EquestrianBlog
Direkt?
2015. január 16., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Annak ellenére, hogy nem írok, még vannak történések. Mint például ma is. Remiék szokás szerint kint legeltek, én meg éppen szünetet tartottam a tanulásban (khm… az olvasásban), amikor kimentem az ajtóhoz és kinéztem az udvarra. Nem láttam mást, csak hogy van két lovas a kerítésen kívül, utánuk meg jött egy autó (ami hozzánk jött). A lovasok, akikről kiderült, hogy a Timi és az apukája volt, ők meg eljöttek a kapuhoz (miután előre engedték a kocsit) és ott megálltak, mert közben Remi meg odament hozzájuk. Én gyorsan magamra kaptam egy pulcsit, és futottam ki, hogy megfogjam a nagylányt. Kiértem, köszöntem a Timiéknek, beljebb vezettem a leányzót, Z. pedig becsukta a kaput. Timiék ellovagoltak B. bácsi lucernásán a város felé, én meg elengedtem a Remit. De ő nem ám az anyjához ment volna, aki mindvégig legelt. Nem. Ő megkerülte a rövid kerítés szakaszt és bevágtázott az erdőbe, onnan meg az útra. Na erre Krist is ideges lett, ment a nagylány után, ő meg, mivel rájött hogy Robinék (Timi lova) már túl messze vannak, ezért visszafordult. Én elálltam Krist útját, hogy ne menjen Remi elé, aztán a csikó is odaért hozzánk, úgyhogy sarkon fordulva bevágtáztak a karám felé. Kristet még sosem láttam ilyen gyorsan vágtázni.
Egyébként nem tudom, hogy direkt csinálják-e, hogy a kerítés mellett lovagolnak el, ugyanis nem villanypásztorral vannak el kerítve a lovak, hanem kerítéstől kerítésig bármerre legelhetnek. És ilyenkor, amikor a kerítés mellett mennek hazafelé, akkor Remi nagy boldogan odavágtázik hozzájuk (persze csak a kerítésen belül), természetesen Krist követi őt, így a két ló a kerítés mentén megy, egészen addig, amíg kellőképpen el nem távolodnak a lovasok a kerítéstől. Remi nem buta, mert ha túl közel mennek a lovasok a kapuhoz, akkor ő simán kimegy rajta.
Ebből adódik a másik eset, amikor szintén a Timiék voltak, csak ők követték a kövesút kanyar-ívét, így “csak” félig lovagoltak el a kapuig, onnantól a város felé vették az irányt. Remi persze követte őket a kerítésen belül, Krist mögötte, majd fogta magát a kiscsaj és kiment a kapun. A lovasok persze már hetedhét határon vágtáztak hazafelé és ez is volt a lovak szerencséje.

Instagram #2
2014. december 19., péntek
Olvasási idő: < 1 perc

Augusztus óta egész sokat fényképeztem. A sorrend: az első a legrégibb (augusztusi kép), az utolsó kettő a pedig a mai termés.
A szürke ló, Ő Kibo. A mellette levő képen pedig a díjlovas verseny programját rajzoltam le, hogy könnyebben memorizálhassam. Nekem személy szerint az utolsó két kép, a második sorban az első és harmadik kép, az utolsó előtti sorban pedig a Benis kép tetszik.

Párosan szép az élet
2014. október 9., csütörtök
Olvasási idő: 2 perc

Nagy örömömre már tegnap hazajöhettem, így már ma lóra tudtam ülni. Mostanában nincs olyan nagy kedvem lovazni és a múlt héten is így tettük meg a terepet, ezért úgy gondoltam, hogy most is, miért ne vigyem magammal a nagylányt szabadon?

A múlt héten csupán az alapkört tettük meg, mivel már erősen sötétedett, mikor lóra ültem. Remivel nem volt semmi gond, tuti, hogy kétszer annyit ment, mint mi, le is fáradt a végére.

Ma viszont hosszabbat terveztem. A s.telep kerítésénél kicsit fennakadt, hiszen semmiért nem tudta felfogni, hogy a kerítés ott marad előtte, míg én meg Krist simán tovább tudunk menni, de pár perc után nyihogva utánunk vágtázott. Össze-vissza rohangált fel, le, a M. bácsi tanyájánál a kutya jól megkergette, de a kis hülye, ahelyett, hogy továbbjött volna velünk (mert mi nem álltunk meg, hanem mentünk tovább, mintha mi sem történt volna), még vissza rohant, és csak hosszú percek után jött utánunk (én meg közben féltettem, nehogy a kutya megharapja). A vasútnál jobbra fordultunk. Ott sem bírt magával, hiszen visszarohant a vasúthoz, a fiatal erdőben fel-alá rohangált. Mi meg mentünk rendületlenül. Sokszor léptünk, mert nem szerettem volna, hogy annyit rohangáljon. Ilyenkor mindig előttünk haladt (mondtam már, hogy vezér típus, sose hagyja, hogy leelőzzük). Az újabb kedvenc utamon visszafordultunk, ahol Remi megint vágtázott egy nagyot, mi meg teljes erőbedobással igyekeztünk követni. Hazafelé már inkább lépésre fogtam, mert ügetésre folyton bevágtázott, akármennyire is igyekeztem Kristet visszahúzni. A kövesúton egy bicikliző nénit megijesztett, de végül semmi baj nem volt.

Lenyergelés után pedig mehettek legelni.

Volt nálunk a kovács
2014. szeptember 23., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Ismételten volt nálunk a kovács. Jöhetett volna hamarabb is, viszont én nem szerettem volna azt, hogy jöjjön, hiszen körmölés után nagyon érzékenyek a betonra és a kavicsra, és a szüreti az javarészt betonon van, így hát inkább megvártuk, míg túl leszünk az eseményen.
Gyuri ma ért rá. Csupán annyit mondott, hogy rohad Kristnek a nyírja, amit ugye tudunk és hát az esőzések miatt ez sajnos nem is lesz másként. A másik, amit mondott, az az, hogy Remit nem érdemes patkolni, mert nem jár annyit betonon, ezen kívül akkor nyolc hetente kéne patkolni, így hát nem élünk ezzel a lehetőséggel, bár örülnék neki, hogy had szokja.

Mi a helyzet azokkal a pocsolyákkal?
2014. szeptember 14., vasárnap
Olvasási idő: 3 perc

A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.

Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól.

Olvass tovább!

Szüreti felvonulás 2014
2014. szeptember 13., szombat
Olvasási idő: 4 perc

Amikor még kicsi volt a Remi és kérdezték, hogy mikor fogok vele felvonulni, annyit mondtam: majd 6-7 éves korában. Hát nem így történt, ugyanis idén vele vonultam fel. Viszont csak két feltétellel vállaltam ezt be: átmegy a vizsgán, vagyis a Szent Iván-esti felvonuláskor nem lesz vele baj és hogy Kristály mellette lesz. A lovasnak pedig ki mást választottam volna, mint Zsófit. Össze vannak már szokva, sokat voltak együtt, más nem is kellett.

Annyit tudni kell, hogy idén kivételes alkalommal, a lovardában tartották meg a szüreti napokat, ugyanis eddig a városháza mellett volt, és pont felújítás alatt áll. Éppen ezért a felvonulás útja is megváltozott. Épp csak annyira, hogy a megszokottal ellentétben visszafelé mentünk. Vagyis a városházától a lovardába.

Olvass tovább!

Instagram
2014. augusztus 3., vasárnap
Olvasási idő: < 1 perc

Haladunk a korral, ez tény. És az is tény hogy újabban csupán telefonon fényképezek, hisz az mindig nálam van. És vannak képek, amiket megosztok a közösségiken. Ide összegyűjtöm az eddigi instás képeket. Időben visszafelé.

Szederke, 2014.07.31Zsófival terep, 2014.07.22Homokló, 2014.07.18

Koleszmacska, 2014.07.05Krist, 2014.07.04Remi és Tenkes, a P.-i bandázáskor, 2014.05.31

Krist, 2014.03.30Panoráma, 2014.03.15A kert legszebbjei, 2014.03.30

Egy hosszabb terep után. Krist is velünk volt, rajta Zsófi lovagolt. 2013.12.282014.11.18Kicsi Johny, 2013.10.13

Csak megvan!
2014. július 31., csütörtök
Olvasási idő: 2 perc

Ugye nekem van egy appom, az Endomondo, „Riding” módba állítva, amit arra használok, hogy a GPS-t bekapcsolva lemérjem a távot és az időt, amit lovagolok. Ez már csak azért is jó, hogy emlékezzek, mikor merre mentem, mennyi kalóriát égettem el (egyébként ez nem érdekes), hány km/h-s sebességgel haladtam. Mivel telefon mindig van nálam, így a lovaglások el is vannak könyvelve (kivéve, mikor itthon lovagolok a lucernáson, vagy a legelőn, ekkor nem szoktam bekapcsolni az alkalmazást). Tegnap nézegettem, hogy kevesebb, mint tíz km kell ahhoz, hogy meglegyen a 100 km erre a hónapra. Lehet, sőt biztos, hogy más lovasok, akik versenyszinten lovagolnak, többet lovagolnak havonta a pályán.

Este háromnegyed nyolckor (!) jutott eszembe ez a tíz km, így csapot-papot otthagyva rohantam átöltözni. Közben számolgattam, hogy ha fél kilenc körül megy le a nap, akkor háromnegyedig még biztos világos van. Mivel nekünk a legjobb esetben is kb. egy óra 10 km, szóval belevágtam, gondolva, hogy legfeljebb. a végén vakuval fogok világítani.

Szegény Kristnek alig hagytam időt lépni. A terep kb. 85%-át végig ügettük. A fenyves után az előző lovasok nyomait szerettem volna követni, de a lankás „réten” elvesztettem azokat, így visszatértem az útra. Ezentúl arra mentem, amerre nem igazán jártam eddig, hisz ahogy említettem, ott van egy tanya, aminek nem ismerem a kutyáit. De ezúttal sem volt semmi baj. Hazafelé, mondanom sem kell, adtunk neki rendesen. N.A.-éknál megnéztem a helyzetet, akkor tartottunk 6,3 km-nél, így úgy döntöttem, hogy inkább kimegyek a kövesútra. H. doktor tanyájánál megint megnéztem a helyzetet: másfél km-t haladtunk, így lekanyarodtunk a földes útra. Ekkor már eléggé sötét volt, de innentől már betéve ismerem a hazafelé vezető utat, és bár nem nagyon láttam messzebb, mint a ló feje, azért a telefont nem kellett elővenni világítani.

A terep össz-vissz 10,70 km-re sikeredett, amit végül 58 perc alatt tettünk meg.

Majdnem Kötöny
2014. július 25., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Felnyergeltem Kristet és úgy találomra elindultam a kövesút mentén. Beni is jött utánunk, aminek kevésbé örültem, hiszen ez eléggé lekorlátozta, hogy merre menjek, ezért úgy döntöttem, hogy mivel elég régen voltam már az olajtelep felé, hát gyerünk, nézzük meg, mi a helyzet arra.

Mikor odaértünk, felmentem az egyetlen dobra, amire fel szoktunk menni, hiszen nem túl meredek és nem is túl magas. Csak mert féltem Krist lábait. Dombozás után kiértünk a nagyon süppedős útra, ahol egy vizsla jött szembe velünk. Kicsit megijedtem, hogy nehogy harapós legyen, de amíg Beni lefoglalta őt, addig Kristtel gyorsan továbbiszkoltunk a telep felé. A két erdő közötti úton patanyomokat észleltem, így egy hírtelen döntéssel továbbindultam a kövesúton túlra – amerre még nem voltunk.

Krist az egyik tanyánál hirtelen nagyon érdeklődve nézett az udvar felé, én meg karámot láttam a kerítés előtt, ezért úgy gondoltam, hogy megnézzük milyen hely is az. Elmentünk a kerítés mellett. Bent egy bácsika etette éppen a kutyáját. Odaköszöntem neki, amiből végül beszélgetés lett és kiderült, hogy anyuék ismerik egymást, sőt nem is olyan rég voltak nálunk. Beszélgettünk vagy fél órát, mielőtt továbbindultam.

Mentünk tovább, már nagyon hazafelé akartam menni. Telefonon néztem a térképet, hol lehet balra fordulni. Aztán megérkeztünk az elágazáshoz. Szép hely volt, Beni is élvezte, Krist meg ment, mint az őrült. Átmentünk a kövesúton, közben meg-megnézegettem a térképet, hogy jó helyen járunk-e, mikor kell lefordulni. Egy telepített nyárfaerdő utáni nagy fa- és bokorcsoportból majdnem nem jöttem ki, de aztán mégis sikerült és folytattuk tovább az utunkat. Az egyik részen, ahol rendes földes utat jelzett a térkép, teljesen ellepte a visszanőtt fasarjak, de Krist ügyesen utat tört magának. Két helyen vadászles mellett mentünk el. Volt ott minden: a les, szénaetető, itatómedence, vályú, de mindez üres volt, gondolom majd télre feltöltik.

Miután kiértünk a keresztező útra, onnantól hazáig ismerős volt a táj.

Utólag néztem vissza, hogy pontosan merre is jártam, és akkor jöttem rá, hogy ha nem ott fordulok balra, ahol fordultam, hanem egyel vagy kettővel „később”, akkor a másik faluba / városba (?) érünk. Az út, (a beszélgetési időt nem számítva) két órás volt és összesen 19 km-t mentünk.

Kristes, Remis, Mozis, Zsófis
2014. július 22., kedd
Olvasási idő: 5 perc

Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.

Olvass tovább!