EquestrianBlog
Pocsolya helyzet
2018. január 18., csütörtök
Olvasási idő: 4 perc

Reminek régóta problémája volt a pocsolyákkal, de ezt a problémát nem tudom mire visszavezetni, hiszen tudtommal sosem volt vele rossz élménye. Egyszerűen csak nem mert belemenni, és olyan messzire kerülte ki a vizeket (még a sárfoltot is), hogy az már kínos. Ezzel pedig kb. ellehetetlenítette az eső utáni lovaglásokat, mert minden egyes eső után meg kellett várni, míg foltmentesre szárad a talaj, különben hiszti van.
Ugyanez a helyzet a tóval is. Az Istenért sem akart belemenni, még az anyja után vezetve sem. Szerencsére mindez múlt idő.
Kezdődött mindez azzal, hogy eső után mindig kimentünk apával, gumicsizmával a lábunkon, egy-egy lovat vezetve pocsolyázni. Kristállyal sosem volt gond, ő arra ment, amerre mi vezettük, viszont Remi. Ő a pocsolya szélén megállt és onnan tapodtat sem mozdult, csak ha elvezettük a pocsolyától.

Olvass tovább!

Apró győzelmek
2016. február 22., hétfő
Olvasási idő: 4 perc

Remény hatodik szülinapjának margójára.

Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.

Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.

Olvass tovább!

Join up!
2015. november 14., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Három év türelmes várakozás és egy nyelvvizsga eredményeképpen egy hét alatt végre felépült a körkarám.

Elsőként mindenképpen a M.R.-féle csatlakozást szerettem volna megcsinálni Remivel. Így hát szombaton fogtam a lovat, ráraktam a kötőféket, magamhoz vettem az ostort és kisétáltunk a karámba. Ott levettem róla a felszerelés és kezdődhetett a hajsza.

Hajtottam körbe-körbe, néha irányváltásra kényszerítettem. Fél óra után már csurom víz volt, minden egyes vágtaugrásnál csöppent az álláról az izzadtság, én meg féltem, hogy túlhajtom. De ha meg akar állni, akkor úgy is „szól”. Még negyed óráig vágtázott, mikor megengedtem neki, hogy bejöjjön, ha be akar. Be akart. Mellém érve megsimogattam, sétáltam körbe-körbe, ő meg követett, mint egy kiskutya. Mivel teljesen le volt izzadva, valahogy le kellett vezetni, hogy egyrészt normalizálódjon a légzése, másrészt pedig, hogy takarózhatóvá száradhasson. Ezért feltettem rá a kötőféket és kisétáltam vele a bekötőre, majd vissza, de visszafelé nem mentünk be, hanem továbbsétáltunk a b.telep felé. Ekkor már le volt róla csatolva a szár, így is követett. Aztán visszafordultunk, ekkor Remi leelőzött, majd bevágtázott a karámig. Apuék meg megijedve rohantak elő az irodából, hogy velem mi történt.

Elmentem Remiig, majd visszavezettem a karámhoz, ahol újból levettem róla a kötőféket és újra hajtani kezdtem, nem törődve azzal, hogy már egészen megszáradt. Ezúttal kevesebb ideig kellett vágtáznia. Beengedtem magamhoz, megint elkezdtem vezetgetni, majd bementünk, bent betakartam és mehetett pihenni. Közben persze kapott egy csomó simogatást.

Mióta megtörtént a csatlakozás (nekem ez egy picit varázslatosan hangzik, de nem találok rá jobb szót) Remi nyugodtan jön mellettem, és ha tyúklépésben megyek, akkor se visz el a francba. Ugyanis eddig mindig arra kellett figyelnem, hogy ne lépjen a lábamra, ne lökjön fel és közben tartani is kellett a tempóját. Most úgy látszik, mindez megoldódott, vagyis tisztel.

Szóval felavattuk a körkarámot.

Ez most ló vagy marha?
2015. július 10., péntek
Olvasási idő: 3 perc

A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt csak a mostani hétvégére sikerült összehozni, hogy Zsófi nálunk legyen. Ma éppen etetés előtt, hat körül ültünk lóra a szokásos felállás szerint: Zsófi Kristre ült angol nyeregbe, én pedig Remire, westernbe. Az út elején Remi rodeózott egy kicsit, néha épp, hogy fent maradtam. Aztán a sarkon levő tanya után elkezdtünk ügetni, Remi pedig egyszer csak kiugrott jobbra, be a bokorba, amivel eléggé meglepett, de az, hogy visszaugrott az útra, csak olaj volt a tűzre: leestem róla. Előre-oldalra estem, és féltem, hogy rám lép, de aztán szerencsére nem. Zsófi gyorsan megfogta Remit és küzdött vele, én meg próbáltam a pillanatnyi sokkon/ijedtségen túl lenni.

Olvass tovább!

Fejlődés
2014. október 14., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Rohantam ki, hiszen nem fél ötre, hanem négyre beszéltük meg a lovaglást. Sikeresen el is értem a buszt, gyorsan kigyalogoltam, és kérdezés nélkül nyergeltem Kibot.
Lucával voltam ismételten. Léptünk, ügettünk, csináltuk a feladatokat. Heveder húzás után Ildi kiadta, hogy csináljunk vágta beugratásokat, de ne vágtázzunk fél körnél többet. Így tettünk meg több kört mindkét kézre, majd levezetésként egy-egy kör ügetés, majd két-két kör lépés után vissza is mentünk.
Ügetés közben több feladatot is csináltunk, mint átlóváltás, kígyóvonal, és kiskör. Amit még megemlítenék, az az, hogy Ildi mondta, hogy térdből lefelé nyomjam le a lábam vágta közben. Ezt körök megtétele közben sikerült is összekötnöm az említett végtaggal, így mostmár nem annyira húzom fel, sőt volt, amikor egy teljes kört megtettem anélkül, hogy belecsúszott volna a lábam a kengyelbe. Úgy gondolom, hogy ez azért haladás, mégha csak egy kicsi is.

Futószárazás
2014. július 4., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Ma kivittem Kristet futószárazni a tároló elé, ugyanis holnap jön az uncsitesóm, és mert Krist régen volt egyáltalán futószárazva, és fel akartam eleveníteni mindkettőnk számára a dolgokat. Minden oké volt, amíg bal kézre ment sőt… Egy alkalommal megpróbáltam megállítani a körön – ami eddig nem ment, sosem állt meg. És tádáámm: megállt. Mondjuk, nem tudom honnan tanulta és mikor, de csak tudja. Jó hír. Aztán átállítottam a másik kézre. Na, ez már katasztrófa volt. Mindent tökéletesen csinált, azzal nem is volt baj, csakhogy mindig kifelé húzott, és ha nem vigyáztam, simán neki ment volna a fának. Meg úgy az egész ügetése nem volt normális. Meg is ijedtem, ugyanis régóta él bennem az a gyanú, hogy az egyik szemére kezd nem jól látni, csak még nem tudom meghatározni, hogy melyikre nem, ugyanis egyszer oké, másszor nem. Mindegy is, tettem egy próbát, és az eddigiekkel ellentétben nem a külső zablába kapcsoltam a szárat, hanem a belsőre, mondván így mit csinál. Nos, így nem volt semmi baj. Akkor meg azt nem értem, hogy sokan futószárazásnál miért a belső zablán átvezetve a külső zablára csatolják a szárat. Mert nekem ezzel a módszerrel mindkét ló megzavarodik, és nem azt csinálja, amit kérek. Ha meg a belsőre kapcsolom a futószárat, akkor meg az egész kantár fog durván elcsúszni, ha meg kapicánt használok, akkor meg az is inkább a külső zablát húzza, mint a belsőt. Szóval tippem sincs, mit kellene csinálni. Ha pedig a belső zablakarikán átbújtatva a tarkón átvezetem, és úgy kapcsolom rá a külső zablára, az sem jó módszer. Nem tudom, majd valakit megkérdezek ezügyben.

Első igazi Remis terep
2014. július 2., szerda
Olvasási idő: 2 perc

Konkrétan tavaly ősz óta nem voltam egyedül terepen, de akkor sem volt az igazi, hiszen angol stílusban nyomtuk, meg vissza is fordultunk… Kb. vehetjük úgy is, hogy nem voltam. Viszont a sok társas lovaglás – Kristtel, Pistivel és a többiekkel P.-ra – meghozta a kellő magabiztosságomat, hogy egyedül is kimenjek vele. Meg amúgy is fenn kellene tartani azt az egyensúlyt, hogy egyszer Remi, egyszer Krist. Igyekszem.

Nos, felnyergeltem, aztán random elindultunk a vadkerti úton, majd a (sajnos félig kivágott) fenyves erdőn keresztül tovább a hepehupás úton. Ám nem fordultam le, ahol oly sokszor meg szoktuk tenni, hanem tovább mentünk. Vágta-vágta. Majd jobb kézre volt egy enyhén kitaposott kocsinyom. Mivel ha továbbmentünk volna, akkor egy tanya mellett haladnánk el, amivel nem is volna baj, csakhogy erre nagyon ritkán járok, és nem ismerem az itteni kutyákat, hogy kijönnek, nem jönnek… inkább nem kockáztattam: nosza, lekanyarodtunk jobbra. Tök jó igen széles gyepes sáv húzódott a két erdő között. Nem teketóriáztam és Remit sem kellett noszogatni: egy kis szárengedés, és már száguldottunk is 29 km/h-val. Élveztem. Kb. a felénél az erdő felől, előttünk kiugrott két őz, Remi pedig kiesett a ritmusból, meg érdekelte, milyen állatok azok, de gyorsan túltette magát rajtuk. Az erdő végén, immár lépésben mentünk, mikor egy ember bukkant fel, én meg, mivel nem tudtam, hogy hol járhatunk, egy kicsit megijedtem, hogy nehogy vadászok, vagy pásztor legyen. De mire kiértünk az erdő takarásából, már nem láttam senkit, csak az ismerős tanyát. Továbbmentünk a földes úton, pár méter után megint gyors tempóban. A betonon kicsit léptünk, de mivel még nem volt kedvem leszállni, így letértünk az útra, amelyet Kristtel fedeztem fel a napokban. Innentől már ment minden hazáig, mint a karikacsapás. A kötelező helyeken ment a vágta, Remi is kellőleg kifáradt és az istállógőzt is kiadta magából. Lenyergelés után, a karámban, ott, ahol volt, ledobta magát és hempergett egy jólesőt.

Szent Iván esti felvonulás 2014
2014. június 20., péntek
Olvasási idő: 4 perc

Egész korán, már kettőre kihívtam a Katát, hisz már tapasztaltam, hogy a lovak előkészítéséhez bizony sok idő kell. Éppen Remi sörényét fontam be, amikor megjött anyukájával és a tesójával. Mondtam neki, hogy ápolja le a lovakat, míg ők szénáztak. Én addig megcsináltam Krist sörényét (a tincsekre bontva a tetejét begumiztam) és farkát (a szokásos fonás). Utána elmentünk átöltözni és reménykedtünk, hogy addig nem hemperegnek le a lovak. Én a fehér népviseletes blúzomat, és farmert húztam, Kata pedig lovaglónadrágban és barna felsőben volt. Úgy gondoltam, hogy nem kell kobak, mert nagyjából lépésben fogunk menni, de aztán mégis húztunk a fejünkre. Azon kívül pedig egy-egy sor műanyag virágfüzért szerkesztettünk a fejfedőre, mert hát az a hagyomány járja, hogy a lányok virágkoszorúval a fejükön szoktak ünnepelni.

Olvass tovább!

Remi, te állat!
2013. október 27., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Persze jó értelemben. Történt ugyanis, hogy felültem a drágára, csak úgy futószárazás nélkül, hiszen minek, T. Pisti alatt se csinált semmit a múltkor. Aha, csak akkor mellette volt Krist. Úgy határoztam, hogy elmegyek a Sóstó felé, ahol forgalom is van, vasút is van, had lássam, mi a véleménye ezekhez a dolgokhoz. Elindultunk kifelé, B. bácsi lucernáján pedig észrevette a szomszéd lovát, amitől úgy beizgult, hogy na. Alig bírtam visszafogni. Mikor elkezdtem ügetni, alám bakolt és megállt. Így csak lépésben mentünk tovább, hogy lenyugodjon. Nem volt semmi gond, csak egy kicsit vissza kellett húzni, mert ment volna. A vasútnál úgy átment a sínek felett, mint a pinty. Semmi megtorpanás, semmi rácsodálkozás, hanem határozottan ment előre. Nagyon meglepődtem, hiszen Kristállyal mennyit szenvedtem a sínekkel. Remi pedig rá se ránt a dologra. Lementünk a kövesút melletti földes útra, ahol velünk szembe jöttek a L. Timi és az apja. Kérdezte, hogy merre megyek, mondtam a Sóstóra, de végül elkísértem őket vissza. Ügetésnél Remi folyton bevágtázott, így a b.telep mellett már lépésben mentünk. Ám a lucernánál Timiék előrevágtáztak, hiszen várták a lovasok. Remit visszafogtam, ő meg nem is nyihogott utánuk, hanem visított. Ilyet még nem is hallottam. Végül a bekötőnél engedtem neki és bevágtáztunk. Utána kiügettem a b.telep kerítéséhez, és megint bevágtáztunk. Ezt az utat megtettük még egyszer, ám ekkor már kifelé is vágtáztam, meg visszafelé is. Kontrollálható volt, és végre sikerült akkor beugratni, amikor én szerettem volna.

A cím pedig a vasúton való átkelésre és a vágtákra utal. Hogy imádom a hülye fejét.

Lovazás ezerrel
2011. március 12., szombat
Olvasási idő: 3 perc

Tegnap, mivel nem volt lovaglásom, ezért nekiálltam és kikupáltam a lovakat. Kristállyal kezdtem, nem is végeztem. Levittem az ápolósdobozt mindenestül, hogy ne kelljen a kellékekért rohangálnom. Aztán behívtam a lovakat a legelőről, mert már ki voltak engedve. Kristályt kikötöttem, a dobozt meg betettem a karámon belülre. Ő meg elkezdett pürrögni, amivel azt jelzi, hogy nem szimpi számára az a valami. Lezártam, elkezdtem körülötte rázogatni, had szokja. Nagyjából megvolt. Átvakartam, egy rakat szőr lejött. Patátkapartam. Tehát az alap dolgok. Aztán elkezdtem kifésülni a farkát, de az utolsó tincseknél már belecsúsztam az etetésbe. Gyorsan kifésültem azokat is, aztán elengedtem, had egyen.

Ma reggel kimentem lovaglás előtt, megyek a dobozzal a karámhoz, aztán látom, hogy Remi le van feküdve. Letettem a dobozt (hogy ne keljen fel), oda mentem és mit látok, hogy Kristály is fekszik. Eddig soha nem láttam őt feküdni. Sütkéreztek a napon.

Olvass tovább!