Mérges voltam Remire a csütörtöki miatt, meg hogy nem tudok vele bent lovagolni, mert húzna az anyjához. A futószárazás sem ment jól a legjobb emlékeim szerint, vagyis amikor Zsófi itt volt, akkor is folyton kifarolt a karám felé.

Elhatározásomban fogtam aput, mondtam neki, hogy 10 perc múlva menjen a felszántott földhöz, nemsokára megyünk mi is. Nem akartam Remit csupán kötőfékkel, így rátettem az angol nyerget, átraktam a zabláját az angol kantárra (ami egyébként Kristté), beállítottam mindent és indultunk is.

Először hagytam neki, had menjen, mindkét kézre megcsináltam azt, hogy egyre csökkentettem ügetésben a köröket, hogy kicsit dolgozzanak az izmai. Aztán visszaengedtem őt nagy körre. Kb. fél-háromnegyed órát tett ki a futózás, a végére rendesen megizzadt, a nyereg előtt szép mennyiségű izzadtsághab képződött. Mivel türelmetlen voltam lejáratni, így, ahogy voltam: strandpapucs, rövidnadrág, kobak nélkül felültem rá.

Oda-vissza mentünk lépésben a bekötőn, sőt befelé megkockáztattam is egy vágtát. Jó volt.