EquestrianBlog
Baleset
2013. március 15., péntek
Olvasási idő: 3 perc

Hát nem ez volt a legjobb napom, és azt hiszem Kristálynak sem, de ő volt a legnyugodtabb mindannyiunk közül.

Már előzőleg megbeszéltük Cs. Timivel, hogy befogom Kristályt és elmegyünk szánkózni. 11-re beszéltük a találkozót, de nagyon fújt a szél, így mégsem mentünk. Egy fél-háromnegyed óra múlva viszont javult az idő, így befogás közben felhívtam Timit, hogy készüljön. Már beállni se nagyon akart a kocsi elé (újabban hisztizik befogáskor), de végül sikerült és el is indultunk. Átvágtunk B. bácsi lucernásán (btelep mellett), átmentünk az úton. Csak hát tegnap egy csomó eső esett és arra rá a hó, és ezt Kristet zavarta. Így letértem jobbra, csakhogy az mélyszántás volt és innen kezdődtek a bajok. Kristály kapkodta a lábát és próbált visszamenni az útra. Ekkor felborultunk, én kiugrottam a szánkóból ő pedig pár lépés után hasra esett.

Gyorsan odaszaladtam hozzá és nyugtattam, hogy maradjon fekve, közben intettem Z.-nek, aki pont a városba ment. Rögtön futott hozzánk, de amikor odaért, Krist felállt és elindult az oldalra borult szánkót pedig húzta magával. Szerencsére L. bácsi pont jött ki segíteni, és megfogta Kristet. Miután odaértem hozzájuk, és észrevettem a véres havat, gyorsan hívtam anyut (ők a városban a magyarok vásárán voltak), hogy hívja ki a dokit. Aztán megláttam, hogy honnan jön a vér: a pata feleletti legérzékenyebb részből jött, én pedig mégegyszer szóltam anyunak, hogy SÜRGŐSEN hívja ki a dokit! Míg a fiúk (Z. meg L. bácsi, meg a fiai) kibogozták Kristet a rudakból (az egyik (az alsó) el is tört), addig idegesen tömködtem Kristály sebére a havat, de csak nem akart csillapodni a vérzés. Kibogozás után L. bácsi bevitte az udvarra a lovat, a többiek pedig a szánkót húzták be. Én a dokit vártam. Apuék meg is jöttek, és majdnem kiborultam. Nem tudom mennyi, idő telt el, de a doki is megjött. Én fogtam Kristet miközben a doki ellátta a hátsó lábát. Kapott egy erős szorító kötést. J. néni engem nyugtatott, mert hát elég zaklatott voltam, és anyut próbálták elérni, hogy értesítsék a fejleményekről. J. bácsi pedig a véres havat lapátolta (nem kevés volt). Ám még hátra volt az, hogy hazasétáljunk vele. Persze én voltam az. Már a fél utat megtettük, amikor a Krist hátára helyezett takaró leesett, visszamentem érte, és ekkor észrevettem, hogy a kötés elcsúszott és újra elkezdett vérezni. Idegesen, kikészülten hívtam aput, hogy jöjjön, és amikor megjöttek, akkor kiborultam. Szó szerint bőgtem. Végül beültem a kocsiba, Zoli vezette haza Kristet. Míg megjöttek, értesítettem Timit a helyzetről (már a felboruláskor felhívtam, hogy ne várjon, illetve miután a dokit sürgettem, felhívott, hogy tudnak-e segíteni, de nem) és lemondtam Zsófit, aki holnap jött volna. Apu bevezette Kristet a karámba, ő pedig hempergőzött egyet. Jöttek Timiék, hogy ha kell, segítsenek, illetve erőt adjanak. Aztán jött a doki is és mondta, hogy ki kellett volna Kristet kötni, hogy ne mozogjon (vagy minél kevesebbet). Átvezettem a megüresedett Móric helyére és kikötöttem. Én a nyakánál maradtam nyugtatni, miközben a doki ellátta a sebét. Közben apu emelgette az első lábát, hogy ne tudjon ellépni. Kapott egy vastag Betadine-pólyát és egy extra vastag rongyból álló kötést. Mondta, hogy holnap jön, ne engedjük el. Szegényt zavarta a pólya, folyton felemelte a lábát, meg kirúgott, így adtunk neki szénát, hogy ne unatkozzon és elterelje a figyelmét, etetéskor pedig abrakot és vizet.

Utána féltem lemenni, mert féltem látni, hogy nem gyógyul, nem áll el a vérzés. De apuval lementem, megpaskoltam Kristet, és mentem is vissza. Eléggé mardosott a lelkiismeretfurdalás. Tudom, nagyobb baj is lehetett volna, de szerencsére nem lett. Viszont így nem tudunk menni a jövő heti ügyességi versenyre. Első az egészség, majd inkább megyek a legközelebbire.