FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Csurom vizesen gyönyörű panoráma
2015. 08. 05. • FotóblogKristályRemény
Olvasási idő: 4 perc

Tegnap megbeszéltük Zsófival, hogy ma tartunk egy lovas napot. És hogy ő a Kristályra fog felülni. Aztán addig variáltam magamban, hogy úgy döntöttem, rábeszélem a Remire. Hatra beszéltük, hogy jön. Ma négykor rákezdett az eső, úgyhogy azon izgultam, hogy eláll-e, meg felszárad-e valamennyire hatig, mert mint már ismert, Remi eléggé pocsolyafóbiás. Szerencsére így történt, de azért Zsófi rákérdezett, hogy tuti jöjjön-e. Mondtam, hogy persze. Be is futott, én pedig vázoltam a tervet: ő megy Remivel. Először húzta a száját, de végül beleegyezett. Gyorsan kipakoltuk a cuccost, majd apu segítségével (Zsófi részéről) felnyergeltünk. Beszélgettünk, léptünk, ügettünk, ők vágtáztak, csináltunk jó pár képet. Tetszett Zsófinak Remi mozgása, azt mondta, érezni rajta az ügető beütést.

Olvass tovább!

Életveszélyes
2015. 07. 15. • FotóblogRemény
Olvasási idő: 3 perc

Mondta anyu, miután végignézte, hogy szerencsétlenkedik Remi a vasút előtt. Kezdődött mindez úgy, hogy apu mondta, hogy kimegy a földre traktorral, mert jön Vili bácsi, vinni a szénát. Én meg mondom, megmutatom neki a Remit (milyen hülye). Fel is nyergeltem őt angolba, majd el is indultunk. Gondoltam, hogy nem megyek a lucernán, mert elkezd vágtázni, aztán elkezd rodeózni, nekem meg ahhoz nem volt túl sok kedvem. Szépen mentünk lépésben, ügetni is próbáltam, de nem nagyon akart, úgyhogy lépés tovább. Aztán L. bácsinál a fiúk épp a Simsont túráztatták, amit Remi nem tudott mire vélni, úgyhogy leugrott a lucernaföldre. Próbáltam visszairányítani a betonra, de mielőtt rálépett volna, folyton egy ugrás kíséretében csinált egy hátraarcot. És nem egyszer próbálkoztam vele.

Olvass tovább!

Vízbe csábítós terep
2015. 07. 11. • FotóblogKristályRemény
Olvasási idő: 2 perc

Ma rögtön lovas verseny és mozi után öltöztünk, nyergeltünk és ültünk lóra. Mára Sóstót és környékét terveztük. Odafelé a lucernáson szép nyugisan vágtázgattunk (tényleg rájött a lassú vágta lényegére), aztán a betonon léptünk. A vasútnál Remi kicsit ráparázott a sínekre, de Krist után átsétált rajtuk. A vasút után rögtön lekanyarodtunk balra és a göröngyös talajon léptünk tovább. Én Zsófinak mutogattam, hogy na, ebbe fog Krist felbotlani és a legtöbb be is igazolódott. Miután a szembe jövő néni összeszedte a kutyáját és elhagytuk őket, elindultunk ügetésben / vágtában, de Remi mindig valamiért bestoppolt és Krist is szórakozott Zsófival, így maradtunk a lassabb ügetésnél, majd később a szűkebb résznél visszaváltottunk lépésre. A főútnál kérdeztem Zsófit, hogy elinduljunk hazafelé, vagy menjünk át az úton a város felé. Neki mindegy volt, úgyhogy természetesen tovább mentünk. Itt már óvatosan mertünk ügetni / vágtázni, de azért figyeltem Remi jelzéseit, mikor akad ki a kerítésen belüli kutyák ugatásától, de nem történt semmi baj.

Hazafelé bementünk a Sóstóra, én már a kapunál leszálltam, mert nem volt teljesen kinyitva a két szárny és nem hittem, hogy koccanás nélkül átérünk rajta. Bent a parton próbáltam Remit becsábítani a vízbe, de nem sikerült, pedig egészen a széléig odamerészkedett nagy unszolásomra. Fröcsköltem rá a vizet, ő meg az orrával hangosan fújtatott, de nem sikerült meggyőzni. Na majd máskor, máshol (mert a Sóstóban nem lehet állatot úsztatni). Közben persze Zsófi Kristet nyüstölte, de ő is ellenkezett. Mint mindig. Aztán fényképeztünk, vagyis Zsófit fényképeztem. Majd elindultunk hazafelé. Én továbbra is vezettem Remit a hátsó kijáratig, csak utána ültem fel rá. A vasúttól már ugyanaz volt, mint az elején: betonon lépés, lucernán vágta, de ezentúl gyorsabban mentünk.

Most kevesebbet, 8 km-t tettünk meg kicsivel több, mint egy óra alatt. A lovak se izzadtak le annyira, én viszont eléggé izomlázas voltam, már lovaglás előtt is, utána meg pláne.

A kép Zsófi Instagramjáról való.

Ez most ló vagy marha?
2015. 07. 10. • FotóblogKristályRemény
Olvasási idő: 3 perc

A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt csak a mostani hétvégére sikerült összehozni, hogy Zsófi nálunk legyen. Ma éppen etetés előtt, hat körül ültünk lóra a szokásos felállás szerint: Zsófi Kristre ült angol nyeregbe, én pedig Remire, westernbe. Az út elején Remi rodeózott egy kicsit, néha épp, hogy fent maradtam. Aztán a sarkon levő tanya után elkezdtünk ügetni, Remi pedig egyszer csak kiugrott jobbra, be a bokorba, amivel eléggé meglepett, de az, hogy visszaugrott az útra, csak olaj volt a tűzre: leestem róla. Előre-oldalra estem, és féltem, hogy rám lép, de aztán szerencsére nem. Zsófi gyorsan megfogta Remit és küzdött vele, én meg próbáltam a pillanatnyi sokkon/ijedtségen túl lenni.

Olvass tovább!

Országos Díjugrató Minősítő és Grand Prix – 2015
2015. 05. 09. • EseményFotóblog
Olvasási idő: < 1 perc

Én így láttam a múlt pénteki versenyt.

Fussunk lóval?
2015. 05. 08. • FotóblogKristály

Olvasási idő: 2 percNem volt kedvem felnyergelni, meg átöltözni lovas cuccba, ezért csak egy kantárt raktam Kristályra és megkértem aput, hogy úgy, ahogy voltam (melegítő nadrág, sport cipő), dobjon fel a lóra. Kifelé menet viszont előre bezártam a kutyákat, ugyanis most nem szerettem volna, hogy velem jöjjenek. Mostanában Krist hál Istennek jól van, vagyis nem csontika (tél végén valamiért lefogyott, holott Remi nem változott semmit), így a szőrén ülés is kényelmes volt, már ha egy magas marú lónál kényelmes lehet. Vissza a lovagláshoz: elindultam vele a kövesútra, aztán ott kicsit nézelődtünk, majd tovább indultunk a hátsó kaszáló melletti úton.

Igazándiból én nem nagyon szeretek szőrén lovagolni. Kicsit nagyon instabilnak érzem. Így hát leszálltam Kristályról, de mivel nem akartam visszafordulni, ezért tovább vezettem az úton. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem futni, de Krist csak húzatta magát, nem indult el ügetésben. Fogtam egy ágacskát és elkezdtem felé legyezgetni vele, hogy elinduljon. Aztán kisebb nagyobb szakaszokon futottunk. Sokszor vissza kellett húzni, de végül az én tempómat is megszokta és az ágat se kellett használnom, mert amint elkezdtem topogni, ő elkezdett ügetni. A s.telepnél tartottunk egy kisebb pihenőt, a nyakába akasztottam a kantárt szárát, gondolván úgyse megy el. Amíg léptem, nem is ment, követett, mint mindig.

Aztán elkezdtem futni, ő meg lehagyott, mivel már nem tudtam semmivel sem visszahúzni. Hiába szóltam utána, ő meg se állt a karámig. Még gyorsan felhívtam anyut, hogy ne ijedjenek meg, hogy nélkülem látják a lovat, aztán kényelmesen bekocogtam. Azért a végére rendesen elfáradtam.