Tegnap voltam 10-re lovagolni. Egyedül voltam kint. Én meg az oktató. Két ló van csupán: egy póni (nem is olyan kicsi), amely vemhes (áprilisban érkezik a csikó), és Betyár, a mén (vagy herélt – nem néztem pontosan).
Leszögezem, jól indult a nap: reggel szétment a chapsem, meg olyan szél fújt, hogy azt hittem elmarad a lovi.
Nos tovább. Kimentünk a pályára, futószárral, első óra alkalmából. Először bemelegítette a lovat, hogy azért mégsem alattam… Durva volt, mert lassúvágtázott a ló, aztán egy pontra nézett és beindult. És a következő körnél is és utána is. Aztán felültem. Lépés. Közben Vili bá’ mondta az elméletit. Helyes ülés, félfelvételek, segítségek stb. Ügetés. Nagyon lassú volt, mármint az ügetése Betyárnak. Ezért hát sokszor tanügettem. Nagyon betanult ló volt, mert szinte semmit sem csináltam, a szóra váltott jármódot. Csomó ügetés után elengedett szabadon. És pont jött egy állati széllökés és Betyár megindult. Nagy nehezen visszamentem, mivel elég kemény szája van, meg én is béna voltam. Utána visszacsatolt futóra. És felsorolta, mit kell tenni ilyen esetekben. Persze nagy részét tudtam, de azért jó volt átismételni. És bevallom, pont az ellenkezőjét csináltam, mint kellett volna: kikönnyítettem és előredőltem. Ehelyett pedig bele kellett volna ülni a nyeregbe és hátra kellett volna dőlni. És szárat húzni fokozatosan.
Kis lépés, utána vááágta. Jó volt. Eléggé maga alá szedi a lábait. Óra végén pedig torna volt. Jó óra volt, élveztem. Jövőhéten ugyanígy.

Ma ami lényeges volt abban az egy órában, amit kint töltöttem, az az, hogy Remivel megismertettem a répát. De nem megy az ismerkedés. Mit csinál? Elveszi tőlem a répát, hátul rág egyet-kettőt, aztán elől roppint egyet, aztán répás foggal pipál és kiköpi. Többször is. Majd később „ráerőszakolom” Mint az alma esetében volt: megfogom a kötőfékét, elveszi az almát és ott tartom a szájánál a kezemet, hogy ha kiköpi, azért mégis a kezembe landoljon.