EquestrianBlog
Instagram #2
2014. december 19., péntek
Olvasási idő: < 1 perc

Augusztus óta egész sokat fényképeztem. A sorrend: az első a legrégibb (augusztusi kép), az utolsó kettő a pedig a mai termés.
A szürke ló, Ő Kibo. A mellette levő képen pedig a díjlovas verseny programját rajzoltam le, hogy könnyebben memorizálhassam. Nekem személy szerint az utolsó két kép, a második sorban az első és harmadik kép, az utolsó előtti sorban pedig a Benis kép tetszik.

Van két mókusunk
2014. szeptember 21., vasárnap
Olvasási idő: < 1 perc

Épp Benit nyüstöltem a terasz előtt, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy árnyék szaladaz erdőben. Anyuék is mondták már, hogy van mókusunk és én is láttam egyet. Aztán fényképezés közben kiderült, hogy kettő is van. A diófára jönnek enni. Nagyon aranyosak. Beni is segített keresni őket, de csak a tekintetével.

 

 

 

 

Majdnem Kötöny
2014. július 25., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Felnyergeltem Kristet és úgy találomra elindultam a kövesút mentén. Beni is jött utánunk, aminek kevésbé örültem, hiszen ez eléggé lekorlátozta, hogy merre menjek, ezért úgy döntöttem, hogy mivel elég régen voltam már az olajtelep felé, hát gyerünk, nézzük meg, mi a helyzet arra.

Mikor odaértünk, felmentem az egyetlen dobra, amire fel szoktunk menni, hiszen nem túl meredek és nem is túl magas. Csak mert féltem Krist lábait. Dombozás után kiértünk a nagyon süppedős útra, ahol egy vizsla jött szembe velünk. Kicsit megijedtem, hogy nehogy harapós legyen, de amíg Beni lefoglalta őt, addig Kristtel gyorsan továbbiszkoltunk a telep felé. A két erdő közötti úton patanyomokat észleltem, így egy hírtelen döntéssel továbbindultam a kövesúton túlra – amerre még nem voltunk.

Krist az egyik tanyánál hirtelen nagyon érdeklődve nézett az udvar felé, én meg karámot láttam a kerítés előtt, ezért úgy gondoltam, hogy megnézzük milyen hely is az. Elmentünk a kerítés mellett. Bent egy bácsika etette éppen a kutyáját. Odaköszöntem neki, amiből végül beszélgetés lett és kiderült, hogy anyuék ismerik egymást, sőt nem is olyan rég voltak nálunk. Beszélgettünk vagy fél órát, mielőtt továbbindultam.

Mentünk tovább, már nagyon hazafelé akartam menni. Telefonon néztem a térképet, hol lehet balra fordulni. Aztán megérkeztünk az elágazáshoz. Szép hely volt, Beni is élvezte, Krist meg ment, mint az őrült. Átmentünk a kövesúton, közben meg-megnézegettem a térképet, hogy jó helyen járunk-e, mikor kell lefordulni. Egy telepített nyárfaerdő utáni nagy fa- és bokorcsoportból majdnem nem jöttem ki, de aztán mégis sikerült és folytattuk tovább az utunkat. Az egyik részen, ahol rendes földes utat jelzett a térkép, teljesen ellepte a visszanőtt fasarjak, de Krist ügyesen utat tört magának. Két helyen vadászles mellett mentünk el. Volt ott minden: a les, szénaetető, itatómedence, vályú, de mindez üres volt, gondolom majd télre feltöltik.

Miután kiértünk a keresztező útra, onnantól hazáig ismerős volt a táj.

Utólag néztem vissza, hogy pontosan merre is jártam, és akkor jöttem rá, hogy ha nem ott fordulok balra, ahol fordultam, hanem egyel vagy kettővel „később”, akkor a másik faluba / városba (?) érünk. Az út, (a beszélgetési időt nem számítva) két órás volt és összesen 19 km-t mentünk.

Sziszi
2014. július 20., vasárnap
Olvasási idő: < 1 perc

Valójában Neki nincs külön tag, hiszen ő nem konkrétan a saját kutyám, de mivel ő is a tanyán él, ezért illik írnom most róla egy sort.
Ma ugyanis ő is elpusztult.
Ég Veled!
Sziszi – 2006 (?) – 2014.07.20

Lady is labdázik
2014. május 13., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Van egy kicsi, sárga alapon fehér pöttyös labda, amit Beni nagyon imád. Amikor labdázok a fiúval, Lady ilyenkor mindig “csipog”, hiszen ő is szeretne játszani. Ladynek is szoktam a lasztit dobni, de utána fut, felkapja, és szinte azonnal le is dobja.
Aztán valamelyik nap megint labdáztam Benivel, Ladynek is dobtam, ezúttal a lelkes hívásomra (máskor is lelkes szoktam lenni) boldogan jött labdával a szájában. Agyon dicsértem, viszont nem dobtam el újra, hanem félre raktam és unásig simogattam.
Ma is dobtam nekik a labdát, ezúttal mindkettő lelkesen hozta.
Örülök ennek a fejlődésnek és próbálok velük nem unásig játszani, hogy mindig kedvük legyen hozzá.

Panka
2014. április 8., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Két napja veszítettem el első kutyámat: Pankát. Még mindig nem tudom felfogni. Vagyis felfogtam már, csak a hiányával küzdök még mindig. Nagyon sokat köszönhetek neki. Nem tudok mit írni Róla, csak a torkomban lévő gombócot érzem. Emlékek tolulnak fel. 130 cm-es rekord ugrás. Szánkózás. Kereszttesómmal szánkóztunk. Lovas terepek. Sóstón túra. Iskolai kisállat kiállításról eredmények. 8 együtt töltött év. Fáj, hogy ha megjövünk nem ugrál, hogy lássa, bent vagyok-e a kocsiban. Fáj, hogy nem jön farkcsóválva, ha hívom. Nem böködi a kezemet többé. Nem ugorja át semmilyen feltétel nélkül az akadályokat.

Nagyon hiányzol. Légy boldog az örök vadászmezőkön.
Panka – 2006 nov. – 2014. április 6.