Remény hatodik szülinapjának margójára.

Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.

Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.

Aztán a körkarám meglétének köszönhetően az utóbbi időben inkább csak földimunkáztunk, nem nagyon ültem a hátára. Meg is lett a sok földizés eredménye. A vezényszavak (lépés, ügetés, vágta) elsőre mennek, nem nagyon kell elismételni. Rászoktattam arra, hogy a jármódváltás szavakkal történjen, a jármódon belüli gyorsítás vagy lassítás pedig hangokkal (csettegés ill. a „s” hosszú elnyújtása). Egyre jobban reagál a kézjelekre is (előrehajtáshoz a fara felé eső kezemet emelem vízszintesbe, a lassításhoz pedig a feje felé esőt). Az „állj!”, mint vezényszó értelme is lassan, de biztosan kezd eljutni az agyához. A kikötéses edzések is egyre jobban mennek, már nem nagyon küzd a rövid szár ellen, inkább beadja a fejét. Ilyenkor az ügetése elengedett, ütemes, nem elrohanós, sőt van, amikor ez kikötés nélkül is megy. Az ilyen körkarámos edzéseken leszokott a tombolásról, remélem ez így marad majd a terepeken is.

A nyugis földimunkának és annak köszönhetően, hogy jól sikerült a múltkori lovagoltatás, úgy tervezem, hogy leváltom Kristályt: a következő alkalomtól már Remin fog Csenge tanulni. Persze ettől még Krist nem lesz elhanyagolva (könnyebb lovaglás, szintén földizés, vezetgetés, legeltetés, kényeztetés).

Egy karámos edzés után levezetésképpen ki akartam menni vele terepre, de az ajtó kinyitásához már nem akartam leszállni róla. Addig győzködtem, míg sikerült a bejárat mellé menni, így ki tudtam rúgni a kaput, amitől kicsit megijedt, de újabb noszogatásra sikerült még egyszer a kerítés mellé irányítani. Ezután még egyszer kirúgtam az ajtót és némileg erős csizmasegítséggel átmentünk a kapun, miközben az ajtó csukódott befelé, rá Remi hátsójára, amitől megugrott, de simogatásra megnyugodott, így mehettünk is.

Ugyanezen a terepen volt, hogy a város felé mentünk és B. bácsi lucerna földjén keresztül terveztem odajutni. Itt ugye neki lehet ereszteni a lovat és én így is tettem, mire Remi egy jó kis tombolásra készült, de mivel már ismerem a rákészülés jeleit, ezért csírájában fojtottam el a hátraléptetéses módszerrel. Azt hiszem, kicsit megilletődött, mert eddig még nem nagyon adtam hangot a hiszti iránti nemtetszésemnek. Na de majd mostantól.

Megkapta az ínvédőit is. Mikor első alkalommal ráraktam és leoldottam a karámrúdról, majdnem nekem jött, mert azt hitte, ahhoz a helyhez köthető az a valami a lábán, ahol felkerült rá, de idővel megértette, hogy mindenhova „követni” fogja. Nem tervezem lovaglásnál használni, sőt egyáltalán semikor, ugyanis lábai épek, nem koccannak, ugratni meg egyelőre nem fogunk.

A Join-up-nak köszönhetően vezethetősége rohamosan fejlődött, most már nem akar fellökni és/vagy rám taposni, csak megy mellettem. Ezen fellelkesedve kétszer kimentünk terepre sétálni. Első alkalommal havas időben mentünk, akkor nagyon izgatott volt, másodjára pedig csak pocsolyáztunk.

Apropó, pocsolya. Még mindig nagyon-nagyon fél tőlük. Már azt is eljátszottuk, hogy apummal ketten gumicsizmát húztunk és kivittük a két lovat a homokos bekötőre, ahol volt egy nagy pocsolya meg több kisebb. Krist tök nyugodtan gázolt át a vízen, nem is egyszer, Remi meg csak állt a víz szélén. Végén már azt csináltam, hogy míg apu legeltette Kristet, én magam mellett vezettem a Remit úgy, hogy én legyek a pocsolya meg ő közte, végül így közelebb került hozzá, de semmiképp se ment bele. Remélem, majd áprilisban megoldódik ez az ügy.

Idénre sok tervem van, remélem nem fogunk unatkozni.