FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Bizonytalanság
2014. 06. 08. • Kristály
Olvasási idő: < 1 perc

Nem írtam meg, de a fedeztetés után, talán egy hónappal eljött doki megultrahangozni Kristet, mivel épp nála volt és szóltunk neki. 2% (!) esélyt adott arra, hogy lesz csikó. Nem igazán foglalkoztam azóta a dologgal, de az agyam hátsó részében ott mocorgott az a 2% is. Titkon nevet kerestem magamban. De aztán újra elfelejttettem.

Még két hónap van hátra (elvileg július 27-e körül esedékes). Apuék szerint nem látszik semmi, de én mintha vélnék felfedezni egy kis has nagyobbodást, aztán Remivel összehasonlítva ez elenyészik. Ennek ellenére én még mindig megadom neki az esélyt.

Aztán ma itatás után, a nagy melegre való tekintettel lefürdettem a lovakat. Miután elengedtem Kristet, ő bement a boxba, de csak az ajtóba, így farral felém volt. Hihetetlenül leereszkedett a hasa. Meg fürdetés közben, mintha láttam volna mocorgást. Oké, nem nagy a hasa, viszont utolsó hónaposan, Remivel sem volt túl nagy, éppen úgy nézett ki, mint egy jó kövér, szalmahasas (vagy hogy mondják) ló és akkor is kérdéses volt, hogy lesz-e csikó. De aztán lett.