EquestrianBlog
Helyzet macskafronton
2019. szeptember 29., vasárnap
Olvasási idő: 4 perc

Három és fél évvel az előző macskás bejegyzés után azt hiszem, illik egy újabb összefoglalót írni.

Az akkori csapatból már csak Lucifer és Roki, alias Lenke maradt meg. Yodi két héttel az után tűnt el, hogy tavaly kimentem Amerikába. Herceget elütötték, Rozit pedig a kutyák ölték meg. Cincit, Garfieldot és Margitot tavasszal láttuk utoljára.

Mivel mikor hazajöttem, nem volt kedvenc macska (akivel alhatok) a tanyában, ezért pár héttel a hazaérkezés után az egyik ügyfelünktől hazahoztunk három kiscicát: Manci, Mézit és Husit.

Először az istállóban voltak elszállásolva, de a tél és a hideg közeledtével beszoktattuk őket a házba, hogy minden este a szobámban aludjanak. A rend az volt, hogy nem sokkal sötétedés után (ha előzőleg nem vittem be kézben), akkor behívtam őket, alvás előttig apuval voltak, majd ahogy mentem aludni, jöttek át az én szobámba.

Olvass tovább!

Az apa kiléte
2019. július 12., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Miután eldöntöttük, hogy belevágunk a csikó-projektbe, az első kérdés a jövőbeli csikó apukájának a kiléte volt. Én semmiképp sem szerettem volna egy tizedrendű csődört (érts: papírozatlan, az udvar hátsó részében elrejtett, ki-tudja-honnan-származó lovat, mert lett volna ilyen lehetőség is) választani és mindenképp kisbérit szerettem volna, hisz Remi apja is kisbéri és ezt a fajtát kívántam tovább vinni.

Aztán az eltelt hónapok során, még a végleges döntés előtt körbekérdeztük az ismerősöket és az ügyfeleket a lehetőségekkel kapcsolatban, ezen kívül a netet bújtuk, merre találunk kisbéri fedezőmént. Sajnos 2 órányira tőlünk jegyzik a legközelebbi, hivatalosan is fedeztetési engedéllyel rendelkező mént, így ezt a feltételt elengedtem.

Olvass tovább!
Egy kiscsikóval járó felelősségek
2019. július 12., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Hosszú idő után – mert más fontosabb dolgok is történtek közben – végre eljutottunk oda, hogy Remit is elindítsuk az anyaság felé. Ezt a döntést pedig hosszú gondolkodás és mérlegelés előzte meg.

Mivel egy új lóval – pláne egy kiscsikóval – az ember alapvetően is 10-15, jó esetben 20 évre tervez, ezért az időtényezőt és a belátható jövőt is át kell gondolni. Mert bár azt senki se tudja, hogy alakul az ember élete két évtizeddel később, de a legfontosabb időszak, az első 3-4 év nagyjából előrelátható.

Mi pont az időtényező miatt vártunk sokat: az egyetem és a munka miatt fent voltam Gödöllőn, ill. Pesten, aztán kimentem pár hónapra Amerikába, idén pedig végre sikerült letenni a diplomát, így az elmúlt pár évben nem volt ésszerű, hogy csikónk legyen, pláne mert a meglévő két lóval se tudtam sokat foglalkozni. Meg aztán elsősorban Kristály "helyett" szerettünk volna egy új lovat (legyen az egy kiscsikó vagy egy vásárolt ló), hogy Remény ne legyen később egyedül és hál' Istennek Krist még egészségesen velünk van, de azt be kell ismerni, nem tudhatjuk még meddig örülhetünk neki.

Olvass tovább!
Kristály egészsége
2018. június 8., péntek

Olvasási idő: 2 perc

Kristály idén betöltötte a 25 évet, ami hát elég jó kor a lovak körében. És hát meg is látszik rajta. Tavalyelőtt írtam is két bejegyzést vele kapcsolatban, de annak már másfél éve. Azóta kapja a tápot, ami hosszú távon nagyon is sokat segít neki. Kezdve azzal, hogy az utóbbi körmöléskor, május elején a kovács már csak nagyon minimális rothadást érzett az egyik hátsó lábán, a többi patája pedig egészséges. A másik megjelenése a táp hatásának pedig az, hogy idén sokkal könnyebben dobta le a téli bundáját, nem kellett annyit rásegíteni (pont amennyit Reminek is), illetve nagyon jó bőrben is van (kopp-kopp). Persze a lucerna vetésig folyamatosan jártak ki legelni, ami szintén segítette a súlygyarapodást.
Most már sajnos nem lovagolom, ugyanis az utolsó alkalommal csak a b. telep végéig jutottunk, onnan tovább se előre, csupán csak hazafelé. Hát igen, fájnak a lábai. Ez meglátszik abban is, hogy egyre kevesebbszer fekszik le hemperegni.
Télen viszont volt egy olyan elvetemült ötletem, hogy a hóra való tekintettel befogom a szánkó elé. Mit ne mondjak, így utólag nézve tényleg hülye ötlet volt, ugyanis pár méter után már szabályosan majdnem felborult, úgyhogy azonnal ki is fogtam a szánkóból.
Utoljára egy hónapja jött ki a doki, ugyanis a széna alatt nyálas szénaköpeteket láttam, de nem ez volt az egyetlen jel: a füvet se rágta meg, csak kiköpte őket. Először a kovácsot hívtuk fel (mert amúgy is kellett jönnie), ő jól ránk ijesztett, hogy lehet már nincs is foga és ennyi volt. De ajánlotta a szomszéd falu állatorvosát, aki otthon van a lófogászatban. Ki is jött az elektromos reszelővel és megállapította, hogy "csupán" élesek a ló hátsó fogai és meg kell őket reszelni. Elmondása szerint ilyen korban ez már előfordul és évente meg kell a reszelést ismételni, de a fogai alapján még van pár éve.

Edzések itthon
2018. január 31., szerda

Olvasási idő: 3 perc

Amióta lovam van, néhány alkalom kivételével terepre járunk, mert a lovardán kívül más lehetőség nincs nagyon arra, hogy gyakoroljunk. Oké, itt a körkarám, de az hosszú távon baromi unalmas és kicsi, oda csak bevezetőre vagy szabadon ugratni szoktam vinni a Remit.
Az a néhány alkalom pedig kimerült azokban az alkalmakban, amikor a kaszált tarlón lovagoltam vele, de az sem volt túl szerencsés, mivel közel volt a karámhoz, így nem tudtam vele zavartalanul foglalkozni, ugyanis mindig, amikor az anyja felé tartottunk, kevésbé figyelt rám, így hanyagoltuk is a dolgot.

November elején megkértem aput, hogy fényképezzen le Remivel, mert már régen készült rólunk kép. Ki is mentünk a kinti kaszálóra, a "medence" részre, hogy ott lovagoljak Remivel, míg apu csinál rólunk pár képet.

Olvass tovább!

Kristály állapota II.
2016. december 10., szombat

Olvasási idő: 2 percTegnap volt nálunk a doki és hosszú igérgetések után végre elhozta a szájterpeszt, amivel kiderült, élesek Kristály felső fogai. Ahogy mondta, nem vészesen, de kellemetlen neki, így megreszelte. Most már csak a hatásra kell várni.

Az elmúlt két hónapban Krist felszedett annyit magára, hogy már nem olyan csonti, mint szeptemberben, a bordája is alig látszik és a medence csontja sem annyira hegyes már.

Egy hónapja Remi is vele jár ki legelni a rozsra, kb. déltől sötétig. A sok szabad mozgásnak köszönhetően Krist talán már nem botlik annyira, hisz előtte az összes mozgása annyi volt, hogy a karám egyik oldalától átbattyog a másikra. Most pedig egy igen nagy területet járhat be, Remi hatására pedig még többet mozog.

A látható javulás örömére, két hete felültem rá és megtettük a minimális kört. Nagyon fura volt rajta lenni, hiszen június vége óta nem ültem rajta, meg mert egész évben, pár kivétellel Remin lovagoltam. Szerencsére nem voltak botlások, csupán bicsaklás, de rá tudott nehezedni a lábára. Beni is nagyon örült annak, hogy végre eljöhetett velünk terepre (hiszen ha Remivel megyek, továbbra sem hívom) és Lady is végig velünk maradt, ugyanis végig lépésben mentünk. (Lady akkor szokott hazafordulni, akármilyen messze is vagyunk, ha megijed valamitől (fácán), vagy ha elkezdünk ügetni.)

Kristály állapota
2016. szeptember 27., kedd

Olvasási idő: 2 percNincs jól. Vagyis nem beteg, de még sincs jól. Öreg.

Az utóbbi fél évben sajnos lábügyben megromlott az állapota. Veszélyes lovagolni, mert egyre többet botlik és egyre kevésbé bírja magát visszaemelni a botlásból, amiből könnyen baleset lehet (és volt is még korábban). Mert nem valamibe belebotlik, hanem bokában megbicsaklik.

Augusztusban volt egy ügyességi verseny, amire vele terveztem elmenni, de a verseny előtt két nappal, amikor otthon gyakoroltunk, vészesen sokat botlott, így kihívtuk a dokit, hogy célirányosan megvizsgálja a lábait (felhajtotta a lábát), és megállapította, hogy fáj mindkét első lába. Felajánlotta, hogy ad neki fájdalomcsillapítót, ami kitart a verseny utánig, és akkor úgy indulhatnék vele. De inkább visszaléptem, nehogy baj legyen.

Azóta egyszer hoztam ki vezetve sétáltatni, Remi mellettünk rohangált, én meg fotóztam közben. A minimális körön mentünk, és az utolsó részen, a bekötőn konkrétan térdre esett.

Aztán augusztus végén ugye bedurrant mindkét ló hátsó lába.

Most pedig olyan szinten le van fogyva, mint szerintem eddig még soha. Ráadásul két hét alatt, pedig ugyanúgy eszik szénát is és zabot is. Megoldásként vettünk neki lótápot, plusz amíg van fű, addig csak ő kijár az udvarra napközben. Meg várjuk a dokit, hogy megnézze a fogát.

És ha mindez még nem lenne elég, két hete, szombaton (17-én) kiderült, hogy bal hátsó lábára nyírrothadása van (vérzett is), úgyhogy naponta-kétnaponta betadine-os kezelés és kovács minden héten.

Kutyával terepen
2016. március 27., vasárnap

Olvasási idő: 3 perc

Minap találkoztam ismerősömmel terepen, éppen Kristállyal és Benivel voltam kint. Beszélgettünk egy kicsit és megkérdezte, hogy hogyan szoktattam rá Benit arra, hogy póráz nélkül jön velem terepre.

Ennek igazából nincs nagy története. Lényegében csak annyi, hogy pár éve Panka elkezdett utánunk lopakodni, amit sajnos későn vettem észre, ugyanis már olyan távolságban voltunk a tanyától, hogy a „Befelé!” már mit sem ért (a bekötőn ez még hatásos, de mondjuk fél kilométerre a tanyától már felesleges hazaküldenem őt, mert nem fog hazamenni), így az ő legnagyobb örömére utánunk jöhetett. Ebből később már az lett, hogy direkt hívtam, hogy jöjjön velünk, mégpedig azért, hogy az esetleges kóbor kutyákat lefoglalja, amíg én a lóval kicsit odébb megyek, hogy ne legyen baj. Meg hát a társaság miatt is.

Olvass tovább!

Komolyan mondom, elmacskásodtunk
2015. augusztus 16., vasárnap

Olvasási idő: 2 percMához pontosan egy hónapja jött hozzánk Lenke. Igen, jött. Ugyanis a fiúk hátul, a fóliánál pakolták a szalmabálákat, amikor egy kiscica odasétált hozzájuk és hangosan nyávogott. Anyuja valószínűleg a szomszéd macska lehet, de nem tudunk semmit. Elvileg egyszer később látták a fiúk a testvéreit, sőt állítólag a tanyába is bejöttek, de azon kívül sosem.

Apu már felvette, mikor én odamentem hozzájuk. Átvettem tőle és bújt, dorombolt a cic. Bevittem őt az udvarba, azzal a szándékkal, hogy megtartjuk őt is. Nem nagyon tetszett neki a többi macska jelenléte. Először is adtam neki enni (akkor még be kellett őt tenni a kemencésbe, mert nem tudott felugrani az ablakpárkányra), természetesen konzervet, nem akartam szenvedni a tejjel. Ahogy telik az idő, közben egy kicsit nagyobb lett, úgyhogy ma már megoldja a bejutást.

Az első három nap, ha nem látott egy ideig, akkor felmászott a vékony akácfára, jó párszor le kellett onnan szedni. Aztán felhagyott vele.

Mindent megeszik. Mármint a macskáknak való dolgokat, de tényleg mindent. Ez a többi cicára nem igazán igaz, ők továbbra is válogatósak. Ha meghallja a hangomat, jön… mit jön, rohan hozzám és közben persze nyávog. Mindig csak nyávog. Beszélgetünk. Amint elhallgatok, nyávog egyet.

Újabban beszokott a konyhába. Tudja, hogy honnan jönnek a finom falatok. Azt is tudja, hogy jó anyuval jóban lenni. Sokszor van láb alatt, párszor már a farka bánta, mire nyávog egy hatalmasat és sértődötten kivonul az udvarra, hogy pár perc múlva visszajöjjön követelni a kaját. Mert követel. Addig ül, nyávog és néz azokkal a nagy szemeivel, míg el nem éri a célját.

Ha felveszem, megint máshogy nyafog és van, hogy egy kis időre el is hallgat. Általában fel szokott ülni a vállamra és onnan nézelődik.

Pimasz kis jószág. Odamegy, pofozza a nagyokat, harapdálja őket. Mikor a nagyok megunják őt, lebirkózzák és odébbmennek, lefekszenek, a kicsi meg követi őket. Margit viszont nem bírja. Lenke általában a farkát szokta pofozni, aztán Margit lefújja és elmegy. Mikor meg velem játszik, akkor egy idő után harapdál (nem fáj), aztán nyalogat. Annyira aranyos ilyenkor.

És az egészben az a gyönyörű, hogy egy kiscica, aki korábban sose látott embert, odajön hozzánk, dorombol és hízeleg. Kíváncsi vagyok, hogy nagyobb korában is fog-e ennyit nyávogni.

Együtt a kecskékkel
2015. augusztus 13., csütörtök

Olvasási idő: 2 percA mostani meleget senki sem bírja épp ésszel, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve (na, jó nem, mert végiggondoltam, hogy milyen veszéllyel jár ez) átvittem a lovakat a kecskékhez. Ugyanis a karámban nem éri őket árnyék, ami ráadásul homokos is, szóval eléggé megvolt indokolva a helyváltoztatás. A beállóban pedig szintén elég magasra kúszott volna az a bizonyos hőmérő.

A kecskéknek két területük van, egy „kinti” és egy „benti”, és egy kapun lehet területet váltani. Az első pár napra csak a bentibe gondoltam őket engedni, had szokják meg először azt. Elsőként körbenéztem, hogy van-e olyan növény, ami mérgező a lovak számára és miután konstatáltam, hogy semmi sem akadályozza azt, hogy új helyükre költözzenek, már cselekedtem is.

A kecskék bemenekültek, Remi pedig kiélvezte a nagy helyet: fel-alá rohangált, bakolt. Nem szívesen lettem volna a hátán. Aztán óránként, kétóránként kinéztem rájuk, egyik ilyen látogatáskor megmutattam nekik a nagy kád vizet. Aminek örültek is, ugyanis nem ittak, hanem magukra fröcskölték.

Etetésre visszavittem őket a helyükre, de előtte még tartottam Reminek egy szabadugrásos edzést. Amit ügyesen végigcsinált.

08.15: Olyannyira megszokták már egymás társaságát a kecskékkel, hogy együtt szénáznak. A „kinti” terület is megnyílt a lovak számára.