Ez a két nap volt az egyik, amit, akár fogalmazhatnék úgy is, hogy az egész csoport nagyon várt. Mégiscsak A Kassainál töltöttünk két napot. Előzetesen már berezeltettük egymást olyanokkal, hogy le kell futni a felvételi távot, magunknak kell behozni a lovakat stb.
Mivel tegnap reggel kezdődött a program, Kaposmérő pedig tőlünk minimum 3 órányira van, ezért már kedden estére foglaltam szállást a birtokon négy másik csoporttársammal együtt. Én voltam az első, aki megérkezett, egész korán, 6 körül. Írtam Kristának, hogy megjöttem, ő pedig beengedett és nagyjából körbevezetett a birtokon és elmondta az egyetlen szabályt: minden ajtót mindig be kell zárni az állatok miatt. Megmutatta a szobámat, majd felmentünk a dombra a jurtához és azt is megmutatta, ugyanis a továbbiakban az én dolgom volt a lányokat elszállásolni.
Éjfélig meg is jött mindenki, aki aznap este ott akart aludni, ötünk közül pedig ketten voltak olyan vakmerőek, hogy az április elejei hidegben kint aludjon a jurtában, így kétszer is felmentünk domb oldalára a csillagos ég alatt. Nagyon hangulatos volt. A lovak is ott voltak körülöttünk, így meg tudtuk őket simogatni.
Hárman visszamentünk a szobánkba és lefekvéshez készülődtünk, mert másnap korán kellett kelni.
04.06 – Szerda
Reggel fél kilenckor találkoztunk a Pannon Lógyógyászati Klinikánál, ahol 9-kor elkezdődött az előadás. Dr. Hevesi Tibor Ákos mesélt a klinikáról, majd körbevezetett minket, illetve megmutatta az épp bent tartózkodó, gyógyuló lovakat. Nagyon tartalmas volt a konzultáció, megmutatta a röntgent, a műtőasztalt (ágyat), az álló CT-t, illetve két olyan eszközt, aminek a használata erősen ajánlott lelkiismeretes lovasoknak: az egyik a sántaságot és nyeregillesztést vizsgáló Equinosist, illetve a StopColic-ot, ami egyenlőre még nem jelent meg, viszont már az utolsó fázisban tartanak a fejlesztéssel. Nagyon jó cucc és nagyon hasznos bokszban tartott lovaknál, így lovasiskolákban és pláne versenyistállókban.
Előadás végén fotózkodtunk, illetve kérdeztem a doktortól pár dolgot, de sietnünk kellett, ugyanis figyelmeztettek minket, hogy Kassaihoz időben kell odaérni, mert baj lesz. Volt összesen egy óránk ebédelni úgy, hogy azt sem tudtuk, hol eszünk. Végül úgy döntöttünk hárman Laurával és Lillával, hogy az egyetemre megyünk ebédelni. Így is történt, érkezéskor régi ismerősként üdvözöltem a campust, aztán gyorsan bekaptuk az ebédünket és mentünk is vissza a völgybe.
Már elmúlt fél kettő, amikor szóltak a többiek, hogy nem jó helyen vagyunk, így a többiekkel együtt (nem csak mi mentünk vissza a völgybe) kocsiba pattantunk és átmentünk a bekötő elején levő üzletbe, ahol Krista megmutatta az íjakat és egy klasszik íjász nyerget. A rövid bemutató után mindannyian átautóztunk a völgybe, én pedig ismerve a járást beengedtem a többieket.
Nem kellett sokat várni, megjött Lajos és elkezdődött a másfél napos program. Elsőként körbevezetett minket a birtokon, mesélt arról, hogy hogy rendezkedett be a völgybe, mesélt az íjászat versenyrendszerének kialakításáról, a lovakról, a kiválasztásukról, mi pedig sétáltunk vele és hallgattuk őt. Azt kell mondjam, a csapat először kb. haptákba vágva, rendezetten állt, aztán kicsit lazult a hangulat. A séta első részében Lajos felvetette, hogy ha szerzünk nyársalni való dolgokat, akkor este sütögethetünk, mi pedig örömmel beleegyeztünk és két lány el is ment enni- és innivalóért.
Nagyon jó idő volt ránk, sütött a nap, az állatok körülöttünk voltak, igazi kiszakadás volt a hétköznapi mókuskerékből.
A bejárás végét az arénában zártuk le ötkor, ahol Lajos egy rövid bemutatót tartott: elsőként egyre messzebbről lőtt az aréna túloldalára állított célba, majd kihúzott egy kötelet, amin egyensúlyozva sétált és közben két oldalra lőtt. Mi természetesen síri csöndben figyeltük őt. Miután véget ért a bemutató, tornasorba álltunk és megmutatta, hogy hogyan kell lóhátról nyilazni. Mindenki háromszor lőtt több-kevesebb sikerrel. Egy óra múlva kaptunk tíz perc szünetet, hogy összeszedjük magunkat.
Szünet után bosallal és szárított kiflivel a kezünkben András vezetésével futólépésben nekiindultunk a domboknak, hogy összeszedjük a szabadon legelésző lovakat. Mondanom sem kell, hogy a csapat a domb felénél már az oldalát fogta felfelé menet. Nem telt bele sok idő, mindenki fogott egy-egy lovat, és a kinti versenypályától bevesétáltunk velük az arénába. Közel fél hétkor az aranyosan sütő naplementében tökre filmszerű volt, ahogy egymás után vezettük a szürkéket.
Az aréna bejáratában András mindenkinek megmondta, hogy ki melyik lovat vezeti és fel kellett állni az aréna falára felfúrt névtáblával szembe. Az első feladatunk az volt, hogy leápoljuk a lovakat. Ezután kettessével fogtunk egy-egy labdát és a lovak körül egymásnak dobáltuk, gurítottuk azokat, a lovak pedig meg sem moccantak. András fogott egy kerepelőt és miközben mi a lovak hasa alatt bujkáltunk sorban, ő körülöttünk zajt csapott. Következőleg felálltunk az aréna egyik rövid falára, majd átfutottunk a túl oldalra, közben mindenféle gyakorlatot kellett csinálni. Visszafelé hátrafelé kellett futni.
Ezután mindenki odament a lovához, kaptunk egy pálcát és Lajos útmutatása szerint kellett a lovainkat földről irányítani lépésben, ügetésben és álljban.
Felsegítettük egymást a lovakra, és először össze-vissza kószáltunk a pályán, majd kaptunk labdákat, amiket egymásnak kellett dobálni. Természetesen a lovak nem tettek semmilyen rossz mozdulatot.
Ezután átmentünk a fedett íjász pályára, ahol mindenki kapott egy-egy botot és az volt a feladat, hogy a lelátó felőli oldalon lépésben haladva oldalra kellett fordulni, miközben mindkét kézzel magasban tartottuk a botunkat, majd visszafelé a másik oldalon a lelógó zsákokat kellett megütni.
Miután megtettünk így pár kört, én átadtam Kapost az egyik csoporttársamnak, akinek nem jutott ló, hogy ő is élvezze kicsit a programot.
Nem sokkal később a többiek kimentek az aréna melletti területre, ahol nagyjából szabadfoglalkozás volt. Volt ott két lépcsős benk, illetve az aréna mögött egy mini tó, amibe bemehettünk a lovakkal. Egy másik csoporttársam odaadta a lovát (nem Kapost kaptam vissza), vele ügettem kicsit, aztán többször belementem a lovammal a vízbe. A benkhez azonban nem volt merszem. Már bőven sötétedésben végül Lajos utasítására mindannyian leszálltunk a lovainkról és elengedtük őket, a lovak pedig elvágtáztak.
Szürkületben (vagyis közel 8-kor) visszamentünk az arénába, elraktuk a bosalokat, összeszedtük a cuccainkat és lementünk a konyhához, illetve én vissza a szobába, hogy átöltözzek.
A tűzrakó helyen már lobogott a tűz, mikor lementem a többiekhez, illetve már segítenem se sokat kellett, mert sokan voltunk a kevés feladathoz.
Szalonnát sütögettünk hagymával, zöldségekkel, hozzá fröccsöt, üdítőt ittunk. Beszélgettünk, sztorizgattunk, nevettünk sokat. Az este folyamán magunkhoz hívtuk Andrást is, aki először ellenkezett, végül sikerült meggyőzni őt. Ezentúl őt faggattuk a Kassai-rendszerről, szokásukról, meg úgy általában beszélgettünk. Végül 11-től hajnali 1-ig mindenki ágyba jutott.
04.07 – Csütörtök
Ma reggel már nyoma sem volt az tegnapi jó időnek, hideg volt és csepegett az eső. Lillával úgy döntöttünk, hogy keresünk egy boltot és feltöltjük a kaja készleteinket, ugyanis nem voltunk benne biztosak, hogy meddig leszünk a völgyben. Végül egy Aldit kerestünk fel, aztán mentünk is vissza, hiszen kezdődött a nap.
9-kor mindenki az arénában gyülekezett, hogy fogjuk a bosalokat és a csaliként használt száraz kiflit és megkeressük a lovakat, ráadásul lehetőleg azt a lovat, akit előző nap lovagoltunk. Az előző naphoz hasonlóan a kinti versenypályánál voltak a lovak, így miután legtöbbünk megtalálta a saját lovát, megvártuk egymást és libasorban elindultunk velük az arénába.
Bent leápoltuk a lovakat, majd felnyergeltük őket, de még nem szálltunk fel rájuk, hanem mindenki kapott egy-egy pálcát, majd odaálltunk a lovunk mellé és Lajos utasításai szerint feladatokat kaptunk, melynek az volt a célja, hogy csupán testbeszéddel (és palcával) kommunikálva jöjjön a ló mellettünk lépésben és ügetésben, illetve álljon meg, ha az a kérés. Ezzel egész sok idő eltelt, végül azzal zártuk a feladatot, hogy egymás mellett felállva oldalra kellett léptetni a lovakat. Miután ez több-kevesebb sikerrel mindenkinek megvolt, újból felálltunk a névtáblákkal szembe és felültünk a lovakra.
Ezúttal is előkerült a labda pár kör erejéig, amit aztán a szivacsból készült kard váltott fel, így hát elkezdtük egymást csépelni, nagyon jó buli volt. Miután mindenki „elvert” mindenkit, Lajos elvette tőlünk a kardokat és átmentünk lóháton a fedett íjász pályára.
Tegnapi naphoz hasonló feladatot kaptunk: a lelátó felőli oldalon könnyített ügetésben kellett először menni, miközben a kör elején kapott botot a mindkét kezünkkel magasba kellett emelni, majd a másik oldalon a zsákokat ütni velük, ami a fiúk miatt egyre inkább veszélyessé vált, hiszen az 5-10 kg-os zsákok annyira kilengtek, hogy félő volt, hogy kiütnek minket a nyeregből (néha rendesen rá kellett hasalnom a lóra, hogy ne üssön ki a zsák a nyeregből).
Pár kör után (miután én már alig éreztem a lábamat, illetve volt pár veszélyes pillanat a zsákoktól) elvették tőlünk a botokat és íjat, illetve két nyílvesszőt kaptunk a kezünkbe. Na hát itt már mindenki izgatott volt. Három körön át volt lehetőségünk ellőni a körönként két nyílvesszőt, de annyira lelkes volt a társaság, hogy meggyőztük Lajost, hogy had mehessünk még egy kört.
Miután a negyedik körünk is lement, az előző naphoz hasonlóan kimentünk a kinti részre, ahol megint belegázoltunk a vízbe, ezúttal több alkalommal, illetve a többiek újfent megugrották a benket. Én viszont ezúttal sem mertem. Ezután visszamentünk az arénába és lenyergeltük a lovakat, majd kivezettük őket vissza a kinti részre és elengedtük őket. Visszamentünk visszavinni a bosalokat a helyére.
Kaptunk fél órát, hogy összeszedjük magunkat, ezalatt a legtöbbünk átöltözött, illetve bekaptunk néhány falatot, hiszen már közel egy óra volt.
A lovagteremben gyűltünk össze újfent. Itt a puffokon ülve Lajos kérésére mindenki elmondta a két nap benyomását. Természetesen mindenkinek hatalmas élmény volt az elmúlt két nap. Nekem is.
Háromkor köszöntünk el Lajostól és a völgytől. Bepakolás után a csapat felével átmentünk a Kassai Fogadóba egy ebédre, majd elbúcsúztunk a többiektől, akik hazafelé indultak, én pedig a fiúkkal és Katival Simonpuszta felé vettem az irányt, hiszen holnaptól kezdődik a konzultáció.