FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Vanda
2012. 06. 21. • B. Sz.
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap voltam lovagolni. A Vandára kerültem futószáron, mivel rajta csak futószáron lehet menni, ugyanis szabadon kész öngyilkosság. Mikor megérkeztem, Szilvi pont Susy-t (Szüzi) nyergelte, gyorsan ugratott vele, én közben leápoltam Vandát. Kész lett Szilvi, felnyergeltük az arabot, majd Szandi egy kicsit kivitte futószárra, közben Szilvi elnent. A felénél kb. átvettem a futószárazást. Tök aranyos amúgy, parancsszóra megy minden. Igen ám, de közben a pálya másik oldalán építették a díjlovagló négyszöget és a fehér lécek, amiket odavittek, tökre idegesítették és megbolondult. Megjött Szilvi, átvittük a másik pályára, ott még ment egy kicsit, majd felültem rá. Szinte végig ügetés volt, nagyon aranyosan ment. Végül bevittük, lenyergeltük. Majd jött Ígéret, akit Szilvi lovagolt. Azt mondták, hogy tök neveletlen a ló, meg minden, mert előzőleg egy pasi lovagolta. Aki, mint kiderült, nem tud lovagolni, mert Ígéret nagyon ügyesen ment. Addig amíg láttam, mert közben jött értem anyu.
Lovaglás közben megbeszéltem Szandival, hogy ma fél hétkor találkozunk a madárnál a Sóstón. 

Gazsi
2012. 06. 07. • B. Sz.
Olvasási idő: < 1 perc

Ma voltam lovardában. Szilvi úgy fogadott, hogy délelőtt elvitték Leo-t, így Gazsira ültem (kisbéri, sárga mén, nagyon aranyos). Egy lánnyal (nemtom a nevét) gyorsan felnyergeltünk, közben Szilvi felült az Agrira. Kivittük a pályára a lovat, ott felültem rá, és hajrá. Ügettem egy csomót, meg vágtáztam is. Az ügetése tök kényelmes, a tanügetése is, de a vágtában már dobál. Leot jobban ki tudom ülni. Végül leléptettem, beszélgettem a lánnyal kiderült, hogy a város másik felében lakik, és akár együtt ki is mehetünk terepre. Bementünk, lenyergeltünk, majd egy másik lovat, Masnit nyergeltük fel. Masni olyan ló, aki ha kikötöd, képes magát felakasztani. Szóval fogtam, míg a lány leápolta, aztán jött Szilvi és felnyergelte. Kiment vele a pályára, bemelegített, majd ugratott. Tök magasat mentek, kb. mint a ló szügye. (Nem túl nagy a ló, Kristnél kisebb). Jövő héten ugyanekkor, ugyanott.

Május 1.-én nyitott lovarda Halason
2012. 04. 27. • B. Sz.Esemény
Olvasási idő: < 1 perc

Még régebben írtam, hogy nem rendezik meg Halason a CSI Lovasversenyt, a pályák állapota miatt. DE! Helyette egy nyílt edzést szervez  Szilvi, amire, ha minden jól megy, ki tudok jutni. Szóval most programajánló következik.

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a kiskunhalasi lovardába nyílt edzésünkre! 

Program:
9:00 Gyerek ügyességi vetélkedő – kezdő szint
       Gyerek ügyességi vetélkedő – haladó szint
10:00 Székfoglaló
11:00 "díjugratás"
         Gyerek ugró 60 cm
         Amatőr és gyerek ugró 80 cm
13:00 Ebédszünet
13:30 Haladó ugró 100 cm
14:30 Bemutató /lovassportok bemutatása, ember és ló tudásának összemérése/
15:00 Játékos lovas vetélkedő / négy lábon és két lábon /

Nem ültél még lovon? Lovagolsz már de kedvet kaptál?
Folyamatos lehetőség nyílik a lovagolni vágyók számára a helyszínen!
Kiskunhalas, Határőr Lovasiskola 

Nyitott lovarda

Dzseni, Póni
2011. 10. 30. • B. Sz.
Olvasási idő: < 1 perc

Pénteken a Szilvinél volt megjelenésem, rögtön suli után (2-re). Szilvi is bent volt, de Juci tartotta az órát, ugyanis ő segít Szilvinek. Volt még egy másik kislány , ő Pónin lovagolt (nem a Robiéknál levő Pónin), én pedig Dzsenin. Gyorsan felnyergeltem, addig Juciék pedig Pónit nyergelték. Dzseni nagyon aranyos tíz éves, nemtudom milyen fajtájú, almázottszürke ló. Az ügetése pedig valami isteni. Az óra felén lovat cseréltünk, ugyanis Póni nem volt hajlandó futózni, mert nem tudom miért. Szóval Dzseni került futóra, én pedig Pónival ügetgettem, bár nevezzük inkább pattogásnak. Ráadásul a Pónin levő nyereghez nem tartozott kengyel, így kengyelnélküliztem egy csomót. Közben pedig Fanni Dzsenin ügetgetett. Végül vége lett az órának, gyorsan lenyergeltem a Pónit, bevittem a helyére, majd elcipeltem a cuccokat a nyergesbe, és fél ötkor már el is mentem, mert Juci is ment el. 
Szilvivel úgy beszéltük meg, hogy a szünet utáni legközelebbi órán lesz egy westernórám. Alig várom.

Lovastábor 5. nap
2011. 07. 09. • B. Sz.
Olvasási idő: 2 perc

Délelőtt még elrendeztük a lovak sörényét, újrafontuk a Jucusét, mert szétesett. Felnyergeltük a szürkéket, én Teddyre ültem. Időközben elkezdtek a környéken hegeszteni, jött egy traktor. Teddy meg ideges lett, így cseréltünk Kittivel, Rozira ültem. Nem ugrattam, mert ő vele nem lehet. Majd átadtam Áginak, aki szenvedett vele egy csomót. Unalmamban elkezdtem egy koszorút fonni Hannának. Majd bementem (a többiek etettek), mert az egyik kicsi ki akarta törni az ablakot egy fával, szóval rendezzem el, utána visszamentem a lovakhoz, hogy elhozzam az ottfelejtett vizemet, erre megkértek, hogy sétáltassam meg a frissen lefürdetett Rozit. Ez megvolt, felmentem, kajáltunk. Utána a nagy hőségben pihentünk, de Szilvi kihívott minket és megbeszéltük a felállási sorrendet a délutáni bemutatóra, ahova a szülők is eljöttek. Első volt Dolli, rajta Mariannal, aztán Rozi a Csabival, mellette Panni meg Zsani; majd Teddy, rajta Kittivel, aztán jött Szofi, rajta Domo (egyik kicsi), mellette én és Ági, aztán Juci Zsigivel. Közben pedig Szépség (póni) is kijön. Aztán baj volt, hogy nincs nyereg a Szofira, így hát felajánlottam az enyémet. Apu meg is hozta kettőre, fél óráig azt szereltem, ugyanis kivettem belőle a marvasat, hogy azt  majd kicseréljük és vissza kellett tennem. Addig a többiek a lovakat ápolták és nyergeltek. Gyorsan feltettük Szofira a nyerget, a hevederrel egy kicsit szenvedtünk, de meglett. Majd beállítottam a legkisebb kengyelt a Domonak, felszálltam és kengyel nélkül kimentem a pályára, ahol mondta a Szilvi, hogy lehet sétálni a lovakkal, míg érkeznek a szülők. Beállítottam a kengyelt és léptem. Aztán átmentünk, beállás, fényképeszkedés. Majd mindenki elrendeződött: Teddy meg a pónik a másik pályán; Szofi (én), Dolli (Mariann) és Rozi (Ági) pedig az ugrós részen. A Zsani meg a Panni megmutatták, mit tudnak Teddyn, Ági meg mit tud Rozin, addig mi léptünk és ügettünk. Majd Kitti felült Teddyre, és elkezdtünk ugratni. Szofi rohant, én meg olyanokat huppantam ugráskor, mint állat. xD Aztán cseréltünk Kittivel, én felültem Teddyre, még utoljára ugrattam egy x-et hogy megmutassam, tudok én nemhuppanósat is ugrani. Kitti felment a benkre, léptetés és mentünk be. Gyorsan lefürdettem Teddyt, összepakoltam a nyerget és jöttem haza.

Lovastábor 4. nap
2011. 07. 09. • B. Sz.
Olvasási idő: < 1 perc

Reggel elég sokat késtem, de beértem nyergelésre. Majd szürkéken (és pónikon) lovaglás. Mariann még kihozta Dollit is. Én Teddyre ültem, nem ugrattunk, vagyis csak Mariannék. Mi gyakoroltunk, majd átadtam Panniéknak a lovat. A végén lemostuk a szürkéket, megetettünk és mi is ettünk. Ebéd után Szilvi megmutatta a lovardai feladatokat, aztn szabadidő, így mi lementünk Ágival meg Kittivel megcsinálni a szürkék sörényét. Én meg befontam Rozi farkát. Aztán átmentünk a pónikhoz és Jucust is megcsináltuk. Kitti az ardenni fonatot csinálta, mert a bogyózáshoz nagyon dús a sörénye, én pedig befontam a farkát. Utána meg két takarót elkezdtünk Kittivel sikálni – hasztalanul. Aztán felszereltük Szofit meg Teddyt. Kitti felült Szofira Szilvi Brigire bízta, ugrott is egy csomót, majd én ültem fel, egy csomót ugrattunk, volt nagy száguldás két akadály között. Aztán jött Ági. Végül utoljára még felült Kitti és felment a benkre. Leszereltünk, én elvittem Szofit lemosni. Szépen tűrte. Legelt egy kicsit, aztán betettem és mentem haza.