EquestrianBlog
Versenyre gyakorlás
2012. augusztus 17., péntek
Olvasási idő: < 1 perc

Tegnap még úgy voltam, hogy nem indulok a versenyen, de anyu és Szilvi is rábeszélt, így még bementem fél háromkor lovagolni egyet. Amikor nyergeltünk, akkor nyergeltek a Robiék is (akik időközben beköltöztek a laktanyába – ki tudja, mennyi időre). Így figyelni kellett a többi lovasra, mert hát Gazsi csődör. Fanni is ott volt, ő Vandára ült, ugyanis elhatározta, hogy indul holnap.
Először lépés-ügetés. Gyakoroltuk a szlalomot és a kaput. Majd nagy nehezen próbáltam beugratni vágtába, nem igazán sikerült, én fáradtam ki. Közben Robiék lelovagolták az idejüket, így a többi akadályt, vagyis a kulcsot és a keresztet is gyakorolhattam. Nagyon ügyes volt, azt hittem, verni fog.
Közben Fanni a Vandával gyakorolt – volna. Csak hát a drága arab, begőzölt a többi lótól, Fanni alig bírt vele. Leszállt, lefutószáraztatta full vágtába (közben Szilvi sokkot kapott a látványtól), majd megkérte Szandit, hogy legyen bent, ő meg felült. De azért sem volt nyugodt. Végül lekerültek a futószárról, és elkezdték a szlalomot és a kaput gyakorolni. A kapu még ímmel-ámmal ment, de a szlalomnál már nem lehetett kezelni a Vandát. Végül Szilvi tanácsára Szandi bevitte lenyergelni.
Hát ez egy ilyen gyakorlás volt.

Egy hét az El Bronco-n
2012. július 28., szombat
Olvasási idő: 2 perc

Ahogy a cím is elárulja, voltam az El Bronco-n. Régóta terveztem már, hogy belekóstolok a westernlovaglásba, és szerintem jól döntöttem, hogy megtettem. Természetesen mindenki ismeretlen volt számomra, de a hét végére már egész jól megbarátkoztunk egymással, bár volt klikkesedés, főleg az miatt, hogy jött egy egész társaság is. A Pécsiek. Így két, illetve három részre volt osztva a csapat: voltam én (egy), a Pécsiek (kettő) és a Sátrasok (három). Igazából mindenkivel jóban voltam. A Pécsiekkel aludtam együtt, így főként velük élveztem az egész tábort. Közel 20-an voltunk együtt.
A csapat lovaglás szempontjából két részre volt osztva a lólétszám miatt. A két rész száma szinte naponta változott: az első csopoprtban hol 10-en voltak, hol 13-an. Hátasaink: egy pej herélt (nemtudom a nevét), Pötyke, Szörpi, KisBandi, NagyGulliver, KisGulliver, Sunset, Ízi, Vihar, egy másik pej, Baba, Szüri és Dorisz.
Beosztáskor először nem kaptam lovat, így a második részre maradtam. Végül NagyGullivert kaptam, egy sárga quarter heréltet. Nagyon klassz volt rajta lovagolni, kifogástalan kis paci. Hétfő délelőtt még csak léptünk és ügettünk, délután már vágtáztunk is. Kedd de. szlalomoztunk, du. már bólyát kerültünk. A hét további részén pedig a pályát gyakoroltuk. Napi kétszer volt lovaglás, mindig Gullin ültem (volt, akinek a hét során más lóra kellett ülnie). A hét során megtanultunk fel- és lenyergelni, a szárat rákötni a nyeregszarvra (az utóbbi már kedden ment), egy kézben fogni a szárat szlalom közben is (én már kezdettől fogva így tettem). Illetve szerdán elmentünk lovaskocsival a Csonka-toronyhoz.
Szombaton, azaz ma délelőtt tartottunk a szülőknek egy bemutatót a héten tanultakról: lépés, ügetés, vágta, pálya egymás után és végül a tiszteletkör.
Amikor a végén felmentem a cuccomért, anyuék beszéltek az oktatóval, Sanyival, aki számomra a legnagyobb dícséretet mondta: azt kérdezte anyuéktól, hogy hol tanultam meg westernezni. Ugyanis én eddig SOHA nem ültem westernben.
Szóval köszönöm ezt az egy hetet, nagyon kellemes volt és örülök, hogy kipróbálhattam ezt a stílust is.

(Szerdán és pénteken én voltam a tábor fotósa, közel 400(!) kép készült a táborról, bár ebből negyede szemét.)

A "kis" színésznőm
2012. július 19., csütörtök
Olvasási idő: < 1 perc

Ma Dzsenire ültem fel. Vééégre. Úgy hiányzott a drága. Eddig fájt neki a hátsó lába. Először futón ment, mert nem nagyon ment volna, aztán kimentünk nagykörre, végül féllovardába. Közben szerelték a kerítést, mert az már esik szét, így ment a fúró, kalapács meg miegymás. Dzseni pedig megijedt, megugrott, bakolt (ha jól éreztem). Én pedig az első pillanatban megijedtem, de rögtön utána eszembe jutott, hogy dőljek hátra és fogjam kis körre. Én próbálkoztam, végül fennmaradtam, csak az egyik kengyelemet veszítettem el. Szilvi rögtön odajött és megdícsért, ahogy kihúztam magam. A bakolás közben pedig meghúzódott Dzseni bal első lapockájára, szóval eléggé sántított. Most már két lábra. Még simán lépésre felült rá Adri, és mentünk be.
Amúgy érdekes, hogy karámban, meg ijedéskor nincs semmi baja és elvisz a fenébe, de amikor rajta ülsz és lovagolni kell, akkor meg olyan lusta, de egyben olyan édes, hogy meg lehet enni. Szóval, szívesen elküldeném a színészek közé.

Egész jó volt
2012. július 18., szerda
Olvasási idő: < 1 perc

Ma háromra mentem Szilvihez, ott volt a Fanni is.
Na igen, kivittük a Gazsit, lefutószáraztam, majd futószárral rákerültem, Szilvi sokat dícsért, mert amikor a svájci kislánnyal voltam, elég pocsékul lovagoltam. Végén kimentem nagykörön, de jöttek Szilvihez, nem nagyon figyelt rám, így szinte azt csináltam, amit akartam.
Megnéztem még Brigi lovaglását (szintén Gazsin), majd Fanniét is Vandán. Ők ugrottak. Mert Vanda az egyetlen ugróló a lovardában, nekem meg nincs ínyem rá felülni, de holnap lehet, hogy felülünk.
Lovarda után mentem haza, fél óra pihi, majd Kristályt is felnyergeltem. Elindultam F.P-hez, majd onnan tovább egy félig kijárt úton kitévedtem az Y-n túlra, a kövesútra. No, onnan jöttem végig haza a kövesút mentén. Jó volt. Közben találkoztam két juhásszal is, egy csomó biciklistával. Meg megnéztem a Robiék régi helyét. Hát a karámot tisztára benőtte a zöld, a pálya pedig be lett vetve tritikáléval (nem tudom, hogy kell írni). Ez volt összesen két óra, én pedig csak egynek éreztem.

Egy nap, három ló
2012. július 12., csütörtök
Olvasási idő: < 1 perc

Nálunk van egy vendég svájci kislány, akivel foglalkozok, vagyis lovardába viszem, lévén lovas. Szilvihez mentünk először háromra, ketten mentünk egy órát és Gazsin ültünk.
Aztán 6-ra mentünk a Robihoz, közte fagyiztunk egyet. Terepre mentünk, én Chantallon, ő pedig Hannán. Na ez, még fárasztóbb volt, a végére úgy éreztem, mintha a fejem szaunázna, emellett eléggé le voltam izzadva. Egy csomót vágtáztunk, nem akármilyen tempóban, ugyanis akik elől mentek, azok mind gyors tempójú lovak.
Aztán még egyet utoljára mentem Kristen is, mert két ismerősünk lóval jöttek át hozzánk és visszafelé elkísértem őket egy darabon. És ezzel rájöttem, hogy Kristtel egymásnak vagyunk teremtve: ő is olyan, mint én. Magasból tesz a többi lóra: ha neki lépni van kedve, míg a többi vágtázik, hát lép. Szóval nem igen kell nekünk más társasága. Bár néha hiányzik valaki mellém.