EquestrianBlog
A lovasok számára nem…
2015. június 27., szombat
Olvasási idő: < 1 perc

Amióta kitették, hogy június 27-re teszik a Szent Iván éji felvonulás napját, azon izgultam, hogy a rá következő héten ne legyen vizsgám. Bár szerintem nem számított volna semmit. Aztán ahogy egyre teltek a hetek, lassan kitaláltam, hogy egyedül fogok Remivel felvonulni (vagyis nem kísér minket Krist). Ezért két tanulás között igyekeztem egy-egy órát szakítani (több-kevesebb sikerrel), hogy újra felrázzam Remit (bár nem nagyon kellett nyaggatni).

Ám tegnap előtt kiadtak egy közleményt, hogy a FKV miatt a lovasok nem vonulhatnak fel, ugyanis nincs hatósági állatorvos, aki ellenőrizné a lovak papírjait. Mérges voltam és borzasztóan sajnáltam, hogy kimaradunk, és ha lett volna is doki, akkor se mehettünk volna. Végül is jobb félni, mint megijedni.

Persze a tegnapi és a mai nap se telt el lovazás nélkül. Tegnap Kristállyal voltam és Benivel, ma pedig Remivel. Kristálynál igazából különösebb „gond” nem is volt. Mentünk szépen. Végül is Remivel sem volt bajom, de most újabb trükköt mutatott be nekem: a hátrálást. Én meg engedem, hogy had menjen, amíg meg nem unja, aztán egy kis csizma segítséggel előre ösztökélem. Más nem volt, vágtánál szárat adtam, különösen nem parádézott.

Szent Iván esti felvonulás 2014
2014. június 20., péntek
Olvasási idő: 4 perc

Egész korán, már kettőre kihívtam a Katát, hisz már tapasztaltam, hogy a lovak előkészítéséhez bizony sok idő kell. Éppen Remi sörényét fontam be, amikor megjött anyukájával és a tesójával. Mondtam neki, hogy ápolja le a lovakat, míg ők szénáztak. Én addig megcsináltam Krist sörényét (a tincsekre bontva a tetejét begumiztam) és farkát (a szokásos fonás). Utána elmentünk átöltözni és reménykedtünk, hogy addig nem hemperegnek le a lovak. Én a fehér népviseletes blúzomat, és farmert húztam, Kata pedig lovaglónadrágban és barna felsőben volt. Úgy gondoltam, hogy nem kell kobak, mert nagyjából lépésben fogunk menni, de aztán mégis húztunk a fejünkre. Azon kívül pedig egy-egy sor műanyag virágfüzért szerkesztettünk a fejfedőre, mert hát az a hagyomány járja, hogy a lányok virágkoszorúval a fejükön szoktak ünnepelni.

Olvass tovább!