EquestrianBlog
Az új otthon felé
2012. szeptember 9., vasárnap
Olvasási idő: 3 perc

Szüreti után találkoztunk Gergővel és megbeszéltük, hogy ma kimegyünk hozzá, megnézni az eladó lovakat, illetve az általam kinézett Móricot. Délelőtt el is mentünk, meg is néztük, majd mondta a Gergő, hogy üljek fel a heréltre, ami azért volt vicces, mert egyáltalán nem lovaglóruhában voltam és a kobakom sem volt nálam. Olivér felnyergelte. Minden rendben volt, állt egy helyben. Aztán felültem és kimentünk a bálák mellé. Ott kipróbáltam. Igen érdekes mozgása volt. Tért ölelő ügetése miatt alig kellett kiemelkednem a nyeregből. Tetszett. Viszont nem bírtam beugratni vágtába. Mikor már elfáradtam, mondtam az Olivérnek, aki végig ott volt, hogy elég, lenyergelhetjük. Meg is volt.

Leálltunk beszélgetni, végül csak a lóra terelődött a szó. Mondta a Gergő, hogy lesz egy kis bibi a hazavitellel, ugyanis ő elrontotta a lovat, így nem lehet futón szállítani: haza kell vele lovagolnom, ami elég nagy utat jelent, ráadásul ismeretlen, hogy is mondjam: szilaj állaton. Bár egy kicsit megijedtem, de mit volt mit tenni… beleegyeztem, így hát délután elvittem Krist kantárját és a nyerget. És természetesen a kobakot is.

Felnyergeltünk, minden oké volt, majd elindultunk. Olivér valamilyen oknál fogva egy darabig vezetett, anyu – Z.-vel, mivel ő is eljött – előttem ment kocsival, mutatta az utat. Az igazat megvallva már nemigen tudnám megmondani, merre mentünk, ugyanis teljesen ismeretlen volt számomra az út.

Egy idő után Olivér elengedett minket, ám Móci küzdött ellenem: vissza akart menni a többiekhez. Dobálta az elejét körbe-körbe, de mindig sikerült meggyőznöm, hogy felénk jobb. Végül túltette magát a dolgon, simán ment velem ügyesen. Ügettünk, léptünk, egy hosszabb, tanyamentes szakaszon próbáltam beugratni vágtába, kisebb sikerrel, de mivel mondta a Gergő, hogy Móric inkább ügetősebb, így nem igazán erőltettem.

Egy helyen muszáj volt megállnunk, ugyanis már annyira fájtak az ujjaim, hogy féltem, hogy nem tudom tartani a szárat és baj lesz. Valahogy sikerült anyunak lejelelni, hogy álljunk meg. Én leszálltam, és száron fogva próbáltam nyugton tartani a lovat, de nem igazán érdekelte, mit szeretnék. Kb. negyed óra után nehezen visszaültem, hiszen nem állt meg egy helyben, ahhoz meg túl magas, hogy magam száljak fel rá, így dobni kellett. Megoldottuk.

Másik szakaszon pedig akkora köveket tettek le az útra, mint a vasúti töltéseken van. Mivel Móric nincs megpatkolva, ezért erősen botladozva haladtunk. Végül Z. kiszállt és vezette, hogy nehogy elboruljunk.

Mikor át kellett kelni a főúton, előtte leszálltam és szintén Z. segítségével mentünk át. Egy darabon sétáltunk, majd miután a kereszteződésben, a vasútnál elengedtünk egy traktorost és a vasúton is átmentünk, visszaültem rá. Az utolsó, ismert szakasz már olyan gyorsan telt el, hogy na. Itthon, a tárolónál leszálltam, hisz éreztem rajta, hogy nagyon fülel, és ugrásra készen áll. Meg hát nem akartam leesni. Szorosan fogva bevezettem Krist helyére – aki időközben átkerült Remi mellé, egy karámba – és csak ott nyergeltük le, hogy ne legyen semmi baj.