett, amikor pedig felvettem, folyton a nyakamhoz bújt.

Összegezve eddig négy kiscicáról tudunk, remélem a hétvégén az összeset le tudom hozni a padlásról, ugyanis szeretném, ha nem vadulnának el, hanem emberi kézhez szoknak.

Még annyi, lábjegyzetként, hogy amióta Margit megellett, azóta sokkal, de sokkal nyugodtabb. Egyszerűen nem lehet kihozni a sodrából. Ennek örülök is, meg nem is, mert bár jóval kevesebb karmolás van a kezemen (egy se, de majd a kicsik bepótolják), ez a jó, viszont nagyon hiányzik az a Margit, amiért elneveztük Margitnak.