FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Életveszélyes
2015. 07. 15. • FotóblogRemény
Olvasási idő: 3 perc

Mondta anyu, miután végignézte, hogy szerencsétlenkedik Remi a vasút előtt. Kezdődött mindez úgy, hogy apu mondta, hogy kimegy a földre traktorral, mert jön Vili bácsi, vinni a szénát. Én meg mondom, megmutatom neki a Remit (milyen hülye). Fel is nyergeltem őt angolba, majd el is indultunk. Gondoltam, hogy nem megyek a lucernán, mert elkezd vágtázni, aztán elkezd rodeózni, nekem meg ahhoz nem volt túl sok kedvem. Szépen mentünk lépésben, ügetni is próbáltam, de nem nagyon akart, úgyhogy lépés tovább. Aztán L. bácsinál a fiúk épp a Simsont túráztatták, amit Remi nem tudott mire vélni, úgyhogy leugrott a lucernaföldre. Próbáltam visszairányítani a betonra, de mielőtt rálépett volna, folyton egy ugrás kíséretében csinált egy hátraarcot. És nem egyszer próbálkoztam vele.

Gondoltam, ha erre nem megy, akkor megyünk másik úton. Csakhogy ahol máskor mentünk, ott ágakkal eltorlaszolták az utat, hogy a terepmotorosok ne arra közlekedjenek. Hanem volt egy ösvény kitaposva (vélhetően a lovasok által). Ott át is mentünk az „akadályon”, végig a kerítés mellett. Kiértünk a betonra, de éppen láttam, hogy pirosan villog a vasútnál a lámpa. Mondom, de jó. Közelebb mentünk, egészen az elágazásig, aztán jött a vonat, Remi végignézte és eldöntötte magában, hogy csak azért sem fog átmenni a sínek felett. Mindezt úgy adta a tudtomra, hogy hátrált, dobálta az elejét, hátraarcot próbált csinálni. Én meg szépen lassan odaunszoltam a sínekhez. Ott bénázott, én meg ösztönből hátranéztem, hogy jön-e autó, mert mi közben ügyesen átmentünk a szemközti sávba. És hát az autó már ott volt mellettünk. Intettem, hogy bocsi, majd el is ment. Erre odajött anyu kocsival, hogy hát életveszélyes ez a ló stb… Na, az autó után Remi is megindult, látva, hogy nem annyira veszélyesek azok a sínek. Lementünk jobbra, a földesútra, ott végigléptünk, aztán átmentünk a föld mellett húzódó útra. Ott keringtünk, Remi rágta a zablát, mint egy idióta. Egyszerűen nem tudott nyugton lenni. Miután a futón voltak a szalmák, leszálltam, hogy had pihenjek, ne kelljen Remi hülyeségeire figyelni. Beszélgettem kicsit Vili bácsival, aztán ők is elmentek. Én visszaszálltam és elindultunk hazafelé. Ezúttal simán átment a sínek felett, ügettünk, betonon nem engedtem vágtázni. Hanem amikor lementünk a lucernára, akkor találkoztunk apuval, aki ugye traktorral ment hazafelé. Éreztem, hogy Remi izmai pattanásig feszülnek. Egy életem, egy halálom, engedtem a száron, ő meg kilőtt, mint egy puskagolyó. Kicsit félelmetes volt, ahogy lépésből (számomra kényelmetlenül és) hihetetlen gyors vágtába csap át. De szerencsére nem csinált semmit, csak rohant. Bár kicsit éreztem, hogy kontrollálatlanul, vagyis ha úgy tartja a kedve, simán elvisz. Aztán ahogy egyre közelebb értünk a tanyához, ő is úgy lassított, végén már úgy kellett nyüstölni, hogy vágtázzon tovább. Miután a szalmáknál leállítottam az endomondo-t, a két kerítés között is vágtáztunk még egyet. Lenyergeltem, átöltöztem és lerogytam a székre, mert még percekig dolgozott bennem az adrenalin.

A lucernát konkrétan másfél perc alatt szeltük át és 20 másodperc alatt gyorsult fel 4 km/h-ról 36 km/h-ra.