EquestrianBlog
Találkozás Monty Robertsszel
2019. szeptember 15., vasárnap
Olvasási idő: 4 perc

Ha szeptember, akkor Kaposvári Állattenyésztési Napok. Már évek óta járunk, de ezúttal különleges oka is volt, hogy elmenjünk.

Pénteken korán indultunk, hogy elérjük a takarmányozási szimpóziumot, ami anyuéknak volt fontos, és meghallgattunk két előadást, majd bementünk a kiállítás területére körbenézni. Miután mindent körbenéztünk, átmentünk Igalra a szállásunkhoz, kipakolás után anyuék elmentek a strandra, én pedig aludtam egy nagyot.

A szombat reggel nem telt el probléma nélkül, ugyanis az éjszaka folyamán lemerült az autó akkumulátora, mert bedugva maradt a hűtőláda. Miután a probléma elhárult, a környéken kirándultunk, majd három óra után ismét az egyetem és a lovarda felé tartottunk.

Olvass tovább!

Join up!
2015. november 14., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Három év türelmes várakozás és egy nyelvvizsga eredményeképpen egy hét alatt végre felépült a körkarám.

Elsőként mindenképpen a M.R.-féle csatlakozást szerettem volna megcsinálni Remivel. Így hát szombaton fogtam a lovat, ráraktam a kötőféket, magamhoz vettem az ostort és kisétáltunk a karámba. Ott levettem róla a felszerelés és kezdődhetett a hajsza.

Hajtottam körbe-körbe, néha irányváltásra kényszerítettem. Fél óra után már csurom víz volt, minden egyes vágtaugrásnál csöppent az álláról az izzadtság, én meg féltem, hogy túlhajtom. De ha meg akar állni, akkor úgy is „szól”. Még negyed óráig vágtázott, mikor megengedtem neki, hogy bejöjjön, ha be akar. Be akart. Mellém érve megsimogattam, sétáltam körbe-körbe, ő meg követett, mint egy kiskutya. Mivel teljesen le volt izzadva, valahogy le kellett vezetni, hogy egyrészt normalizálódjon a légzése, másrészt pedig, hogy takarózhatóvá száradhasson. Ezért feltettem rá a kötőféket és kisétáltam vele a bekötőre, majd vissza, de visszafelé nem mentünk be, hanem továbbsétáltunk a b.telep felé. Ekkor már le volt róla csatolva a szár, így is követett. Aztán visszafordultunk, ekkor Remi leelőzött, majd bevágtázott a karámig. Apuék meg megijedve rohantak elő az irodából, hogy velem mi történt.

Elmentem Remiig, majd visszavezettem a karámhoz, ahol újból levettem róla a kötőféket és újra hajtani kezdtem, nem törődve azzal, hogy már egészen megszáradt. Ezúttal kevesebb ideig kellett vágtáznia. Beengedtem magamhoz, megint elkezdtem vezetgetni, majd bementünk, bent betakartam és mehetett pihenni. Közben persze kapott egy csomó simogatást.

Mióta megtörtént a csatlakozás (nekem ez egy picit varázslatosan hangzik, de nem találok rá jobb szót) Remi nyugodtan jön mellettem, és ha tyúklépésben megyek, akkor se visz el a francba. Ugyanis eddig mindig arra kellett figyelnem, hogy ne lépjen a lábamra, ne lökjön fel és közben tartani is kellett a tempóját. Most úgy látszik, mindez megoldódott, vagyis tisztel.

Szóval felavattuk a körkarámot.