EquestrianBlog
Bejelentkezés
2015. március 28., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni.

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre. Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel. Meg megírom az elmaradt bejegyzéseket. Huhh, mennyi van már.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvény Halason, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.