EquestrianBlog
Sötétben Gazsival
2012. november 20., kedd
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap Szilvi felhívott, hogy nem érnék-e ma rá, mert a lányok ma érnek rá. Igent mondtam a 8 órám ellenére, így a négy óra körült beszéltük meg. Matek után rögtön vitt anyu loviba, kocsiban öltöztem át. Még nem volt senki, Szilvi pedig Suzy-n lovagolt. Végül befutott Brigi, majd Fanni is, így szerelhettünk. Én Gazsin, Fanni Nifti-Fiftin, Brigi pedig Latabáron lovagolt. A bal oldali pályán lovagoltunk fél lovardában. Gazsi nagyon ügyesen ment, már nem sántított és nem is volt lusta. Ügyesen ment. Először léptünk, majd ügetés-lépés átmeneteket kellett csinálni, végül behívott Szilvi nagykörre vágtára. Mikor visszamentem féllovardába, nem halottam, hogy ne vágtázz, csak annyit, hogy vágta és egy kör után elkezdtem vágtázni. A féllovarda felénél, azonban Gazsi megindult (eléggé sötét volt már), Szilvi pedig mondta, hogy ne vágtázzak, mert megijedt, hogy Gazsi megindult (én nem). Végül egy kis ügetés, majd lelépés és visszamentünk. Két hét múlva (mivek nem érünk rá) fel kell hívni.

Minden vég egy újnak kezdete…
2012. november 16., péntek
A bejegyzés elolvasáshoz Bejelentkezés vagy Regisztráció szükséges.
Újra járok
2012. november 7., szerda
Olvasási idő: < 1 perc

Most, hogy nem kell nyelvvizsgára készülnöm (és remélem, hogy csak jövőre kell legközelebb – majd pénteken kiderül), így egy picit több időm van. Elhatároztam, hogy megint fogok járni Szilvihez lovagolni, és meg fogok tanulni ugratni. Szünetben fel is hívtam, ma 3-ra beszéltük meg az időpontot. Oda is értem, a lovász bácsi mondta, hogy figyeljek Niftire, mert már dél óta fekszik. Viszont nem volt kólkára utaló jele, csak szimplán lefeküdt. Végül 3 után típ perccel befutott Szilvi is és Fanni is. Én Gazsit nyergeltem, majd miután kész lettem, segítettem Fanninak is Latabárral. Brigi még nem jött meg, így elindultunk ketten a füves pályára. Először nagykörön köröztünk Szilvi körül, majd kimentünk fél lovardába. Gazsi nem igazán akart együtt működni, nem akart ügetni. Amikor meg ügetett volna, akkor lépésből rögtön lépés tempójú hintavágtába kezdett. Jó volt, de nem a megfelelő. Aztán még az elején sántított is. Egyszer megkerültük az egész füves pályát lépésben, utána még egyszer megtettük a fél lovardát ügetésben. Közben megjött Brigi is és felült a Gazsira.
Jövő hét, péntek, 3 óra.

Első Kristályos – előzmények
2012. szeptember 29., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Ma rendezték meg Robiék a Regruta Gyermek Ügyességi Lovasversenyt benn a Laktanyában. Persze ennek is volt előzménye.
Amikor megtudtam, hogy lesz verseny, rögtön tudtam, hogy Kristállyal is fogok indulni. A kezdő (lépés-ügetés) ügyességiben. A vágtásban meg Gazsival. Előtte, csütörtökön bementem a Szilvihez, hogy mi lenne, ha megyek Gazsival is, mondta, hogy kicsit későn szólok, de tőle mindegy. Meg mi lenne, ha beviszem Kristet szombaton, hogy ne reggel hétkor keljen belovagolnom, hanem délután. Ezt már nem helyeselte annyira Végül azt is megbeszéltük, hogy ma 5-kor találkozunk és gyakorlok Gazsin.
Ma háromkor már lovat pucoltam, háromnegyed négykor még nem végeztem, de már indulni kellett volna. Végül felnyergeltem és elindultam. Előrelátóan vittem magammal pálcát, ami jól is jött a szokásos helyen. Bár a sok kő és a fájós pata miatt lassan haladtunk, de végül beértünk. Brigi Gazsin gyakorolt, Fanni pedig Nifti-Fiftin (Vandát elvitték, ő az új ló).  Robiék is pont akkor edzettek, én egy darabig a pályán kívül álltam és beszélgettem Kristályról (sokan azt mondják, nem is látszik rajta a 19 év – hát nem is). Végül bementem a bal oldali pályára, hiszen oda voltak felállítva az akadályok. Párszor végigmentem Kristállyal az akadályokon. Először még csak lépésbe vette, de aztán a legtöbb már ment ügetéssel is. Végül szóltam apunak, hogy jöjjön be, hozza a takarmányt. Még Nóri felült rá kipróbálni, be is lovagolt vele, majd lenyergeltem. Bevittem a Dzseni helyére, ahol a szüretin is volt. Megetettük, a felszerelést betettük a kocsiba és jöttünk haza. Gazsira fel sem ültem.

Azért az ezüst is szépen csillog
2012. augusztus 18., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Egy éve voltam utoljára versenyen. Mondjuk lehettem volna korábban is, de akkor nem készültem fel. Szinte most sem. Csak tegnap mentem egyet Gazsin és kész.
Reggel nyolckor volt találkozó, és rögtön megbeszéltük (én, CséKó és Fanni (igen, az)), hogy ki miben indul. Én indultam a kezdőben (lép-üget) és a középsőben (lép-üget-vágta), CséKó csak kezdőben, Fanni pedig mindháromban (harmadikban 2× 60 cm-es ugrás is van). Mindhárman Gazsival, illetve Fanni az ugrásban a Dámával (Póli lova).
Háromnegyed kilenckor pályabemutató, ami a következőből állt: start, három rudas cavalettire rakott járóiskola, bólya, kulcs, dupla, ferdített kapu, labirintus, kereszt, szlalom, és az ugró akadály körül kiskör, majd cél. Először a Fanni ült fel, másodikként indult. Hibátlant ment, csak lassan. Közülünk másodikként CséKó lovagolt, ő 9. volt. Egyet rontott (Gazsi leverte a járóiskolát). Végül én mentem 17.-ként. Hibátlant mentem. Összesen 19-en voltunk. Eredményhirdetésnél hatot jutalmaztak, és mint a cím mutatja, második lettem (Fanni nem ért el eredményt). Egy érem volt a jutalom.
Gazsi legtöbbször sietett, nem kellett noszogatni, ügyesen megcsinálta az összes feladatot. Igazából a járóiskolánál és a szlalomnál féltettem egy kicsit, de nem lett semmi gond, bár a járóiskolánál koppantott. A végén, a célnál engedtem neki így majdnem beugrott vágtába, de még bírta. És amit bírok, hogy addig az első voltam. Aztán utánam következő lovas éppen, hogy beelőzött. Nem baj, ügyes volt ő is.
Aztán nem tudom, hánykor jött a következő versenyszám. Pályabemutató nekünk egy picit felesleges volt, ugyanis ugyanaz volt a sorrend, csak lehetett vágtázni is. Itt én indultam másodikként, Fanni pedig kilencedikként. A melegítőben még beugrattam Gazsit mindkét kézre kétszer, hogy mennyire kell pálcát használni, de végül nem is kellett, annyira be volt zsongva a drága. Itt is hibátlant mentem. Szinte minden mozdulatomra reagált és nagyon ment volna. A célnál engedtem neki. Mondjuk lassú is volt. Pálya után cseréltünk Fannival, ő vert valahol egyet, szerintem az utolsó akadálynál.
Végül bevitte lenyergelni, meg patát mosni, én pedig jöttem haza (bár eredetileg úgy volt, hogy átöltözök a kocsiban és ott maradok a díjugratást fényképezni).