Majd három hónapja vadásszuk Bogyi utódját – eddig sikertelenül.

Az első lendülettel – kívánságomra – angol szettert kerestünk, éppen volt is egy aktuális alom vadászó szülőktől, de miután felvettem a kapcsolatot a tenyésztővel és beszéltünk vagy fél órát, végül a tenyésztő nemet mondott a kiskutyaeladásra irányunkba. Az indok pedig az volt, hogy nem 100%-os a kerítés így félő, hogy a kutya elmegy és a vadászösztönök annyira dolgoznak benne, hogy messzire megy. Csalódottan vettem tudomásul, de nem adom fel, hogy egyszer lesz egy angol szetterem.

A kutyakeresés következő állomása az ír szetter volt, aminek a végén majdnem megvettünk egy kiskutyát, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy sajnos sérves a kicsi, így némi gondolkodást követően visszaléptünk. Ugyanis ennyi pénzért nem szerettünk volna egy műtéten átesett kiskutyát venni.

Felhívtuk még Tarzan tenyésztőjét is, akinél éppen volt egy alom, azonban én nem akartam még egy goldent, egy gyorsabb kutyára vágytam. Ennek ellenére Tarzant az egekig dícsértük. Végül addig vacilláltunk, hogy ha szerettünk volna, se tudtunk volna goldent elhozni, mert már elvitték őket.

Ezt követően annyira besűrűsödtek a mindennapi dolgok, hogy annyira nem élvezett prioritást a kiskutya keresés, illetve Tarzan sem volt annyira depis, mint Beni halálát követően. Mondjuk ebben az is segíthetett, hogy még volt vadászat, illetve a városba és a Szandrához is a lehetőségekhez mérten szinte mindig magammal vittem.

Szorgalmasan és reménnyel telve mentünk a vásárba februárban és márciusban is, azonban nem volt alkalmas kutya a kínálatban, ám a mai nappal ez nem így volt.

Azta milyen tartalmas hónapunk volt.

Kicsit hozzácsapva a február végét, elkezdődött a F. sulis oktatás, melynek a hónap folyamán le is ment az első öt alkalma is, épp a tavaszi szünet előtt.

A hónap során elkezdtem aktívan és „hivatalosan” (vagyis a szülőknek is ki vagyok kommunikálva) is edzéseket tartani Szandránál, igaz csak hétvégente, de baromira élvezem. Nyilván a nyelvezet néha nem szakszerű, de én is a gyerekek is nagyon élvezzik. A futószárazásban egyenesen sikerélményem van, mert valahogy úgy instruálom ösztönösen a gyerekeket, hogy azok sokkal stabilabban kezdenek ülni a nyeregben. Az osztályban pedig elég változatos feladatokat kapnak, amiket szerencsére élveznek is. Nyilván még rengeteget kell tapasztalnom, viszont nagyon örülök, hogy Szandra is megdicsért, illetve annál jobb visszaigazolás nincs, hogy a gyerekek fejlődnek.

Szandra viszont csak a hónap elején volt kétszer, meg is dicsért minket, én mégis úgy érzem, hogy nem haladunk előre, még annak ellenére is, hogy akárhogy is, jön vagy sem, heti min. 4-5x lovagolok Reményen. A ló is baj, én is baj vagyok, de akár még a nyereg is baj lehet.

Továbbra is voltak Apródos foglalkozások, most már a harmadik témakörnél tartunk, szóval a takarmányozást tanulják a lovasok.

A hónap közepén elmentünk Máriakálnokra edzőképzésre Szandrával és az egyik barátnőjével, Eszterrel. Ha valaki nekem azt mondja fél évvel ezelőtt, hogy ez meg fog történni… én nem hinnék neki. Mindenesetre egy nagyon jó napunk volt, tanulással és mély beszélgetésekkel. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy a nap folyamán bemutatott ló-lovas párosoknál egész sok hibát ismertem fel és az általam egymás között felvetett megoldásaim is jók voltak a többiek szerint.

A hónap utolsó hete nagyon tömény volt, tartogatott meglepetéseket bőven.

Miután Lujzi elkezdett köhögni, „sürgősen” beütöttem a keresőbe a problémát megoldást kutatva, illetve benéztem a kehes lovas csoportba (nem kellett csatlakoznom, mert nyilvános), ott mit ajánlanak.

A legtöbb válasz a FitoCavallo-ra és a Meglio-ra tette le a voksot, illetve a Paciteára. Ezt követően írtam egy-egy levelet az első kettő cégnek, hogy ők mit ajánlanak a problémára (vagyis hirtelen megjelent a köhögés, házon kívül voltunk, ott poros szénát kapott, másik két lónak semmi baja). Az előbbi orvost ajánlott, a második pedig a kiegészítőjét ajánlotta, az Equiresp-et.

Október elején meg is rendeltem és némi árpadarával keverve esténként elkezdtem adni a hafinak, majd ahogy Zsongi is elkezdett köhögni, mindhárom ló kapott belőle (Zsongit meg Reményt ugye egyszerre etettem). Gyorsan fogyott a kilós kiszerelés, így a hónap végén meg is rendeltem az utánpótlást, 2×1 kg-t, mellé pedig megrendeltem a Multihorse multivitamint 3 kg-s kiszerelésben.

Az Equiresp gyorsan hatott látványosan, Zsonginak teljesen el is múlt a hónap végére a köhögése, a Lujzi pedig már csak mozgás közben köhögött, viszont ennél jobban nem akart elmúlni. Hagytam a dolgot még érni, de nem változott semmi, vagyis mozgáskor még maradt némi köhögés.

November közepén V.M. doki leokézta az állapotot, mivel akkor pont nem produkált tüneteket, de én nem hagytam rá a dolgot, mert még mindig tapasztaltam köhögést Lujzinál, így aztán december közepén megint rendelésre adtam a fejem. Ezúttal a FitoCavallo-tól, méghozzá hosszú vacillálást követően az AllergPlus került a kosárba, meg hát elcsábultam és a Donna is a kosárban landolt, főleg mert a november végi körmöléskor lecseszett a kovácsunk, hogy kövér a haflingi (és így három hónap távlatából nézve igaza volt).

Kedden írtam, hogy milyen büszke vagyok az én 4 éves haflingimre és hogy gyerekeket is simán rá mernék ültetni futószárazni. Azért azt nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik.

Délelőtt leoktattam egy 5 fős osztályt, illetve egy lányt futószáron, továbbá Melcsi is gyakorolt Luckyn voltizs hevederben és mivel nem volt olyan lovas, akit Szerényre rá tudtam volna tenni, így Borival lovagoltunk egyet: ő Roy-t, mert kimaradt az osztályból, én pedig Szerényt.

Már benne voltunk a délutánban (2 körül volt az idő), amikor eljöttünk a lovardából és mivel Melcsiennek az előző alkalommal megígértem, hogy felülhet az én lovamra is, így miután hazaértünk, egy gyors beköszönést követően már mentünk is hátra a lovakhoz.

Gyorsan kipakoltam a felszerelést, Melinek felcsatoltam a fejére a régi kobakomat, kihoztam Lujzit a karámból, kikötöttem az istálló előtti helyre, aztán elkezdtük leápolni a lovat. Lujzinak kicsit fura volt először Melcsi érintése, remegett a bőre a keze alatt, de idővel kezdte megszokni a kislányt. Leápolást követően Meli kicsit hátrébb várakozott, mivel Lujzi csak ficánkolva tűrte a nyergelést, de miután megvoltam ezzel a lépéssel, felkantároztam a lovat, majd felcsatoltam rá a futószárat és a fellépővel együtt kimentünk a szabad placcra, a trágyarakás melletti „pálya” mellé a lucernára.

Itt lefutószáraztam a lovat, mert bár szerdán ültem rajta, azért mégsem szerettem volna, ha egy totál tapasztalatlan lovas alatt bontogatja a szárnyait. Egyébként tök ügyes volt a szabad placcon, nem ment el a vállán, nem csinált semmit.

Miután mindkét kézen ügetett és vágtázott annyit, hogy kellőképp lefáradt, behívtam magamhoz, majd odaraktam mellé a fellépőt, hogy Melcsi fel tudjon ülni a lóra.

A ló, akivel tavaly nyáron még küzdöttem, mert szabadon, kantárral futószárazva is már ügetésben úgy elvitt mint a szaros papírt.

A ló, aki bal kézen nagyon szépen vágtázott futószáron körön, de jobb kézre az istenért sem tudott beugrani anélkül, hogy elszaladna a vállán (közben a körkarámban, ahol volt külső támasztás, ott jól ment a dolog).

A ló, akinél futószáron nem létezett lépés.

A ló, akit köhögése miatt október végén lovagoltam utoljára (és akkor először terepen) és kb. azóta is nem töbsször, mint 5-6 alkalommal foglalkoztam vele (főleg inkább körkarámoztunk, de volt fszár is).

A ló, aki pihent a tél folyamán kb. 3-4 hónapot időhiány / gyógyulás / testi fejlődése miatt.

Ez a ló most jó tempóban, irányítható irammal, jármódokkal megy szabadon a körkarámban.

Ez a ló aránylag jól tűri a hosszú szünet után a nyerget a hátán (volt egy kicsi ugri-bugri, de nem mondanám vészesnek).

Ez a ló türelmesen megáll a fellépő mellett és hiszti nélkül engedi, hogy felszáljak rá körkarámban több hónapos pihenést követően.

Ez a ló a szabadban futószáron, kötőfékben normálisan vágtázik mindkét kézre (és az alacsonyabb jármódokban is irányítható, illetve szépen lép addig, amíg nem kérem tőle, hogy ügessen).

Büszke vagyok rá.

Megérte ez a pár hónap pihi.

Komolyan mondom, bátran fel merném rá tenni a gyerekeket futószárazni.

Nincs egy rossz mozdulata, nincs rossz szándéka.

Egy nagyon kedves, érdeklődő, barátságos, fifikás, rafkós haflingi töltötte be a negyedik évét.

Idén majd azért elkezdődik vele a munka, és ha tényleg ilyen ütemben fejlődik, akkor határ a csillagos ég.

Idejét sem tudom, mikor volt utoljára időm / kedvem / érkezésem megírni a napi történéseket, na de ma!

Egy nehéz időszakon átlendülve és a jó időre való tekintettel úgy döntöttem, hogy mindhárom lovammal foglalkozni fogok, bár konkrét tervem nem volt, hogy mi lesz a foglalkozás témája

Először Zsongihoz indultam. Felé közeledve döntöttem el, hogy ma egy nagy lépést teszünk: beviszem őt a körkarámba, életében először az anyja nélkül, csak mi ketten. Nem volt semmi elvárásom, csak annyi, hogy a karámban legyen és miután elengedem meg tudjam fogni. Elég nagy falat lesz az is, hogy ennyire eltávolodik az anyjától.

A körkarám felé tartva párszor megálltam, hogy gyakoroljuk a helyes megállást, ami bár még nem pontos, egyre jobban megy. Sétáltunk a karám felé és fel voltam készülve mindenféle ellenállásra, mivel a minap, mikor este vezettem be őt a legelőről, félúton kitépte magát a kezemből és odaszaladt a többiekhez. Mivel akkor szokás szerint a kötőfékénél fogva vezettem, ezért kénytelen voltam őt elengedni, amikor felágaskodott mellettem, pláne mert a patája azért elég közel volt a fejemhez.

Na, de vissza! A tároló mellett a lucernán sétálva volt ráutaló magatartása, hogy ő pedig szeretne ellenkezni (valami ágaskodás-féle mozdulat volt), de egy rántással csírájában folytottam el a mozdulatot. Ezt követően már úgy jött utánam, mint egy kiskutya. Már itt meg kellett állapítanom, hogy teljesen más az attitűdje, mint Lujzinak 2 hónappal később (Zsongi most 8 hós, Lujzi meg 10 hónaposan, mikor megérkezett, majd felrúgott vezetés közben).

Bementem vele a körkarámba, eddig tök normális volt, majd elengedtem őt, mire ő elkezdett rohangálni. Nem is vártam tőle más reakciót. Körbe-körbe szaladgált, kicsit tombolt is, de főleg a karám azon részén volt, ami a többiekhez közel volt. Én nem csináltam vele semmit, csak álltam a kör közepén és mindig arra fordultam, amerre ő szaladt.